Patricia Crowther Gerald Gardnerrõl

A cikkek felhasználása bármilyen formában csak a fordító és a Berkano honlap, mint forrás megjelölésével lehetséges!

Az alábbi szövegrészletek Patricia Crowther "Lid of the Cauldron" ("Az üst fedele") c. könyvében jelentek meg, ahol elmeséli, hogyan találkozott elõször Gerald Gardnerrel.

"Néhai férjem, Arnold Crowther mutatott be Greraldnak, ugyanaz, ki történetesen Geraldot mutatta be a néhai Aleister Crowley-nak 1946-ban. Crowley nagyon örült, hogy találkozott Arnolddal és Geralddal, és azt mondta nekik, hogy nem hiszi, hogy az emberek még érdeklõdnek a mágia iránt. Mennyire tévedett! Különösen annak fényében, hogy brilliáns, termékeny munkásságára a mágikus mûvészetek terén napjainkig állandó igény mutatkozik.

A férjem már valami tizenöt éve ismerte G.B.G.-t (ahogyan Geraldot nevezték barátai), mikor 1956-ban találkoztunk a Pier Casino egy nyári showmûsorán, Shanklinban, a Wight szigeteken. Idõvel, felfedezvén mély érdeklõdésem az Õsi Vallás iránt, írt Geraldnak Witchcraft Múzeumába címezve, Castletownba, a Man-szigeteken.

A válasz mindkettõnk számára meghívást tartalmazott a szigetre. Amikor megérkeztünk, a házvezetõnõ azt mondta, hogy dr. Gardner nagyon beteg, és nem tud senkit fogadni. "Engedje be õket", szólt benntrõl egy hang. Csendben felmentünk a lépcsõn, és beléptünk a hálószobájába. Gerald hatalmas párnákkal feltornyozott ágyban feküdt. "Jöjjenek, jöjjenek, nagyszerû, hogy eljöttek." Ragyogva tárta ki felénk karjait. Belenéztem hipnotikus pillantású, kék szemeibe, és éreztem kezének meleg szorítását az enyémen. "Drága, üljön le." Fehér haja mindenfajta kefének vagy fésûnek ellenállt, mint késõbb rájöttem. Kis kecskeszakáll és napcserzette arcbõr egészítette ki az összképet.

Azt mondta Arnoldnak és nekem, hogy a házvezetõnõ meg akarta szerezni a címünket, hogy máskorra halassza a látogatásunkat, de azt tettette, hogy nem találja. Eléggé aggódtam az állapota miatt, de biztosított róla, hogy most, hogy Arnold megérkezett, hamarosan fel fog épülni. Elmondta nekünk, hogy néhány évvel korábban nagyon beteg volt, és egy londoni kórházban ápolták, amikor Arnold meglátogatta õt. Annyira sokat nevetett a látogatás alatt, hogy a végére már sokkal jobban érezte magát. Annyi bizonyos, hogy Gerald két nappal késõbb már fel is kelt az ágyból, és tett-vett a házban. Arnolddal ellentétben én már nem találkoztam elbûvölõ feleségével, Donnával, mivel az asszony egy évvel korábban elhunyt.

Az elsõ találkozás mélyen lenyûgözött. Õszintén állíthatom, hogy soha senki hasonlóval nem találkoztam azelõtt. Tele volt kedvességgel; a hangja lágy volt, szemei ragyogóak és telve humorral. Szerette a jó tréfát és szívbõl tudott nevetni, öklével csapkodni, és azt mondani: "Átkozottul jó!" Élvezte az életet minden egészségügyi nehézsége, asztmája ellenére, mely kora ifjúságától kezdve kísérõje volt. Tipikus Ikrek, akit a nyughatatlanság lõgköre vesz körül, érdeklõdött az írás, az olvasás, az utazás iránt, és foglalkozott múzeumával.

A megjelenése is Ikrekre vallott: magas, hosszú karokkal és lábakkal, intelligens kezekkel. Kedvenc hobbija volt fémékszerek és mágikus eszközök készítése. Tehetséges mûvész is volt, és máig birtokomban van három festménye, melyek most a covenem találkozóhelyének falán függenek. Ujjai folyton sûrû, fehér hajában vagy szakállában turkáltak...."

"Férjem és én voltunk a Mesterség azon tagjai, akik utoljára életben látták Geraldot. Mi vittük el õt kocsival Sheffieldbõl a Manchester-i hajóállomásra, ahol hajóra szállt, hogy hosszú útra induljon a napfényes Libanonba. Ömlött az esõ, és segítettük felvinni bõröndjeit a hajó meredek vaslépcsõin. Könnyek keveredtek arcomon az esõvel, amint búcsút intettünk neki."

"Mély hálámat fejezem ki Gerald Gardnernek azért, hogy beavatott engem ebben az életben a Mély Misztériumokba, és mind Arnoldnak, mind nekem átadta Mesterségbéli, jelentõs tudását."

Fordította: Osara LaMort