Berkano Wicca Tradíció

Különféle mágikus módszereket, varázslatokat leíró, régi könyvekben gyakorta található meg utalás arra nézve, hogy milyen tintával kell leírni bizonyos szövegeket, vagy lerajzolni mágikus szimbólumokat. A tinta elkészítése nem mindig egyszerû, idõnként egészen misztikus, szinte beszerezhetetlen alkotórészek szükségesek hozzá.

A legkorábbi feljegyzések a mágikus tinták használatáról az ókori Egyiptomból maradtak ránk, nagyjából 4500 évvel ezelõttrol, de ismeretesek kínai tintareceptek is, ezek sem sokkal késõbbiek. Egyiptomban általában malachit vagy lapis lazuli köveket törtek porrá, és kevertek el gyantával. Ezeket kis, kerek labdákba gyúrva szárították, majd ecsettel nedvesítették meg, mikor használni akarták. Egy egyiptomi vörös tinta receptje mákmagokat, articsóka levét, akácia magvakat, vörös okkert, citromlevet, gyantát és esõvizet tartalmaz - sajnos a pontos mennyiségek nem maradtak fenn. Ezt a tintát a Seth istennel kapcsolatos szövegekben használták.

Egy bizonyos varázslathoz, melyben Bes törpeisten segítségét kérték, hogy álmokat bocsásson az illetõre, olyan tinta volt használatos, melybe tehén és fehér galamb vérét elegyítették. Ezen kívül tartalmazott még friss, porrá tört tömjént és mirrhát, eperfa gyümölcsének levét, esõvizet, és fehér üröm valamint bükköny levét is.

A mirrha egyébként szinte az összes mágikus tinta alkotórésze volt Egyiptomban, ugyanis Ízisz Vezetõjének nevezték, és úgy vélték, az istennõ segítségére volt szomorú feladatában, mikor Ozirisz testét kereste. Az errõl szóló történet nem tér ki arra, vajon Ízisz füstölõként használta-e, vagy pedig amulettet rajzolt a mirrhából készített tintával. Ismeretes azonban például olyan tinta feljegyzése, melynek elemei mirrha, szárított füge, datolyamagvak és üröm, s az ennek a tintának a receptjét tartalmazó papirusz azt is elárulja, hogy ez a tinta egyike azoknak, melyeket Ízisz arra használt, hogy lejegyezze azokat a mágikus szavakat, melyekkel összeillesztette Ozirisz testrészeit.

A görögök szintén elõszeretettel használtak mágikus tintákat. Egy Aphroditénak szentelt divinációs tál készítéséhez például szintén mirrha tintát írtak elõ. Egy másik receptben, mely egy emlékvarázslatról szól, a Görög Mágikus Papiruszok részletesen megadnak egy mágikus tinta receptet, melynek alkotórészei: mirrha, füge, datolya, szárított fenyõtoboz, üröm, íbisz szárnytollai. Az alkotórészeket el kellett égetni, majd a hamut forrásvízzel elegyíteni.

A fentebbi receptben hét alkotórészbõl áll össze a tinta, de gyakori volt a kilenc használata is. Nemcsak hét vagy kilenc alkotórész szerepelhetett a receptekben, de ugyanazon részekbõl hét vagy kilenc csipet vagy darab is. A varázsigéket is sokszor hétszer vagy kilencszer kellett egymás után elmondani.

Mithrasz isten rítusaihoz általában az volt az elõírás, hogy az elõkészületeket újhold idején kellett elvégezni, még akkor is, ha maga a rituálé holdtöltekor zajlott. Így többek között a mágikus olajat is ekkor készítették el; de a mágikus tintát is. Újhold idején a Nap és a Hold együttáll, a tintához pedig konkrétan az az újhold volt szükséges, amikor mindez az Oroszlán csillagjegybe esik (melynek ura a Nap). A napnak abban a szakában kellett készíteni, mikor a Hold a legkevésbé erõteljes pozícióban áll, a Nap pedig a legerõsebb - vagyis délben. A recept, mely rendelkezésünkre áll, a következõ: "Megszerezvén a fent említett kentritis növényt, a Nap és Hold együttállásakor, mely az Oroszlán jegyében zajlik, vegyük ennek levét, keverjük össze mézzel és mirrhával, majd írjuk vele persea fa levelére a nyolcbetûs nevet. S mivel ennek elotte három napig tisztán tartjuk magunkat, reggel álljunk szembe a napfelkeltével, nyaljuk le az írást a levélrõl, miközben felmutatjuk azt a Napnak, s ezután a Nap istene figyelmesen hallgat minket." A kentritis egyébként eredetileg Egyiptomban honos növény, rokona a verbénának.

A római hagyományokból szeretném kiemelni a De Vermiis Misteriis címû mágikus írást, melyet Tertius Sibelliusnak tulajdonítanak (I. e. 3. század), ebben a következõ tintareceptet találhatjuk: "õrölt szenet oldjunk fel tiszta vízzel és higanynak cseppjeivel".

A mágikus tinták használata a középkorban is nagy divat maradt. Az egyik legrégibb és legismertebb varázskönyv, a Claviculae Salomonis így ír a mágikus tintáról: "Legyen tintatartód a föld anyagából bármely kényelmes módon, és Merkúr napján és órájában vésd rá arra ezen Neveket: IHVH, Metatron, Iah Iah Iah, Qadosh, Elohim Cvaot; és bele helyezvén a tintát mondd: "Megtisztítalak téged, ó Tinta Teremtménye, Anaireton által, Simulator által, és Adonai neve által, és az Õ nevében, kibõl minden dolog keletkezett, hogy légy segedelmemre és segíts nekem minden dologban, melyet segedelmeddel elvégzek." A könyv továbbá a következõképp rendelkezik a tinta színeirõl: "Valamely nemes színnel szükséges az írás, és új és tiszta dobozban tartsuk a tintákat. A fõ színek Sárga és Arany, Vörös, Égkék vagy Azúrkék, Zöld és Barna; és bármely más szín, mely igényeltetik. Mindezeket tisztítsd meg, füstöld fel és hintsd meg õket szent vízzel a szokásos módon."

Ha már a színeknél tartunk, természetesen nagyon fontos volt, hogy milyen színû tintával írják a különbözõ varázsszövegeket, vagy rajzolják fel a mágikus ábrákat. Az egyiptomi varázsszövegekben a színek az isteneknek voltak alárendelve; így például a malachitból elõállított, zöld színû tinta Oziriszhoz és a természet éltetõ erejéhez kapcsolódott, és gyógyító erõt is tulajdonítottak neki; a vörös a vér és Seth isten színe volt, ezért a démonok neveit és a naptárban a szerencsétlen napokat is vörössel írták, csakúgy, mint számos átokszöveget; a lapis lazuliból eloállított kék színt az éggel és a termékenységgel, bõséggel hozták kapcsolatba. Izland mágiájának leghíresebb varázskönyve a Raudhskinni ("Vörös bõr") címû, legendás varázsszöveg, melyrol azt tartották, hogy aranyszínu varázsrúnákkal íródott vörös pergamenre.

A XIII. századi Enchiridion, melyet III. Leó pápa mûvének tartanak, közönséges fekete tintát javasol, melybe három csepp kecskevért keverünk; Arthur Gauntlet grimoire-jában az összes bolygópecsét vörös tintával íródott. A John Dee-nek tulajdonított Tuba Veneris szintén vörös színû tintát ír elõ, melyet vízben oldott réz-szulfátból állítanak elõ. Az Abramelin Szent Mágiája szintén vörös és fekete tintával íródott.

Idõnként elõfordul a "görög tinta" említése is különbözõ varázskönyvekben, ezalatt a láthatatlan tintát értették, melynek célja nyilvánvalóan az volt, hogy elrejtse a titkot az avatatlanok szeme elõl.

Mindenképp ki kell térnünk arra is, hogy számos középkori varázskönyv vért ajánl tintaként, vagy legalábbis tintába kevert vért, mint a fentebb említettt Enchiridion. A már korábban is említett Claviculae Salomonis kisliba, denevér, vagy bármely más, szárnyas állat vérét tartja megfelelõnek tintaként, lévén, hogy így a tintát ugyanaz az állat "szolgáltatja", mint a tollat; a XVII. századi Grimoirum Imperium fehér galamb vérét írja elõ.

A romanticizmus korszakában számos kevésbé hiteles, ám annál cirkalmasabb varázskönyv íródott, tele különbözõ instrukciókkal a rituálékon használatos eszközökrol. Lássuk ezek közül példának a Grand Grimoire utasításait a mágikus tintára vonatkozóan: "A szerzõdést nem szabad hétköznapi tintával írni... Helyezzünk folyónak vizét új, vízálló agyagedénybe, együtt a porral, melyet lentebb megadunk. Szedjük le páfránynak leveleit Szent János estéjén, és vágjunk le szõlõágakat márciusi teliholdnál. Gyújtsuk meg ezeket az ágakat, s mikor a víz felforr, akkor készülhet a tinta.... 10 uncia gall dió, 3 uncia római vitriol vagy zöld réz, 3 uncia timsó vagy szárított gumiarábikum, mind porrá törve."

A XVII. századi Le Livre d'Or egy helyütt rózsavíz tintát említ; késobb egy másik tintának is megadja a receptjét, mely pézsmából, sáfrányból, rózsavízbõl és kámforból készül. A Sepher Raziel egy olyan varázslatot említ, melyet a barátság elnyerésérére kellett bemutatni, s melyhez a varázsigét liliomból és sáfrányból készült tintával, réz vagy bronz tollal kellett leírni.

Mágikus tintákat napjainkban is nagy divat használni. Ezek közül különösen népszerû - és a boltokban igen borsos áron kapható - az úgynevezett "sárkányvér", mely a következõképp készül: 1 rész porított sárkányvér gyanta, 1 rész porított gumiarábikum. Ezeket kell alkoholban áztatni több hétig, míg színe el nem nyerte a megfelelõ, szép, ragyogó vörös árnyalatot. Ekkor leszûrhetjük. A tintát ezután érdemes napfénytõl elzárva, sötétített üvegben tárolni. A sárkányvér a Calamus draco nevû pálmafajta gyantája, mely Kelet-Indiában, valamint Szumátra és Borneó szigetein honos. Vörösesbarna, csillogó gyanta, kiválóan oldódik spirituszban és illóolajokban is, terpentinben azonban csak gyengén. Spirituszban oldva, vörös szantálfaoldattal keverve különösen szép, vörös színt eredményez.