Osara: A Világfa a különbözõ mitológiákban

A cikkek felhasználása bármilyen formában csak a szerzõ és a Berkano honlap, mint forrás megjelölésével lehetséges!

Az Axis Mundi, vagyis a világtengely nagyon sok nép hitvilágában elõfordul. Ennek jelképe a Világfa, amely áthidalja a különbözõ világokat, hogy így lehetségessé váljon az ezek közötti utazás. Gyökerei az alsó világba nyúlnak, törzse a középsõ világ, lombja pedig az ég, a felsõ világ. A Világfán lévõ gyümölcsök jelképezik a tudást (bibliai almafa a tudás almájával). A fa mellett a legtöbb esetben egy kígyó vagy egy sárkány õrködik.

A skandináv mitológiában ilyen faszimbólum a szent Yggdrasil kõris, mely a Helben gyökerezik, a törzs Midgardon (Föld) keresztül emelkedik, eléri az Asgard hegyet, majd az égig nyúlik tovább. Levelei a felhõk, gyümölcsei a csillagok. Törzse alatt lakik a három sorsistennõ, a Nornák.

Gyökerei között van Mimir óriás kútja, az Urd, a bölcsesség forrása. A hagyomány szerint Odin azért áldozta fel fél szemét, hogy ebbõl a kútból ihasson. Kilenc napig függött fejjel lefelé a Világfa ágairól, saját dárdájától átdöfve, étlen-szomjan, mire sikerült elérnie a mélyen alatta fekvõ mágikus pálcikákat. Így szerezte meg a rúnák titkos tudományát, és utána újjászületve ereszkedett le a fáról.

A szászok Irminsulja hatalmas fatörzs volt, a világot tartó oszloppal azonosították. A szent oszlopot Nagy Károly egy hadjárata alkalmával elpusztította.

A keltáknál Uisnech Kõrisfája az, ami összeköti a földi világot az alsó és a felsõ világokkal, és lehetõvé teszi az utazást ezek között. Az írek mítoszában Thomas szakított gyümölcsöt a fáról, hogy elérje ezáltal a tisztánlátást. Minden kelta törzsnek vagy törzsszövetségnek saját szent fája - az ír hagyományban bile - volt, ahol a törzs királyait avatták. Ez a fa a törzs területének közepén állt, az egység és a biztonság jelképeként. Ha az ellenség az Élet Fáját (crann bethadh) kidöntötte, ezzel meggyalázta és romlásba döntötte a népet.

Az egyiptomiak a szikomorfát tekintették a klasszikus értelemben vett élet fájának. Ez a fa a mai hegyi juharhoz vagy a platánhoz hasonlatos a leginkább. Hathor szerelemistennõnek és Nut égistennõnek, a halottak védelmezõinek szent fája volt, az õ növényi megtestesülésüknek gondolták. A szikomorfáról azt tartották, hogy messze a termõföld határain túl magányosan áll a homoktengerben, lemélyesztve gyökereit titkos vízerekig, jelezve az ember elõtt az élet és halál kettõsségét. Az egyiptomi életfa jelentéskörébe tartozott a fáraót szoptató vagy az élet vizét hintõ egyiptomi datolyapálma-, szikomorfügefa-istennõ képmása is. A szikomorfa fáját elõszeretettel használták alapanyagul a koporsókészítõk, a fedél belsejét pedig gyakran díszítették Nut istennõ képmásával.

Az Osiris hátgerincét jelképezõ djed-oszlopot szintén a Világfa szimbólumaként tisztelték.

A maja mítoszokban is feltûnik a Világfa egy változata. Elképzelésük szerint a világ mind a négy sarkában egy-egy gyapotfa áll, az Imix, amely a bõséget biztosítja. A fák az égtájaknak megfelelõ színûek, a kelet vörös, az észak fehér, a nyugat fekete, a dél pedig sárga.

Hasonló elképzelés uralkodott a kínaiak mítoszaiban, szerintük az égboltozatot négy oszlop tartotta.

Az indiai mítoszok többször is említést tesznek szent fákról. Buddha, a nagy tanító egy fa tövében ülve érte el a megvilágosodást. A hindu Visnu-t is gyakran ábrázolták egy kozmikus fa alatt.

A sumérok Huwawa fáját, a cédrust tisztelték világfaként, az élet szimbólumaként, mely többször feltûnik a Gilgames eposzokban is.

A héber kabbalában szereplõ Életfa ugyanennek a kozmikus fának a letérképezését jelenti. Az Élet Fája tíz szefirából áll, amelyek a tudat egyes szintjeit jelenítik meg.

A Biblia így szól a világfáról: "És növesztett az Örökkévaló Isten a földbõl mindenféle fát, kellemeset a megtekintésre és jót az evésre; az élet fája pedig a kert közepén volt, a jó és a rossz tudásának fája... És (az asszony) ... vett a gyümölcsébõl és evett; adott férjének is vele együtt és az is evett. Akkor megnyíltak mindkettõjük szemei ..."

A görög mondákból sem hiányzik a szent fa. Daphne, a szép nimfa addig menekült az õt szerelmével üldözõ Apollón elõl, míg végül apját, Péneiosz folyamistent kérte meg: változtassa õt át. A nimfa lába egyszerre földbe gyökerezett, teste pedig babérfává alakult. De Apollón még így is annyira szerette, hogy leveleivel haját díszítette. A babérfák leveleibõl font koszorú késõbb gyõzelmi fejékként szolgált a hõsöknek.

A sámánizmusban a sámán transzban utazást tesz a fa ágai közé, vagy pedig lemerészkedik a gyökerekhez, hogy a szellemõsökkel kapcsolat-ba léphessen. A szibériai népek világfája nagy szerepet játszott a sámánok beavatási szertartásaiban is. Hasonló szerepet tölt be a magyar népmesékben az "égígérõ fa", mivel a legtöbb esetben ezt kell a hõsnek megmásznia ahhoz, hogy legyõzze a sárkányt és kiszabadítsa a királylányt, miáltal elnyeri a kezét és vele a királyságot.

Az õsmagyar mondákban (Arvisura) szerepel egy nagyon szép történet a világfáról. "Ata-Isis, a Napisten hét eget teremtett. A hetedik égben nõtt egy magas fa. Ennek a magas fának a tetejérõl indult útnak a Nap, a Hold, és valamennyi csillag. A fa gyümölcsébõl Ata-Isis egyet ledobott a hatodik égbe, és ebbõl ott kinõtt egy másik fa. Az felnõtt a hetedik égig. Ezen Ata-Isis leküldte legnagyobb fiát, Sis-Tóremet, hogy népesítse be a hatodik eget. Sis-Tórem is ledobott a fa termésébõl egy gyümölcsöt az ötödik égbe, és amikor kinõtt a hatodik égig érõ fa, õ is leküldte azon legnagyobb fiát az ötödik égbe, hogy népesítse be. Sis-Tórem fia, Numi-Tórem hasonlóképpen cselekedett: ledobott egy gyümölcsöt. A negyedik eget Numi-Tórem fiai és leányai népesítették be. Ilyen sorrendben létrejött aztán a jó szellemek és a jó lelkek harmadik, meg a rossz lelkek második égi birodalma. Legalul kapott helyet a Nagy Terembura, amelyben minden lélek elfért. Onnan a csillagok ütötte lyukakon minden elköltözött lélek figyelhette és segíthette földi hozzátartozóinak az életét."

A boszorkány hagyományokban a seprû kõrisfa nyele jelképezi az égig érõ világfát, melyen a boszorkány könnyûszerrel eljuthat a földöntúli világok bármely részére.

A világot számos indián törzs elképzelése szerint is világfa vagy cölöp tartja fenn. A bella-coola indiánok szerint a fa gyökerénél lakik Amtep, a gonosz szellemek ura, tetején pedig Amotken, a jóindulatú szellem. A kanadai indiánok hosszú mitikus történetben mesélik el, hogyan tanították a szellemek azt az ifjút, akinek hivatása lett, hogy tartsa a világoszlopot. A világfa segítségével jutnak a vak élõlények is a föld felszínére. A keresz indiánok hite szerint a föld mélyében négy világ volt: a vörös, a kék, a sárga és a fehér, az emberek a legalsó, fehér világban éltek. A Földistennõ vagy a Kukoricaistennõ fát hozott létre, ezen keresztül jutottak fel az emberek a vörös világba, s innen mai lakhelyükre, a földre.