Osara: Szicília "tündéres" boszorkányperei

A cikkek felhasználása bármilyen formában csak a szerzõ és a Berkano honlap, mint forrás megjelölésével lehetséges!

Szicília "tündéres" boszorkányperei a 16. század végétõl a 17. század közepéig folytak. Igen különleges helyet foglalnak el a boszorkányperek történelmében, mivel ezen tárgyalások során a népmesék tündérnépével való kapcsolatok adták a vád legfõbb pontját.

A palermói halászasszony

A palermói halászasszony ismeretlen nevû, itáliai nõ volt, akit a palermói inkvizíció elé állítottak 1588-ban, mivel azt állította, hogy kapcsolatban áll a tündérekkel. Vallomása az egyik elsõ volt azok sorában, akik emberek és tündérfélék közötti találkozásokról számoltak be.

A halászasszony azt mondta bíráinak, hogy amikor nyolc éves volt, egy csoportnyi nõvel kecskéken repkedett egy hatalmas síkság felett Nápoly környékén, melynek neve Benevento, és ott egy vörös bõrû, fiatal fiút és egy gyönyörû asszonyt látott trónon ülve, akiket Királynak és Királynõnek neveztek. A nõk vezetõje, aki odavitte, azt mondta a halászasszonynak, hogy térdeljen le az elfek Királya és Királynõje elõtt, és ajánlja fel nekik szolgálatait, ezért cserébe gazdag és jóképû férfiakkal halmozzák el, akikkel kedvét töltheti, de többé nem szabad a keresztény istent és a szent szûzet imádnia. A vezetõ azt is hozzátette, hogy nem szabad Szûz Máriát emlegetnie az elfek elõtt, mert ez rossz modorra vall. A halászasszony beleegyezett abba, hogy a Királyt Istenként, a Királynõt pedig Istennõként tisztelje, és felesküdött egy könyvre, melyet a vezetõ tartott eléje. Testestõl-lelkestõl az isteni párnak ajánlotta magát. Ezután étkekkel megrakott asztalokat hoztak elõ, mindenki lakomázott és szeretkeztek. A halászasszony szerint rövid idõn belül számos férfival közösült, majd úgy ébredt, mintha álomból kelt volna, az ágyában, mezítelenül. Azt állította, nem tudta, hogy mindez bûnös cselekedet és a Sátán mûve, egészen addig, míg a pap fel nem világosította. De azt mondta, ezután is folytatta mindezen dolgokat, mert annyira boldoggá tették. Néha, mondotta, az elfek még azelõtt vitték el, mielõtt aludni tért volna, és gondoskodott volna róla, hogy férje és gyerekei észrevegyenek bármit is. Az állította, teljesen ébren volt egész idõ alatt. Ilyenkor az éj végeztével szintén ágyában találta magát, de teljesen felöltözve. Azt is mondta, hogy a Király és a Királynõ orvosságokat adott neki, melyekkel meggyógyíthatja a betegeket, így pénzt kereshet, és jómódra tehet szert.

Az inkvizíció azt állította, hogy tündérek nem léteznek, a bennük való hit - melyet nem szabad komolyan venni - a pogány babonák maradványa, s így gyökerestõl ki kell irtani. Úgy vélték, a vallomásban elmondottak vagy a nõ álmának képei, vagy pedig nem a nem-létezõ tündérek, hanem az igenis nagyon valóságos boszorkányok voltak azok, akikkel az éjszakáit töltötte, démonok társaságában. Épp ezért kérdéseik elsõsorban arra irányultak, hogy felmérjék, vajon álmodott-e az asszony vagy sem. Ha álmodott, akkor elengednék, ha nem, akkor bizony boszorkány. Végül arra a következtetésre jutottak, hogy igazán csak álom volt az egész.

További esetek

1579 és 1651 között 57 nõ és 8 férfi állította a szicíliai inkvizíció ítélõszéke elõtt, hogy tündérekkel volt kapcsolata. Hozzá kell tennünk, hogy csak ebbõl az idõszakból vannak feljegyzéseink, nem elképzelhetetlen tehát, hogy már korábban, vagy késõbbi idõpontokban is tárgyaltak hasonló eseteket, melyekrõl nem maradt fenn feljegyzés. Az inkvizíció boszorkányoknak nevezte ezeket az embereket, de nagyon gyakran nem vették komolyan az efféle eseteket, mivel az Ördög sosem került említésre a vallomásokban. A vádlottak azt mondták, azért hívták õket ezekre a gyûlésekre, mert "édes vérük" van. Sokan azt mesélték, csak lélekben mentek el ezekre a találkozókra, míg testük továbbra is az ágyban feküdt.

A szicíliai boszorkányperek általában enyhék voltak. A legtöbb esetben a vádlottakat elengedték, vagy számûzetésre, börtönre ítélték. Halálböntetésre nagyon kevés a példa. A vádlottak kínzás nélkül, önként tették meg vallomásokat. A feljegyzések szerint nem szégyenkeztek amiatt, amit tettek, és nem is voltak tudatában annak, hogy az egyház elítéli a tündérekkel való kapcsolattartást - a néphit erõsen élt ezekben az egyszerû, paraszti származású emberekben. 1630-ban Vicencia la Rosa-t, egy javasasszonyt hallgattak ki, és ítéletképp megtiltották neki, hogy valaha is ismét szóba hozza a tündéreket. Ennek ellenére késõbb is mesélt az embereknek személyes, "házi" tündérérõl, Martinillóról, aki rendszeresen Beneventóba vitte õt, ahol férfiakkal szeretkezett és gyógyítást tanult. Így ismét letartóztatták és számûzték Szicíliából egész életére.

A vádlottak között általános elképzelés volt, hogy a tündérek szépséges, magas lények, akik fehérbe, vörösbe, vagy feketébe öltöznek. Férfiak és nõk vegyesen, lábaik macskamancsban vagy lópatában végzõdnek. Ötös vagy hetes csoportokban járnak, egy fiútündér fuvolázott vagy gitározott, míg a többiek táncoltak. Hét tündér együtt képes volt macskává változni, és valami aydon nevû lénnyé, mely képes ölni is.