Margaret Murray: Boszorkánykultusz Nyugat-Európában

A cikkek felhasználása bármilyen formában csak a fordító és a Berkano honlap, mint forrás megjelölésével lehetséges!

III. fejezet - Befogadó szertartások

I. Általánosságban

A befogadó szertartásokon, mint a kultusz minden más szertartásán, a lényegi pontok ugyanazok minden közösségen és minden országon belül, bár a részletek eltérõek lehetnek. Két fontos pont van, mely nem változik a ceremónián belül: az elsõ, hogy a jelölteknek szabad akaratukból és befolyásolás nélkül kell csatlakozniuk; a második, hogy testestõl és lelkestõl a Mesternek és szolgálatának szentelik magukat.

A befogadó szertartások abból a szempontból is különbözhetnek, hogy a jelölt gyermek vagy felnõtt. A gyermekek befogadásáról a legteljesebb feljegyzés a Baszk-Pireneusokból származik, 1609-bõl:

"Les Sorcieres luy offre[n]t des petits enfans le genoüil en terre, lui disant auec vne soubmission, Grand seigneur, lequel i'adore, ie vous ameine ce nouueau seruiteur, lequel estre perpetuellement vostre esclaue: Et le Diable en signe de remerciement & gratification leur respond, Approchez vous de moy: à quoy obeissant, elles en se trainant à genouil, le luy presentent, & luy receuant l'enfant entre ses bras, le rend a la Sorciere, la remercie, & puis luy recommande d'en auoir soing, leur disant par ce moyen sa troupe s'augmentera. Que si les enfans ayans attainct l'aage de neuf ans, par malheur se voüent au Diable sans estre forcez ny violentez d'aucun Sorcier, ils se prosternent par terre deuant Satan: lequel iettant du feu par les yeux, leur dit, Que demandez vous, voulez vous estre à moy? ils respondent qu'ouy, il leur dict, Venez vous de vostre bonne volonté? ils respondent qu'ouy, Faictes donc ce que ie veux, & ce que ie fay. Et alors la grande maistresse & Royne du Sabbat qui leur sert de pedagogue, dict à ce nouueau qui se presente, qu'il die à haute voix, Ie renie Dieu premierenment, puis Iesus Christ son Fils, le S. Esprit, la vierge, les Saincts, la Saincte Croix, le Chresme, le Baptesme, & la Foy que ie tiens, mes Parrain & Marraine, & me remets de tout poinct en ton pouuoir & entre tes mains, ne recognis autre Dieu: si bien que tu es mon Dieu & ie suis ton esclaue. Aprés on luy baille vn crapaud habillé auec son capot ou manteau, puis il commande qu'on I'adore; si bien qu'obeyssans & estants mis 'a genouil, ils baisent le Diable auprés de l'oeil gauche, A la poitrine, la fesse, à la cuisse, & aux parties honteuses, puis leuant la queue ils luy baisent le derriere."

("A boszorkányok a földön térdepelve ajánlják fel neki a kisgyerekeket, miközben hódolattal mondják: Hatalmas Úr, kit imádok, itt hozom neked új szolgálód, ki örökkön a Te szolgád lészen; és az Ördög hálával fogadja azt, szólván: Közeledj hozzám; mely szókra az engedelmesek, kik térden közelitenek hozzá, felemelkednek, és karjaiba helyezik a gyermeket, ki ezzel Boszorkány lészen, s õ gondosságra inti õket, s elmondja nekik, hogy ily módon növekedik az õ serege. Ha ezután a felajánlott gyermek eléri a kilenc éves kort, akkor az Ördögnek szenteli magát bármely varázsló kényszeritése nélkül önként, elterül a földön a Sátán elõtt, kinek tûz van szemeiben, és azt mondja nekik, kérdem, hogy enyém akarsz-e lenni? õk válaszolnak, hogy igen, s akkor mondá, Jóakarattal jöttél-é? s õk válaszolnak, hogy igen, Tedd amit én akarok, és úgy lészen. És akkor a nagy úrnõ és a Szabbat Királynõje, ki az õ tanitójuk, mondá ezen új jelöltnek, hogy ismételje hangosan: Elsõképpen megtagadom Istent és Jézus Krisztust, az õ Fiát, és a Szent Szellemet, a Szûzet, a szenteket, a Szent Keresztet, a szent olajat, a Keresztséget és a Hitet, amit követek, és Keresztapám és Keresztanyám, és a te kezeidbe és hatalmadba ajánlom magam, és nem ismerek el más Istent, mert te vagy az én Istenem és én a szolgád vagyok. Ezután egy felöltöztetett varangyot ad néki és parancsolá, hogy imádja azt, és akkor engedelmesen térdelnek és megcsókolják az Ördögöt felül a bal szeme mellett, majd mellkasát, farát, combját és szégyenletes tagját, majd felemelik hátulról a farkát és közösülnek vele."

A jelöltet ezután egy éles eszközzel megvágják, de egészen addig nem kap beavatást a "magasabb misztériumokba", mig be nem tölti a húsz éves kort. Mivel további ceremóniákról nem esik emlités, feltételezhetjük, hogy ezekbe a misztériumokba a beavatás fokozatok alapján történt, különleges rítus nélkül.

Lille-ben a tizenhetedik század közepén Madam Nourignon egy otthont alapitott alsóbb osztályból származó leányok számára, kik "pauvres et mal-originées, la plus part si ignorantes au fait de leur salut qu'elles vivoient comme des bêtes", ("szegények és rossz származásúak voltak, s oly tudatlanok saját megváltásuk felõl, mint az állatok"). Néhány évvel késõbb, 1661-ben felfedezte, hogy ezen lányok közül harminckettõ az Ördög imádója volt, s szokásuk volt a Boszorkányok Szabbatjára járni. Mindannyian "gyakorolták e csinyt még mielõtt a Házba jöttek volna". Az egyik lány, ki tizenöt eves volt és Bellot-nak hivták, azt mondta, hogy "az Anyja vitte õt magával, mikor még nagyon Fiatal volt, és még Karjában vitte õt a Boszorkányok Szabbatjára". Egy másik, tizenkét éves lánynak szintén "nagyon Fiatal kora óta" szokása volt a Szabbatra járni. Mivel úgy tûnt, hogy a lányok kedvelik Madame Bourignont, jelentõs mennyiségu információt sikerült tõlük szereznie. Elmondták neki, hogy az Ördög imádói "arra vannak kényszeritve, hogy felajánlják neki Gyerekeiket. Mikor egy Gyermeket ily módon felajánlanak Szülei az Ördögnek, az Ördög eztán Lelkét követeli, és parancsolá, hogy tagadja meg Istent és a Keresztséget, és mindent, mi a Hittel kapcsolatos, ajánlja fel Hódolatát és Hûségét az Ördögnek Házasság formájában, és Gyûrû helyett az Ördög Jelet ad neki vas tûvel (aleine de fer) Teste valamely részére".

Az is bizonyos, hogy Párizsban Marguerite Montvoisint korai éveitõl kezdve oktatták boszorkányságra; de tárgyalásán a király megmérgezésével volt megvádolva, nem pedig boszorkánysággal, s így semmiféle beavatási vagy befogadási szertartás nem került feljegyzésre.

Nagy-Britanniában a gyermekek befogadásának szertartásairól nem maradt fenn részletes leirás, bár általánosságban véve elfogadott tény volt, hogy a boszorkányok az Ördögnek adják gyermekeiket, amint az megszületik; és a tanúvallomásokból úgy tûnik, hogy a boszorkányok egész életükben ezt a vallást követték. Idõnként elegendõ bizonyiték volt egy nõ ellen már az is, ha anyja boszorkány volt, mivel feltételezték, hogy ezért õt magát is az Ördög imádójaként nevelték fel.

Renfrewshire-ben az Anderson gyerekeket szintén fiatal korban fogadták be. Elizabeth Anderson csak hét éves volt, mikor elõször megkérték, hogy fogadjon hûséget a "Zord Fekete Embernek". James Lindsay nem volt még tizennégy, és kisöccse, Thomas sem volt még iskoláskorú a tárgyalások idején, mikor azt vallotta, hogy megvesztegették és egy piros kabátot ígértek neki, ha szolgálja "az Úriembert, akirõl késobb megtudta, hogy az Ördög". Forfarban 1661-ben Jonet Howat olyan fiatal volt, hogy amikor Isabel Syrie "bemutatá õt az ürdüngnek, az ürdüng mondá, Mit tevék én ilyen kis csecsemõvel mint û?" Ennek ellenére elfogadta õt, és a kisgyerek ezután nyilvánvalóan az egész közösség kedvencévé vált, az Ördög az "õ kis csinos madárkájának" nevezte õt. Paisley-ben Annabil Stuart tizennégy eves volt, mikor anyja befolyásolására hûséget esküdött az Ördögnek. Chelmsfordban Elizabeth Frances (kinek pere 1556-ban volt) nagyjából tizenkét éves lehetett, mikor nagymamája elõször kezdte tanitani a boszorkányság mûvészetére. Elizabeth Demdike, a hires Lancashire-i boszorkány "felnevelé saját Gyerekit, tanitá Unokáit, és nagy gondossággal viseltete, hogy boszorkányokat neveljék belõlük". Egyik unokája, Jennet Device kilenc éves volt a tárgyalás idején.

Svédországban a gyerekeket rendszeresen vitték összejövetelekre, Amerikában szintén készült feljegyzés egy gyermek-boszorkányról Sarah Carrier személyében, ki nyolc éves volt, és anyja ösztönzésére két évvel korábban tette le esküjét.

A felnõttek befogadását célzó szertartás, kik a kereszténységrõl tértek át a boszorkányság vallására, szigorúan bizonyos elveket látszik követni. Ezek (1) a jelölt szabad akarata, (2) a korábbi vallás kifejezett megtagadása és elutasitása, (3) a test és lélek abszolút és teljes szentelése és alávetése az új Mester és Isten szolgálatának. A szertartások sokkal ijesztõbbek és drámaibbak a felnõttek, mint a gyerekek esetén, és errõl Nagy-Britanniában is ugyanolyan gondos részletességgel feljegyzett esetek születtek, mint Franciaországban, s ezért lehetséges a helyi eltérések nyomon követése; bár Angliában, mint az megszokott volt, a szertartások sokkal inkább elvesztették jelentõségüket, mint Skóciában, és sokkal rövidebb leírások születtek róluk, valószinûleg azért, mert nagyban lerövidítették õket.

A befogadási ceremóniák hivatalos menetét jól leírja Sir George Mackenzie, aki a tizenhetedik századi, skót boszorkánytörvényekkel kapcsolatban ezt jegyezte fel 1699-ben: "Ezen Bûnténnyel kapcsolatban, az elsõ Vádpont lészen a paktum az Ördög szolgálatjára, mely bizonyosan tárgyhoz tartozó, minden hozzáadás nélkül- Az Ördöggel kötött paktumot az Ügyvédek két részre osztják, expressum & tacitum, kifejezett és hallgatólagos Paktumra. A Kifejezett Paktumot vagy egy formális Igérettel kötik, melyet az Ördögnek adnak annak jelenlétében, vagy pedig Helyettesének jelenlétében, vagy pedig ígéretet tesznek egy Meghatalmazott vagy Biztos elõtt, kit az Ördög ezért hatalommal ruházott fel, mely használatos olykoron azok elott, kik nem merik maguk látni õt. A Delrio által lefektetett Formula: "Megtagadom Istent, a Mennyek és a Föld Teremtõjét, és ragaszkodom hozzád, és benned hiszek". De a feljegyzések Könyveiben úgy tûnik, hogy a Paktum kifejezésének közönséges formája, melyet megvallott Tanúnk, pusztán egy egyszerû Igéret, hogy szolgálja õt. A Hallgatólagos Paktum az, mikor egy személy, ki nem tett Kifejezett Paktum nyilatkozatot, mégis azon Szavakat vagy Jeleket használja, melyet Varázslók használnak, ismervén, hogy ezek azok- Delrio szerint a Keresztség megtagadása teszi a Paktumot érvényessé, s számunkra is ez mérvadó-és Boszorkányaink ünnepélyesen megvallák, hogy egyik kezüket a Fej tetejére tevék s a másikat a Láb sarkára, megtagadván a Keresztséget ebben a pózban. Delrio elmondja nekünk, hogy az Ördög újrakereszteli õket, és letörli homlokukról a régi Keresztséget; és Boszorkányaink megvallák, hogy mindig ad nékik új neveket- Az Ördög Jele nagy Vádpont lészen nálunk, de ez önmagában nem mérvadó, kivéve, ha meg is vallják azt, hogy önnön akaratukból kapták a Jelet; quo casu, melynek folytán ez egyenértékû a Paktummal. Ez a Jel adatik nékik, mint ahogy mondák, egy Tûvel testük bármely részén, és az kék."

Reginald Scot jelentõsen korábban írt a témáról, mégis némiképp hasonló beszámolót készitett az angol boszorkányokról, bár sokkal kevésbé hivatalos formában:

"Alkujuk avagy nyilatkozatuk kettõs féle; az egyik ünnepélyes és nyilvános; a másik titkos és zárt. Melyet hivunk vala ünnepélyesnek és nyilvánosnak, az melyen a boszorkányok összetalálkozának bizonyos gyûléseken, meghatározott idõkben, és nem látják az ürdüngöt látható formájába'; de tanácskozának és ismerõsként beszélnek vala véle. És mely tanácskozáson az ürdüng buzditá õket, hogy vallják meg néki hûségiket, ígérvén nékik hosszú életet és bõséget. Azután a boszorkányok gyülekeznek, és parancsolák az új jelöltet (kit noviciának neveznek) elébe menni; s ha az ürdüng úgy találá, hogy a fiatal boszorkány kész megtagadni a keresztény hitét, és elvetni a szentségeket, megtapodni a keresztet, nem ünnepelni vélük az ünnepnapokon és a vasárnapokon; akkor az ürdüng adá neki kezit, és a novicia kéz a kézben egyesül véle és ígéré, hogy engedelmesen betartá az ürdüng minden parancsolatját. Ezt megtevén, az ürdüng sokkal bátrabb lészen vele, s mondá neki világosan, hogy ez nem szolgálja õt eléggé; s ezért (az ürdüng) hódolatot kér az õ kezitõl; igen, s azt mondá neki, hogy mind testit mind lelkit neki kell adnia, mely az örökkön égõ tûzben kinzatik majd; s (a lány) megadá magát. Azután (az ürdüng) megbizá õt, hogy szerezzen annyi férfit, nõt és gyermeket is néki, amennyit csak tud, hogy belépjenek az õ közösségébe- Néha hódolatjuk, melyet esküvel és alkuval fektetnek le, bizonyos számú évre szól, néha örökre. Néha a teljes hit megtagadását igénylé, néha csak részét annak. Az elsõ, mikoron a lélek abszolút feladásra kerül az ürdüngnek és a pokoltûznek; a másik, mikoron csak alkusznak, hogy nem vesznek részt az egyház bizonyos ünnepein; mint hogy bûnbocsánatot nem vesznek és nem ünnepelnek vasárnaponkint, stb. És ez történik vala esküvel vagy szavak mondásával, vagy írásos tanúbizonyossággal, néha viasszel pecsételve, néha vérrel aláírva".

Forbes azt mondja, hogy "a Boszorkány befogadásánál kimondott Szerzõdés köttetik, és az Ördög valamely látható alakban jelenik meg. Mikoron a jelölt megtagadja Istent és Keresztségét, az Ördög szolgálatára adja magát, és minden Csinyt elkövet, amint Alkalom adódék, és Lelkét és Testét az õ Kezire adja Halála után. Az Ördög a maga részirõl megalkuszik az így Áttérttel, hogy mily Alakban jelene meg néki, milyen Szolgálatokat vár tõle, milyen bizonyos Bûvöleteket vagy szertartásos Rítusokat kell bemutatnia néki. Ez a Szövetség szóbelileg köttetik, ha a Felek nem tudnak írni. És azok, kik írástudók, az írott Szerzõdést Vérükkel írják alá."

A befogadási szertartások általános menete összeszedhetõ a tárgyalásokon adott tanúvallomásokból, bár egyetlen tárgyalási feljegyzés sem tartalmazza a teljes ceremóniát. A szertartásra sor kerülhetett valamely titkos helyen, vagy helyi gyûlésen, vagy akár egy Szabbat alkalmával; mindkét nem számára azonos volt, kivéve azt a tényt, hogy a férfiakat általában nem mutatták be, a nõket néha bemutatták, néha nem. Ha sor került valamiféle bemutatásra, akkor olyan valaki végezte azt, aki a jelöltnek ismerõse volt; gyakorta az a személy, aki rávette õt, hogy csatlakozzon. Az Ördög elé vitték, aki megkérdezte tõle, hogy hûséges szolgája lesz-e, és hogy megtagadja-e elõzõ vallását, és az õ szolgálatára szenteli-e magát, elfogadja-e õt Istenének. A megtagadás és az eskük után az Ördög megkereszteli õt saját nevében, és a Skót boszorkányok között új nevet ad neki, melynél fogva ismeretes ezután a Szabbatokon és más gyûléseken. A szertartás a boszorkány megjelölésével zárul teste valamely pontján.

II. A Bemutatás

Nem egészen tisztázott, hogy a jelölt bemutatása a közösség egy tagja által korán vagy késõbben történt-e. Egészen lehetséges, hogy korábban, és a bemutató hasonló kapcsolatban állt a jelölttel, mint a keresztény keresztszülõk a keresztelés szertartása során. Másfelõl az is teljesen érthetõ, hogy mikor a boszorkányvallás az üldöztetések célpontjává vált, egyetlen új tagot sem vettek fel addig, amig valamely megbizható személy nem állt jót érte. Azokban az esetekben, mikor az Ördög jelenléte is dokumentálva volt, látnivalóan mindkét rendszert alkalmazták. Alkalmanként azonban a feljegyzésekben némi zavarodottságot tapasztalhatunk a jegyzõ részérõl. Igy például Anne Chattox azt mondta, hogy Demdike anyó mutatta be õt az Ördögnek Demdike anyó saját házában, és hogy ott felajánlotta neki a lelkét; máshol viszont azt állitja, hogy "mint egy Keresztény férfiú, összességében négy éven át, különbözõ idõnként eljött ezen Vádlotthoz, és parancsolá a Vádlottnak, hogy adja neki a Lelkit; és végül ez Vádlott neki adá a mondott Lelkit, és ekkoron saját házában vala, Pendle Erdejiben." A két állitás azonban nem mond ellent egymásnak, hogy ha feltételezzük, hogy saját házában egyezett bele abba, hogy csatlakozik a közösséghez, s késõbb Demdike anyó jelenlétében tette le az esküket. Általános érvényû szabályként a férfiakra vonatkozóan azt láthatjuk, hogy õk az Ördög közvetlen meghivására csatlakoztak, különösen akkor, ha boszorkánycsaládokban nõttek fel.

III. A Megtagadás és az Eskük

A korábbi hit megtagadása és az új hit iránti hûségeskü minden új vallásra való áttéréskor a befogadási szertartás része. A boszorkányok hittagadása mindig szóval kifejezett volt, de a feljegyzések néha megelégednek néhány szóval, pl. "Megtagadom a keresztségem", "Elhagyom Istent és Krisztust", "Ils renient Dieu, la Vierge, et le reste" ("Megtagadom az Istent, a Szûzet és a többit"), "'Vne renonciation expresse à Iesu-Christ & à la foy'" ("Kijelentem, hogy megtagadom Jézus Krisztust és a hitet"); de alkalmanként teljes részletességgel idézik a szöveget. Mackenzie, ki DelRiótól idéz, a következõ formulát adja meg: "Megtagadom Istent, a Mennyek és a Föld Teremtõjét, és ragaszkodom hozzád, és benned hiszek". Még jobban fennmaradt az aktuális forma Louis Gaufredy tiszteletes esetében, kinek pere Aix Tanácsa elõtt folyt 1611-ben: "le Louys Gaufredy renonce à tous les biens tant spirituels que corporels qui me pourroyent estre conferez de la part de Dieu, de la vierge Marie & de tous les Saincts de Paradis, pareillement de mon patron S. Iean Baptiste, S. Pierre, S. Paul, & S. François, & de me donner de corps & d'ame à Lucifer icy present auec tous les biens que ie feray à iamais: excepté la valeur du Sacrement pour le regard de ceux qui le recevront: Et ainsi le signe et atteste."

("Én, Louys Gaufredy megtagadom minden spirituális és minden testi javam hatalmamnál fogván Istentõl, a szûz Máriától és a Paradicsom összes szentjétõl, csakúgy mint védelmezõmtõl Keresztelõ Szent Jánostól, Szent Pétertõl, Szent Páltól és Szent Ferenctõl, és testem és lelkem Lucifernek adom, ki itt jelen vala, minden javammal egyetemben: azon túl a Szentség értékét azon szemében, kik elfogadják azt: Igy aláirom és tanúsitom.")

A tizenhat éves Jeannette d'Abadie azt mondta, hogy arra kényszeritették, hogy "'renoncer & renier son Createur, la saincte Vierge, les Saincts, le Baptesme, pere, mere, parens, le ciel, la terre & tout ce qui est au monde" ("tagadja meg az õ Teremtõjét, a szent Szûzet, a Szenteket, a Keresztséget, apját, anyját, szüleit, az eget, a földet és mindent, mi a világon van"). Ezen megtagadás visszavonhatatlanságát igen drámai módon kényszeritették ki a svéd boszorkányoknál: "Az Ördög egy Pénztárcát adott nekik, melybe egy Óra darabjai voltak téve egy Kõhöz kötözve, s melyet vizbe dobtak, és azután ezen szavakat kellett mondaniok: Mint ahogy az Óra ezen darabjai soha nem térnek vissza az Órához, melybõl vétettek, úgy nem térhet soha vissza az én Lelkem a Mennybe".

Az új Istenhez tett esküt ugyanannyira kimondott szóhoz kötötték, mint a régi megtagadását. Danaeus azt mondja: "Parancsolá nekik, hogy esküvel tagadják Istenüket az õ teremtõjüket s annak minden hatalmát, folytonosan ígérvén, hogy engedelmeskednek néki és szolgálják õt, ki az õ jelenlétükben álla". Az angol boszorkányok hûségre és engedelmességre tettek esküt, mind testben, mind lélekben neki szentelve magukat; néha csak lélekben, mint ahogy ez emlitésre is kerül; de a skót boszorkányok mindkét nembõl egyik kezüket a fejtetõre tették, másik kezüket a sarkukra, s úgy jelentették ki, hogy mindaz, mi két kezük közé esik, a Mester szolgálatára áll. Dalkeithben, 1661-ben felbukkan ugyanezen szertartásnak egy módosult változata, ahol az Ördög a kezét Jonet Watson fejére helyezte "és készteté õt, hogy adja neki mindenit, mi csak keze alatt vagyon, és õ úgy cselekede".

Dél-Franciaországban a jelöltek, miután megtagadták a régi hitet, "'prennent Satan pour leur pere et protecteur, & la Diablesse pour leur mere" ("atyjukká és védelmezõjükké fogadták a Sátánt, és a Csábitót az anyjukká"). Lille-ben a gyerekek Felszentelésnek nevezték ezt a szertartást, mutatván ezzel, hogy bizonyosan ugyanazon rítus játszódott le ott is.

IV. A Szerzõdés

A szerzõdés aláírása nem fordult elõ minden esetben, és feltehetõleg késõi jelenség. Forbes, mint ahogy fentebb idéztük, bemutatja az Ördög és követõi között köttetett szerzõdést, a mindkét félre kötelezõ érvényû kötelezettségekkel. Somersetben a boszorkányok mindenképp aláírták a szerzõdést, akár írástudók voltak, akár nem; azok, kik nem tudtak írni, keresztet vagy kört rajzoltak aláirásként.

Minden esetben ragaszkodnak a jelölt szabad akaratához, és a boszorkányok vallomásai alapján látható, hogy a szerzõdés gyakorta nem csak szabad akaratból, de kifejezett kivánságukra köttetett. Az Irvine Covenbõl való Isobel Crawford-ot 1618-ban azzal vádolták, hogy az ördög "eljõve hozzá egy fekete ember képibe' és ígéré, hogy õ szolgája lészen, hogy esküvést kell néki tennie újjá, és nem akará. Valóban késõbb vala csak készen elfogadni." A kis Jonet Howat azt mondta, hogy az Ördög "megparancsolá neki, hogy tagadja meg Istenét, és õ azt válaszolta, Boldogan." Christian Grieve vádiratában az áll, hogy "Sathan kivánta tõled, hogy légy szolgája, melyet te örömmel teljesitél- És eképp a lelkész jelen vala fentebb mondott különlegességeknél, kiváltképp a Keresztséged megtagadásánál, s válaszolád, hogy a Sathan kérdé tõled, hogy megteszed-é, s te válaszolád, hogy "Bizonyossággal cselekedém"." Bessie Henderson és Janeth Brugh ugyanazon Covenbõl hasonlóképp vallottak. Az elõbbi esetében "megjelent az Ördög és kérdezé tõled, hogy lennél-e szolgája szabad akaratodból s azonnal elfogadád és esküvél ottan". Janet Brugh sokkal nyomatékosabban fejezte ki mindezt: "Sathan kíváná tõled, hogy lészel az õ szolgája, melyre te készséggel ígéretet tevél és hasonlóképpen kiváná tõled, hogy tagadd meg a keresztséged, melyet te készséggel megcselekedél."

Az írásos szerzõdés látnivalóan nagyon sokat jelentett a birák és magisztrátusok hivatalos itéletében, de Nagy-Britanniában nem létezik feljegyzés egyetlen szerzõdés aktuális szövegérõl sem; úgy tûnik, az Ördög megtartotta saját birtokában a pergament, papírt avagy könyvet. Franciaországban azonban alkalmanként kerültek ilyen szerzõdések a hatóságok kezébe; a legkorábbi ilyen eset 1453-ban történt, mikor Guillaume Edeline, St. Germain-en-Laye perjelje szerzõdést írt alá az Ördöggel, s ezt utána megtalálták nála. "A boszorkány Stevenote de Audebert, kit 1619 januárjában égettek meg, megmutatta de Lancré-nak "le pacte & conuention qu'elle auoit faict auec le Diable, escrite en sang de menstruës, & si horrible qu'on auoit horreur de la regarder" ("a paktumot és egyezséget, melyet az Ördöggel kötött, melyet menstruációs vérrel írtak és szörnyûséges volt az látnók").

Azt tartották, hogy a szerzõdést mindig saját vérével írta alá a boszorkány, s itt jön a zavar a személyre tett jel és a személy által tett jel között. Az világosan látszik, hogy a beavatási ceremónia része volt a jelölt bõrének megvágása vérfakasztás céljából. Ez egy korai rítus, és valószínûnek látszik, hogy amikor az írásos szerzõdésre került a sor, a vér nyilvánvaló, írásra alkalmas eszköz volt, esetleg így ajánlották fel az Ördögnek azt, aláírás formájában. A könyv aláírása nagy szerepet kapott az új-angliai tárgyalások során.

A szerzõdés idõtartama gyakorta megegyezett a boszorkány életének hosszával, de néha pusztán néhány évre szólt, ezen évek száma jelentõsen eltér az egyes esetekben. Mint ahogy Scot mondta: "Néha hódolatjuk, melyet esküvel és alkuval fektetnek le, bizonyos számú évre szól, néha örökre." Népszerû hit volt a hét évre szóló szerzõdés, melynek végén az Ördög megölte hivét. Tényeken alapulónak látszik azon hagyomány, melyet bizonyos számú tanúvallomás is megerõsít, hogy a boszorkány a kialkudott idõtartam végén szabadon megújithatta a szerzõdést vagy véget vethetett annak. Hasonló megújításra kerülhetett sor az új Vezetõ kijelölésénél is. Franciaországban, Angliában és Új-Angliában említésre kerülnek ezen idõszakok; Skóciában szintén említik a hivatalos hatóságok, de a ténybõl, hogy mindez eléggé ritkán következett be - ha valaha is megtörtént egyáltalán -, úgy tûnik, hogy a skót boszorkányok szerzõdése egy egész életre szólt.

Magdalene de la Croix, egy cordovai apátnõ 1545-ben harminc évre szóló szerzodést kötött, mikor még tizenkét éves kislány volt. Párizsban 1571-ben "il y eut vn aduocat lequel confessa qu'il auoit passé l'obligation au Diable renonceant à Dieu, & icelle signee de son propre sang. Encores s'est it verifié par plusieurs procez, que l'obligation reciproque entre le diable, & le sorcier, contient quelquesfois le terme d'vn an, deux ans, ou autre temps" ("volt egy ügyvéd, ki megvallotta, hogy az Ördögnek való elkötelezettsége folytán megtagadta Istent, és saját vérével irta azt alá. Imígyen igazolva lett ez különbözõ próbákkal, hogy szerzõdés köttetett az ördög és a varázsló között, mely egy, két vagy több évre szólt"). Favershamban 1645-ben Joan Williford azt mondta, hogy "az Ördög megígérte, hogy a szolgája lesz húsz éven át, és hogy ezen idõ mostanra már majdnem lejárt". Huntungdonshire-ben 1646-ban a Great Catworth-bõl való Elizabeth Weed azt vallotta, hogy "az Ürdüng azután felajánlá néki, hogy megteszi néki mindazon csinyeket, melyeket csak kivána tûle; és mondá, hogy szerzõdést kell kötnie véle, s feladnia néki lelkit huszonegy év múltán, melyet õ megígére". 1652-ben a Leaven Heath-bõl való Giles Fenderlint azért itélték el, mert amikor Bell Flandersben katonáskodott, ötéves szerzodést között egy jezsuitával; "miután a mondott öt év eltelt, 1643-ben megújítá a mondott Szerzõdést a Jezsuitával 14 évre megint, minek folytán az Ördöggel köte Szövetséget, megszúrta jobb kezinek két elsõ ujját egy tûvel és vért fakaszta, mellyel írá nevit önnön vérivel, és akkoron szerzõde az Ördöggel, Hogy ha biztonságban megvédelmezé õt a mondott 14 éven által, mikoron ezen idõ lejár, akkor õ elvitetik, mind teste és lelke úgy mint saját jogán és érdekében". Lille-ben 1661-ben Madame Bourignon lányai is utaltak a szerzõdés megújitására: "Az Ördög Jelet ad nekik, mely Jelet oly gyakran újitja meg, amilyen gyakran csak azon Személyek kivánják tõle. Az Ördög megrója õket keményen és új Igéretekre kötelezé õket, és új Jeleket tesz rájuk biztositékképp vagy zálogul, hogy azon Személyek hûségesek maradának hozzá." Somersetben 1664-ben Elizabeth Style azt mondta, hogy az Ördög "pénzt ígére néki, és hogy jómódban fog élni, és a Világ minden örömét bírja tizenkét évig, ha Vérivel aláírja Papirját, melynek okán Lelkit neki adományozá". Grotonban, Új-Angliában 1671-ben Elizabeth Knap szerint "a kialkudott idõ hét év vót; egy évig vót õ hûséges a szolgálatjába', aztán a másik hatban û (az Ördög) szó'gáta ûtet, és boszorkánnyá tevé". Newcastle-on-Tyne-ban 1673-ban Ann Armstrong "kijelenté, hogy Ann Drydon ötven évet kapott az ürdüngtõl, melybõl tiz lejárt, Ann Foster 47 évet kapott, melybõl még hét van hátra. Lucy Thompson huszonnégyet kapott, melybõl kettõ van még hátra, és õt, akinek már majdnem lejárt az ideje, ezen informátort meggyõzték, hogy kérjen még három vagy több évet."

Új-Angliában néhány vádlott azt mondta C. bábáról, hogy "Szerzõdött az Ördöggel tíz Évre, ebbõl hat letelt, és még négy van hátra". A modern Franciaországban feljegyezték azt a hitet, hogy a szerzõdés egy meghatározott számú évre szólt, de nem történik emlités a szerzõdés megújitásáról, sem annak a boszorkánynak a sorsáról, aki megtagadja az ilyen szerzõdést. Entre-Sambre-et-Meuse negyedben a szerzõdés teljes menete ismert: "Si vous voulez venir au bois avec moi, vous verrez un homme venir à vous. Cest le chef. Il vous demandera si vous voulez vous engager dans la société. Si vous acceptez, le terme d'engagement est de sept ans et vous gagnerez une plaquette par jour." ("Ha el akarsz jönni velem inni, látni fogsz egy férfit, ki hozzád jõ. Ez a vezetõ. Meg fogja kérdezni toled, hogy el akarod-e magad kötelezni a közösségnek. Ha elfogadod a feltételeket hét évre, minden napra kapsz egy ostyát.") A vallonok között a neofita egy fekete tyúkot visz magával, melyet az Ördög megvásárol, és azután hitelesiti a szerzõdést, "le pacte est fait pour une durée de sept ans" ("a szerzõdést, mely hét évre köttetett").

V. A Keresztség

A jelöltek keresztségérõl szóló beszámolók ritkák, a rítus feltehetõleg a keresztény szertartás másolata, s ezért viszonylag késõi keletkezésû. Úgy tûnik, sehol nem bukkan fel Angliában, és Skóciában is alig. A legkorábbi emlitése a Baszk-Pireneusokban történik (1609), ahol Jeanette d'Abadie azt állitotta, hogy "qu'elle a veu souuent baptiser des enfans au sabbat, qu'elle nous expliqua estre des enfans des sorcieres & non autres, lesquelles ont accoutumé faire plustost baptiser leurs enfans au sabbat qu'en l'Eglise" ("gyakorta látá, ahogy megkeresztelnek gyermekeket a Szabbaton, elmagyarázá nekünk, hogy ezek nem mások, mint boszorkányok gyermekei, kiket azzal vádola, hogy inkább keresztelék meg gyermeküket a Szabbaton, mint a templomban"). A szertartást egészen bizonyosan gyakorolták Buté-ben 1662-ben; Margret NcLevine megvallotta, hogy "egy kis szobában vala Balichtarach-ban és az ürdüng eljõve hozzája férfi alakjába' és kiváná tûle hogy menne véle, és hogy û visszautasitá, mondá, nem fogok - és adá neki-. sose látá ûtet azután, és hogy tudta, hogy az az ürdüng vót, és miután elmene, visszajõve az és kiváná tûle, hogy adá neki a kezit, és melyet û elutasita, hogy így cselekedjék, és megfogá ûtet akkor a jobb kezinek középsõ ujjánál fogva, melyet majdnem levága róla és akkoron otthagyá ûtet. Az ujja olyan fájdalmas vót egy hónapnak idejéig azutánna, hogy nem vót ahhoz fogható fájdalom, és megfogá ûtet a jobb lábánál fogva is, mely hasonlóképpen fájdalmas vót utóbb, és az is az ördög vót. Minekutánna jõve neki ismét, mikoron szénát hányt Ardroscidell csûrjébe', nagyon csúnya formába', és azt kiváná tûle, hogy menne véle, és û visszautasitá, s azt mondá neki, hogy vagy tégedet birlak vagy a szivedet. Minekutánna meggyógyitá a fájós lábat és ujjat, de mely ujj utána is zsibbadt vót. Minekutánna még mielõtt meggyógyitá, szerzõdést köte véle és megígérte, hogy szó'gálja bármi módon, mit kér. Minekutánna az Ördög megkérdé, mi az û neve. Azt válaszolta, Margret a név, melyet Isten ada nékem, és û azt mondá, megkeresztellek téged Jonetnek."

Isobell NcNicoll "megvallá, hogy mikor saját házába' vót egyedül és kútvizet húzott, az ürdüng jõtt hozzája fiatal férfi képibe' és kivánta tûle, hogy vele menék, és megvallá, hogy szövetséget köte véle, melynek folytán megígéré, hogy nem cselekedék gonoszságot és a szó'gája lészen. Minekutánna megkeresztelé ûtet és ada néki új nevet, és nevezé ûtet Caterine-nek. Minekutánna egy hónappal késõbben éjjel, amint kimene a hátsó ajtaján, találkoza az ürdünggel és beszéle vele." Jonet McNicoll "megbánással vallá, hogy mindenszentekkor, mikor Mary Moore házába' vót, megjelene ottan néki két férfi, az egyik nagy, rézarcú férfi, és a másik jóképû, fiatal férfi, és a rézarcú férfi, akit felismere, mint gonosz szellemet, könyörge néki, hogy vele menék. Minekutánna vallá, hogy szövetséget köte véle, és megígéré, hogy nem cselekedék gonoszságot és a szó'gája lészen, és hogy ada néki új nevet, mondván, megkeresztellek Marynek." Jonet Morisoune "Konckanriochban találkoza az ürdünggel, és a második alkalommal vót véle, mikor szerzõdést köte az ürdünggel- mikoron is megígére, hogy szó'gája lészen stb, hogy megkérdezé tûle, mi a neve, és û azt mondá, hogy az û neve Klareanough és az ürdüng is megkérdezé tûle, mi a neve, és û válaszolá, Jonet Morisoun a név, melyet Isten nékem ada, és û mondá, ne higgy Krisztusban, de higgy bennem. Margaratnak keresztellek." A svéd boszorkányokat is megkeresztelték (1669); "hozzátették, hogy megkeresztelte õket papokkal, akik vótak ott néki, és arra szólitotta fel õket, hogy erõsitsék meg Keresztségüket szörnyûséges Eskükkel és Átkozódásokkal". Érdekes módon a legrészletesebb beszámoló Új-Angliából származik (1692). Mary Osgood, Osgood kapitány felesége elment az "öt mérfõdre lévõ tóhoz, ahol megkeresztelte az ördög, aki az arcát a vizbe nyomta, és megtagadtatta véle korábbi keresztségit, és mondá neki, hogy az övé lesz testestül lelkestül mindörökké, és hogy szó'gálnia kell, amit az meg is ígért aképpen. Azt mondja, az elsõ keresztség megtagadása a vizbe mártás után történt." Goody Lacey vallomása kérdések és válaszok formájában lett rögzitve: "Kérdés: Goody Lacey! Hány éve volt, hogy megkeresztelték õket? Válasz: Három vagy négy éve szerintem. K: Ki keresztelte meg õket? V: Az öreg kígyó. K: Hogy csinálta azt? V: Vizbe mártotta a fejeiket, mondván, hogy az övéi most már és hogy hatalma van fölöttük. K: Hol volt ez? V: A Fall's folyónál. K: Hányat kereszteltek meg azon a napon? V: Néhány vezetõt; szerintem hatot kereszteltek. K: Nevezd meg õket. V: Úgy hiszem, nagyobb hatalmuk vót."

A keresztelés szertartásának egy eléggé közeli rokona az Auldearne-i vérrítus, melyet Isobel Gowdie és Janet Breadheid mesélt el. Az Ördög megjelölte Isobelt a vállán, "és kiszivta a vérem annál a jelnél, és a kezibe felfogta és a fejemre öntötte, mondván: "Megkeresztellek téged, Janet, az én nevembe'"." Az Ördög Janet Breadheidet is hasonlóképp a vállán jelölte meg, "és kiszivta a vérem a szájával, azon a helyen; felfogta a kezibe és a fejemre öntötte. Megkeresztelt engem legott a saját neviben, "Christian"". Bár a keresztelés maga ritka, de az új név adása a befogadáskor gyakori Skóciában. A nevek általában becenevek, melyek különbözp forrásokból származnak; lehetnek személyi jellegzetességek, mint a "Táncoló Janet" vagy az "Ügyes és kövér"; a valódi név eltorzitott alakjai, mint a "Naip" Barbara Napier esetében; vagy pedig valamiféle cim, mint a "Rob, az Evezõs", Robert Grierson esetén. A többi név hétköznapi keresztény név, melyet önkényesen adományoztak. Semmi nincs, ami megvilágitaná számunkra, mi volt az oka a változtatásnak. 1590-ben North Berwick-ben a boszorkánynevet a legnagyobb jelentõséggel biró dologként kezelték.

"Robert Griersoune-t elnevezendõk, mind szeleburdijan futkosának és mérgesek valának, mert meg lõn ígérve, hogy "Ro' a Számvevõ vagyis Rob az Evezõs" néven lesz hivva... Effie McCalzane, Robert Griersoune, és a nevezett Barbara, mindõk elnevezve vótak ottan; mi sérté a teljes társaságot¸ és hogy nem kellene olyan neveket kapnók mint önnön neveik; Robert Griersoun, lett nevezve Rob az Evezõsnek; Effie lett nevezve Nádnak és a mondott Barbara lett nevezve Naipnak."

Késõbb a névváltoztatásnak már olyan kis jelentõsége volt, hogy Crook of Devonban néhány boszorkány már arra se emlékezett, hogy hivják; Bessie Henderson, úgy tûnik, egy idõ után emlékezett a nevére, mert a vallomás vége felé be lett szúrva; Robert Wilson emlékezett az Ördög nevére, de a sajátjára nem; Agnes Brugh és Christian Grieve nem tudott visszaemlékezni sem az Ördög nevére, sem a sajátjára.

Az úgynevezett "elkeresztelés", az állatok elnevezése sokkal inkább az "áldozat" kategóriájába tartozik, semmint a kereszteléshez, mivel úgy tûnik, ennek a szertartásnak megtisztító szerepe volt.

VI. A Jel

A Boszorkányjel vagy Ördögjel, mint ahogyan idõnként nevezik, egyike a boszorkány felismerésének legfontosabb szempontjainak, mivel a befogadási szertartások végsõ rítusát jelezte.

Kétféle jel volt, melyet gondosan meg kell különböztetnünk, az egyik tisztán és világosan természetes volt, a másik pedig valószinûleg mesterséges. Mindkettõrõl azt állitották, hogy érzéketlen a fájdalomra és nem vérzik, mikor megbökik vagy átlyukasztják. Sok tanúvallomásban szó esik helyi érzéktelenségrõl, mely azt sugallja, hogy lehetett valami igazság az állitásokban, de jelenleg nem tudok megoldást kinálni erre a kérdésre.

A boszorkányság szerzõi, különösen a hivatalos hatóságok elismerték a Jelet, mint a boszorkányság bizonyitékát, és néhányan különbséget is tettek a két forma között; a boszorkányok maguk mindenképp megkülönböztették a kettõt, a természeteset gyengébbnek vélték, mint a mesterségeset.

Reginald Scot 1584-ben a tanúvallomásokat néhány szóval összegzi: "Az Ürdüng ada minden noviciának egy jelet, vagy fogával vagy karmaival." A "hatóság" által 1645-ben publikált A Boszorkányok és Idézés ellen kiadott Törvények azt állitja, hogy "a mondott Familiárisnak nagy vagy kicsi Mellbimbója volt az õ testén, ahol szoptatta õket; és a szopás mellett az Ördög más jeleket is hagya a testükön, néha kék foltot, vagy vörös foltot, mint a bolhacsipés". Sir George Mackenzie, a hires skót ügyvéd 1699-ben leirta, hivatalosan mitõl válik valaki boszorkánnyá és mitõl nem, ekképp:

Az Ördög Jele nagy Vádpont lészen nálunk, de ez önmagában nem mérvadó, kivéve, ha meg is vallják azt, hogy önnön akaratukból kapták a Jelet; quo casu, melynek folytán ez egyenértékû a Paktummal. Ez a Jel adatik nékik, mint ahogy mondák, egy Tûvel testük bármely részén, és az kék. Delrio Stigmának nevezi, vagy Karakternek, és azt állitá, hogy néha Nyúl lábához, vagy Patkány vagy Pók lábához hasonló alakzatú."

Forbes 1730-ban a következõeket mondja:

"A gonoszabb Vádlottakat az Ördög megjelöli Testük valamely titkos Részén egy Jellel, mint Pecsétjével, melyrol sajátjaként ismerszik meg; mely olyan, mint a Bolha Csipése vagy kék Folt, vagy néha kis Mellbimbóra emlékeztet, és azon Rész olyannyira megbélyegzett, hogy még azután is érzéketlen marad, és legott nem vérzik, bármennyire is átszúrják Tûvel vagy Árral vagy Hajtûvel azt; de ha a Coventag magasabb Rangú, akkor az Ördög csak a Szerzõdéshez fakaszt Vért, vagy érinti meg õt Testének valanely Részén, anélkül, hogy bármely látható Jel fennmaradna."

A Jel megfelelõ módon tehát bármely elszinezõdött folt formájában megjelenhetett, melyet az Ördög karmai vagy foga által okozott seb okozott a neofita testén. A vörös jelet úgy irták le, mint bolhacsipést, vagyis kisméretû és kör alakú volt; a kék szinû jel nagyobb lehetett és jóval formátlanabb, látnivalóan valamilyen bizonyos alakot vet fel. A tanúvallomásokból öt tény bizonyitott: (1) hogy a jel szines volt, (2) hogy állandóan jelen volt, (3) hogy a bõr felsértése vagy megvágása révén keletkezett, (4) hogy a Jelet rátevõ a kezét vagy ujjait mozgatta a hely felett, (5) hogy a fájdalom erõs lehetett és jelentõs ideig tartott. Mindezeket összetéve a tények tetoválásra utalnak.

Az Aberdeen boszorkányok között 1597-ben Andro Mant azzal vádolták, hogy "Krisztus vasárnapján (az Ürdüng) jelet harapott jobb kezidnek harmadik ujjára, mellyet még fel kell mutatnod"; és Christen Mitchellt szintén azzal vádolták, hogy "az Ördög adott néked egy mellbimbót a jobb kezed fejire, hogy jelölé, egyike vagy az övéinek". Boguet szerint, ki 1398-ban irt, Kelet-Franciaország boszorkányai általában a bal vállukra kapták a jelet, és a jel nyúl lábnyomának alakját vette fel, de úgyszintén megad néhány kivételes esetet:

"'L'epaule gauche est l'endroit, où plus ordinairement il marque les Sorciers. La marque des Sorciers est tantost come vne piste ou pied de lieure, & tantost d'autre façon. On en a veu vne, qui auoit vne figure rapportant en grandeur à vn petit denier, du centre de laquelle s'estendoient plusieurs filamens vers la circonference. La marque de la Belcuenotte, qui a esté brulée à Besançon, estoit au dessus de sa nature, vn peu plus bas que le nombril. Celle, dont Guillauma Proby d'Anchay se trouua marquée au col du costé droit, estoit de mesme de la grandeur d'vn petit denier, tirant sur le brun. Iean de Vaux auoit la sieñe an doz, & ressembloit à vn petit chien noir."

("A bal váll az a hely, mely a leggyakrabban jelöli a boszorkányokat. A boszorkányok jele néha olyan alakú, mint a nyúl lába vagy lábnyoma, másoké másmilyen. Láttunk olyan alakot, mely olyan kicsi volt, mint egy dinár, barnás szinû. Jean de Vaux-nak volt egy évvel korábban olyan, mely kis fekete kutyára hasonlitott.")

De Lancre 1609-ben azt mondja, hogy a Baszk-Pireneusokban "'comme le Diable faict sa marque, on sent vn peu de chaleur, qui penetre plus on moins profondement la chair, que plus ou moins il pince le lieu qu'il touche" ("mikor az Ördög megcsinálta a jelet, kis hõséget éreztünk, mely többé-kevésbé felsérti a bõrt és többé-kevésbé kilyukasztja azt a helyet, melyet megérint"). A jel elhelyezésével kapcsolatban azt mondja:

"Il les egratigne tons auec le bras gauche, & les ongles de la main senestre. Et tout aussi tost prenant vne espingle d'or faux, il les marque le plus souuent dans le bla[n]c de 1'oeil gauche, & leur imprime vne marque qui semble vn petit crapaud'] ['vne patte de crapaud']; 'par fois dans l'epaule & costé gauche, ou dans la cuisse, leur rompant & dechirant la peau & la chair iusques à effusio[n] de sang; si bien que pendant trois mois ils ont de tres grandes douleurs."

("A bal karra karcola jelet, és a bal keze körmével. És hasonlóképp véve arany tût, megjelölé a bal szem fehérjét, és olyan jelet tesz rájuk, mely mintha kis varangy volna (máshol úgy mondja: "egy varangy lába); néha a vállon és a bal kézen, vagy a combon, megtépvén és felszakitván bõrüket, mig csak a húsból vér fakad; úgy hogy néhány hónapig erõs fájdalmuk volt.")

Az Irvine-bõl való Isobel Crawford 1618-ban "bira az ürdüng jelivel, mellyik ollyan vót mint egy tenyérnyi sötét fót, a bal combjának belsõ ó'dalán, nagyjábó' egy tenyérrel az ágyéka alatt". A Lancashire boszorkány, Margaret Johnson 1633-ban "mondá, hogy az illyen Boszorkányoknak éles csontjaik vónak, melyet az ürdüng adá nekik, hogy megszúrná ûket, nincs nekik se kölykük se kutyájuk, de az ürdüngjük vért szerze az helyrûl, melyet megszúra a csonttal, és melly boszorkányok sokkal nagyobb boszorkányok, mint azok, kiknek jele van". A Yarmouth boszorkány, kinek 1644-ben folyt a pere, egy magas, fekete férfit látott a holdfényben állni az ajtajánál: "azt mondá neki, hogy elébb látnia kell a Kezit; és azután elõvett valamit, mint egy tollhegyezõ kés, egy kis karcolást ejte rajt', hogy Vér követte azt, és a Jel attól fogva ott maradt". Rebecca Jones, az Essex-i boszorkány, kinek pere 1645-ben zajlott, megvallotta, hogy "eljõve egy reggel az ajtóhoz és kopogott, és hogy ezen vádlott mene az ajtóhoz, láta ott egy nagyon jóképû, fiatal férfit, amint azt akkoron gondolá, de most úgy hiszi, hogy az ürdüng vala; ki kérdezé ezen vádlottat, hogyan van, és kiváná látni a bal csuklóját, melyet õ megmutata néki; és akkor elõhúza az egy tût ezen vádlott saját ruhaujjából, és megszúrá vele a csuklóját kétszer, és vérnek cseppje folyt elõ, melyet elvett ujja begyével, és így elmene." A gyerek-boszorkány, a Forfar-i Jonet Howat, kinek pere 1661-ben folyt, azt mondta, hogy "az ürdüng megcsókolá ûtet és megszúrá ûtet egyik vállán, hogy nagy fájdalma vót azutánna egy idejig"; késõbb ismét eljött hozzá, és "kis csontos madárkájának nevezé ûtet és megcsókolá ûtet, és megüté vállát (melyik meg vót szúrva) a kezivel, és rögtön azutánna megkönnyebbede a korábbi fájdalomtúl". Elspet Alexaner, ugyanazon Covenbõl szintén a vállára kapott jelet; négy héttel késõbb "az ürdüng megüté a vállát az ujjaival, és azutánna megkönnyebbede azon helyen, mellyet korábban megszúra az ürdüng". A boszorkánylányok Lillében 1661-ben azt állitották, hogy "le Diable leur fait quelque marque -comme avec une aleine de fer en quelque partie du corps" ("az Ördög mgjelölé õket testük valamely részin a vasnak lehelletjével"). Az Innerkipbõl való Marie Lamont 1662-ben önként azt vallotta, hogy "az ürdüng megszúrá õtet a jobb ó'dalán, melly nagyon fájdalmas vót egy idejig, de azutánna ráüte a kezivel, és meggyógyula; errõl megvallá, hogy az jele vót". Bute-ben 1662-ben "Margaret NcWilliarn próbára tétetett a jelek ügyiben és három jel találtatott rajt', egy fenn a bal lábán, a a sipcsontja mellett, egy másik a vállai közibe, és egy harmadik feljebb, kék- Kat Moore megvizsgáltatott, és jobb válla alatt találtatott egy kis fehér, érzéketlen folt." A Somerset boszorkányok 1664-ben az ujjaikra kapták a jelet; Elizabeth Style azt vallotta, hogy az Ördög "megszúrá a jobb kezinek negyedik Ujját, a középsõ és a felsõ ujjperec között (hol a jel megmarada a Vizsgálatig)"; Alice Duke pedig azt, hogy "az Ördög megszúrá jobb kezinek negyedik ujját a középsõ és a elsõ ujjperec között (hol a jel még látható); és szintúgy Christian Green azt, hogy "a feketébe öltözött Férfi megszúrá jobb kezinek negyedik ujját a középsõ és a felsõ percek között, ahol a jel még megmarada". Paisley-ben 1678-ban Annabil Stuart azt vallotta, hogy "az Ördög megragadá õt Kezinél fogva és megszúrá a Karját, mely még fél óráig sajgó maradt". Borrowstownessben az Ördög Margaret Pringle-ta jobb kezénél fogva ragadta meg, "ahol nyó'c napig nyomorúságosan fájt utánna; de utánna megint megcsavarintá, és azonnal gyógyú'ni kezde". A Renfrewshire-I covenben 1696-ban a kis Thomas Lindsay egy szúrást kapott a nyakára, "mely tiz napig fájt legott utánna", és John Reid egy "Harapást vagy Szúrást kapott a Lágyékába, melyet egy hétig fájdalmasnak talála". Pittenweemben 1704-ben a fiatal lány, Isobel Adams megvallotta, hogy az Ördög "jelét a húsába tette melly nagyon fájdalmas vala".

Az Ördög Jelének másik formája a "kis Mellbimbó" volt. Ez a test számos pontján elofordulhatott; úgy tartották, hogy tejet ad, melyet a familiárisok szopnak, mind állati, mind emberi alakban; és a boszorkány néha levágta azt, mielõtt megvizsgálták volna. A "mellbimbó" leirásai egy természetes jelenségre, a harmadik mellbimbóra engednek következtetni. A polymastia avagy kettõnél több mell, illetve a polythelia avagy a kettõnél több mellbimbó gyakorta feljegyzésre kerül a modern orvosi megfigyelõk körében.

"Ezek a kiegészitõk általában a mellkason, a hasfal felsõ oldalán, vagy a hónaljban találhatóak, de találkoztak már vele a vállon, a fenéken, a combon, és más, rendkivüli helyen is. Általános szabályként elmondható, hogy semmi funkciójuk nincsen." A polythelia mindkét nemnél elofordul; Bruce szerint "315 véletlenszerûen válogatott személybõl 7,619 százalékban található kettõnél több mellbimbó; 207 megvizsgált férfi közül 9,11 százaléknak volt kettõnél több mellbimbója, és 104 no közül 4,807 százaléknak". Azt a következtetést vonja le, hogy "a jelen megfigyelések szerint a kettõnél több mellbimbó sokkal gyakoribb a férfiak, mint a nõk esetén"; Cameron táblázataiban 205 kettõnél több mellbimbó helyzetét mérte fel: 196 a mellkason volt található, 5 a hónaljban, 2 a háton, 1 a vállon, 1 a comb külsõ oldalán. Minden szerzõ egyetért a téma tekintetében abban, hogy ez a jelenség sokkal többször marad észrevétlen, mint sem, kivéve, mikor jól észrevehetõen megjelenik a férfiakon, vagy esetleg mûködése kényelmetlenséget okoz a nõknek. Ezt a nézetet az a tény is alátámasztja, hogy a közelmúltban páratlan lehetõség adódott nagyszámú férfi orvosi vizsgálatára, és a hadsereg újoncai között elõforduló számos esetet publikáltak a British Medial Journalban 1917-ben. A harmadik mellbimbó gyakorta sokkal kisebb, mint a normális; de csakúgy, mint a normális, ez is a bõrszövet módosulása, és nem kapcsolódik izomszövethez; ezért eltávolitása egyszeru mûtét kérdése, és technikailag lehetséges még egy képzetlen személy számára is, hogy egy éles késsel levágja. Nõk esetében azt figyelték meg, hogy a harmadik mellbimbó az idõ múlásával növekszik; néhány esetben a szoptatás alatt olyan sok tej termelõdik, hogy nincs különbség abban, hogy a gyerek a normál mellbimbóból szopik vagy a harmadikból. A polymastia esetében a bimbó nem mindig formálódik ki; a tej, amennyiben termelõdik, egy kis nyilásból szivárog. Bár a harmadik mellbimbó veleszületett jelenség, a harmadik mell késõbb is kifejlodhet, és bármely életszakaszban észrevehetõvé válhat; az elmélet ezzel kapcsolatban az, hogy a tejet szállitó csatornák a harmadik mell és a normális mell között valamely módon elzáródnak, és ezért a tej kénytelen a harmadik mell pórusain keresztül utat találni. A Cameron által idézett esetben, csakúgy, mint Rose Cullender boszorkány esetében a változást feltehetõleg valamely túlfeszülés okozta.

Ha tekintetbe vesszük a boszorkányperek korántsem tudományos nyelvezetét, látható, hogy a "boszorkány-mellbimbó" avagy a "kis csecs" leirása pontosan megegyezik ezekkel az anatómiai tényekkel. Lejjebb felsorolom a bizonyitékokat, kronológiai rendben végigvéve a tárgyalásokat. Megfigyelhetõ, hogy az esetek csupán Angliából és Új-Angliából származnak; amennyiben a polymastia és polythelia jelensége Franciaországban és Skóciában is elõfordult, ezen országok boszorkánypereiben nincsenek errõl feljegyzések.

Alice Gooderidge és anyja, Elizabeth Wrigth, Stapenhillból, Burton-on-Trent mellett, kiknek pere 1597-ben folyt: "Az öregasszonyt levetkõztették, és jobb válla mögött oly dolgot találának, mint egy anyajuh tõgye, mely két bimbóból álla, mint két nagy bibircsók, az egyik a kar alatt, a másik egy tenyérnyivel feljebb, a válla tetején. Kikérdezvén, mióta vannak ezek a bimbók, válaszolá, hogy ezekkel született vala. Azután megvizsgálák Alice Gooderige-et, és találának a hasán egy kétpennys nagyságú lyukat, friss és vérzõ sebet, mintha valamely nagy bibircsókot vágna le onnét."

Edmonton boszorkánya, kinek pere 1621-ben zajlott: "A Biróság parancsolá a három asszonynak, hogy kutassák át Elizabeth Sawyer testét. Mindhárman mondották, hogy kissé felette Elizabeth Sawyer alsó felének találának egy oly dolgot, mint pediglen egy kisujj nagyságú Bimbót, fél ujj hosszút, mely elágazott a tetején, mint egy tõgy, és úgy látszott, mintha valaki szopott volna belõle, és hogy az alja annak kék vala, és a teteje pediglen vörös."

Nagyszámú esetet jegyeztek fel Essexben a Sir Matthew Hale jelenlétében lefolytatott tárgyalásokon, 1645-ben: Anne Leech azt mondta, hogy "az ördögei gyakorta szopák azokat a bimbókat, melyet találtattak testének intim részein. (Két asszony vizsgálá meg Mary Greenleife-t), és találá, hogy Mary intim részein bimbókat hord, mellyek nem daganatok, sem nem azon a helyen valának, hol az asszonyoknak az gondot okoz. A vádlott, mikor kérdeznõk, hogyan jutott azon bimbókhoz, melyeket intim részein felfedeznõk, vallá, hogy nem tudja, hacsak nem azokkal születe; sose vala tudomása róluk mindezidáig. (Egy asszony megvizsgálá Margaret Moone-t) és három hosszú mellbimbót talála annak intim részén, melyekrõl úgy tûne, hogy nemrég szoptatott vala vélük; és nem olyanok valának, mint a daganat, mert e tanú tudá azt jól, mik valának, és önnön magát is zavarták. A lányai megvizsgálása folytán ezen tanú találá, hogy kettõjüknek valának mellbimbói intim részeiken, mint ahogy a nevezett Margareten, az anyjukon is. (Számos asszony) szükségeltetett vala megvizsgálni Sarah Hating-et, William Hating feleségét; Elizabeth Harvy özvegyet és Marian Hocket özvegyet, és a mondott vizsgálat során (mivel bába vala), talála oly jeleket vagy mellbimbókat, melyeket sose láta más asszonyokon: mert mivel Sarah Hating-nek négy mellbimbója vala azon részeken, majd egy inch hosszúak, és olyan nagyok mint ezen tanú kisujja: És hogy a nevezett Elizabeth Harveynak három ilyen mellbimbója vala, és hasonló méretben: És hogy a nevezett Marian Hocketnek nem voltak ilyes bimbói; de ugyanazon részein olyas dolog találtatott, mint más becsületes asszonyon nem. Sarah Barton, a nevezett Marian Hocket nõvére (ki szintén vád alatt álla boszorkányság vádjával) mondá, hogy a nevezett Marian levágá a bimbóit, mikoron gyanúsitanák boszorkányság vádjával, és tapaszokat helyeze azon helyekre." "Egy másik másik Vallomás megerõsité, hogy egyszer hallá, amint a nevezett Margaret (Landish) mondá, hogy ördögeit szokásosan két bimbóból szoptatá intim részei közelében."

Huntingdonshire-ben 1646-ban az ifjabb John Clarke, egy munkás pere folyt boszorkányság vádjával; John Browne, egy szabó azt vallotta, hogy találkozott Clarke-kal az úton, és Clarke azt mondta, hogy "sietségben vala; merthogy Apját és Anyját Boszorkánysággal vádolák, s õ maga is át lészen vizsgálva: és erre a tanú válaszola, hogy õt is megvizsgálták vala. Akkor Clarke kérdezé a Tanút, hogy bármely dolgot találának vala rajt' vagy sem? õ pediglen (ezen Tanú) válaszola, hogy azt mondák, jelek valának azok: Clarke mondá ismét, nem vala több eszed, minthogy meglelék rajtad ezen jeleket? Én levágám az enyémeket három nappal ezelõtt, hogy vizsgálat esnék rajtam." A St. Albans-I John Palmer (1649) azt vallotta, hogy "az Ürdünggel kötött szerzõdésekor kapott egy húsbélyeget avagy jelet, az oldalára, melyekbõl két familiárisát szoptatá azontúl". Néhány eset elõfordult Yorkshire-ben is: 1649-ben "megvizsgálák vala a nevezett Mary Sikes testét, s találának az oldalán egy vörös göböt, mintegy dió nagyságút, mely nedves vala, és mikoron megdörzsölék azt ujjaikkal, folyadék szivárga belõle. És találának vala bal oldalán a karja mellett egy kis göböt, mint egy bibircsók, és ha kihúzák, fél inch hosszú vala. És mondák továbbá, hogy nem látának soha ilyest egyetlen más asszonyon sem." 1650-ben Frances Ward "mondá, hogy egyike vala azon kevésnek, kik megvizsgálák Margaret Mortont, és találának rajt' két fekete foltot a combja és teste között; olyanok valának, mint a bibircsók, de nem azok valának. És a másik fekete vala mind a két oldalán, egy inch széles és a közepe kék."

Scarboroughban 1651-ben: "Margery Ffish, özvegy, parancsolva lészen megvizsgálni Anne Hunnam, másnéven Marchant testét, kit boszorkánysággal vádolánk; õ, ezen tanú és Elizabeth Jackson, és Elizabeth Dale, ennek megfelelõ módon megvizsgálák a nevezett Anne Hunnam, másnéven Marchant testét, és találának egy kis kék foltot annak bal oldalán, mely foltba a tanú beleszúra egy tût, mire a nevezett Ann Hunnam nem mozdula és nem látszana érezni azt, mely folt nõtt vala a húsából vagy bõrébõl nagy méretre. Elizabeth Dale eskü alatt vallá, hogy Margery Ffish-el együtt megvizsgálá Ann Hunnam-ot, másnéven Marchant-ot, az õ testét, és mondá, hogy találának a hátsó fenekén egy kék foltot kinõni a húsából vagy bõrébõl mint egy nagy bibircsók."

A Kent-i boszorkány, a Lenham-ból származó Mary Read-nek 1652-ben "látható Mellbimbója vala, nyelve alatt, és mutatá azt sokaknak, és hasonlóképp látá ezért ezen Megfigyelõ". A Salisbury boszorkány, Anne Bodeham esetében 1652-ben "az Asszonyok megvizsgálák a Boszorkányt a Tömlöcben, és eskü alatt vallák a Biróságnak, hogy találának a vállán egy bizonyos jelet vagy Mellbimbót, oly hosszat és nagyot, mint egy Asszony mellének bimbója, és üres és puha vala, mint egy Mellbimbó, a tetején lyukkal: És vizsgálák tovább, és hasonlóképp találának intim részein egy másik Mellbimbót, puhát, pont mint a másik a vállán." Ismét Yorkshire-ban, 1654-ben Katherine Earle-t azzal vádolták, hogy "a nevezett Katherine megvizsgáltatott, és jel találtatott rajt', egy tõgy hasonlatosságában." St. Albansban 1660-ban volt egy férfi boszorkány, kinek "Melle vala az oldalán". Ugyanazon évben Kidderminsterben egy asszonyt, két lányát és egy férfit vádoltak meg; "a férfinak öt mellbimbója vala, az anyának három, és az idõsebb lánynak egy. Mikoron menének megvizsgálni az asszonyt, egy se vala látható; tanácsolva lészen, hogy fektessék õket hátukra és nyissák ki szájukat, s akkor megjelenének; s imígyen meglátszának azok." Alice Huson, Burton Agnes-bõl, Yorks megyébõl 1664-ben azt vallotta, hogy "Megvallom, van boszorkány-bimbóm, melybõl szoptatám a Tisztátalan Szellemet". A Dunwitch-bõl, Suffolk megyébõl való Abre Grinset 1665-ben azt mondta: "Az Ördög jelene meg egy csinos Fiatal Férfi alakjába', és azutánna Megjelene neki fekete és Szürke Macska vagy Cica képibe', melyet szoptata õ Mellbimbójából (mellyet annakutána a Vizsgálatot Tevõk látának azon a helyen, mellyet említe)."

Ugyanazon évben, szintén Suffolkban, Rose Cullender pere folyt boszorkányság vádjával: "A vizsgálatot tevõk (hat asszony) a fejinél kezdének, és levetkeztették vala mezitelenre, és az alsó részinek az õ hasán olyas dolgot lelének, mint egy inch hosszú mellbimbó, megkérdezék õt róla, és mondá, hogy meghúzódott vala a viz hordásától és ez okozá a kinövést. De közelebbi vizsgálat folyamán intim részein találának három további kinövést vagy mellbimbót, kisebbet, mint az elõzõ; ezen tanú mondá továbbá, hogy a hosszú bimbón a végén vala egy kis lyuk, és úgy tûnék vala nekik, hogy nemrég szoptata vele, és ha meghúzák, fehér, tejes anyagot bocsáta ki."

Tempreanve Lloyd, egy Devon-béli boszorkány pere 1682-ben zajlott: "Teste átvizsgálása folytán ezen tanú talála az õ intim részein két mellbimbót, összenõve, mint ugyanazon darab hús, melybõl gyermeket szoptatna. És mind a mondott bimbók közül körülbelül egy inch hosszú vala." Bridget Bishop, az új-angliai boszorkányok egyike 1692-ben lett megvádolva: "Asszonyok vizsgálóbizottsága természetellenes Mellbimbót talála az õ Testén: De második vizsgálatkor, 3 vagy 4 óra múltán, nem vala ilyes dolog látható." Elizabeth Horner, egy másik Devon-béli boszorkánypere 1696-ban folyt, s "vala néki olyas dolog a Vállán, mint egy Mellbimbó, melyrõl (a vallomást tévõ) Gyerekek mondák, hogy egy Varangyot szoptata véle". Coman özvegy, egy Essex-i boszorkány természetes halált halt 1699-ben: "Halálakor kérvén Beckét, a bábát, hogy vizsgálá meg az testét némely józan éltû asszony jelenlétében, melyet õ megcselekede, és biztosita engem róla, hogy sosem láta egész életében ahhoz hasonlatosat, mint mely az õ alsótestén vala, egy nyilás, mint egy egér lyuka, és mellybõl két hosszú bimbó nõne ki, s mikoron megnyomkodá, vér fakada belõlük, s ezek sem púpok, sem daganatok nem valának, mert ismeré azokat jól, hanem oly kinövések, mint a mellek mellbimbókkal, s úgy látszott vala, mintha nemrég szoptattott vala vélük." Elinor Shaw-t és Mary Phillips-et Northhamptonban végezték ki 1704-ben boszorkányság vádjával: "A Pokoli Ördögök Éjjelente Szopták mindkét nagy Mellbimbóját, vagy a vörös Húsdarabokat az õ Intim Részeiken."

A jelek elhelyezkedése is érdemes a megfigyelésre. A szines jelek tekintetében látható a fentebb megadott vallomásokból, hogy bizonyos, jól meghatározott helynek tûntek fel, mely önmagában is erõsen sugallja ezen jelek mesterséges voltát. Franciaországban a megszokott helye a bal vállon volt; a Baszk-Pireneusokban a bal szemen, de a bal oldal és comb is gyakorta meg volt jelölve; a Boguet által adott változatok a lágyék, a hát és a nyak jobb oldala. Úgy tûnik, Angliában csak a kezet és a csuklót jelölték; Somersetben a pontos helye a jobb kéz negyedik ujjának középsõ és felsõ ujjperce között volt, mely feltehetõleg a gyûrûsujj volt, de az nem került feljegyzésre, hogy külsõ vagy felsõ felületére került-e a jel. Skóciában a hely nagyon változó volt, lehetett a jobb kéz, a jobb oldal, a váll, a hát, a nyak és a lágyék; Aberdeenben pontosan meghatározott volt a hely, s ez a jobb kéz kézfején volt, a gyûrûsujjon.

Reginald Scot nem tesz különbséget a kétféle jel között, mikor azt mondja, hogy ha a boszorkánynak "különleges jel vala karjának hónában, a haja alatt, az ajka alatt, vagy a fenekén, vagy intim részein; a biróság számára elégséges feltételezés az, hogy halálra itélje". De a harmadik mellbimbó ismert elhelyezkedéseibõl úgy tûnik, hogy a "kis Mellbimbóról" beszél, nem pedig a szines jelrõl. A fentebb megnevezett harminckét esetbõl hatban nem adják meg az extra mellbimbók számát; bár a szövegkörnyezetbõl úgy tûnik, hogy gyakorta több, mint egyet találtak a gyanúsitottak testén. Ha épp ezért minden olyan esetben, amikor nem lett pontosan lefektetve, kettõt feltételezünk, akkor hatvanhárom ilyen mellbimbó volt, átlagosan kettõ jutott minden személyre; a számuk azonban változhat egy és öt között (ez utóbbi egy férfi volt). A mellbimbó helyzete a testen negyvenöt esetben volt megadva a hatvanhárom vizsgált esetbõl: a hason kettõ, a hónaljban egy, a fenéken egy, az alsó testtájon három, a lágyékon kettõ, a szeméremtesten harminc, a vállon három, az oldalon három, a nyelv alatt egy. A kettõnél több mellbimbóról irva Williams olyan eseteket idéz fel, melyet modern megfigyelõk jegyeztek le, s mely esetekben az elõforduló szervek a has, a hónalj, az alsó régiók, a comb külsõ oldala, a váll és az arc voltak.

Fordította: Osara LaMort