Peggy: Gondolatok a tündérek mibenlétérõl

A cikkek felhasználása bármilyen formában csak a szerzõ és a Berkano honlap, mint forrás megjelölésével lehetséges!

A tündérekkel kapcsolatban rengeteg az információ, de általánosságban egy nagy káosz az egész. Senkit nem szeretnék azzal untatni, hogy néphagyományokat soroljak fel. Nem mintha nem volnának érdekesek, de bárki elolvashatja õket a megfelelõ könyvekben. Sokkal inkább arról szeretnék írni, hogy mik a tündérek és egy kicsit átláthatóbbá, ésszerûbbé tenni a velük kapcsolatos képet. Többféle elmélet létezik errõl (ezek nagyrészt megtalálhatóak: Yliaster Daleth: Tündérek hagyatéka c. könyvében).

Az egyik a kereszténység elsõ századaiban alakult ki. E szerint a tündérekben azoknak a pogányoknak a lelke él tovább, akik nem követtek el halálos bûnöket, ezért nem kerültek a Pokolba, de a Mennybe se juthattak, mivel nem voltak megkeresztelve.

Egy másik, keresztény elmélet szerint, melyet késõbb az Inkvizíció terjesztett elõszeretettel, a tündérek bukott angyalok. Mikor Lucifer fellázadt sokan csatlakoztak hozzá az angyalok közül, de nem voltak egyformán bûnösek, nem kerültek mind a Pokolba. Akik nem voltak elég jók a Mennyhez, de elég rosszak se a Pokolhoz, a mi világunkban maradtak tündérként. (Ezzel kapcsolatban megjelent Csigás Gábor: Menny és Pokol közt harmadik c. írása az Ars Magica novelláskötetben).

Margaret Murray angol egyiptológus szerint: az új-kõkori Európa nyugati vidékeit kis termetû, sötét bõrû emberek lakták, akik a terjeszkedõ indogermán törzsek elõl a Brit-szigetekre menekültek. Mikor a kelták itt is megjelentek, olyan nehezen megközelíthetõ helyekre húzódtak vissza, amelyeket a hódítók még sokáig elkerültek. Feltételezések szerint fûvel benõtt tetejû, dombszerû közösségi kunyhókban éltek. Ezeket a dombokat nevezik "sidhe"-nek és innen ered "a dombok kicsiny népe" elnevezés, amit a tündérekre használnak. A kis termetû domblakókat félelemmel töltötték el a hódítók vasfegyverei, így terjedt el Európa-szerte az az elképzelés, hogy a tündérek irtóznak a vastól és bármilyen vasból készült tárgy alkalmas az elijesztésükre.

A maguk fegyverei közül a legveszedelmesebbek apró kõhegyû nyilaik voltak ezek egyébként csak kicsi sebeket ejtettek, de a nyílhegyeket halálos méreggel kenték be. Ez elég élénken megmaradt a nép emlékezetében: valószínûleg innen ered a régi angolok irracionális rettegése a tündérek mágikus nyilaitól. Egy érdekesség: Anglia több múzeumában is õriznek kovakõ nyílhegyeket, amelyeket mindenki ("elf bolts") "tündérnyilak"-nak nevez.

Modern felfogás szerint a tündérek olyan lények, akik erõsen kötõdnek a természethez, úgy is mondhatnám, hogy "természeti szellemek", bár ez nem teljesen helyes kifejezés. Mikor az emberek eltávolodtak a világ spirituális síkjától és az anyag felé fordultak, elveszítették velük a kapcsolatot és szinte csak babonák, mesék õrzik emléküket. Nem "haltak ki", hanem amikor látták, hogy megváltozott a világ és az õ népük nem tud alkalmazkodni hozzá, átköltöztek egy másik síkra (ezzel kapcsolatban érdekes gondolatokat olvashatunk Tolkien: A szilmarilok c. könyvében).

Magam a két utóbbi lehetõség keverékét tartom a legelfogadhatóbbnak. Tehát: a régészeti kutatásokat semmiképpen nem lehet figyelmen kívül hagyni. Úgy gondolom, hogy az emberek emlékezete és meséi összemosták a valaha élt apró, dombokban lakó emberek képét a szintén kis termetû, mágikus hatalommal bíró, természethez közel álló tündérek fogalmával. Ez a kettõ erõsen hatott egymásra és minél több információ cserélõdött róluk, annál inkább összekeveredtek.

Ez, a már amúgy is zavaros kép a középkorban még kuszább lett, ekkor vegyítették a tündérek fogalmát a boszorkányokéval. Ennek valószínûleg az volt az oka, hogy sok boszorkánysággal vádolt személy azt vallotta, hogy mágikus tudását tündérektõl kapta.

Az is érdekes, hogy a róluk kialakult kép mennyire különbözõ kultúránként, vagy egy adott kultúrán belül is! Magyarországon és a környezõ országok nagy részében leginkább tartottak tõlük. Nálunk, pl. a "Szépasszonyok" elnevezést használták rájuk (hiszen a nevüket tudomásom szerint mindenhol óvakodtak kimondani). Betegségeket okoztak, megrontottak embert, állatot, tévútra csaltak utazót, elváltották a gyermeket, stb. Ugyanakkor sokszor esik szó arról is, hogy õk tanítják az embereknek a gyógyfüvek használatát.

Ehhez Angliában-Írországban társul az is, hogy a tündérek termékenységet hoznak a földnek és beavatják a kiválasztottakat a mágia titkaiba. Itt inkább az a jellemzõ felfogás, hogy csak akkor okoznak kellemetlenséget, ha az emberek - általában akaratlanul - gondot okoznak nekik. Ilyenek lehetnek például a "tündérbetegségek", amelyek olyan tündérek átkai, akikre pl. ráléptek vagy kedvenc helyüket tiporták le vagy még ezer módon lehet õket megsérteni. Az emberek ezért babonás félelemmel igyekeznek elkerülni az általuk gyakran látogatott helyeket.

Ezek közé tartoznak az év bizonyos napjain az ún. "tündérösvények". Egyes helyeken így hívják a Ley-vonalakat, amelyek, mint tudjuk a földet behálózó energiacsatornák. A tündérek napfordulók és nap-éjegyenlõségek idején ezeken az energiaösvényeken vándorolnak. Az év más napjain is találkozhatunk velük, de nem ilyen sokukkal egyszerre. Kedvelik az energiaközpontokat, általában, ha átjönnek ebbe a világba, ezek körül gyülekeznek. Gyakran az átjárók a mi világunk és az övék között szintén ilyen energiaforrásoknál vannak.

Az õ világuk néhány dologban különbözik a miénktõl. A természet törvényei nem feltétlenül érvényesülnek, pl. az évszakok nem mindig következnek logikusan egymás után. Az ösvények ötletszerûen nem ugyanoda vezetnek, a tájékozódás iránytûje a vágy és az akarat. Bizonytalan ember, aki nem tudja hová szeretne eljutni, könnyen eltéved.

Arról is sok történet szól, hogy akik beléptek a tündérek birodalmába esetenként hetekkel, vagy akár évtizedekkel késõbb kerültek elõ, miközben õk úgy élték meg, hogy sokkal rövidebb idõ telt el. A tündérekkel kapcsolatban sajnos elég siralmas kép él a mai emberek fejében. Ez leginkább a meséknek köszönhetõ, amik jóságos, szép és elég bárgyú apró lepkeszárnyú lényeknek mutatják be õket. Leginkább a helyes kis virágtündér és a kívánságot teljesítõ jó tündér szerepében tündökölhetnek. Hímnemûekrõl szinte szó sem esik. Biztos ezeknek is van valós alapjuk, hiszen sok fajtájuk van ujjnyi magastól az embermagas, emberszerû szárnyatlanig.

Ez egy érdekes kérdés: mi számít tündérnek? Az angol nyelv minden "aprónépet" egy kalap alá vesz és "sidhe"-nek vagy "fairy"-nek nevez. Ugyanakkor van minden fajnak külön neve. Így van pl. elf, ami az elõbb említett embermagas fajta, pixie, ami tudomásom szerint rovar- (nem feltétlenül lepkeszárnyú) "virágtündér"-féle. De ide sorolják még a trollt (ami kb. fél-egy méter magas manó, amivel a svéd gyerekeket riogatják), a koboldokat, sellõket, gnómokat, törpéket,tehát minden legendás lényt (ami nyomokban emberre emlékeztet). Emiatt a köztudatban összekeveredtek, ezért gondolom, hogy nem ártana rendet tenni.

Tehát a végkövetkeztetés: álláspontom szerint tündér (fairy) névvel csak az emberhez leghasonlóbbakat kéne illetni. Minden más az aprónép, legendás lény, elementál stb. kategóriába kéne, hogy kerüljön. Próbáltam pontos meghatározást találni arra, hogy mik is valójában, de nem találtam és mástól sem hallottam. A tündérek, akárcsak az emberek, egy faj, egy létforma és épp olyan változatosak is, mint mi.