Osara: Az Év Kereke - meditáció



Helyezkedj el kényelmesen, tölts néhány percet csendesen, hogy elméd és tested ellazuljon. Hunyd be a szemed, és engedd, hogy a képek felépítsék képzeleted.

Sötét van, és fagyos szél fúj. Egy hatalmas erdőben állsz, érzed a hideg, kemény földet a lábad alatt. Felnézel, és látod a csillagokat, de nincs Hold. Türelmesen várakozol. Hangot hallasz mögötted, s hátranézel a vállad fölött. Rájössz, hogy egy tisztás szélén állsz, a közepén tűz ég, és egy öregember ül előtte. Rongyos állatbőröket visel, hosszú, kócos haját fújja a szél. A tisztás távolabbi végén egy barlang bejáratát látod, előtte a Szarvas Isten máltóságteljes alakja áll.

Visszafordulsz előre, és átkémlelsz a fák között, a keleti horizont felé. Mert ma van a leghosszabb éjszaka, a sötét ideje, mielőtt a Nap újjászületik a Téli Napfordulón, és türelmesen vársz az újonnan megszületett Nap első sugaraira. Végül meglátod a halvány derengést az égbolt alján, azután, miközben a Nap első sugarai felkúsznak az égre, olyan, mintha újszülött sírását hallanád. Megfordulsz, és visszanézel a tisztásra. Látod, hogy egy öregasszony jön ki a barlangból, kezében újszülött gyermekkel. A Szarvas Isten előrenyúl, és megsimogatja a gyerek arcát, azután az öregasszony a gyerekkel együtt odaül a tűzhöz, az öreg mellé.

Ahogy a Nap folytatja útját az égen, tudod, hogy nagy misztériumnak voltál szemtanúja, a születés misztériumának. Elhagyod a tisztást, és az erdőn keresztül saját kunyhód felé tartasz, ahol magad is megmelegedhetsz a tűz nellett, mert átfagytál a hosszú várakozásban, a legsötétebb éjszaka jeges hidegében.

Napok telnek el, és bár a föld még kemény és hideg, az éjjelek pedig hosszúak és sötétek, tudod, hogy az évszakok lassan változnak, és tudod, hogy a tél vége felé jár. Egy éjjelen csengő hangját hallod az erdő mélyéből, és elindulsz a hangok felé. Telő hold fénye világítja meg az utad, és ismét a tisztáson találod magad. A barlang felé kémlelsz, és látod, hogy nagy, vörös kendő függ a bejárata előtt, és az öregasszony egy másik nővel áll a barlang szájánál. A másik nő fiatalabb, de asszony már, és rájössz, hogy ő az öregasszony lánya.

Ahogy ott ácsorogsz és figyelsz, látod, hogy az öregasszony az, aki a csengőket rázza, és lányával együtt lágy, ősi dalt énekel; a dalt, mely felébreszti a Szűzet, hogy hírnöke legyen a tél végének és a tavasz kezdetének. A két nő felnyúl, és egyetlen mozdulattal letépik a kendőt, szétszakítják, és mögötte ott áll a Szűz. Tiszta és ártatlan, fiatal lány, szeme bekötve, ruhája fehér. Kezeiben sárga virágokat tart, a Nap növekvő hatalmának szimbólumát.

Az Anya és a Vénség összefonják kezeiket a Szűz mögött, és kihúzzák őt a barlangból. A tűz felé vezetik, miközben az Anya halkan beszél hozzá. Látod, ahogyan a Szűz bólint. A Vénség utána feltenni látszik neki egy kérdést, és bár nem hallod a választ, úgy tűnik, hogy a lány jól válaszolt, mert a Vénség bólint, és leoldja a kötést a szeméről. A Szűz pislog és kinyújtózik. Lassan táncolni kezd a tűz körül, tele örömmel, mert felébredt, tudatában saját hatalmának, és ébredő asszonyi erejének. Az élet táncát táncolja, a szabadon áradó vér és vizek táncát.

Megfordulsz és elhagyod a tisztást ismét, egy utolsó pillantást vetve a boldogan táncoló Szűzre. Amint visszaballagsz az erdőn át, érzed, ahogyan a földek megtelnek hatalommal, és tudod, hogy a Föld életre kel a lábad alatt. A fákon sárga rügyeket látsz, a tavasz ígéretét, a tél végének hírnökeit.

Nap nap után egyre melegebb az idő, a földet felébresztette téli álmából a Szűz tánca a tűz körül, a Nap lassan a mágikus Napéjegyenloség felé közeledik, mikor éj és nap egyforma hosszú, de a fény erősödik. A Napéjegyenloség hajnala tiszta és ragyogó. A szél friss és illatos, körülötted a tavasz énekel. Az erdő mélyéből kürt hangját hallod, és mélyen magadban érzed, ahogyan valamiféle borzongás, zsongás válaszol a hívására. Gyorsan befutsz az erdőbe. Amint közeledsz a tisztáshoz, érzed, hogy nem vagy egyedül. Az erdő minden teremtménye összegyűlt a tisztás szélénél. Ők is a kürt hívására jöttek.

A tisztás közepén meztelen, fiatal férfi áll, bőre ragyog a Nap fényében. A szeme be van kötve, előtte az öregember áll, mögötte pedig a Szarvas Isten méltóságteljes alakja. Ő volt az, aki megfújta a kürtöt. Az öregember körbetáncolja az ifjút, lassan, lépegetve, közben csörgőt ráz és halkan kántál. Azután megáll. A Szarvas Isten súg valamit az ijfúnak, aki bólint válaszul. Az öreg azután feltesz neki egy kérdést, és miután meghallgatja a választ, bólint, kinyúl és leveszi a szemkötőt. Az ifjú pislog és kinyújtózik. A Szarvas Isten átnyújtja neki a kürtöt. A szájához emeli, és egyetlen fújásától az egész erdő visszhangzik. Az ifjú nevetve beugrik a fák közé, és minden madár és állat követi, mert ő az Erdo Ura. Önnön véredben érezed a sürgetést, és mielőtt még rájönnél, mi történik, magad is követed az ifjút, amint rohan keresztül az erdőn. Futása vad és szabad tánc, érzed, ahogy a fák, a föld válaszol neki, ahogyan felmelegíti őket a Nap ereje. A Föld és az Ifjúság felébred, és termékennyé válik.

Ahogyan a fák között futsz, a szemed sarkából fehér villanást látsz. Megfordulsz, és a fák között bújva meglátod a Szűzet, figyel, várakozik. Kíváncsian nézi az Erdő Urát, lenyűgözi ereje, vonzza szépsége. Az ifjú is meglátja a lányt, de ezen a napon még túlságosan telve van örömmel, saját, teremtő erejének megnyilvánulásával, és tovább fut. Végül elfáradsz követésében, és visszasétálsz a kunyhód felé az erdőn át, ahol megpihenhetsz.

A növekvő tavasz folyamán a Szűz és a Fiatal Úr folyamatosan figyelik egymást az erdőben. Mindkettő tudatában van a másik jelenlétének, de mindkettő túlságosan is megrészegült saját erejétől. De ahogyan a Nap egyre erősödik, végül elérkezik a pillanat, amikor az Erdő Ura és a Szűz rájön, hogy végzetük vár rájuk, és vágyaik egymáshoz vezetik őket. Keresni kezdik egymást, és végül megünneplik az élet Nagy Misztériumát, a Föld Házasságában egyesülve.

A tavasz ereje teljében jár, a termékenység ereje tombol. Ahogyan a tisztás felé haladsz, érzed, ahogyan a Nap melegíti az arcod, és érzed ahogyan az élet morajlik a Földben a lábad alatt. A tisztás közepén egy nagy fatuskó áll, tavaszi virágokkal ékesítetten, vörös és fehér szalagok lobognak körülötte. Rengeteg ember gyűlt össze közelről és távolról a mai napra, hogy megünnepeljék a növekvő Napot és a termékeny Földet. Férfiak és asszonyok ragadják meg a szalagokat, és az Élet tiszteletére táncba kezdenek, mely a teremtés szent spirálját formázza a fa körül. Te is megragadod a saját szalagod, és táncolni kezdesz az ősi ütemre. Ezt a táncot azóta járják az emberek, mióta az első Férfi és Nő egyesült. Éljenzést hallasz, kiáltásokat és nevetést, és ott, a tömeg közepén, kéz a kézben jő a Fiatal Úr és felesége, aki többé már nem szűz. Együtt ünnepelik meg az Ősi Törvények szerint a szent misztériumot, szerelemben egyesültek, s így a Föld Királyává és Királynőjévé váltak.

Telnek a hetek, és a Nap egyre erősebb, ahogyan a Király is növekszik erőben és hatalomban. A Királynő terhesség jeleit kezdi mutatni, mint ahogyan a Föld is terhes gabonától és gyümölcsöktől.

Végül elérkezik a nap, a Nyári Napforduló ideje. A Király és a Királynő, csakúgy, mint a Nyár, ereje teljében van, a Király hatalommal telt, a Királynő méhében növekszik az élet. Ezen nap tiszteletére a Király és a Királynő nagy ünnepséget rendez az erdei tisztáson. Az egész nap ünnepléssel és játékokkal telik, miközben a Király és a Királynő mindenkinek áldást oszt.

Végül a Nap lassan ereszkedni kezd a nyugati horizonton. Hirtelen zavar támad a tisztáson. Látod, ahogy az emberek futni kezdenek, és hallod sikolyaikat. Azután besétál a tisztásra egy sötét alak, fekete köpenye örvénylik körülötte, fején sisakot visel, mely eltakarja arcát. Magával hozza az erdő összes árnyékát. A Király felé lép, és hangos, tiszta hangon kihívja őt, hogy megküzdjenek a királyság feletti utalomért, és a Királynőért.

A Királynak meg kell védenie, amiért oly sokat küzdött, hogy létrehozza, és meg kell védelmeznie feleségét, még meg nem született gyermekükkel. Elfogadja a kihívást, és a nagy csata megkezdődik, miközben a Nap leereszkedik Nyugaton. A kihívó felhasítja a Király combját kardja egy vágásával, de közben elveszti egyensúlyát, és sebe dacára a Királynak sikerül őt a földre döntenie és lefegyvereznie. A kihívó kegyelemért könyörög, de a Király fél ettől a sötét és rettenetes alaktól, és nem hallgat a könyörgésre, mélyen belemártja kardját az ellenfél szívébe. Így, annak érdekében, hogy védelmezzen, a Király öl, és a sötétség árnyéka ereszkedik a Földre. A kihívó vére áztatja a földet, és a Nap eltűnik a nyugati horizont alatt.

Visszatérsz a kunyhódba, a Királyt is elviszik, hogy bekössék sebét. A következő napon a Nap ugyanúgy felkél, mint eddig, és ugyanolyan erősnek tűnik, mint eddig, de láttad és érezted a sötét árnyékot, és most érzed a Földben a változást. Növekedés helyett a dolgok érni kezdenek. A nyári Nap heve beérleli a gabonát és a gyümölcsöket, de a növekedés már befejeződött. És ahogyan a Föld életet ad gyümölcseinek, úgy a Királynő is életet ad fiának. A gabonát learatják, az árpából sör készül, és ünnepet tartanak ismét, hogy megköszönjék a Földnek ajándékait, és az egészséges, szép fiúgyermeket.

De mivel életet adott a fiúnak, a Királynő többé már nem egyszerű feleség, Anyává válik. Tudja, hogy fia a Föld új reménysége, mert a Király sebe, melyet a Nyári Napfordulón kapott, soha be nem gyógyuló seb, mely lassan felőrli erejét. A Királynő tudja ezt, s ezért uralkodásra neveli fiát. A Király azonban csak azt látja, hogy ahogyan fia erősödik, ő úgy gyengül. Figyeli, ahogyan egyre gyengül a Nap ereje, és közeledik a Napéjegyenlőség, mikor ismét nap és éj egyforma hosszú lesz, de a sötét az, ami erősödik.

Végül elérkezik a Napéjegyenlőség éjjele. A Király érzi, ahogyan a tisztás vonzza maga felé, és a telő hold idején, egyedül megy oda. Emlékszik beavatására a Tavaszi Napéjegyenlőségkor, szerelmére a Szűz iránt, boldog egyesülésükre a Házasságban. Emlékszik, milyen büszke volt termékeny erejére a Nyári Napfordulón, és szomorúan emlékszik arra is, hogyan kellett szembeszállnia a sötét ellenféllel, aki Királyságát és Királynőjét fenyegette. És végül, emlékszik fia születésére, az örömre, mely mostanra bánattá vált. A Király a tisztásra ér, melynek közepén fia várakozik, lándzsával kezében.

A szeme sarkából a Király mozgást lát az árnyékok között, és emlékszik arra, hogyan látta meg ő, az Erdő Ura először szeretett feleségét, mikor újonnan ébredt, a fiatal Szűzet. Most is felesége rejtőzik az árnyak között, fekete köpenyt visel, csuklyája takarja az arcát. A Király és fia szótlanul néznek egymással farkasszemet. A Király előhúzza kardját és támad. Kard lándzsa ellen, hatalmas csata veszi kezdetét a tisztáson. A fény és sötét egyenlő erokkel küzd, de a sötétség erői emelkedőben vannak, és ahogyan az éjszaka előrehalad, a Király fáradni kezd. A seb, melyet a Nyári Napfordulón szerzett, és mely soha nem gyógyult be, gyötri, ereje, mint a Napé, egyre gyengül.

Kis szünet áll be a harcban, a Király mélyen fia szemébe néz. Felfedezi benne a misztériumot, sötétség és fény egyenlő erejét, és megérti, hogy nem egymással harcolnak, hanem mindegyikük saját magával. Mert a sötétség és a fény egy és ugyanaz, éppúgy mint a Király és fia. A felismeréssel a Király boldogan emeli magasba a kardot, és belép a lándzsa elé. Miközben a lándzsa mélyen belefúródik, belemártja kardját fia szívébe, és mindketten holtan zuhannak el, vérük a Földet öntözi.

A tisztás szélén a Királynő figyel, és mikor látja férjét/fiát meghalni, sikolya visszhangzik az erdőben. A barlang szájában a Halál és Feltámadás Ura áll, de a Királynő nem látja. Mert férje, fia, szeretője a Túlvilág Urává vált, ő maga pedig még ezen a világon van. A növő hold figyeli, ahogyan a Királynő megtépi haját, és mint a megszállott, futni kezd az erdőben, gyászától uzve. Mert ő is látta a misztériumot, és most már ő is érti, hogy fény és sötét egy és ugyanaz. Tudja, hogy férje, fia, szeretője a fátyol mögé lépett, és hogy termékeny ideje leáldozott. Mert a Királynő most már Boszorkány, az ősi Vénség, aki ismeri élet és halál misztériumát, és végigjárta a beavatás útját. Újta során valóban megtalálta az isteneket, és tudja, hogy az Év Kereke ősi hatalmat rejt. A keréken végigjárva egyesült a misztériummal. Volt Szűz, feleség, Királynő, Anya és Vénség. Végigjárta az évszakokat. Látott tavaszt, nyarat, őszt és telet, és megérti az ősi igazságot, mely bennük rejlik.

Végül elérkezik a sötét Hold ideje, amikor a Nap ereje a végéhez ér, és a fátyol elvékonyodik a világok között. Az erdőben egyedül állva, a Vénség ismét a tisztás felé indul. Egyedül van, mert rettegik mindazok, akik még nem járták be a kört. Most itt az ideje a mágiának. Ősi Samhain tüzet gyújt, a szent fák ágaiból. Egy minden évszaknak, egy minden útnak, egyet az éjszakának és egyet a nappalnak, egyet szerelmének és egyet fiának, egyet a kígyónak és egyet a dalának.

Ahogyan felemeli karjait az idézéshez, hatalmas vihar tör ki. A végső megértéssel megnyitja a fátylat maga és az istenek között. Megnyitja az Alvilág fátylát, és szólítja a holtak szellemeit. Mert tudja, hogy ahhoz, hogy beteljesítse a misztériumot, most egyesülnie kell a Túlvilág Urával szerelemben. A vihar kitör, villámlás és mennydörgés szabdalja az éjszaka sötétjét, a fák megroppannak a szélben. A széllel érkeznek a holtak szellemei, élükön a Szarvas Istennel. Káosz uralja a világot.

Ahhoz, hogy a misztérium teljessé váljék, a Vénségnek magához kell ölelnie a Lángok Urát, a Halál és Feltámadás Urát, és vele kell mennie az alvilágba. Ahhoz, hogy eggyé váljon vele, Istennővé kell válnia. Saját akaratából ezért az igaz beavatás halálában részesül, és belép a barlangba, hogy csatlakozzon a Szarvas Úrhoz az alvilágban. Ott szerelemben egyesülnek. Mert a szerelem mindennek a kulcsa, mely uralja az életet. Mikor az istenek szerelemben egyesülnek, az új élet magva vetődik el a Nagy Anya méhében.

És a föld álomba merül, az Isten és az Istennő pedig egymás karjaiban fekszik, a Föld mélyében, rejtetten. A Nap minden nap egyre gyengül, az éjjelek hosszabbá válnak, a napok rövidülnek. A tél ragadja markába a földet, hideg szelek fújnak az erdőben. A sötétség teljessé válik. De mi nem könnyezünk és nem gyászolunk, mert tudjuk, hogy az Isten és az Istennő szerelmébol a Nap új életre fog kelni.

Végül elérkezik a Téli Napforduló ideje, az év leghosszabb éjjele. A tisztás szélén állsz ismét, és látod az újjászülető Nap első sugarait a keleti égbolton, hallod az újszülött gyermek sírását. Elindulsz a felkelő Nap felé, és ahogyan kiérsz az erdőből, és megfordulsz, látod, hogy az egész nem más már, csak tűnő árnyék. Előtted a jól ismert világ, melyben élsz, és melybe ideje visszatérned. A Másik Világ is valós, és bármikor visszatérhetsz oda, mert az istenek misztériumai arra várnak, hogy megértsük oket, ha van szemünk, hogy lássunk. Folytatod az utad a mindennapok világa felé, és észleled magad körül a hangokat, fényeket, tudatában leszel a helynek, ahol ülsz. Tölts néhány csendes pillanatot a visszatérés örömének csendes ízlelgetésével, utána nyisd fel a szemed, és nyújtózz ki.

A honlapon található, esetlegesen Internetről származó anyagokért csoportunk felelősséget nem vállal.
Az Árnyak újság a Berkano Wicca Tradíció belső kiadványa, a benne található cikkek, írások a szerzők és a Tradíció szellemi tulajdonát képezik,
felhasználásuk a jogtulajdonosok írásos engedélye nélkül minden formában tilos.

Powered by nettarhely.hu