Margaret Murray: Boszorkánykultusz Nyugat-Európában

A cikkek felhasználása bármilyen formában csak a fordító és a Berkano honlap, mint forrás megjelölésével lehetséges!

II. fejezet - Az Isten

1. Mint Isten

Lehetetlen megértenünk a boszorkánykultuszt anélkül, hogy elõször ne értenénk meg a vezetõ személyiség pozícióját a kultuszon belül. A keresztény bírák és jegyzõk elõtt Ördögként volt ismert, kik Sátán, Lucifer, Beelzebub, Ocsmány Démon, a Megváltás Ellensége és hasonló neveken emlegették, melyek illettek a Gonoszság Alapelvéhez, a Szentírás Ördögéhez, mellyel azonosították õt.

Ez a nézet nagyban különbözött a boszorkányokétól. Számukra ez az úgynevezett Ördög megnyilvánult és testet öltött Isten volt; térdre borulva imádták õt, hozzá intézték imáikat, köszönetet mondtak neki az ételért és az élet egyéb szükségleteiért, neki ajánlották gyermekeiket, és arra is vannak utalások, hogy - mint sok más isten esetén - ezt az Istent is feláldozták a népe javára.

A korabeli írók számos ékes szóval ecsetelik, hogy a boszorkányok hittek Mesterük isteni voltában. 1575-ben Danaeus eképp írt: "Az Ürdüng parancsolá nékik, hogy el kell õt fogadniuk istenüknek, szólítaniuk õt, imádkozniuk hozzá, és bízniuk õbenne. - Akkoron elismételék az esküvést, melyet neki adtak vala; elismervén õt az õ Istenüknek." 1646-ban, közel egy évszázaddal késõbb Gaule azt mondja, hogy a boszorkányok felesküdtek arra, hogy "Istenükül fogadják (az Ördögöt), imádják, idézik, és engedelmeskednek neki".

A boszorkányok még kifejezõbbek, és tanúvallomásaik bizonyítják hitüket, hogy Mesterük Isten volt a számukra. 1595-ben a vád az Alost-i Elisabeth Vlamyncx ellen az volt, hogy "vous n'avez pas eu honte de vous agenouiller devant votre Belzebuth, que vous avez adoré'". ("nem szégyelli, hogy Belzebuth elõtt térdel, kit imád", a Belzebuth a Belzebub név módosulata - a fordító). Ugyanezen vádat emelték 1596-ban az Aberdeen-i Marion Grant ellen, hogy "az Ürdüng, kit istenednek vallasz... arra késztet, hogy térdeiden imádd õt, mint uradat". De Lancre (1609), mint az összes többi inkvizítor is, lejegyezte a boszorkányok pontos szavait; mikor bemutattak egy kisgyermeket, térdeikre rogytak, és azt mondták: "Grand Seigneur, lequel i'adore" ("Hatalmas Úr, téged imádlak"), és mikor a gyermek eléggé idõs lett ahhoz, hogy csatlakozzon a közösséghez, ezekkel a szavakkal kellett az esküt mondania: "Ie me remets de tout poinct en ton pouuoir & entre tes mains, ne recognois autre Dieu: si bien que tu es mon Dieu" ("a te hatalmadba és kezeidbe helyezem magam, és nem ismerek el más Istent: úgy te vagy az én Istenem"). Silvain Nevillon, akinek pere 1614-ben folyt Orleansban, azt mondta: "On dit au Diable nous vous recognoissons pour nostre maistre, nostre Dieu, nostre Createur" ("Azt mondá, hogy elismeré az Ördögöt mesterünknek, Istenünknek, Teremtõnknek"). A Lancashire-i boszorkány, Margaret Johnson 1633-ban azt mondta: "Megjelent ott neki egy szellem vagy ürdüng a férfiember hasonlóságára és arányosságára. És a mondott ürdüng vagy szellem könyörge neki, hogy nevezze a Mamillion néven. És mondá, hogy minden beszédjében és társalkodásába' nevezze õt Mamillion Ürdüngnek, az én istenemnek." 1661-ben Madame Bourignon szerint: "Azon személyek, kik eképpen, pontos Szerzõdéssel vótak az Ördögnek elkötelezve, nem engednek más Istent, csak õt." Isobel Gowdie azt vallotta, hogy "elhitette vélünk, hogy nincsen más Isten rajta kívül. - Mindez hatalmat az Ürdüngtõl kapjuk, és mikor kérjük azt tõle, akkor a "mi Urunknak" hívjük õt. - Minden alkalommal, mikoron találkoznánk véle, hajlongunk és bókolunk; és azt mondánk, "Üdvözlégy, Urunk" és "Hogy vagy, Uram". A Yorkshire Alice Huson 1664-ben azt állította, hogy az Ördög "Fekete Férfi alakjában jelent meg, Fekete Lovon, Patás Lábakkal; azután lerogytam, és Térdeimen Imádtam õt". 1673-ban Northumberlandban Ann Armstrong szép nagy adag információval szolgált boszorkánytársairól: "Azt mondák, hogy Ann Baites néhány alkalommal táncola az ürdünggel a mondott helyeken, néha védelmezõjének hívta õt, és más alkalmakkor pediglen áldott megmentõjének. - Látá Forstert, Drydent és Thompsont, és a többieket, és az õ védelmezõjüket, akit õk az õ istenüknek hívtak, az asztal fejinél ülni. - Mikoron ezen informátor kifogásokat kerese, hogy elkerülné az õ társaságukat, megfenyegették, hogy ha nem hajlik az õ istenük felé, akkor az utolsó mozdulata lész a legrosszabb." 1678-ban Crightonban maga az Ördög prédikált a boszorkányoknak, és "a legszentségtelenebb módon gúnyolta õket, ha Istennek ajánlották bizalmukat, ki nyomorultul magukra hagyta õket a világban, és sem õ, se Fia, Jézus Krisztus nem jelent meg soha elõttük, mikor szólították, ellentétben õvele, ki soha nem csapná be õket". 1692-ben még Amerikában is azt jelentette ki Mary Osgood, Osgood kapitány felesége, hogy "az ördög azt mondta neki, hogy õ az õ istene, és hogy szolgálnia és imádnia kell õt".

Követõi imádságokat mondtak Mesterüknek, és néhány esetben az imát õ maga tanította meg nekik. A Stapenhill-i Alice Gooderidge-et Derbyshire megyébõl, ki maga is boszorkány volt, és boszorkánynak a lánya, 1597-ben azzal vádolta meg Sir Humphrey Ferrers, hogy "megboszorkánykodá Michael egyik Tehenit: mely Tehén, mikoron elszakíta minden köteléket, amivel kikötötték, egyenesen ennek az Alice Gooderidge-nek a házához futott, kapará az falakat és az ablakokat, hogy menék be: öreg anyja, Elizabeth Wright, segítségért mene hozzája; azzal a feltétellel, hogy adjon egy pennyt az õ istenének, és így jött a házhoz és letérdele az Tehén elé, hókon vágta egy bottal, és imádkozott az õ istenéhez, mely idõ alatt a Tehén tovább folytatta." 1598-ban Antide Colas azt vallotta, hogy "Satan luy comma[n]da de le prier soir & matin, auant qu'elle s'addonnat à faire autre oeuure'" ("a Sátán maga parancsola nékik, hogy imádkozzanak hozzá, minden más elõtt"). Elizabeth Sawyert, Edmonton boszorkányát 1621-ben az Ördög tanította; "Megkérdezte tûlem, kihez imádkozom, és azt válaszoltam néki, hogy Jézus Krisztushoz, és akkor megbíza azzal, hogy ne imádkozzam többé Jézus Krisztushoz, hanem hozzá, az Ürdünghöz, és õ, az Ürdüng tanítá nékem ezt az imát: Sanctibecetur nomen tuum, Amen." ("Áldassék az õ neve, ámen.") Jonet Rendall, egy Orkney-i boszorkány ellen 1629-ben a vád része volt, hogy "az ördög megjelene néked, akit te Wallimannak hívtál. - Vádolva lészel önnön vallomásod folytán mely szerint találkozál Wallimannal a dombon, Williame Rendall háza mellett, ahová menél az mondott lovon, és megígérted néki, hogy dicsõíted õt, ha minden odamenésért két pennyt ád. És megkapván az ezüstöt, dicsõítéd a te Wallimanod, Mint ahogyan vallád, hogy sem ember, sem állat betegségit nem vette el az Isten keze, hanem mindet gyógyítád te az Wallimannak való imádkozással, és hogy senki más nem ada gyarapodást neked sem tengeren sem szárazföldön, csak ha imádkozál a te Wallimanodhoz". Kelet-Angliában 1645-ben szintén imádkoztak a boszorkányok: "Ellen, a Barton-béli Nicholas Greenleife felesége Suffolk megyében megvallotta, hogy amikor imádkozott, akkor az Ürdünghöz imádkoza és nem Istenhez. - Rebecca West megvallotta, hogy anyja folyamatosan (s ahogyan a világ gondolta, nagyon komolyan) imádkozott, de azt mondta, hogy az ördöghöz, ezeket a szavakat használva: ó Istenem, Istenem, miközben õt értette alatta, és nem az URAT."

Butéban 1662-ben kiváló példáját találhatjuk egy keresztény szerzõ írásában annak, hogy a boszorkányok az "Isten" nevet kiváltották: "Jonet Stewart kijelenté, hogy a mondott Alester McNivan betegen feküdt, miközben Jonet Morisone és NcWilliam az õ házában volt, és a fentnevezett Jonet azt kívánta, hogy NcWilliam menjék, és látogassa meg a fentnevezett Allestert, és a fentnevezett NcWilliam vegye le az átkot róla, mondván: "ördög ne engedje õt látni, míg én látám õt, és ördög ne engedje sose felkelni..." (NcWilliamot megkérdezték, hogy) levette-e az átkot, mikor a fentnevezett Jonet Morisone azt kívánta tõle, hogy látogassa meg Alester McNicant, erre azt válaszolta, "az isten nem engedte felkelni õt, míg én nem látám".

2. Mint emberi lény

a. Férfi

A boszorkányok tanúvallomásai teljesen világossá teszik, hogy az úgynevezett Ördög emberi lény volt, általában férfi, néha nõ. A nagy Szabbatok alkalmával, mikor nagy szertartásosan megjelent, álcázta magát; a kisebb gyûléseken azonban, mikor meglátogatta híveit, vagy mikor egy csatlakozni kívánó jelöltnek jelent meg, hogy a boszorkány-közösségbe invitálja, akkor saját személyében érkezett, egyszerûen, a korszak ruházatába öltözve. Hétköznapi ruhákat öltve nem volt megkülönböztethetõ bármely más, hasonló rangú vagy korú férfitól, de a tanúvallomások azt sugallják, hogy valamely kézjellel vagy jelszóval tette magát felismerhetõvé, vagy pedig valamely jelképes tárggyal, melyet magával hordott. A jelképet feltehetõleg a lábon hordta, talán egy különleges módon készített csizma vagy cipõ volt, vagy lábszármelegítõ, melyet a csizma alatt hordott.

A Nagymester mellett gyakran volt egy második "Ördög", fiatalabb, mint a vezetõ. Nincs arra semmilyen utalás, hogy vajon hogyan választották meg a boszorkány közösség vezetõjét, de valószínûnek látszik, hogy a "fõ Ördög" halálával a fiatalabb örökölte a tisztséget, és hogy ezt a fiatalabbat a tisztségviselõk közül jelölték ki (lásd a VII. fejezetet). Ez a feltevés azonban nem látszik helytállónak azon esetben, mikor nõ volt a vezetõ, mert az õ helyettese mindig férfi volt, és gyakorta olyan, ki korosabb volt. Az idõsebb férfiak, úgy tûnik, mindig szürke szakállat viseltek.

Danaeusz 1575-ben összegezte a tanúvallomásokat, és azt állította, hogy az Ördög "férfi hasonlatosságában jelene meg elõttük, olyannyira, hogy sok alkalommal történe ez, hogy férfiak nagyobb társaságában csak a Varázsló ismeré a Sátánt, ki jelen van, mikoron a többiek nem ismerék õt, bár látának egy másik férfit, de hogy ki vagy mi volt az, azt nem tudnók". De Lancre azt mondja. "On a obserué de tout temps que lors qu'il veut receuoir quelcun à faire pacte auec luy, il se presente tousiours en homme" ("Azt is megfigyelték, hogy ha bármikor paktumot akarnók kötni véle, egy férfi alakjában jelene meg"). Cooper azt állítja, hogy "a Varázslók és Boszorkányok, találkozván a kijelölt helyen és idõben, az ördög megjelene nekik emberi alakban". A bizonyítékok tanulmányozása után még egy modern író is elismeri, hogy a boszorkányok "kétségtelenül egy gátlástalan és elõre tervezõ gazember áldozatai voltak, ki megszemélyesítette a Sátánt".

A boszorkányok nemcsak az Ördög külsejét írták le, de gyakran ruhájáról is gondos megfigyelésekkel szolgáltak; ezek a részletek nõk esetében sokkal teljesebbek, mint férfiak esetében.

Valószínû, hogy a cipõ afféle hasított volt, mint a modern, "higénikus" cipõk. Efféle cipõrõl írnak A Canterbury-i suszter balladájában, 1608-ban, egy nõ ruházatának részeként:

"Ingjujja kék volt, s uszálya hátul,
Ezüst horgokkal fogatva urasan,
S széles cipellõk, elõl horgasan."

Anglia

A Dorsetshire-i John Walsh 1566-ban úgy irta le az Ördögöt, melyet õ Familiárisának hívott, hogy: "néha férfi vót mindennemû részletébe', patás lábakkal mutatkozván". A Lancashire-i boszorkány, Anne Chattox 1613-ban azt mondta: "Egy olyasféle jött különbözõ idõközönként ehhez a Vádlotthoz, mint egy keresztény férfi, és azt kívánta a Vádlottól, hogy adja neki a fentnevezett az õ Lelkét, akkoron õ a saját házában vót, Pendle Erdejében; aholis az Ürdüng akkor Férfi alakjában azt mondotta e Vádlottnak: "Nem kívánsz semmit se." Elizabeth Southerns ugyanazon Covenbõl azt mondta, hogy "ott találkozott vele e Vádlott egy Szellemmel vagy Ürdünggel, Fiú alakjában, Kabátjának egyik fele fekete vót, és a másik barna." Margaret Johnsonnak, egy másik, késõbbi boszorkánynak a Lancashire-iek közül 1633-ban úgy jelent meg, mint "egy szellem vagy ürdüng hasonlatosságára egy férfiembernek, megjelent fekete öltözetben, mely ezüst tûkkel volt összetûzve". Egy Yarmouth-i boszorkány 1644-ben, "mikor az Ágyban vót, hallotta, hogy valaki kopog az Ajtaján, és emelkede Ablakához, mondván, a Hold fénye lesz az, és egy magas, fekete Férfi állott ottan". Az Essex-i boszorkányok 1645-ben igen egybehangzóan jellemezték a férfit, aki megjelent közöttük: Elizabeth Clarke szerint "tökéletes úriember alakjában jelene meg, csipkével sávozottan, férfiember teljes arányosságában... Gyakorta kopogott az ajtaján éjjel; és õ felkelt, kinyitotta az ajtót, és beengedte õt"; Rebecca West azt vallotta, hogy "az Ördög helyénvaló, fiatal férfi hasonlatosságába' jelene meg", Rebecca Jones pedig azt mondta, hogy az ördög "nagyon jóképû, fiatal férfi vót, ki jõve az ajtóhoz, és megkérdé, hogy van"; egy másik alkalommal, mikor találkozott az Ördöggel, "amint mene St. Osyth-hoz, hogy vajat áruljon, szakadt ruhás férfi alakjában jövend". A Keiston-i Joan Wallis, a Huntingdonshire-i boszorkány két tanúvallomást is tett 1646-ban: Stearne azt mondja, hogy "megvallotta, hogy az Ürdüng eljöve hozzá férfi képében, fekete ruhában, de patalába vót". Davenport feljegyzései kissé eltérnek: "Fekete férfi jöve vala hozzá elébb, tizenkét hónappal korábban, mint valami õsi férfiú, feketés ruházatban, de csúnya lába fedetlen maradt vala". A Suffolk-i boszorkányok 1645-1646 során hasonlóképp vallottak; a Shellie-i Tomazine Ratcliffe azt vallotta, hogy "eljöve az egy férfi hasonlatosságával. - Egy Richmond-i asszony, ki Brampfordban élt, azt vallá, hogy az Ürdüng megjelene neki férfi képmásában, és Danielnek, a Prófétának nevezé magát. Egy Barton-béli özvegy megvallá, hogy az Ürdüng jelene meg neki fiatal, fekete férfi alakjában." A Somerset-i Coven 1664-ben egyértelmûen ugyanazon Vezetõ alá tartozott; úgy jelent meg Elizabeth Style-nak, mint "jóképû férfi", és Elizabeth Style-nak, Anne Bishopnak, Alice Duke-nak és Mary Pennynek, mint "Férfi fekete Ruhákban, kis szegéllyel"; Christian Greennek "Férfi alakjában feketés Öltözetben"; Mary és Catherine Greennek, mint "kis Férfi fekete Ruhákban kis szegéllyel". A Yorkshire boszorkánynak, Alice Husonnak 1664-ben úgy jelent meg, mint "Fekete Férfi egy Lovon a Mocsárban", és ismét, mint "Fekete Férfi egy fekete Lovon, Pata Lábakkal". A Dunwich-i Abre Grinset Suffolkban, 1665-ben azt mondta: "igen jóféle képû, Fiatal Férfi alakjába' jelene meg". Northumberlandban 1673-ban Ann Armstrong azt mondta, hogy "látá a fentnevezett Ann Forstert (tizenkét másikkal együtt) egy hosszú, fekete férfi társaságában lovagolni, amint azt gondolta, kit azok az õ védelmezojüknek neveztek". A Devonshire-i boszorkány, Susanna Edwards 1682-ben további részletekkel szolgált: "Találkoza egy úriemberrel egy Paplak Tisztásnak nevezett mezõn Biddiford városa mellett. És mondotta, hogy megjelenésében mind fekete vót az. Ezen felül azt remélte, hogy pénzre lel nála. Amikoron az úriember közel vonta magához a fentnevezettet, akkor az bókolt néki, mint úriembereknek szokott vót. A követelésre, hogy nevezze meg, miféle és kiféle vót az úriember, akivel beszéle, azt mondá a vádlott, hogy az Ördög vót az." Northamtonshire-ben 1705-ben "magas, fekete Férfi" alakjában jelent meg Mary Phillipsnek és Elinor Shawnak.

Skócia

A legkorábbi leírást a Lyne-béli Bessie Dunlop perében találhatjuk Ayrshire-bõl, 1576-ból, egyben ez az egyik legrészletesebb is. Bessie soha nem beszélt úgy az elõtte megjelent személyrõl, mint az "Ördög"-rõl. Folyamatosan Thom Reidnek nevezte; de ugyanolyan kapcsolatban volt vele, mint más boszorkányok az Ördöggel, és csakúgy, mint az Ördög, õ is azt követelte, hogy Bessie higgyen benne. Úgy írta le, mint "becsületes, idõsebb férfiember, szürke szakállal, és szürke kabátja vót olyas' Lumbart kézelõvel, aminõ a régi divat; szürke nadrág és egészen hosszú, fehér a szára, a térdig felhajtva, és fejin fekete sapka, hátúl megkötve és elöl simán, megkötve az áll alatt selyem kötõvel; és egy fehér pálca a kezibe'." Alison Peirson 1588-ban bizonyára fel is ismerte a férfit, aki megjelent neki, mert "járatos vót a Varázsolás és Boszorkányosság használatába', az Ürdüng szellemeinek Segédletével; különösképpen, ki egy William Sympsoune úr látványával és alakjába' jelene meg, ki az õ unokafivére és anyja bátyának fia vót; ki nagy tudós vót és a gyógytudományok doktora". Bár Észak-Berwick Ördöge 1590-ben álcában jelent meg, és nem tudható bizonyosan, vajon férfi volt-e, személyazonossága megállapítható. Barbara Napier azt vallotta, hogy "az ördög vót vélük, egy fekete férfi hasonlatosságában... az ördög fellépett az emelvényre, mint nagy, fekete férfi, fekete szakállal, mely úgy elállt, mint egy kecske szarva, egy fekete, viharvert ruházatba öltözve, és a gonosz által kedvelt koponyaforma sapka a fejin; kezében fekete könyvet hordott". A hivatalos feljegyzések szerint Agnes Sampson leírása igen rövid: "vót rajta egy öltözék és egy kalap, mind a kettõ fekete", de Melville, ki feltehetõleg hallotta az asszony tanúvallomását, sokkal drámaibb szavakkal ecseteli: " Az ürdüng fekete ruházatba vót öltözve, fekete kalappal fejin... Arca szörnyûséges vót, orra, mint a sas csõre, nagy, égõ szemek; kezi és lábai szõrösek vótak, kezin karmokkal, és mint a griffmadáré." John Fian mindössze annyit említ, hogy mikor az Ördög elõször eljött hozzá, fehér ruházatot viselt. Az Aberdeen-i tanúvallomások 1596-1597-bõl két Vezetore utalnak, egy idõsre és egy fiatalra. Ellen Gray azt vallotta, hogy "az Ürdüng, a te mestered, megjelene egy idõsödõ férfi formájában, szakállasan, fehér öltözékkel és rongyos kalapaggal". Andro Man "megvallá, hogy Krisztus Vasárnapján eljöve hozzá egy fényes angyal hasonlatosságában, és fehér ruházatban". Christen Mitchell azt állította, hogy a "Sathan megjelene egy kis nyomorék férfi hasonlatosságában"; és Marion Grant arról tanúskodott, hogy "az Ürdüng, akit nevezél istenednek, megjelene néked egy nagy emberként díszes, selyem öltözetbe', egy fehér gyertyával az kezibe'". A Perth-i Isobell Haldane-t 1607-ben egy tündérdombra vitték, ahol "maradott három napig, vagyis Csütörtöktol Vasárnap délig. Találkoza vala egy férfival, kinek szürke szakálla vót és ki oda vitte õt." A férfival hasonló kapcsolatban volt, mint Bessie Dunlop Thom Reiddel, vagy mint a boszorkányok az Ördöggel. Orkney-ban, 1629-ben Jonet Rendall látta õt "fehér ruházatba öltözvén, fehér fejjel és szürke szakállal". Kelet-Lothianban 1630-ban Alexander Hamilton találkozott az ördöggel, fekete férfi képében. Eymouth-ban 1634-ben Bessie Bathgate-et látta két fiatalember "éjjeli tizenkét órakor (mikor minden ember ágyában feküszik) állván csupasz lábakkal és flanelingben, hátsó udvarán, az ördöggel beszélgetve, ki zõd ruhát viselt". A Dirlton-i Manie Haliburton 1649-ben azt vallotta, hogy mikor a lánya beteg volt, "jöve az Ürdüng, férfiember hasonlatosságában az õ házihoz, orvosnak nevezvén magát". Kelet-Lothianban, 1649-ben Sandie Hunternek szintén "Orvosságos emberként" jelent meg. Ugyanezen évben megjelent fekete férfiként Robert Grieve-nek", ki "jeles Varázsló" volt Lauderben. Szintén ugyanezen évben "Janet Brown azzal volt vádolva, hogy találkozott az Ördöggel, ki férfiként jelene meg, Broomhills mögött". Az Alloa boszorkányok közül, kiknek pere 1658-ban zajlott, Margret Duchall "szabadon megvallá paktumát az ürdünggel, hogy jelene az meg néki elõször férfi hasonlatosságában, barna ruhában, és fekete kalappal"; míg Kathren Renny azt mondta, hogy "elõször megjelene neki testben a mezõn férfi képében szürke ruhában és sapkában". Az 1661-es és 1662-es év emlékezetes a skót boszorkányság történetében a számos per és a tanúvallomások különösen nagy tömege folytán, melyek egyben sok leírást is tartalmaznak a Nagymesterrõl. Forfarban 1661-ben Helen Guthrie azt mondta, hogy az ördög számos gyûlésen volt jelen "fekete vasszín férfi formájában"; Katherine Porter "látta az ürdüngöt és egy fekete takaró vót körüle"; Issobell Smyth ezzel szemben egyedül volt, és hangát gyûjtött, mikor "megjelene néki egyedül, mint finoman öltözött úr"; más alkalommal pedig, "mint egy világos úr". A Dalkeith-i Jonet Watson, szintén 1661-ben azt mondta, hogy "az Ürdüng megjelene néki egy csinos fiú képiben, zod ruhákba'.... Találkozón vót Newtoun-deinben az Ürdünggel, kinek zõd ruhák vótak rajt', és egy fekete kalap a fejin". Ugyanezen évben folyt az Edinburgh-i Coven pere; Jonet Kert azzal vádolták, hogy "amint jövél Edrbol az erdõbe, találkozál az ürdünggel a kanyarban, nagy fekete férfi képibe'"; Helene Casso "találkoza az ürdünggel férfi hasonlatosságába', ki zõd köpenyt viselt, Dudingstore szomszédságában, hol õ gallyakat gyujtött a sûrûbe'"; Isobel Ramsay "találkoza az ürdünggel kellemes fiatalember Képibe', aki azt mondá, hogy vagy jóasszony, és hogy van a miniszter, És ahogyan elmenél, adá néked egy hatpennyst mondván, Isten könyörge néki, hogy adja azt az asszonynak és vegyék belõle ételt, Amint vót egy másik találkozásod is az ürdünggel a te saját házadba', a te férjed képibe, mikoron feküdtél az ágyadba', és akkoron esküdtél, hogy szolgája lészesz"; Jonet Millar "találkoza az ürdünggel fiatalember képibe', az álló kõ melletti házban".

Az Auldeame boszorkányok pereirõl 1662-ben teljes feljegyzés készült azokban a témákban, melyek érdekelték a jegyzõt, de sajnos az Ördög megjelenési formája nem tartozott ezek közé, ezért egyedül Isobel Gowdie leírására hagyatkozhatunk, ki a következõeket mondta: "nagy, fekete, kemény férfi. Néha csizmája vót és néha cipõ a lábán; de lábai (mindig) elágaztak és patában végzõdtek". Crook of Devonban, Kinross-shire megyében, ugyanezen évben kilenc boszorkány írta le a férfit, akit láttak, és bizonyíthatóan két "Ördöge" volt a kerületnek; Isobel Rutherford azt mondta, hogy a "Sathan férfi képibe' volt, szürke ruhában és kék, koponyaforma sapkában, szakállal"; Bessie Henderson pedig, hogy "az Ördög megjelene néked egy csinos fiatal fiú képibe', kék, koponyaforma sapkában", Robert Wilson pedig, hogy "az Ördög lovon lovagola teljes ruházatba' és Spanyol sapkába'"; Bessie Neil pedig, hogy "a Sathan megjelene néked sötét színû ruhákba'"; Margaret Litster pedig, hogy "a Sathan szürke ruhát viselt"; Anges Brugh pedig, hogy "az Ördög alkonyatkor jelene meg, félhosszú fickóként, piszkos színû kabátba'", Margaret Huggon pedig, hogy "faragatlan férfi vót fekete ruhákba', csuklyával a fejin"; Janet Paton pedig, hogy "a Sathan fekete színû öltözéket viselt, és egy koponyaforma, kék sapkát, férfi képibe'"; Christian Grieve pedig, hogy 'a Sathan eloször kis férfi képibe' jelene meg néked, kék, koponyaforma sapkával a fejin, és rongyos, szürke ruhába''. Az Innerkip-i Marie Lamont, szintén 1662-ben azt mondta, hogy "az ördög nagy, fekete férfi hasonlatosságára vót, és énekelt nekik, és õk táncó'tak"; aztán megjelent ismét "fekete férfi képibe' pata lábakkal". Paisley-ben, 1678-ban a fiatal lány és boszorkány Annabil Stuart azt mondta, hogy "az Ördög Fekete férfi alakjában jött Anyja Házához", bátyja, John sokkal részletesebb leírást adott, mivel megfigyelt "egy fekete férfit patás lábakkal: és a fekete férfi Ruházata is fekete vót; és kékes Ruhaújja vót és Kézelõje; és Lábszármelegítõje vót a Lábain Cipõk nélkül"; Margaret Jackson ugyanazon Covenbol megerõsítette ezt a leírást, és azt mondta, hogy "a fekete ember ruhái Feketék vótak, és fehér Kézelõt hordott". A legérthetõbb tanúvallomás pedig 1678-ból származik, az Edinburgh-i Igazságügyi Hivatal feljegyzéseibõl, egy olyan tárgyalásból, melyet nem hoztak nyilvánosságra: "Margaret Lowis kijelenté, hogy körû'belül tizenegy évvel ezelõtt egy férfi, akit õ angolnak gondó't, s ki nyavalyákat gyógyított az országba', kinek neve ... Webb vót, megjelene elõtte az õ házába' és adott néki egy italt, és azt mondá neki, hogy gyerekei lesznek, miután megissza az italt, És kijelenté, hogy az a férfi megtagadtatta vele a kereszténységet... és kijelenté, hogy azt hitte, hogy a férfi, ki ezek dó'gokat cselekedtette véle, az ürdüng vót, és hogy néhányszor találkoza azzal a férfival, miután már ismeré õt, mint ürdüngöt. Margaret Smaill rab megvizsgáltattatott legott boszorkányság Bûnével, mivel jöve Jannet Borthvick házába Crightounban és látá, hogy egy úr ül vele, és azt kívánták tûle, hogy üljék le, és leülvén az úr ivott az egészségire, és õ is ivott az úréra, és majd a fentnevezett Jannet Borthvick mondá néki, hogy az úr az ürdüng vót, és kijelenté, hogy az a kívánsága, hogy tagadja meg a kereszténységet, és adja magát az ürdüngnek."

1679-ben Borrowstowness-ben Annaple Thomson "találkozott az ürdünggel, amint jõve Linlithgow és Borrowstownes között, ahol az ördög, fekete férfi képibe' mondá neked, hogy szegény, sáros asszon'személy vagy... És te, fentnevezett Annaple azután megin' találkoztál vele, és meghívott, hogy menjél véle és igyál véle". Ugyanezen ördög találkozott Margaret Hamiltonnal, "és társalkodott véled Borrowstownes-ben, a város kútjánál, és néhányszor a te házadba' is, és ivott véled néhány kupa sört". Az 1696-os Rensfrewshire-i tárgyalásokból kiderül, hogy Fulton asszony összes unokája ugyanazon személyt látta; a hétéves Elizabeth Anderson "fekete, zord Férfit látott, hogy bemene Nagymamája Házába"; a tizennégy éves James Lindsay "találkozott Nagymamájával és egy fekete, zord Férfival"; és a kis Thomas Lindsay-t a nagymamája kikeltette "egy Éjjel az Ágyából, és kényszerítette, hogy Kezet fogjon a Fekete Zord Úrral (ahogyan nevezte)." 1704-ben Pittenweemben "ez a fiatal Asszony, Isobel Adams (elismerte) paktumát az Ördöggel, melyrõl azt mondá, hogy ezen mód készült, vagyishogy a fentnevezett Beatie Laing házába' vótak, és a Férfi az Asztal végibe', Beatie pedig azt javasó'ta Isobelnek, hogy mivel õ nem Szerzõdtetheti, azonképp a Férfivel kell megtennie az Asztal véginél; és eképp Isobel egyetértett, és beszélt a Férfival, akkoron még Általánosságban. Nyolc nappal késõbb, ugyanazon Személy Jelene meg neki, és kijelenté, hogy õ vót az Ördög". Az utolsó példa Thursóból való, 1719-bõl, ahol az Ördög Margaret Nin-Gilberttel találkozott "az úton, férfi képibe', és arra kötelezte, hogy vele tartson, melyhez õ hozzájárult; és azt mondá, hogy ha tudta volna, hogy ez az ördög, akkor elvált vóna tûle".

Írországban az egyik legismertebb per a rituális boszorkányság kapcsán 1324-ben zajlott, a vádlott pedig Dame Alice Kyteler volt. Azt mondták róla, hogy találkozott az Ördöggel, akit Robinnak, Artis fiának neveztek, "in specie cuiusdam aethiopis cum duobus sociis ipso maioribus et longioribus". ("Formája, mint egy etiópé, de kétszer nagyobb és hosszabb.") Franciaországban szintén megfontolásra érdemes mennyiségû tanúvallomás létezik. A legkorábbi példa 1430-ból való, mikor Pierronnét, Jeanne d'Arc egy követõjét máglyahalálra ítélték boszorkányság vádjával. Végig ragaszkodott állításához, melyet esküvel tett, hogy Isten jelent meg neki emberi alakban, és úgy beszélt hozzá, mint barátjához, és hogy mikor utoljára látta õt, vörös sapkát és hosszú, fehér köpenyt viselt. Estebene de Cambrue Amou körzetébõl 1567-ben azt mondta, hogy a boszorkányok egy nagy kõ körül táncoltak, "sur laquelle est assis un grand homme noir, qu'elles appellent Monsieur" ("melyen ül egy nagy, fekete ember, akit Uramnak hívnak"). Jeanne Hervillier, egy elítélt és megégetett boszorkány lánya Veberie-bõl, Compiègne mellett 1578-ban "confessa qu'à l'aage de douze ans sa mere la presenta au diable, en forme d'vn grand homme noir, & vestu de noir, botté, esperonné, auec vne espée au costé, & vn cheual noir à la porte" ("megvallotta, hogy tizenkét éves korában az anyja bemutatta az ördögnek, aki magas, fekete, és fekete ruhás, csizmás férfi alakjában vót, karddal és koronával, és egy fekete ló vót az ajtóba'"). A Saint Claud-i Françoise Secretain 1598-ban azt állította, hogy "qu'elle s'estoit donnée au Diable, lequel auoit lors la semblance d'vn grand homme noir" ("ott vót az Ördög, nagy, fekete férfi képibe'"); Thievenne Paget, ugyanabból a kerületbõl pedig "racontoit que le Diable s'apparut à elle la premiere fois en plein midy, en forme d'vn grand homme noir" ("azt mondá, hogy az Ördög megjelent neki elsõképp teljes alakjába', nagy, fekete férfi képibe'"). Jeanne D'Abadle a Baszk-Pireneusokban 1609-ben "dit qu'elle y vid le Diable en forme d'homme noir & hideux, auec six cornes en la teste, parfois huict" ("azt mondá, hogy látá az Ördögöt fekete és ocsmány férfi képibe', hat szarvval a fejin néha jöve"). Silvain Nevillon, kinek pere Orleansban folyt 1614-ben, "'dit que le Sabbat se tenoit dans vne maison, où il vit à la cheminée com[m]e ledit Sabbat se faisoit, vn homme noir, duquel on ne voyoit point la teste. Vit aussi vn grand homme noir à l'opposite de celuy de la cheminée. Dit que les deux Diables qui estoient au Sabbat, l'vn s'appelloit l'Orthon, & l'autre Traisnesac" ("azt mondá, hogy a Szabbatot egy házba' tartotta, ahol az a kéménybe' lakik, és a fentnevezett a Szabbatot egy fekete férfival tartotta, akit nem látott pontosan. Ott látott egy magas, fekete férfit vele szemben, a kandallónál. Azt mondá, hogy két Ördög volt jelen a Szabbaton, egynek neve Orthon, a másiké Traisnesac.") Két nõvér perében, kiket 1652-ben vádoltak meg: az egyik "dict avoir trouvé ung diable en ghuise d'ung home à pied" ("azt mondá, hogy találkoztak egy ördöggel, miközben hazafelé gyalogoltak"), a másik pedig azt mondta, hogy "il entra dans sa chambre en forme d'ung chat par une fenestre et se changea en la posture d'un home vestu de rouge" ("bemene a szobájába, mint egy macska, az ablakon keresztül és általváltozott piros ruhás férfiba'").

Belgiumban Digna Robert 1565-ben találkozott "un beau jeune homme vètu d'une casaque noire, qui était le diable, et se nommait Barrebon . . . À la Noël passée, un autre diable, nommé Crebas, est venu près d'elle" ("egy jóképû, fiatal férfival, aki fekete reverendát viselt, és aki az ördög volt, Barrebon néven... Karácsony elmúltával egy másik ördög közelítette meg, Crebasnak nevezett"). Elisabeth Vlamynx-et Ninovéból Pays d'Alostban 1595-ben azzal vádolták meg, hogy "que vous avez, avant comme après le repas, vous septième ou huitième, dansé sous les arbres en compagnie de votre Belzebuth et d'un autre démon, tous deux en pourpoint blanc à la mode française" ("evés elõtt és után, hét vagy nyolc körül, táncoltál a fák alatt Belzebuth-tal és egy másik démonnal, mindketten fehérbe', francia divat szerint"), a körülbelül negyven éves Josine Labyns pedig 1664-ben: "passé dix-neuf ans le diable s'est offert à vos yeux, derrière votre habitation, sous la figure d'un grand seigneur, vètu en noir et portant des plumes sur son chapeau" ("mikor tizenkilenc éves múlt, az ördög eljövende és megjelenet neki a háza mögött, nemes férfi képibe', feketébe öltözve, kalapjába pedig tollakat tûzött").

Svédország rézbányáiban 1670-ben jelent meg az ördög, mint lelkész. Ugyanazon évben Elfdale tartományban ruházata nem a korszaknak megfelelõ fekete volt: "Meg szokott jelenni, de különbözõ Szokással; de legtöbbször szürke Kabátban láttuk, piros és kék Harisnyával; vörös Szakálla volt, magas karimájú Kalapja, mely köré különbözõ színû szalagok voltak tekerve, és Harisnyáján hosszú Harisnyakötõket hordott." Mindez nagyon hasonlatos Thom Reid öltözetéhez, melyet több, mint egy évszázaddal korábban Bessie Dunlop írt le.

Amerikában hasonló tanúvallomásokat lelhetünk. Hartfordban 1662-ben "Robert Sterne megvallotta a következõeket: "láttam ezt az asszonyt, Seager asszonyságot az erdõben három másik asszonnyal, és vélük láttam két fekete teremtményt, kik olyanok vótak, mint két indián, de magasabbak", és Hugh Crosia "mondá, hogy az ürdüng kinyitotta a ház ajtaját ében csizmáival úgy, hogy az elrepült, és az ajtó repülvén megkérdezék, hogyan mondhatnók, hogy az ürdüng megjelene neki, mint egy fiú, és mondá, hogy õ csinálta, hogy az ajtó repüle, majd a fiú eltûne a szeme elõl". Elizabeth Knap Grotonban 1671-ben "egy másik szûzzel vót a házba', ahol mindketten látták megjelenni egy férfi fejit és vállait, nagy, fehér nyaklánccal övezve, a'mint benéz az ablakon, melyet õ megvallott, hogy az Ördög jöve el hozzá. - Egy nap, mikoron egyedül volt az alsóbb szobába', kinézett az ablakon, és látá az ürdüngöt öreg ember szokásiba', jövend az a nagy mezõn." Salemben 1692-ben Mary Osgood látta, mint fekete férfit, aki egy könyvet mutatott; Mary Lacey pedig úgy festette le, mint fekete férfit magas karimájú kalapban.

A tanúvallomások azt sugallják, hogy az Ördög ruházatának fontos része volt a fejfedõ, melyet mind házon belül, mind a szabadban hordott. Bár ez a tény önmagában nem tarthat különleges érdeklõdésre számot, mégis fényt vethet a kultusz egyik valószínû eredetére.

1576-ban találkozott Bessie Dunlop Thom Reiddel, aki minden bizonnyal az Ördög volt; "becsületes, idõsebb férfiember, szürke szakállal, és szürke kabátja vót olyas' Lumbart kézelõvel, aminõ a régi divat; szürke nadrág és egészen hosszú, fehér a szára, a térdig felhajtva, és fején fekete sapka, hátúl megkötve és elöl simán, megkötve az áll alatt selyem kötõvel; és egy fehér pálca a keziben". Észak-Berwickben 1590-ben "az ürdüng, fekete ruhába', fekete kalappal a fejin, prédikált sokuknak". Ugyanazon esemény másik leírásában "az ördög fellépett az emelvényre, mint nagy, fekete férfi, fekete szakállal, mely úgy elállt, mint egy kecske szarva, egy fekete, viharvert ruházatba öltözve, és a gonosz által kedvelt koponyaforma sapka a fejin". Aberdeenben 1597-ben Ellen Gray úgy festette le az Ördögöt, mint "idõsödõ férfi, szakállasan, fehér öltözékkel és rongyos kalapaggal". 1609-ben a Baszk-Pireneusokban, ahol az Ördög kecske formájában jelent meg, "on luy voit aussi quelque espece de bonet ou chapeau au dessus de ses cornes" ("láttunk rajt' valamiféle kalapot vagy sapkát a szarvai fölött"). Az Alloa Coven 1658-ban egy férfiról beszélt, "barna ruhában, és fekete kalappal", kétszer pedig fiatalemberrõl "szürke ruhában és sapkában". 1661-ben a Dalkeith-i Janet Watson "Találkozón vót Newtoun-deinben az Ürdünggel, kinek zõd ruhák vótak rajt', és egy fekete kalap a fejin". A Crook of Devon-i Coven öt tagja beszélt 1662-ben az Ördög fejviseletérõl: "Sathan férfi képibe' volt, szürke ruhában és kék, koponyaforma sapkában, szakállal", egy csinos fiatal fiú, kék, koponyaforma sapkában", "faragatlan férfi fekete ruhákba', csuklyával a fejin", "Sathan fekete színû öltözéket viselt, és egy koponyaforma, kék sapkát, férfi képibe'", "kis férfi kék, koponyaforma sapkával a fejin, és rongyos, szürke ruhába'". 1662-ben Connecticutban Robert Sterne látott "két fekete teremtményt, kik olyanok vótak, mint két indián, de magasabbak"; ha kissé távolabbról szemlélte az esetet, akkor lehet, hogy a tollas vagy szarvas fejfedõt nézte az indiánok tollas fejdíszének. Belgiumban 1664-ben Josine Labyns is látta, hogy az Ördög tollas kalapot visel. 1665-ben Somersetben Mary Green mondta azt, hogy amikor találkozott a boszorkányokkal, "a kis Férfi rátette kezét a Kalapjára, és megkérdezte, hogy vannak, mély, nagy hangon". Torrybumban Lilias Adie azt mondta, hogy elég fény volt ahhoz, hogy "mutassa az ördögöt, aki sapkát viselt, mely takarta a füleit és nyakát". Svédországban 1670-ben az Ördög "szürke Kabátban" jelent meg, "piros és kék Harisnyával; vörös Szakálla volt, magas karimájú Kalapja, mely köré különbözõ színû szalagok voltak tekerve, és Harisnyáján hosszú Harisnyakötõket hordott." 1670-ben Pittenweemben a süldõ lány, Isobel Adams látta az Ördögöt, mint "fekete ruhákat viselõ férfi kalappal a fején, ült az asztalnál Beatty Laing házába'".

b. Nõ

Az Elfinek avagy Elfek Királynõjét néha szintén Ördögnek nevezték, s gyakorta lehetetlen különbséget tenni közte és az Ördög között, mikor ez utóbbi asszony alakjában jelenik meg. Hasonlóképp nehéz megítélni, vajon õ volt-e a francia "Reine du Sabbat" ("a Szabbat Királynõje"). A tanúvallomások nagy része, mely asszonyördögre utal, Skóciából származik.

1576-ban Bessie Dunlop tanúvallomása azt igazolja, hogy Thom Reid, aki az volt számára, mint az Ördög a többi boszorkánynak, az Elfek Királynõjének parancsait teljesítette: "Vádlott, ismételten kérdem róla, hogy jövend-e hozzád másik testben? Válaszolta, emlékezik legott, hogy mikor feküde a gyermekágyba', az egyik gyerekével, egy köpcös asszony jõve el hozzá, és leüle az melléje, és kért egy italt tûle, és adott vót néki; aki azt is mondá néki, hogy a gyerek vó'na, és hogy az õ férjit kell kigyógyítani a betegségibõl. A fentnevezett Bessie válaszolá, hogy jól emlékezik¸és Thom mondá, hogy az õ úrnõje az Elfek Királynõje, aki parancsolá néki, hogy várjon rá, és tegyen utasítása szerint." 1588-ban Alison Peirson "megvádoltatott a Jó Szomszédsággal és az Elfek Királynõjével való barátkozásért és munkálkodásért, különbözõ dolgok cselekedetéért több, mint három órán keresztül, és hogy õ megvallá amaz cselekedeteit, és kijelenté, hogy nem tudná megmondani, milyen hosszú ideig vót velük; És hogy vótak barátai és saját vérébõl való népe (családja) az udvarnál, kik jó barátságban voltak az Elfek Királynõjével. És hogy látta azon az éjjelen a Királynõt színük elõtt megjelenni." 1597-ben Aberdeenben Andro Mant azzal gyanúsították, hogy "három évig találkoztál az Ürdünggel, a te mestereddel, ki anyád házához jövend, asszony hasonlatosságában és alakjába', akit te az Elfek Királynõjének nevezel, és hoza el neked egy gyereket, az õ hasonlatosságára, és megvallád, hogy két évnek múlásával alkut kötöttél vala az ördögi szellemmel, az Elfek Királynõjével, kitõl az ördögi gyereket szerzéd, kit látál vala... Megvallád, hogy az Ürdüng, a te mestered, ki Karácsony napján jelent meg, és angyalnak mutatkozott, és Isten isteni fiának, mintha az Istentõl származék vó'na, és esküszik az Elfek Királynõjének, mondván a Benedicte szót... Hasonlóképp, mondá a fenn nevezett, hogy az Elfek Királynõjének az egész mesterségen fogása vagyon, de a Karácsony a jó embereké, és minden hatalma Isten alá esik... A jelen évben, aratás napján, mely Szerdára esett, vallád és elismeréd, hogy láttad Karácsony napján kijönni a hóból szarvas alakjába', és hogy az Elfek Királynõje vót az, és mások is vele, fehér állatokon lovagolának, és jöttek a Binhillre és a Binlochtra, ahol vót a gyülekezés, és hogy azon gyülekezéseken csókoltátok az Elfek Királynõjét aképpen. És továbbá elismeréd, hogy a királynõ nagyon kellemes személy, és öreget és fiatalt is megelégít, csakúgy, mint királyát, kit szintúgy megelégít, és feküszik vele és eképpen szereti."

Egy másik Aberdeen-i boszorkányt, Marion Grantot ugyanezen évben azzal vádolták, s azt vallotta, hogy "az Ürdüng, a te mestered, kivel a fent nevezett Karácsony napján találkoza, tette úgy, hogy számos alkalommal táncolt véle és a Mi Úrnõnkkel, aki, mint fent nevezett mondá, csinos asszonyszemély vót, fehér leningbe öltözve." 1605-ben Ayrshire-ben Patrick Lowrie és Jonet Hunter volt megvádolva azzal, hogy "Hallow-evin napján összegyûltek London dombján, ahol megjelene nekik egy ördöngõs szellem, egy asszonyszemély hasonlatosságára, és magát Helen Mebrune-nak nevezé". A Baszk-Pireneusokban 1609-ben valaki "en chasque village trouuer vne Royne du Sabbat, que Sathan tenoit en delices com[m]e vne espouse priuilegiée" ("minden faluban megtalálhatta a Szabbat Királynõjét, akit a Sathan olyan gyönyörûségesnek talál, mint egy menyasszonyt"). A boszorkány misén a hívek "luy baisent la main gauche, tremblans auec mille angoisses, & luy offrent du pain, des 'ufs, & de l'argent: & la Royne du Sabbat les reçoit, laquelle est assise à son costé gauche, & en sa main gauche elle tient vne paix ou platine, dans laquelle est grauée l'effigie de Lucifer, laquelle on ne baise qu'après l'auoir premièrement baisée à elle" ("bal kezükkel illették, ezer félelemtõl reszketve, és ajánlottak neki kenyeret, tojást és ezüstöt; és a Szabbat Királynõje elfogadja azokat, ki az õ balján ül, és kezében hordozza a béke jelét platinából, melyre Lucifer képe van gravírozva, s akit nem lehet meghágni, míg õ eloször meg nem hágta." 1613-ban a Lancashire-i boszorkány, Anne Chattox igen zavaros vallomást tett az úgynevezett szellemek nemét illetõen; nagyon valószínû azonban, hogy a zavartság a jegyzõnek köszönhetõ, aki hozzá volt szokva, hogy minden démon hímnemû: "Miután ettek, az Ürdüng szólította Francie-t és egy másik szellemet, ki magát Tibbének nevezte, hogy vigyék el a maradékokat: És azt mondá, hogy ezen a mondott banketten a fentnevezett Szellemek adának nékik fényt, hogy lássák, mit tesznek, és hogy ezek mind nõi szellemek, mind ördögök valának." 1618-ban Leicesterben Joan Willimott "mondá, hogy volt egy Szelleme, kit Csinosnak nevezett, melyet a Langholme-i William Berry adott néki Ruthlandshire-ben, akit három évig szolgálta a szellemlány; és hogy az õ Mestere, mikor ezt neki adá, azt kívánta tõle, hogy nyissa ki a száját, és beléfú egy Tündért, mely jókat cselekede néki; és ahogy kinyitá a száját, beléfútt; és rögvest a fúvása után kijött a szájából egy Szellem, ki megállott a földön egy Asszony alakjába' és formájába', mely Szellem kérte tõle az õ lelkét, melyet akkor õ meg is ígért, mivelhogy ezt akará az õ Mestere".

William Barton pere Edinburgh-ban zajlott, 1655-ben: "Egy napon, mondá, menék házamból, Kirklistonból a Tündérkirálynohöz, s találkozám Dalmeny Muire-ben egy fiatal Nemesasszonnyal, kinek megjelenése gyönyörûséges és bájos volt. Közelítettem hozzá, de elkerülte a társaságom, és mikor erõsködém, mérges lett és nagyon szép. Mondám, mi mindketten ugyanabba az irányba megyünk, fogadja el a kíséretem. Legalább ezután jobb természete lett, és késõbb oly Barátságossá lett, hogy elszenvedte ölelésem, és mindazokat, melyek nem keresztény füleknek valók. Ez idõ után boldogsággal váltam el tõle. A következõ éjjelen megjelent neki ugyanazon helyen, s azon dolog után, mely meg nem nevezendõ, ráébredt õ arra, hogy az bizony az Ördög. Itt akkor megtagadá kereszténységét, és az õ szolgálatjára rendelé magát, és a nõ szerelmének nevezé õt, és adá neki új nevét, Keresztelõ Jánost, és elfogadá a Bélyeget."

1662-ben Forfarban Marjorie Ritchie "saját jószándékából és szabadon kijelenté, hogy az ürdüng jelene meg néki háromszor, különöbözõ alkalmakkor nõ képibe', elsõképp Jonet Barrie házába', másodszor, midõn tépést csinált a fentnevezett Jonet társaságában, és hogy az ürdüng az alkalommal megragadta kezénél fogva, és megígérte néki, hogy soha nem kell pénzszûkét elszenvednie; és ezekutánna az ürdüng megjelene néki Neutoune-ban, mikoron megtagadta a keresztséget." 1670-ben Jean Weir, a híres Major Weir nõvére arról számolt be, hogyan lépett be az Ördög szolgálatába; a ceremónia a következõképp kezdodött: "Amikor iskolát tartott Dalkeithben, és tanítá a gyerekeket, egy magas asszony jõve a vádlott házához, ahol a tanítás vót; és amint az megjelene elõtte, vót egy gyerek a hátán, és egy vagy kettõ a lábainál; és hogy a fentnevezett asszony kíváná, hogy a vádlott alkalmazza õt, hogy nevében szóljon a Tündérkirálynõvel, és harcoljék és küzdjék az õ nevében a fentnevezett Királynõvel (melyek saját szavai vótak)." A Salemi boszorkányperekben 1692-ben "ezen csúszómászó Banya, Martha Carrier volt az a személy, kitûl származék a Boszorkányok Vallomása, és saját Gyerekeitõl a többi, egybehangozván, Hogy az Ördög megígérte neki, hogy õ lészen a Pokol Királynõje."

3. Azonosítás

Mivel bizonyos, hogy az úgynevezett "Ördög" valójában emberi lény volt, néha álruhában, néha nem, érdemesek kivizsgálásra azon esetek, mikor ezeket a személyeket azonosítani lehetett. A legtöbb esetben ezek többnyire férfiak, és gyakorta a nevüket is megadták, de csak Észak-Berwick Ördöge esetében bírt a kérdéses férfi bármilyen történelmi jelentõséggel; a többiek egyszerû, hétköznapi személyek voltak, kevéssé vagy teljesen érdektelenek.

A Windsor-i Elizabeth Stile 1579-ben pontos leírást adott Rosimond atya alakváltásairól, mely egyértelmûen azt mutatja, hogy õ lehetett a Windsor-i boszorkányok Vezetõje: "Megvallá, hogy maga gyakorta mene Rosimond atya házához, ahol lelé õt ülvén az Erdõbe', nem messze a kerítéstõl, egy Fa alatt, néha Majom alakjába', néha pediglen Lóként." Elizabeth uralkodása idején, 1584-bõl származik egy lista nyolcvanhét gyanúsított személy nevével, kik között elõfordulnak a következõek: "a nagy ördög Öreg Birtles, Roger Birtles és felesége és Anne Birtles, Damally a varázsló, Ramsbury öreg boszorkánya, Maud Kétszeresen Jó Varázslónõ, Gillan Anyó boszorkány és jónéhány más öreg boszorkány". John Steame, a suszter esete 1645-ben azt sugallja, hogy Fenny Drayton valamelyik rendõrbírája lehetett a helyi Ördög: "Néhányan azt mondanók, Különös, hogy tudják, mikor kutatva vannak, ha pedig titokban van tartva. Ha nem lett vó'na olyan titokban, köztudott vóna az, oly köztudott, mint bármely más, ahogyan maguk is megvallák: mint ahogy Fenny-Draytonról Cambridge-shire-ben, ki nagy Vallomásokat teend, mégpedig, hogy az ördög mondá nekik eljövetelünket a városba." Egy világosabb eset Dunstable Lápvidékén történt 1649-ben, ahol "Palmer megvallá, hogy a Boszorkányok egész Gyülekezetének a feje, amiket csak ismer a világon: Ez a Palmer (saját vallomása szerint) hatvan éve volt boszorkány, elég hosszú ideje ahhoz, hogy ismerje és feladja a teljes varázsgyülekezetet, és a Boszorkányok Társaságát Angliában."

Skóciában is találhatunk néhány beazonosítható személyt. Alison Peirson, kinek pere 1588-ban volt, minden varázslatát és minden tudását az Ördögtol szerezte, ki William Sympson úr alakjában jött hozzá, ki anyja bátyjának fia volt, nagy tudós és orvosdoktor Edinburghban. Jonet Stewart 1597-ben "Michaell Clark nagybátyjátó' tanútt, ki kovács vót Laswaidben, és egy itáliai idegentû', akit John Damiet úrnak híttak, hírhedten ismert Varázsló és Bûbájos vót az". Hillswickben 1644-ben, Marion Pardon perében "tanúvallomás tétetett, hogy egy férfi szólott az ördögrol, mint Marion Pardon mostohaapjáról". Egy Lauderben tárgyalt esetben 1649-ben arra találhatunk utalást, hogy a rendõrbírák egyike lehetett a boszorkányok Vezetõje; Robert Grieve egy bizonyos asszonyt azzal gyanúsított a bíróság titkos ülésén, hogy "az Ördög jött el hozzá ugyanazon éjjelen, és mondá neki, hogy Hob Grieve repült hozzá boszorkánynak". Isobel Ramsayt 1661-t azzal vádolták, hogy "vót egy másik találkozásod is az ürdünggel a te saját házadba', a te férjed képibe, mikoron feküdtél vala az ágyadba', és akkoron esküdtél vala, hogy szolgája lészesz és kaptál tûle egy dollárt". Mikor egy férfinak tudomása volt arról, hogy melyik nõ a boszorkány, feltehetõ, hogy õ maga volt az Ördög; mint Allan Logan tiszteletes esetében, ki "különösképpen járatos volt a boszorkányok észlelésében. A közgyûlésen kimeresztette a szemit, és mondá: 'Te boszorkány asszony, kelj fel az Úr asztalától', mikoron is valamely szegény teremtény felállott és távozott."

Valószínûnek látszik, hogy a hírhedt Guibourg abbé volt a párizsi boszorkányok feje, mert õ volt az, ki "fekete misét" celebrált és gyermekáldozatot mutatott be, mindkettõ az "Ördög" feladatai közé tartozott.

Salemben a boszorkányok által adott tanúvallomások arra mutatnak, hogy George Burroughs tiszteletes tölthette be az "Ördög" tisztségét, mivel õ "Vezeto Színész volt néhány Pokoli Találkájukkor, és az, kinek megígérték, hogy Király lesz a Sátán királyságában. - Õ volt az a személy, ki Elcsábította és Kényszerítette õket a Boszorkányság csapdájába." Az a tény, hogy Burroughs vallásos személy volt, láthatólag nem akadályozta meg abban, hogy Salem "Ördöge" is legyen. Attól a jól ismert, pszichológiai ténytõl eltekintve, hogy a vallásos érzület bizonyos formái egy idõben létezhetnek a szexuális élvezetre való hajlandósággal és annak gyakorlásával, bizonyítható, hogy számos boszorkány külsõleg vallásosságot mutatott a kereszténység tanításaival szemben. Oly sok keresztény pap volt egyben a boszorkányvallás követõje is, hogy a tizenhatodik századi inkvizítorok külön elmegyakorlatokat végeztek annak a képességnek az elsajátítására, hogy hogyan bánjanak el ezekkel. Antide Colas megvallotta, hogy részt vett Karácsony estéjén az éjféli misén, majd elment a boszorkánytalálkozóra, és még épp idõben ért vissza a templomba a misére Karácsony hajnalára. Ipswitchben 1645-ben "Lakeland Anyó a Vallás professzora vót, az Ige folytonos meghallója ezen sok évben, mégis boszorkány (mint hogy megvallá) közel húsz éve". A legjobban ismert efféle eset Major Weiré Edinburgh-ban 1670-ben, kinek külsõ megjelenése megegyezik az Ördögével, és kinek szerepe csak akkor magyarázható meg, ha feltételezzük, hogy valóban õ volt a boszorkányok Vezetõje: "Öltözete köpeny volt, valamiképpen sötét színû, és soha nem lépett ki otthonról a botja nélkül. Magas, fekete férfi volt, gyakorta nézett le a földre; komor arckifejezése volt és nagy orra." Olyan híres volt ájtatosságáról, hogy a nõt, ki valójában is látta õt, amint törvénysértést követ el, megkorbácsolták ezen kijelentéséért, hogy hírbe hoz vele egy ilyen nagymértékben ájtatos és tisztes férfit. A férfit saját, önkéntes vallomása alapján fogták perbe, és botjával együtt megégették, hogy "megátalkodottként" halljon meg, a keresztény mennyországba való jutás minden reményének feladásával. Történelmi szempontból azonban a legérdekesebb eset az Észak-Berwick-i boszorkányok Ördöge (1590). Harminckilenc személy volt érintett, vagyis három Coven, de bár neveik mind ismertek voltak, csak négyet fogtak perbe. A feljegyzések számottevõ módon részletesek, és ezért lehetséges a Vezetõ beazonosítása.

Ha figyelembe vesszük a tanúvallomásokat, akkor ebben az esetben a vádlott személye különösen jelentõs. Nem kevésbé, mint például Agnes Sampson esetében, aki Keith javasasszonya volt, "egyáltalán nem olyan asszony, mint a szegény és tudatlan Boszorkányok, hanem afféle matróna, komor és válaszaiban megalapozott, melyek mind valamely célt szolgáltak", John Fian, avagy Cunynghame iskolamester volt, ennél fogva mûvelt férfiú; Effie McCalyan, Lord Cliftonhall leánya, ki jó helyzetû családból származott; Barbara Napier, ki szintén jóféle család lánya volt. Õk valóban a közösség fõ mozgató erejét képezték, és mind olyan személyek voltak, kik képesek voltak felfogni cselekedeteik jelentését és azok következményeit.

A boszorkányok ellen az volt a vád, hogy összegyûltek, és összeesküvést szõttek a Király és a Királynõ meggyilkolására boszorkánysággal. A vád ezért kettõs volt, Boszorkányság és hazaárulás, s mindkét vádat jól alá kellett támasztani. Észben tartva Lord Coke definícióját, miszerint a boszorkány "olyan személy, ki az Ördöggel tárgyal, tanácskozik vele vagy cselekedik általa", világos, hogy elõször az Ördög fizikai testben való jelenlétét kellett bizonyítani a gyûléseken, majd pedig a "konferencia" tényét, és végül a gyilkossági kísérletet. A perrõl írt feljegyzések azonban nem különböztetik meg ezen pontokat semmilyen módon, és a jegyzõk vallásos túlbuzgósága minden feljegyzést átszínez. Szükséges tehát, hogy a tényeket azon feltételezések nélkül szemléljük, melyeket a keresztény bírák és írók természetes módon alkottak. A feljegyzések megadnak néhány részletet pár találkozóról, ahol megbeszélték a Király és a Királynõ halálát, és utasításokat adtak és hajtottak végre ezen cél érdekében. Minden gyûlésen bizonyos ceremóniákat végeztek a Nagymester jelenlétében, de a találkozó valódi célját sosem feledték, s nem is hagyták elhomályosulni.

Az üggyel kapcsolatos tanúvallomásokat Agnes Sampson (kit Anny Simpsonnak vagy Tompsonnak is neveztek), John Fian, Euphemia vagy Effie McCalyan és Barbara Napier szolgáltatta. Mivel hazaárulás vádja állt fenn, a két vezetõt, Sampsont és Fiant megkínozták, hogy kikényszerítsék belõlük a neveket. Mindkettõjüket és Effie McCalyant is elítélték és kivégezték; Barbara Napier, ki egyenlõ mértékben bûnös volt a tanúvallomások szerint, de sokkal szerencsésebb bírái tekintetében, kiszabadult; mely miatt késõbb a bírákat magukat is perbe fogták.

Bár a boszorkányok által használt módszerek nevetségesnek látszódhatnak, a gyilkos szándék nagyon is világos. Eloször kántáltak, hogy vihart keltsenek, mely elsüllyesztené a Királynõ hajóját útban Skócia felé, és a vihar, mely valóban keletkezett, majdnem célba is ért. De mivel nem jártak sikerrel, viasz képmás olvasztásának biztos módszerét választották, de arra is készek voltak, hogz mérgeket használjanak, melybõl a legerõteljesebbet választották, melyet csak készíteni tudtak.

Összerendeztem a tanúvallomásokat, hogy amennyire csak lehetséges, egymásutáni sorrendben mutassák be az eseményeket.

John Fian pere, 1590 december 26-án. Az elõzõ pontok arra vonatkoztak, hogy az Ördöggel tanácskozott, és boszorkánykodott. "7. pont. Vádolva, mert szeleket támaszta a Király átkeléséhez Dániába, és mert levelet küldött Marioun Linkupnak Leythbe, azért, hogy könyörögjék néki, találkozzék véle és a többiekkel, a tengeren, öt napon belül; ahol a nevezett Sátán ada egy macskát az õ kezibû' Robert Griersoune kezibe', adá az szavakkal: "Dobjad ezt a tengerbe!" És azután, a hajón ittak egymás egészségire, a nevezett Sátán mondá, "el kell süllyesztened a hajót", mintahogy azt gondúták. 8. pont. Vádolva, mert gyûlésezett személyében a Sátánnal, a Király visszatérésekor Dániába; a nevezett Sátán megígérte, hogy ködöt támaszta, és a Király Õfelségét Angliába idézi."

Agnes Sampson pere 1591. január 27-én. A feljegyzések elsõ részét teljes egészében az ördöggel való beszédei és az õ segédletével történõ gyógyítások töltik ki. "40. pont. Vádolva és elítélve, egy levél kézbesítéséért a fentnevezett John Fiene hivatalnoknak, mely George Mutis pékségében íródott Pannisban, együtt a ház javasasszonyával, Gelie Duncannal (és nyolc másikkal), a vádlott megvallá, hogy vihart támasztott, hogy ártására legyen a Királynõnek útban Skócia felé; mondott találkozón, fentnevezett Gelie Duncan vagy Bessie Thonsoun volt legalkalmasabb a levelet küldeni; és végül a fentnevezett Gelie-t választották, hogy küldé a levelet Marioun Lenchopnak Leythbe. A tartalma pediglen ez: Marioun Lenchop, fogod te többi nõvéreddel egyetemben feltámasztani a szelet ezen a napon, tizenegy órakor, hogy megállítsad a Királynõ jövetelét Skóciába. Mint ahogyan õk legott azt elhatározták Pannisban, hogy mindenkinek a legjobban kell végeznie a maga részit; és hogy találkozzanak azután velük mindazokkal, kik a Pannisban vótak; és a találkozójukon, hogy általános vihart kell támasztaniok a tengeren által." (Itt következett a módszer ecsetelése, hogyan kell ezt végrehajtani a macska behajításával.)

(A Skóciai Híradóból.) "A fentnevezett Agnis Tompson (Sampson) megvallotta, hogy az Ürdüng, ki akkoron Észak-Barrickban vót, Kirkében, csatlakozott hozzájuk, férfi képében... és istentelen buzdítással sértegette Skócia Királyát, s megnyerte esküjüket jó és igaz szolgálatukról feléje, majd elváltak; melynek végeztével ismét visszatértek a tengerre, s hazamentek. Mikor is a boszorkányok megkérdezték az Ürdüngöt, "miért visele igy nagy gyûlöletet a Király felé?", aki válaszolta, "Az okkal, hogy a Király az õ legnagyobb ellensége a világon." Mindezekrõl vallomásaik hûen lejegyeztettek."

Barbara Napier pere, 1591. május 8-án. "Szabadon engedve. Újratárgyalva június 7-én és felmentve. A fentnevezett Barbara vádlott volt azzal, hogy jelen volt a legördögibb és hazaárulóbb Gyûlésen, ott tartózkodott és bûnrészes volt az Ürdüng nevébe', Lambmes-ewin éjjelén (Lammas, augusztus 1. elõestéje - a fordító), New-heavinben, melyet Aitchesounes-heavinnek hívnak, Musselburcht és Prestonpannis között, mikor Õfelsége Dániából jött; a fentnevezett ott gyûléseze kilenc bûnössel, kik Agnes Sampsoune, Jonett Straittoun, Ewfame McCalyeane, jómaga, Johne Fiene, Robert Griersoun, George Moitis felesége Prestoune-ból, Margrett Thomsoune és Donald Robesoune valának; melyen fentnevezett kilenc személyek s azt Ördög, ki vélük vala fekete férfi képibe', akkoron a nevezett tette, amit mind, ki ott gyülekezett; és õk, együtt a Saltoune feleséggel és a többi pokolfajzattal, a másik harminc személy nélkül, ott volt a fentebb mondott kilenc személy egymás társaságába'. Agnes Sampsoune javasolta az magas személy elpusztítását, mondá az Ürdüngnek, "dolgunk van, és hiába munkálkodánk benne, ezért legyél segedelmünkre". Az Ürdüng válaszola, hogy megtevé, amit tud, de az hosszú lesz, mert meg fog hiúsulni, és ígért neki és az övéinek egy képmást viaszból, és parancsolá neki és az övéinek, hogy akasszék fel, perzseljék meg, és facsarjanak ki egy varangyot, és tegyék a varangy cseppjeit (más, feltehetõleg igen hatékony mérgekkel keverve) õfelsége útjába, mivel Õfelsége majd által és keresztül megyen rajta, vagy bármely más útra akasszák, ahol õfelsége fejire vagy testire csöpöghet, õfelsége elpusztítására, hogy majd egyikük vagy másikuk Õfelsége helyébe lépjen, és a kormányzat az Ördög befolyása alá essék. A fentnevezett gyûlésen õfelsége neve latinul vót mondva; és Agnes Sampsoune vót kinevezve arra, hogy elkészítse a képmást és adja azt az Ürdüngnek, hogy elbájolja, fentnevezett meg is cselekedé azt, és odaadá néki; és õ megígérte, hogy továbbadá a nevezett Barbarának és Effie McCalyannak, a következo gyûlésen, hogy megperzseljék. Margarett Thomsoun volt kinevezve a varangy kifacsarására. Másikat kineveztek arra, hogy szerezzen egy darabot õfelsége ruhájából."

Agnes Sampson, folytatás. "Anny Sampsoun megvallá, hogy õ kilenc másik boszorkány társaságába' találkozván kilencükkel a mondott Prestounpannesben, az ürdüng az õ mesterük jelen vót a házuk közepén állva; ott a vászonruhába csomagolt viaszkép, melyet a fentnevezett Anny Sampsoun formált és készített, adatott elsõképp az ürdüngnek, aki szava által cselekede, átadá a mondott képet Anny Sampsounnak, és õ a mellette állónak, és majd körbemegyen, mondván: "Ez VI. Jakab Király, elpusztíttatik Francis, Bodowell nemes Earl-jének parancsolatára!" Ezekutánna ismét, találkozójukon éjjel Észak-Berick templomában, ahol az ürdüng, fekete ruhába', fekete kalappal a fejin, prédikált sokuknak az emelvényrõl, meggyújtott gyertyák voltak körben körüle. Beszédinek értelme pedig, hogy mit cselekedének, mennyi sokakat nyertek meg az õ ügyinek a múlt találkozó óta, milyes sikere vót a képmásnak, és ilyesfélék. És mivel egy öreg, buta parasztember, kit Grey Meillnek hívtak, azt találta mondani, hogy "semmi se érte még a Királyt, az Istennek hála", az ürdüng nagyon megcsapta. Akkoron ketten közülek érvelni kezdének, csodálkozván, hogy minden ördögi mesterkedésük nem tudott ártani a Királynak úgy, mint másoknak. Az ürdüng válaszola, "Il est vn home de Dieu" ("Ez itt Isten háza").

Euphemia McCalyan pere 1591. június 9-én, kivégezve (élve elégetve) 1591. június 25-én. A tanúvallomás elsõ fele a boszorkányság gyakorlásáról, és más, jól ismert boszorkányokkal való társulásairól szól. "Elítéltetett és megvádoltatott, a találkozó ügyibe, mely Észak Berwick templomába vót, húsz nappal Michelmas (Szent Mihály napja - a fordító) elõtt, 1590-ben; és mert dolga vót a Király képmásával, melyet Annie Sampsoum az Ürdüngnek adott, hogy elbájolná, a Királyt áruló módon elpusztítani. Elítéltetett és megvádoltatott, ott lévén a Gyülekezeten, melyet New Heavenben tartottak, mit Tündérdomboknak neveznõk, Lambmes napján, az iromány ügyibe. Elítéltetett és megvádoltatott, a Gyülekezetért, melyet te és más, hírhedt boszorkányok tartottak, a te társaid, a Broomehillsen, ahol te és a többiek tengerre szálltak, Robert Griersoun vót az admirálisotok és mesteremberetek." (Itt következik a mágikus szöveg, melyet a vihar keltésére használtak)," mikoron a Királynõ viharba lett téve. Elítéltetett, mert dolga vót a nevezett Annie Sampsounnal, Robert Griersounnal, és más Boszorkányokkal, hogy hazaárulást követnõk el, hogy megakadályozzák a Királynõ hazatértét, viharral és széllel; és ennek céljából vihart keltének, és hogy vízbe fojtanák Õfelségét és társaságát, macskát idézvén és dobván tengerbe, Leithnél, Robert Griersoun házának sarkánál."

Barbara Napier, folytatás. "És hasonlóképpen, a fentnevezett Barbara vádoltatott, hogy testébe' megjelene Alhallow-ewin-kor (Mindenszentek éjjele, Halloween - a fordító) 1590-es évben, a rendszeres gyûlésen Észak-Berwick templomában, ahol táncolt hosszan a templomkertben, és Gelie Duncan játszott egy trombitán, Johnne Fiene vezette a kört; Agnes Sampsoun és az õ lányai és mind a többiek követték a fentnevezett Barbarát, egészen hét személyig... És az Ürdüng fellépett az emelvényre, mint nagy, fekete férfi, keziben fekete könyvvel, mindenkit a nevin szólítva, azt kívánva tõlük, hogy mind jó szolgái legyenek, és õ jó mesterük legyen. Robert Griersoun és Johne Fian a bal kezinél állott; és a fentnevezett Robert nagy hibát talála az Ürdünggel, és felkiálta, hogy minden fent nevezett legyen mellette, mert õfelsége képe nem adatott nékik, mint hogy ígérve vót; a fentnevezett Effie McCalyan emlékezett rá és könyörgött, és a fentnevezett Robert Griersounnak a kép üdviért, Õfelsége képit értvén, melyet meg kellett volna perzselniök. Robert Griersoun ezeket a szavakat mondá: "Hol az a dolog, amit ígértél?", értve alatta a viaszképmást, melyet perzselniök kell, és elmúlasztani véle õfelsége személyét, s melyet fentnevezett Agnes Sampsoune adott néki; és Robert kiabála, hogy "félig van elvégezve; s még õfelsége nem volt néven nevezve, csak az õ asszonya volt nevezve; követelé egyszerû szókkal õfelsége képit. De õ válaszola, "A következõ gyûlésen lesz átadva; és enenk okán a következõ gyûlés hamarébb lesz tartva, Ez alkalommal még nem vót készen." Robert Griersoune válaszolá, "Kétszer ígérted és becsaptál minket." És négy becsületes forma asszony vót közbe és a fent nevezett Barbara és Effie McCalyane kapott azután ígéretet az Ürdüngtõl, hogy az õfelsége képe eljut hozzájok, és hogy helyes módon: És õfelsége képinek ez ügye volt a gyûlés oka."

Itt érnek véget a boszorkányok tanúvallomásai; a bizonyítani kívánt pont most már azon férfi személyazonossága, kit õk Isten testet öltésének hittek és aképp engedelmeskedtek neki.

A gyilkosságnak vagy gyilkossági kísérletnek minden esetében szükséges, hogy megtaláljuk azon személyt, kinek elõnye származik belõle, mert a gyilkosság különbözik az emberek mészárlásától azon tény okán, hogy elõre eltervezett, és mindenképp indíték kell hozzá. Az Észak-Berwick-i boszorkányok esetében a férfi, aki vezette a gyûléseket, és aki gyanúba is keveredett, Francis Stewart volt, Bothwell earlje. Épp ezért helyzetét mind a Királlyal, mind a boszorkányokkal szemben meg kell vizsgálni.

Francis, Bothwell késõbbi earlje John Stewart és Jane Hepburn idõsebbik fia volt, anyja nõvére volt annak a Bothwell earlnek, kihez Mária, a Skótok királynõje férjhez ment. Francis mind címeiben, mind javaiban meghaladta anyai nagybátyját. Apja, Lord John Stewart V. János pápa fattya volt, bár V. János minden természetes gyermekét legitimizálta; és Mária, beiktatása után legitimalizáló okiratokat adott két féltestvérének, John Stewartnak és Jakabnak, a késobbi Moray régensnek. John volt az idõsebb a kettõ közül, és ha legitim lett volna, akkor Mária elõtt õ örökölte volna a trónt. Moray régens csak leányörökösöket hagyott hátra, míg John Stewartnak hét fia volt, akik közül Francis volt a legidõsebb. Francis ezért akár joggal formálhatott volna igényt következõ férfi örökösként Skócia trónjára, és valószínûleg Angliáéra is, ha VI. Jakab gyermekek nélkül halt volna meg. Jakab saját véleménye jól megmutatkozott a Parlament elõtt mondott beszédében, 1592-ben, mikor trónkövetelõnek nevezte Bothwellt, bár "csak fattyú volt, és semmilyen titulust nem tudott felmutatni a trónhoz". Bothwell azonban maga nem volt fattyú, csak az apja. De a boszorkányok kísérletének, és a gyuléseket vezetõ személyük kilétének jelentõsége Barbara Napier tanúvallomásában rejtõzik, mégpedig a Király meggyilkolására irányuló olyan kísérlet okán, melyben "majd egyikük vagy másikuk Õfelsége helyébe lépjen, és a kormányzat az Ördög befolyása alá essék". Ha kicseréljük az "Ördög" rangot, mely néven a boszorkányok között ismert volt, "Bothwell earl"-jére, mely címen a közösségen kívül ismerték, mind a férfi, mind motivációja világossá válik. Ezt a feltételezést támasztják alá a korabeli beszámolók.

A boszorkányok tárgyalása nagy port vert fel, és Bothwell nevét társították a boszorkányokéval. Õ minden vádat tagadott; ez csak természetes, mivel a vallomás a hazaárulás beismerésével lett volna egyenértékû. De követõi elárulhatták. A két vezetõt, Agnes Sampsont és John Fiant megkínozták. Sampson elismerte, hogy a viasz képmás Francisnak, Bothwell earljének ösztönzésére készült; ez a beismerés önmagában elég, de ezen túl semmit sem mondott. Bothwellre nézve az igazi veszélyt Fian jelentette. Kínzás hatására beismerõ vallomást tett, és azt a Király jelenlétében írta alá. Akkor "a börtön vezetõje õrizetbe vette, és maga kísérte a cellába, ahol megbánván bûnös útjait, elismervén istentelen életét, mutatván, hogy a Sátán vonzásába és csábításába került, és gyakorolta kedvtelve az õ módszereit, idézéssel, boszorkánykodással, kántálással, varázslattal és hasonlókkal, megtagadta legott az Ürdüngöt és minden gonosz munkálatját, megesküdött, hogy keresztény életet él, és úgy tûnt, újra megtért Istenhez. Másnap, miután beszélve lett véle, azt állítá, hogy az Ürdüng megjelene neki az elõzõ éjjelen, megjelent mind feketében, fehér pálcával a kezében; és hogy az Ürdüng azt követelé tûle, "Hogy folytatád hû szolgálatod, elsõ esküd szerint és ígéreted szerint akképp". Kinek (mint õ mondá), végleg elfordult õ arcától, és mondá neki eképp: "Távozz, Sátán, távozz! Mert túl sokat hallgattam én rád, és ugyanígy eleresztettél engemet; ennek okán teljesen megtagadlak téged". Kinek az Ürdüng válaszolt, hogy "amikor meghalsz, az enyim leszel". És azzal (amit mondott), az Ürdüng kettétörte a fehér pálcát, és azonnal eltûnt a szeme elõl. Eképpen egész nap, ez a Fian doktor nagyon magányos maradt, és úgy tûnt, saját lelkivel foglalatoskodik, és Istent szólítá, bûnbánónak mutatván magát gonosz életéért; mindazonáltal ugyanazon éjjelen oly bátorságra lelt, hogy ellopta a börtönajtó kulcsát, és annak a kamrának kulcsát, melyben volt, melyet az éjjel kinyitott és elmenekült a Sólepárlókhoz, hol mindig is lakozott, és elõször kézre került. Távoztával, mivel a Király Õfelségének volt esze, azonnal parancsot adott az elfogására; és a hatékonyság végett nyilvános nyilatkozatokat küldetett országa minden részébe. Erõs üldözés eredményeképp ismét elkapták, és börtönbe vetették; és akkor, midõn a Királyi Fenség elé hívatták, újra kihallgatták távozásáról, és mindarról is, mi elõtte történt. De ez a doktor nem ismerte el saját vallomását, mely saját keze írásával maradt meg feljegyzésben, és mely alá lett írva a Királyi Fenség és Tanácsosai elõtt, és mindent tagadott. Amikoris a Királyi Fenség, észlelvén makacs akaratosságát, feltételezte és elképzelte, hogy távollétének idejével újra beszélt és szövetségre lépett az Ördöggel, az õ mesterével." (Fiant ekkor a legszörnyûségesebb, elképzelhetõ kínzásoknak vetették alá.) "És nem törõdve mindezen rettenetes fájdalmakkal és kegyetlen kínzatásokkal, nem vallá meg semmit; oly mélyen lépett az Ürdüng az õ szívébe, hogy mindent tagadott, mit korábban valla; és semmit se mondott legott, csak azt, hogy mit megtett és mondott korábban, az csak azért volt téve és mondva, mert félt a fájdalmaktól, melyeket elszenvedett."

A vádlott kitartott, s végül a Castle Hillen kivégezték. Fian jelleme teljesen következetes. Kínzás hatására aláírta vallomását, mely vallomás feltehetõleg terhelõ volt Bothwellre nézve. Azon az éjjelen Bothwell maga, vagy egyik beosztottja hozzáfért a fogolyhoz, és elrendezte szökését. A szerencsétlen Fian minden nap a halállal nézett farkasszemet; ha visszavonja vallomását, akkor bûnözõként hal meg a törvény keze által; ha ragaszkodik hozzá, akkor árulóként hal meg saját társa kezeitõl. Nem volt választási lehetõsége. Egész napon folytatta az ájtatos viselkedést, hívta Istent, de éjjel meghozta a döntést, és elmenekült. Nyilvánvalóan nehézségek nélkül szökött meg. A történet arról, hogy ellopta saját cellájának és a börtönnek a kulcsait, abszurd; a szökés nyilvánvalóan úgy történt, hogy valakik valahol szemet hunytak fölötte, csakúgy, mint késõbb Bothwell saját szökése esetében. Fian visszament saját házába, ahol, Jakab feltételezése szerint, találkozott az Ördöggel (vagyis Bothwell-lel), majd nyugodtan megvárta a törvény tisztviselõinek megérkeztét, akik újra elfogták. Ez a nyugalom nem fér össze jelleme többi aspektusával. Az a férfi, kinek elég bátorsága és eszköze volt ahhoz, hogy megszökjön egy erõsen õrzött börtönbõl, jól elrejtozött volna; azokban a zavaros idõkben ez nem is volt nehéz. Fiant feltehetoleg azért fogták el ismét, mert azt akarta, hogy elfogják. A kínzásoktól való félelemtõl, és a megbocsátás reményében írta alá az elsõ vallomást, mely Bothwellre nézve terhelõ volt, késõbb mégis elviselte a kínzásokat, a halál biztos tudatával, inkább, minthogy elismerjen akár egyetlen szót is abból, mely arra a felismerésre vezetett volna, mely felé Jakab hajlott. Jakab feltételezése talán több volt, mint puszta találgatás; a tények ismeretében tette ezen feltételezéseket. Fian elbeszélgetett Mesterével, kit õ a Testetöltött Istennek hitt, és mint sok keresztény mártír, állhatatos bátorsággal vezekelt elsõ árulásáért minden kínzások közepette, még a halálban is.

Ezen feltételezések fényében olvasva a beszámolókat, látható, hogy mindenki, beleértve Jakabot is, Bothwellt gyanúsította. Még ha nem is ismerték el isteni lényegét, féltek mágikus hatalmától, melyet feltehetõleg birtokolt, lévén a Boszorkányok Vezetõje. Lehetetlen ennek a korszaknak a részleteit anélkül tanulmányozni, hogy ne ismernénk fel azt a rendkívüli félelmet, mely eltöltötte Jakabot unokafivérével szemben; irtózatos és szörnyûséges félelem volt ez, teljesen más, mint amit más, lázadó alattvalóval szemben érzett. Amikor Bothwellt Lady Athol bevezette a Holyrood palotába, hogy kegyelmet kérjen, 1593. július 24-ének kora reggelén, belépett a Király fogadótermébe. Jakabot, méltóságán alul, épp reggeli dolgának végzése közben lelte; megpróbált bemenekülni a Királynõ szobájába, de az utat eltorlaszolták Bothwell barátai, és az ajtó zárva volt. "A király, nem lelvén más menedéket, megkérdezé, mit óhajtanak. Az életéért jöttek? Hadd vegyék el, sosem kapják meg a lelkét." Ez a mondat, mely a pillanat sietségében és izgatottságában esett, nagyonis jelentõs. Ha Bothwell, mint Jakab sok más ellensége, pusztán orgyilkos lett volna, Jakab nem ejtett volna szót a lelkérõl. De Bothwellnek, mint a boszorkányok Ördögének bizony jogában állt lelkének feladását követelni; és Jakab ezzel a ténnyel tökéletesen tisztában volt.

Jakab gyerekeinek születése megfosztotta Bothwellt az örökösödés reményétõl; a boszorkány szervezet hatalma, melynek Vezetõje volt, megtört vezetõi halálával. Kísérletet tett a hatalom megszerzésére, kudarcot vallott, elmenekült az országból, és végül Nápoly területén halt meg. George Sandys, az utazó hallott róla utoljára: "Itt hallá egy bizonyos kalábriai, hogy volt egy angol, ki hozzám jövend, és próbála befolyásolni engem, hogy tekintsek a mágia mélyire; mert az Bothel earlje volt ez a nemesember, ki Nápolyban vagyon, és azon részeken híres vala negromanciájáról."

Mivel az Ördög emberi lény volt, egészen hihetõvé válik így az a levél is, mely egy jelölt tollából íródott, s egy férfi boszorkány adott át neki. Érdemes az idézésre:

"Monseigneur, d'autant qu'il me faut retirer de la Religion des Chrestiens, afin que ie multiplie vostre party, duquel estant, il est raisonnable que ie vous glorifie et assemble tant de gens que ie pourray, ie vous enuoye ce porteur pour estre du nombre: c'est pourquoy ie vous prie de l'aider en ses amours."

("Uram, ahhoz, hogy eltávolítsam a Keresztények Vallását, és megsokszorozzam az Ön részét, szükséges, hogy dicsõítsem Önt és összegyûjtsek annyi embert, amennyit csak tudok, és hogy elküldjük ezen számosakat Önnek; ezért tehát kérem, hogy segítsen az Ön imádójának.")

A Sátán válasza a jelöltnek határozottan emberi vérmérsékletre utal:

"Vous autres Chrestiens vous estes perfides et obstinez: Quand vous auez quelque violent desir, vous vous departez de vostre maistre, et auez recours à moy: mais quand vostre desir est accompli, vous me tournez le dos comme à vn ennemi, et vous en retournez à vostre Dieu, lequel estant benin et clement, vous pardonne et reçoit volontiers. Mais fay moy vne promesse escrite et signee de ta main, par laquelle tu renonces volontairement ton Christ et ton Baptesme, et me promets que tu adhereras et seras auec moy iusqu'au iour du iugement; et apres iceluy tu te delecteras encore auec moy de souffrir les peines eternelles, et i'accompliray ton desir."

("Önök keresztények hitszegõk és álnokak: ha ily erõszakos a vágy, akkor jövend az önök mestere, és folyamodék hozzám: de ha teljesül vágya, akkor ellenségként hátat fordít nékem, és visszatér az önök Istenéhez, ki jóindulatúnak és irgalmasnak mutatkozik, és megbocsát önöknek és örömmel fogadá önöket. De tegyék nékem írásos ígéretet és írja azt alá önnön kezével, melyben kijelenté, hogy megtagadja Krisztust és a keresztséget, és én megígérem, hogy velem lész és engem imád az Itélet Napján; és ha ezekutánna mégis megtagad engem, akkor örök büntetést fog szenvedni és vágya beteljesületlen marad.")

4. Mint állat

Sok vallás megjeleníti fõ alakját valamely ismert állat formájában, legyen az isten vagy pap. Ez a szokás nagyon õsi - még a Franciaoszágban található, paleolit barlangrajzok között is találhatunk ilyen, álcázott emberi lényeket; és egy, Egyiptom késõ predinasztikus korából származó palatábláján egy sakálnak öltözött férfit láthatunk, ki sípon játszik. Theodor Liber Poenitentialis-a a hetedik században igen kiemelten ördöginek minõsítette az állatbõr felöltését rituális célzattal, jól mutatva, hogy ez a szokás még jóval a kereszténység megjelenése után, és Anglia áttérése után is folytatódott. Más vallásokkal vont analógiákból, ahol láthatjuk, hogy szintén elõfordult ezen szokás, levonhatjuk, hogy a rituálé célja a termékenység elõsegítése; az állat vagy a törzs szent állata volt, vagy az a teremtmény, mely leggyakrabban szolgált táplálékforrásként.

Semmi más nem tud oly erõs bizonyítékkal szolgálni arról, hogy az Ördög ember volt, aki vagy állatbõrt, vagy állatfej formájúra készített maszkot viselt rituális álcázás céljából, mint maguknak a boszorkányoknak a vallomásai megjelenését és alakváltásait illetõen. Azonban mégis összezavarja a tényeket az, hogy a boszorkányok, s ennek okán a jegyzõk is gyakorta a familiárisokról is Ördögként beszéltek; de szinte minden esetben a tanúvallomások gondos vizsgálatakor megkülönböztethetõ az álcázott ember az állati familiáristól.

Az állati formák, melyekben az Ördög a leggyakrabban megjelent, a bika, a macska, a kutya, a kecske, a ló és a birka voltak. Néhány érdekes tény is napvilágra kerül ezen alakok vizsgálatakor, például, hogy az Ördög csak Franciaországban jelent meg kecske vagy birka alakjában; egyetlen országban sem muatkozott nyúlként, bár ez volt a boszorkányok számára az egyik elsõdleges alakváltási forma; sem nem mutatkozott varangy alakjában, bár ez volt a familiáris leggyakoribb változata; a róka és a szamár szintúgy ismeretlen; és Nyugat-Európában a disznó is szinte teljesen hiányzik a rítusokból és ceremóniákból csakúgy, mint az Ördög megjelenési alakjai közül.

A boszorkányok maguk sosem ismerték el szavakkal, hogy az Ördög álruhába bújt ember volt, de minden tanúvallomásuk erõsen utal erre a tényre. Néhány esetben a teljes test álcázott volt, másoknál maszkot viseltek, mely gyakorta az egész arcot takarta. A maszk viselésére részben megjelenésének részletezései utalnak, részben pedig az Ördög hangjának leírása. A Lorraine boszorkányok 1589-ben azt mondták, hogy az Ördögöknek "können nimmermehr die Menschliche Stimme so aussdrücklich nachreden, dass man nicht leicht daran mercke, dass es eine gemachte falsche Stimme sey. Nicolaea Ganatia, und fast alle andere sagen, dass sie eine Stimme von sich geben, gleich denen, so den Kopff in ein Fass oder zerbrochenen Hafen stecken und daraus reden. Auch geben sie etwann eine kleine leise Stimme von sich." ("soha nem mondhatnók egyértelmûen, hogy emberi hangjuk vala, ezt egy ember se mondhatná könnyen, mivelhogy hamis hangjuk vala. Nicolaea Ganatia és sokan mások mondák, hogy ugyanezen hangot lehet kiadni, ha fejüket hordóba dugják s úgy beszélnek. Még akkor is, ha halk és szelíd hangot adnak ki.") Az Észak-Berwick-i Ördög szándékosan álcázta magát, nehogy felismerjék: "Az Ördög fellépett az emelvényre, mint nagy, fekete férfi, fekete szakállal, mely úgy elállt, mint egy kecske szarva; és orra magasan kiállt, mint egy sólyom csõre; hosszú farokkal." Ez volt Barbara Napier beszámolója; Agnes Sampson ugyanezen személyt a következõképp írta le: "Az ördög az egész társaságot arra készteté, hogy hajoljonak le és csókolják meg a seggit, amirõl azt mondották, olyan hideg vót, mint a jég; a teste meg kemény, mint a vas; mint ahogy gondolák; arca szörnyûséges vót, orra, mint a sas csõre, nagy, égõ szemek; kezi és lábai szorösek vótak, kezin karmokkal, és mint a griffmadáré, és mély hangon beszéle." Boguet azt állítja, hogy "on demanda à George Gandillon, si lors qu'il fut sollicité par Sata[n] de se bailler à luy, Satan parloit distinctement. Il respondit que non, & qu'à peine pouuoit il comprendre ce qu'il disoit" ("megkérdeztük George Gandillont, hogy mikor a Sátán azt akarta, hogy beszéljen véle, a Sátán tisztán beszélt-e. Azt válaszolá, nem, és alig vót képes megérteni, amit mondott.") A Baszk-Pireneusok boszorkányainak tanúvallomásai világossá teszik, hogy az Ördög álruhát viselt, és maszkot helyezett a feje elsõ vagy hátsó felére; ez úgyszintén megmagyarázza Agnes Sampson fentebbi tanúvallomását. A fej hátulján hordott maszknak az volt a hatása, hogy az ember úgy jelent meg, mint ha kétarcú lenne, "comme le dieu Janus" ("jove, mint Jánusz isten"). Egy másik esetben "le diable estoit en forme de bouc, avant vne queue, & au-dessoubs vn visage d'homme noir & n'a parole par ce visage de derriere.--Vne grande queüe au derriere, & vne forme de visage au dessoubs: duquel visage il ne profere aucune parole, ains luy sert pour donner à baiser à ceux qui bon luy semble.--Marie d'Aspilecute dit qu'elle le baisa à ce visage de derriere au dessoubs d'vne grande queüe; qu'elle l'y a baisé par trois fois, & qu'il auoit ce visage faict comme le museau d'vn bouc.--Bertrand de Handuch, aagee de dix ans, confessa que le cul du grad maistre auoit vn visage derriere, & c'estoit le visage de derriere qu'on baisoit, & non le cul."(az ördög egy kecske formájába' vót, jõve farokkal hátúl és elöl egy férfi fekete arcával, és beszéde az arc mögül jött. Egy nagy farok hátúl és egy arc elõl, mely arc nem monda egyetlen szót se, de melyet arra használt, hogy az összegyûltek csókkal illessék. - Marie d'Aspilecute azt mondta, hogy megcsókolta az arcát hátúlról, a farok oldaláról, megcsókolta háromszor, és olyan arca vót, mint egy kecske pofája. - Bertrand de Handuch, tíz éves, megvallá, hogy a nagymester segginek egy arca vót hátúl, és megcsókoltuk az arcot hátúl, nem pedig a seggit." ) A Baszk-Pireneusok Ördöge nyilvánvalóan maszkot viselt az arca fölött, mivel "la voix effroyable & sans ton, quand il parle on diroit que cest vn casse, la parole malarticulee, & peu intelligible, parcequ'il a tousiours la voix triste & enroüee" ("szörnyû hangja vót és kifejezéstelen, mikoron beszél, mondhatnók, hogy mikoron beszél, az mintha dobozbó' vóna, a szavak rosszul ejtettek és alig érthetõk, mivelhogy a hangja mindég szomorú és rekedt"). Más alkalmakkor "il quitoit la forme de Bouc, & prenoit celle d'homme" ("maradt Kecske formájába' és elsõdleg fekete ember"). 1614-ben Orleansban Silvain Nevillon azt mondta, hogy "qu'il vit à la cheminée vn homme noir duquel on ne voyoit pas la teste. Vit aussi vn grand homme noir a l'opposite de celuy de la cheminée, & que ledit hom[m]e noir parloit comme si la voix fut sortie d'vn poinson. Dit: Que le Diable dit le Sermo[n] au Sabbat, mais qu'on n'entend ce qu'il dit, parce qu'il parle com[m]e en gro[n]dant." ("láta egy fekete férfit a kéményben, de nem látta a fejit. És láta egy másik magas, fekete férfit a kéménnyel átellenbe', és a mondott fekete ember úgy beszélt, mint hogyha valami kürtõbõl szó'na. Mondá: hogy az Ördög Beszédet monda a Szabbaton, de nem hallá, amit mondott, mert olyan morogva beszélt.") Az az ördög, aki Joan Wallisnak jelent meg, a Huntingdonshire-i boszorkánynak 1649-ben, férfi alakját viselte feketébe öltözve, de "nem a férje volt, aki úgy beszél hozzá, mint egy ember, hanem úgy szólt, mintha nagy távolságbó' szólna, amikor véle volt". Thomazine Ratcliffe, egy Suffolk-i boszorkány azt mondta, hogy az Ördög "üres, éles hangon szótt". Mary Green szerint (1665) a Somerset-i Ördög, ki kis ember volt, "kezit a Kalapjára tette, mondván, Hogy vagy?, mélyen de nagy hangon szólva". Ugyanazon évben Abre Grinset, egy másik Suffolk-i boszorkány megvallotta, hogy találkozott az Ördöggel, aki "Csinos, jóképû Fiatal Férfi alakjába vót, és üres, Komoly Hangon beszéle". John Stuart Paisley-bõl (1678) azt mondta, hogy az Ördög fekete férfi képében jött el hozzá, "és hogy a fekete férfi Ruházata fekete volt; és hogy a fekete férfi Hangja huhogó vót és kísérteties".

Az ördög egész személyének hidegsége, melyrõl számos boszorkány számol be, azt sugallja, hogy a rituális álca nem csupán egy arcon hordott maszkra korlátozódott, de valamiféle burkot is magába foglalt, feltehetõleg bõrt, vagy valamely más, kemény és hideg anyagot, mely az egész testet fedte, még a kezeket is. Az efféle álcát nyilván nem mindig viselték, mivel egy halom esetben semmiféle feljegyzés nem született az Ördög testhõmérsékletérõl, egyedül a szexuális rítusokon, és még olyankor sem tudta mindig megmondani a boszorkány, hogy az Ördög érintése vajon meleg volt-e vagy sem. 1565-ben a belga boszorkány, Digna Rovert azt mondta az ördögrõl, hogy "était froid dans tous ses members" ("hideg vót annak minden tagja"). 1590-ben Észak-Berwickben "az egész társaságot arra készteté, hogy hajoljonak le és csókolják meg a seggit, amirõl azt mondották, olyan hideg vót, mint a jég; a teste meg kemény, mint a vas; mint ahogy gondolák". 1598-ban Pierre Burgot, kinek állításait több szerzõ is idézte, "a confessé, que le Diable luy donna à baiser sa main senestre, qui estoit noire, comme morte, & toute froide" ("megvallá, hogy az Ördög odaadá neki sötét kezit, hogy csókolja meg, amely pediglen fekete vót, mint egy halotté, és mind hideg"), 1609-ben a Baszk-Pireneusokban a huszonöt eves Isaac de Queytan azt mondta, hogy õ és mások "le baiserent à vne fesse qui estoit blanche & rouge, & auoit la forme d'vne grande cuisse d'vn homme, & estoit velue" ("megcsókolák az arcát, mi fehér és vörös vót, és a combja formája emberé vót és szõrös vót az"). Ez a vallomás is mutatja a személy rituális álcáját, és azt sugallja, hogy állatbõrt viselt, melyen rajta maradt a szõr is. 1645-ben Essexben Rebecca West azt mondta, hogy "megcsókolta õt, de olyan hideg vót az, mint az agyag". Salisburyben 1653-ban, mikor Anne Bodenharn, a boszorkány megpróbálta meggyõzni Anne Styles-t, hogy csatlakozzon a közösséghez, "megjelene akkoron két Szellem Fiúk hasonlatosságába', hosszú, kócos, fekete hajjal, és megálltak mellette átnézve a válla fölött, és a Boszorkány megfogta a Szûz mutatóujját jobb kezivel, és megszúrta azt egy tûvel, és kiszorította belõle a vért, és egy Tollba tette, és a Tollat a Szûz kezibe tette, és tartotta a kezit, hogy írjon egy nagy könyvbe, és az egyik Szellem helyezé az õ kezit vagy Karmát a Boszorkányokra, mikoron a Szûz írt; és a Szellemnek kezi hidegnek érzett a Szûznek, ahogy megérinté a kezit, mikoron a boszorkányok keze és az övé együtt írt". Forfarban 1661-ben három boszorkány egybehangzóan állította, hogy az Ördög hideg volt; "Elspet Alexander megvallá, hogy az ürdüng megcsókolta õtet azon éjjelen, és hogy az hideg csók vót; Katheren Porter megvallá, hogy az ürdüng megfogta õt kezinél fogva, és a keze hideg vót; Isobell Smith megvallá, hogy megcsókolta õtet, és a szája és a lehellete hideg vót". 1662-ben Crook of Devonban a boszorkányok szintén hasonlóképp vallottak. Isabel Rutherford "megvallád, hogy a Turfhillen vótá' egy gyülekezésen, ahol a Sátán kezidet megfogva mondá "légy üdvözölve, Isabel", és mondád, hogy a keze hideg vót. - Margaret Litster megvallá, hogy a Sátán kezid fogván egy helyibe maradt fél óra hosszat, a Sátán szürke ruhába vót és a keze hideg. - Janet Paton megvallá, hogy a Sátán megkérde téged, leszel-é szólgája, és ami lettél, és a Sátán kezidet fogá, és mondád, hogy a keze hideg vót." Másfelõl azonban Agnes Murie "nem tudta, hogy a teste forró vagy hideg vót". Isobel Gowdie szerint Auldearne-ban 1662-ben "nagy, fekete, kemény férfi vót, hideg vót", Torrybumban Lilias Adie szintén hidegnek találta a bõrét, és a Crighton boszorkányok 1678-ban azt mondták, hogy "hideg vót, és lélegzete, mint a nedves levegõ". 1697-ben a kis Thomas Lindsay kijelentette, hogy "Jean Fulton, az õ nagymamája kikeltette egy Éjjel az Ágyából, és kényszerítette, hogy Kezet fogjon a Fekete Zord Úrral (ahogyan nevezte); és ami hideg vót."

Az Ördög állat alakban való megjelenése alább van táblázatba szedve állatonként, mindegyik rész kronológiai sorrendben.

1. Bika. - 1593-ban Angersben "Michel de Rousseaux, agé de 50 ans, dict que ledict homme noir appellé Iupin se transforma aussitost en Bouc . . . et apres leur auoir baillé des boüetes de poudre, il se tra[n]sforma en Bouuard" ("Michel de Rousseaux, 50 éves, mondá, hogy a fekete férfi, akit Iupinnak neveztek, megjelene Kecskebak alakjába'... és minekutánna port hintett, átváltoza Bikává"). Aberdeenben 1597-ben Marion Grant azt vallotta, hogy "az Ürdüng megjelene néki, néha állat alakjába', és néha ember alakjába'". Jonet Lucas ugyanazon Covenbõl azt mondta, hogy az Ördög volt velük, "állat alakjába'". Agnes Wobster, szintén ugyanazon Covenbõl, elismerte, hogy "minekutánna a Sátán megjelene borjú alakjába', és a fentebb mondott módon szóla, és könyörgé, hogy legyenek jó szolgái néki". 1608-ban Gabriel Pellé megvallotta, hogy egy barátjával elment a Szabbatra, ahol "le Diable estoit en vache noire, & que cette vache noire luy fit renoncer Dieu" ("az Ördög mint fekete tehén vót, és ez a fekete tehén ottan megtagadtatta véle Istent"). De Lancre azt mondja, hogy Tournelle, az Ördög "parfois comme vn grand B'uf d'airain couché à terre, comme vn B'uf naturel qui se repose" ("néha olyan vót, mint egy nagy Ökör a földön feküszve, mint ahogy egy Ökör természetes módon feküszik"). Lille-ben 1661-ben a boszorkányok "egy oly vadállatot imádtak, mellyel becstelenségeket követtek el".

Isobel Gowdie szerint 1662-ben Audearne Ördöge folyamatosan változtatta alakját, "néha bornyú, bika, szarvas, õz vagy kutya". A fentiekben a "vadállat" szót szokásos értelmezésében veszem, mint egy csordában, vadon élõ állatot, de könnyen meglehet, hogy a Lille-i vadállat, beste az eredeti szövegben kecske volt, és nem bika. Ez abból a ténybõl is valószínûnek látszik, hogy tûzáldozat volt szokásban, éppúgy, mint más helyeken, ahol az Ördög kecske-álcában jelent meg.

2. Macska. - A macska-álcára a legkorábbi példa a Guemsey-i boszorkányok perében fordul elõ, 1563-ben, ahol Martin Tulouff a következõeket vallotta: "q il y a viron ung quartier d'an passez q il soy trouva auvecqs de la Vieillesse aultreme[n]t dit Collenette Gascoing, en la rue fosse au Coully, là ou 1 y avoet chinq ou vi chatz, dou il y en avoet ung qui estoet noir, qui menoit la dance, et danssoient et luy dyst ladte Collenette, q il besait ledt Chat et dt q il estoet sur ses pieds plat, et que ladite Collenette le besa p de derriere, et luy p la crysse, et q fra[n]coize Lenouff sa mère y estoet et Collette Salmon fae de Collas du port, laqlle alloet deva[n]t et s'agenouillerent tos deva[n]t le Chat et l'adorere[n]t en luy bailla[n]t ler foy, et luy dist ladite Vieillesse q ledit Chat estoet le diable."

("nagyjából egynegyed éve vót, hogy mene és így találkozá az Öreggel, egyébiránt fentnevezett Collenette Gascoinggal, az utcán Coully felé, ottan vót vagy öt macska, és vót egy fekete, amelyik vezeté a táncot, és ottan táncola õ a fentnevezett Collenette-el és a fentnevezett macskával, és a lába lapos vót, és a fentnevezett Collenette megcsókolá hátúlró', és õ nyávogott, és a francia Lenouffnak ott vót az anyja és Colette Salmon, és letérdelének a macska elé, és imádák õtet, mutatván hitet, és a fentnevezett Öreg mondá nekik, hogy a macska az Órdög vót").

Françoise Secretain 1598ban látta az Ördögöt "tantost en forme de chat" ("míg macska alakjába' vót"). Rolande de Vemois azt mondta, hogy "Le Diable se presenta, pour lors au Sabbat en forme d'vn groz chat noir" ("Az Ördög vót jelen a Szabbaton egy nagy, fekete macska alakjába'"). 1652-ben egy másik francia boszorkány megvallotta, hogy "entra dans sa chambre en forme d'ung chat et se changea en la posture d'un home vestu de rouge" ("bejõve a szobába egy macska alakjába', és annakutána átváltoza férfiba vörös ruhába''), és elvitte magával a Szabbatra. Mindkét Devonshire-i boszorkány, Mary Trembles és Susanna Edwards 1682-ben azt állította, hogy oroszlán formájában látták, mely alatt feltehetõleg valamely nagy macskát értettek. Ezen összefüggésben érdemes megjegyezni, hogy Lappföldön 1767-ben jelent meg az ördög "macska formájában, végigtapogatta õket tetõtõl talpig, és megszámlálta a fogaikat".

3. Kutya. - Chelmsfordban 1556-ban Joan Waterhouse "úgy tészen, mint ahogy anyját látá cselekedni, szólítá a Sátánt, mely jövé néki (mint ahogyan mondá) nagy kutya alakjába''. 1616-ban folyt Barthélemy Minguet pere Brécy-bõl. "Enquis, comme il a aduis quand le Sabbat se doit tenir. Respond, que c'est le Diable qui luy vient dire estant en forme de chien noir, faict comme vn barbet, parle à luy en ceste forme. Enquis, en quelle forme se met le Diable estant au Sabbat. Respond, qu'il ne l'a iamais veu autrement qu'en forme de barbet noir. Enquis, quelles ceremonies ils obseruent estant au Sabbat. Respond, que le Diable estant en forme de barbet noir (comme dessus est dit) se met tout droit sur les pattes de derriere, les preche" ("Kérdezék tûle, honnan tudnók, hogy Szabbat lesz. Azt válaszolá, hogy az Ördög az, aki jövé neki fekete kutya alakjába', úgy, mint egy uszkár, ebbe' a formába' beszéle vele. Kérdezék tûle, milyen alakba' vót az Ördög, amikor a Szabbaton találkozának. Azt válaszolá, hogy soha nem látá másképpen, csak fekete uszkár képibe' (amint fentebb említtetett), egyenesen a lábaik mögül prédikált. ") stb.

1617-ben Guemsey-ben Isabel Becquet elment Rocquaine kastélyába, "a szokásos helyre, ahol az Ördög tartá az õ Szabbatját; nem sokkal késõbb, amint megérkeze oda, az Ördög jõve hozzá kutya képiben, fejin két nagy szarvval: és egyik mancsával (melyek úgy tûntek néki, mintha kezek volnának) megfogta a kezét: és nevén nevezé õt és üdvözlé õt; azután az Ördög azonnal letérdelteté õt: mikoris õ maga hátsó lábaira állt; akkoron arra szólítá fel, hogy tagadja meg az Örökkévalót ezen szavakkal: Megtagadom az Istent az Atyát, az Istent a Fiút, és az Istent, a Szent Szellemet; és akkoron arra szólítá fel, hogy imádja és idézze õt." Barton felesége 1655 körül azt állította, hogy "egy éjjelen, mikor táncolni mentek a Pentland-dombokra, õ elottünk mene loncsos Kutya alakjába', egy pár Sípon muzsikálván, és a farkát jobbra-balra csóválta". 1658-ban egy Alloa boszorkány, Jonet Blak kijelentette, hogy elõször "tehénfejû kutya képibe'" jelent meg elõtte. 1661-ben a Dalkeith-i Jonet Watson azt mondta, hogy "az Ürdüng megjelene néki egy csinos fiú képiben, zõd ruhákba', és úgy mene el tûle, mint fekete kutya". Az Innerkip-i Marie Lamont szerint 1662-nem "az ürdüng barna kutya képibe" segített neki vihart támasztani, Margaret Hamilton, a Borrowstowness-i James Pullwart özvegyét pedig 1679-ben azzal vádolták meg, hogy találkozott "az ördöggel férfi hasonlatosságába', de tûled úgy mene el, mint fekete kutya". A Felföldi boszorkányok a tizennyolcadik században kutyaként látták az ördögöt; "csúnya nagy fekete eb" volt, akinek a boszorkányok engedelmességet fogadtak; a kutya elfogadta õket "meghajolván, vigyorogván, mancsait összecsapkodva". A kutya-álca esetében ismét csak hasonlóságot találhatunk a lapp hittel és szokásokkal, mivel az Ördögnek kutya alakjában való megjelenése nem ismeretlen Lappföldön.

4.Kecske. - Az álcának ezen formája igen érdekes, mivel Nagy-Britanniában nem fordul elõ, és eleddig még Belgiumban sem bukkantam nyomára. Fõleg Franciaországra korlátozódott, ezért az összes példám innen való. Poictiersben 1574-ben "trois Sorciers & vne Sorciere declarent qu'ils estoyent trois fois l'an, à l'assemblée generale, où plusieurs Sorciers se, trouuoyent prés d'vne croix d'vn carrefour, qui seruoit d'enseigne. Et là se trouuoit vn grand bouc noir, qui parloit comme, vne personne aux assistans, & dansoyent à l'entour du bouc" ("három Varázsló és egy Varázslónõ kijelenté, hogy évente háromszor, az általános gyülekezésen, ahol több Varázsló is vót, ottan találkozának, egy keresztútnál, egy keresztnél, ami arra szolgált, hogy tanuljanak. És találtak legott egy nagy fekete kecskét, aki szólott a közelben tartózkodó személyekkel, és õk körültáncolák a kecskét"). Avignonban 1581-ben "amikor jõve, hogy imádják õt, nem emberi alakba' jelene meg, hanem mint ahogy a Boszorkányok maguk állíták, azonnal, amint egyetértének az idõpontban, mikoron fel kell hágnia az oltárra (mely valamely szikla vagy nagy kõ künn a mezõn), hogy ott imádják õt, akkor megjelene nagy fekete Kecske képibe', bár minden más alkalmakkor férfi alakjába' jelene meg." 1589-ben Lorraine-ben az Ördög "sich in einen zottelichten Bock verwandelt hat, und viel stärker reucht und übeler stinckt als immer ein Bock im Anfang des Frühlings thun mag" ("bozontos Kecskebakká változa, és még sok más gonosz éa büdös dologgá, mint ahogy a Kecske bûzlik a tavasz kezdetén"). Puy de Dôme-ban 1594-ben Jane Bosdeau szeretõje elvitte õt egy gyûlésre, és "megjelene ott egy nagy Fekete Kecske Gyertyával a Szarvai között". 1598-ban "Satan apres auoir prins la figure d'vn Bouc, se consume en feu" ("miután a Sátán megjelene egy Kecske képibe', tüzet gyújtának"). A Baszk-Pireneusokban 1609-ben "le Diable estoit en forme de bouc, ayant vne queue, & audessoubs vn visage d'homme noir, & n'a parole par ce visage de derriere.--Marie d'Aguerre dit qu'il y a vne grande cruche au milieu du Sabbat, d'où sort le Diable en forme de bouc.--D'autres disent qu'il est comme vn grand bouc, ayant deux cornes devant & deux en derriere; que celles de devant se rebrassent en haut comme la perruque d'vne femme. Mais le commun est qu'il a seulement trois cornes, & qu'il a quelque espece de lumiere en celle du milieu. On luy voit aussi quelque espece de bonet ou chapeau au dessus de ces cornes. On a obserué de tout temps que lorsqu'il veut receuoir quelcun à faire pacte auec luy, il se presente tousiours en homme, pour ne l'effaroucher ou effraier: car faire pacte auec vn Bouc ouuertement, tiendroit plus de la beste que de la creature raisonnable. Mais le pacte faict, lors qu'il veut receuoir quelqu'vn A l'adoration, communeme[n]t il se represente en Bouc." ("az Ördög egy kecske formájába' vót, jõve farokkal hátúl és elöl egy férfi fekete arcával, és beszéde az arc mögül jött. - Marie d'Aguerre mondá, hogy egy nagy kancsó állott a Szabbat közepin, mikoron az Ördög kecske képibe' vót. - Mások mondák, hogy olyan vót, mint egy nagy kecske, elõl két szarvval és hátúl kettõvel; úgy állott az rajta, mint az asszonyokon a paróka. De gyakorta csak három szarv vót, és valami fény a közepin. Õ is úgy látá, hogy valami kalap vagy sapka fölött vót a szarva. Azt tapasztalánk, hogy mindenkor, mikoron valamilyes paktumot akarna kötni véle valaki, akkor férfi képibe' vót, hogy ne ijessze el; nyíltan Kecske képibe' nem kötné a paktumot, mivel az ésszerû lény jobb, mint a vadállat. Az imádáskor gyakran vót Kecske képibe'.")

Silvain Nevillon Orleansban 1614-ben azt vallotta, hogy "qu'il a veu le Diable en plusieurs façons, tantost comme vn bouc, ayant vn visage deuant & vn autre derriere" ("sokféleképp látá az Ördögöt, egyszer kecskeként, elõl egy arccal és hátúl egy arccal").

5. Ló. - Csak azon hivatkozásokat adom meg itt, ahol az Ördög ténylegesen lónak álcázta magát, de számos olyan eset is van, ahol lovon lovagolva jelent meg. Ezen esetek száma oly jelentõs, hogy azt sugallják, a ló a rituálé része lehetett, különösen azért, mert a lovagló Ördög általában olyan helyeken jelent meg, ahol nem volt szokásban az állati álca, például 1598-ban Aberdeenben, ahol Andro Man "megvallá, hogy Krisztus Vasárnapján lovagola egész idobe', mikor az õ társaságába' vót". A lóalak-álca nem volt túl gyakori. A Windsor-i Elizabeth Stile 1579-ben "megvallá, hogy maga gyakorta mene Rosimond atya házához, ahol lelé õt ülvén az Erdõbe', nem messze a kerítéstõl, egy Fa alatt, néha Majom alakjába', néha pediglen Lóként." Helen Guthrie 1661-ben azt állította, hogy amikor a Forfar boszorkányok megpróbáltak elsüllyeszteni egy hajót, "az ürdüng vót ott jelen mindükkel, egy nagy ló képibe'. Mind abba' az alakba' tértek vissza, mint annak elõtte, kivéve, hogy az ürdüng férfi alakjába' vót". 1692-ben Salemben Mary Lacey azt mondta, hogy ló alakjában jelent meg, "ágyban voltam, és az ördög jött hozzám és parancsolta, hogy engedelmeskedjem neki".

6. Birka. - A birka-álca, mely talán a kecske alak egy formája volt, szintén csak Franciaországban volt megtalálható. 1453-ban "Guillaume Edeline, docteur en théologie, prieur de S. Germain en Laye, et auparavant Augustin, et religieux de certaines aultres ordres . . . confessa, de sa bonne et franche voulonté, avoir fait hommage audit ennemy en l'espèce et semblance d'ung mouton" ("Guillaume Edeline, theológia doktor, St. Germain en Laye elöljárója, és annakelõtte Augustiné, és néhány vallásos rend tagja... megvallá, hogy õszinte és jó szándékkal hódolatát tette az ellenség elõtt ezen ügyben, aki pediglen báránynak látszott").

Iaquema Paget és Antoine Gandillon 1598-ban azt mondták, hogy "il prenoit la figure d'vn mouton noir, portant des cornes" ("eljõve fekete bárány képibe', szarvakkal"). 1614-ben Orleansban Silvain Nevillon azt mondta, hogy "dit qu'il a veu le Diable en plusieurs façons, tantost comme vn bouc, ores comme vn gros mouton" ("sokféleképp látá az Ördögöt, egyszer kecskeként, egyszer nagy bárányként").

A ritkább állati álcák közé tartozik a szarvas és a medve. Egy szarvas található Aberdeenben, 1597-ben, ahol Andro Man "vallád és elismeréd, hogy láttad Karácsony napján kijönni a hóból szarvas alakjába'"; Auldearne-ban 1662-ben "néha bornyú, bika, szarvas, õz vagy kutya"; Hartfordban, Connecticut államban 1662-ben Rebecca Greensmith azt mondta, hogy "az ördög elõször szarvas vagy õz alakjában jelent meg neki". A medve még ritkább, kétszer találtam meg összesen - egyszer Lorraine-ben, egyszer pedig Lancashire-ben.

Fordította: Osara LaMort