Nuit: Yule az ógermán sagákban

A cikkek felhasználása bármilyen formában csak a szerzõ és a Berkano honlap, mint forrás megjelölésével lehetséges!

A Heimskringla elsõ könyve, az Ynglinga saga említi elõször Yule ünnepét, 840-ben. Nagyjából 1000 utántól egyértelmûen a Yule vált az évkör legfõbb ünnepévé.

A Jó Hákon Sagája Norvégia királyának, I. Hákonnak tulajdonítja az ország kereszténnyé válását, szintén õ volt az, aki Yule õsi ünnepét összefésülte a a keresztény karácsony gondolatkörével. A saga szerint, amikor Hákon megérkezett Norvégiába, már keresztény volt, de mivel az ország egésze pogányságban élt, elrejtette e tényt a törzsfõk elõl, hogy elnyerje jóindulatukat. Idõvel törvényt hozott, hogy a Yule ünnepségeket ugyanakkor tartsák, mint a keresztények saját ünnepüket.

Yulét korábban télközép idején ülték meg három éjjelen át, legalábbis a saga szerint. Hákon azt tervezte, amint megszilárdítja uralmát az egész ország felett, "zsoltárokat kezd prédikálni". Népe közül sokak megkeresztelkedtek, és abbahagyták a pogány áldozatok bemutatását. Hákon ideje nagy részét Trondheimben, Norvégiában töltötte. Mikor úgy vélte, hogy elegendõ hatalmat gyûjtött össze, püspököket és más papokat hívatott Angliából, akik a keresztény egy isten hitét kezdték buzgón terjeszteni.

A pogány Yule szokások leírásaiban a következõeket találhatjuk: "Õsi szokás volt, hogy amikor áldozatot mutattak be, az összes földmíves összegyûlt a pogány templomban, és magával hozta mindazon ételt, amire szüksége volt, amíg az ünnep tartott. Az ünnepen mind barnasört ittak. Sok állatot leöltek, lovakat is; a belõlük kifolyt vért hlautnak nevezték (áldozati vér), az edényt pedig, mely a vért tárolta, hlautbollinak; a vér hintésére szolgáló áldozati ágakat pediglen hlautteinarnak. Ez utóbbiakkal hintették be vérrel a bálványok lábait, és a templom falait kívül és belül; mintahogy a résztvevõket is. De az állatok húsát megfõzték és felszolgálták éteknek az ünnepre. Tüzeket gyújtottak a templom padlóján, középen, és kannákat függesztettek fölé. Az áldozati kelyhet körbehordozták a tûz körül, és a törzsfõ, ki az ünnepet vezette, megáldotta a kelyhet és az áldozati ételt."

Az elsõ pohárköszöntõ Odin tiszteletére hangzott, "a király erejére és gyõzelmére", a második Njörd és Freyr istenek tiszteletére "a jó aratásért és a békéért", a harmadikat pedig magára a királyra itták. Úgyszintén ittak az eltávozottak emlékére, ezt a pohárköszöntõt minninek nevezték.

A Svarfdaela Saga megemlít egy történetet, melyben egy berserker harcos három napig tartó párbajt vívott az ünnep tiszteletére. A Grettis Saga úgy hivatkozik a Yuléra, mint a "legnagyobb vidámság és boldogság ideje az emberek között". Ez utóbbi saga nem sokkal azután keletkezett, hogy Izland keresztény hitre tért, és azonosítja Yulét a karácsonnyal: "Egyetlen Keresztény ember sem eszik húst ezen a napon (Yule elõestéjén), mert másnap Yule elsõ napja van, amiért is az embereknek ma koplalniuk kell."