Margaret Murray: Boszorkánykultusz Nyugat-Európában

A cikkek felhasználása bármilyen formában csak a fordító és a Berkano honlap, mint forrás megjelölésével lehetséges!

I. fejezet - A vallás folytonossága

A kereszténység elõtti Britannia õsi vallásáról kevés írásos feljegyzés létezik, de ezek ellentétesek mindennemû olyan tapasztalattal, mely szerint egy kultusznak ki kellene halnia nyom nélkül, mikor egy új vallás bevezetésre kerül. Britannia úgynevezett áttérése pusztán az uralkodók megtérését jelentette; az emberek többsége továbbra is folytatta õsi szokásait és hitét a keresztény rítusok máza alatt. Az évszázadok során a kereszténység elmélyült, és fokozatosan, fentrõl kezdve az alsóbb néposztályokban is kezdett elterjedni. Ezen folyamat során a bizonyos pogány rítusok elleni törvények egyre szigorúbbak lettek, ahogy a kereszténység kezdett hatalomra szert tenni, az Egyház kipróbálta erejét a magas posztban lévõ "boszorkányok" ellen, és gyõzedelmeskedett, így a tizenötödik században nyílt háborút indított a pogányság utolsó maradéka ellen VIII. Ince pápa híres Bullájával.

Ezen pogányságot csak bizonyos helyeken, és a közösségnek csak bizonyos osztályai gyakorolták. Más helyeken az õsi rítusokat vagy adoptálta, vagy tolerálta az Egyház; a májusfa táncok és más, népi ünnepségek fennmaradtak, mint a korai kultusz rítusainak maradványai.

Nem tiszta azonban, hogy a boszorkánykultuszként továbbélõ vallás ugyanaz volt-e, mint a druidák vallása, avagy még korábbi idõkbõl származott. Bár a klasszikus szerzõk leírásai túl homályosak és elégtelenek ebbõl a szempontból, mégis elégségesek ahhoz, hogy bizonyítsák, valaha valóban létezett egyfajta termékenységvallás ezeken a szigeteken, az õsi világ számos hasonló kultuszával rokon. Ezen rituálékat még azok a törzsek sem tudták elnyomni, akik a rómaiak visszahúzódása után érkeztek Nagy-Britanniába; ezáltal a kultusz folytonossága feltehetõleg biztosított volt a nép körében, kiket a keresztény misszionáriusok igyekeztek megtéríteni.

Mivel ezen szigetek korai, történelmi feljegyzései keresztény szerzetesek tollából származnak, elnézéssel kell lennünk az írók vallásos elfogultságával szemben, melynek okán úgy mutatták be a kereszténységet, mint abban az idõben létezõ egyetlen vallást. De bár a történelmi feljegyzések némák maradnak a különbözõ közösségek törvényeinek és rendeleteinek területén, világi vagy egyházi ügyekben egyaránt, nagyon is egyértelmû bizonyítékokkal szolgálnak az õsi kultuszok továbbélésére.

Ebben az összefüggésben Anglia áttérésének idõpontjai az irányadóak. A következõ táblázat megadja a fõbb dátumokat:

597 - 604. Augusztin missziója. London még mindig pogány. Ethelbert, Kent királyának megtérése. Ethelbert halála után a kereszténység visszaszorul.

604. A keleti szászok királyának megtérése, kinek elõdje elhunyt.

627. Northumbria királyának megtérése.

628. Kelet-Anglia királyának megtérése.

631 - 651. Aidan missziói.

635. Wessex királyának megtérése.

653. Mecia királyának megtérése.

654. A keleti szászok királyának újbóli megtérése.

681. A déli szászok királyának megtérése.

A pogányság még két esetben erõsödött meg, egyszer a kilencedik század folyamán, mikor a pogány dánok Guthrum vezetésével elözönlötték Angliát; és a tizenegyedik században, mikor a pogány király, Cruit vezette gyõzelemre hordáit. Akár a hetedik századi szász királyok esetében, végül Guthrum és Crut is megtért, a törzsek pedig követték vezetõik példáját, kereszténynek vallották magukat, és megkeresztelkedtek.

De elképzelhetetlen, hogy ez a teljes körû áttérés több lett volna, mint névleges változás a legtöbb esetben, bár látszatra a király vallása a törzs vallása is volt. Ha - mint ahogyan ez megtörtént a keleti szászok esetében - a király elfordult õsi isteneitõl, majd ismét visszatért hozzájuk, s végül ismétcsak megtagadta oket, a törzs minden esetben hûen követte, és tisztelte - legalábbis nyilvánosan - Krisztust, Odint, vagy bármely más istenséget, melyet a király abban a pillanatban épp elõnyben részesitett; de aligha kétséges, hogy az emberek többsége otthonaiban még mindig az õsi vallást követte, melyhez hozzászokott. Az efféle, teljes törzsi áttérés elõfordult olyan esetekben, ha a pogány király keresztény királynõvel házasodott, vagy fordítva; és azt is meg kell jegyeznünk, hogy a király soha nem változtatta meg vallását anélkül, hogy elõtte ne tanácskozott volna fõnökeivel. A két vallás egymás mellett élésére is található példa Redwaldnak, a keleti szászok királyának uralkodása idején, aki ugyanazon templomon belül állított áldozati oltárt Krisztusnak, s egy másik, kisebbet arra a célra, hogy áldozatokat mutasson be az ördögöknek.

Az õsi vallás folytonosságának bizonyítékára bõségesen található referencia a klasszikus szerzõknél, az egyháztörvényekben, és más hivatalos és történelmi feljegyzésben is:

- 1. század, Strabo (i.e. 63 - i. sz. 23): "Egy szigeten, közel Britanniához, Démétérnek és Perszephónénak hódolnak, olyan rítusokkal, melyek hasonlatosan Szamothraké orgiáihoz."

- 4. század. Dionüziosz azt mondja, hogy a Jersey és Guemsezy mellett lévõ szigeteken Bacchus rituáléit mutatják be levelekkel koronázott asszonyok; táncolnak és még nagyobb ordibálást csapnak, mint a trákok.

- 7. század, Theodor, Canterbury érseke (668 - 690). A Liber Poenitentialis Anglia legkorábbi egyháztörvényét tartalmazza. A bûnök listáját foglalja magába, és a büntetéseket egyenként, a bûn mértéke és jellege szerint; egy teljes szakasz foglalkozik az õsi vallásnak és rítusainak részletezésével, így például:
- Áldozat az ördögöknek.
- Pogány templomban való étkezés és ivás, (a) tudatlanságból, (b) azután, hogy a (keresztény) pap tájékoztatást adott arról, hogy ez szentségtörés és az ördögök asztala, (c) bálványok kultuszának részeként, a bálványok tiszteletére.
"Nem csak ünnepelés a pogányok útálatos helyein és ételáldozat bemutatása, de annak elfogyasztása is. A rejtett bálványok szolgálata Krisztus feladását jelenti. Ha bárki Január kalendjén (a hónap elsõ napja a római naptár szerint - a fordító) szarvasként vagy bikaként jár; azaz, vad állattá változtatja önmagát, és csordajószág bõrét ölti fel, és fenevadak fejét illeszti magára; azok, kik eképpen átváltoztatják magukat vad állat megjelenésére, három évre büntetendõek, mivelhogy ez az ördögtõl való (cselekedet)."

- Wihtraednek, Kent királyának törvényei, 690. Pénzbüntetés sújtja mindazokat, akik az ördögöknek mutatnak be áldozatot.

- 8. század. Ecgberht-nek, York elsõ érsekének Vallomása és Büntetése, 734 - 766.
Tilos: az ördögöknek bemutatott áldozat; a boszorkányság; a madárjóslás a pogányok módszerei szerint; a kutaknál, köveknél vagy fáknál elmondott és igazolt eskük; a növények gyûjtése bármely varázsige segedelmével, kivéve a keresztény imádságokat.

- A Northumbriai papok törvénye.
"Ha pediglen bárki úgy találtatott, hogy bármely pogányságot gyakorol, akár áldozatbemutatással, akár "fyrt" révén (tûzáldozat - a fordító), vagy bármely módon szereti a boszorkányságot, vagy bálványokat imád, ha (ezen személy) a király fõura lenne, akkor fizessék X félmárkát; felét Krisztusnak, felét a királynak. Mindannyian egyetlen Istent szeretünk és tisztelünk, és szigorúan egy Kereszténységhez tartozunk, és teljesen megtagadunk minden pogányságot."

- 9. század. Ancyra Fõtanácsának tulajdonított rendelet.
"Bizonyos gonosz asszonyok, kik visszatértek a Sátánhoz, és elcsábíttattak démonok illúziói és fantazmái által, azt hiszik és vallják, hogy éjjel Dianával lovagolnak bizonyos bestiákon, asszonyok megszámlálhatatlan tömegeivel, elképzelhetetlen távolságokba eljutva, engedelmeskedvén annak parancsainak, lévén az õ úrnõjük, és szólítatnak általa bizonyos éjeken."

- 10. század. Edward és Guthrum törvényei.
"Ha bárki megszegi a kereszténységet, vagy visszatér a pogányság hitére, szóban vagy cselekedetben, fizessen wer-t, wite-t vagy lah-slit-et (különbözõ fajta díjszabások a törvénysértésekre, a wer és a wite angol, a lah-slitet csak a dánoknál alkalmazták - a fordító), a tett mértéke szerint."

- Etheszlán király törvényei (924 - 640)
"A boszorkányosságokkal, és a lyblac-okkal (bájitalokkal és varázsporokkal foglalkozó varázslatok - a fordító) és a morthdaed-ekkel (halottakkal kapcsolatos cselekedetek - a fordító) kapcsolatban elrendeltük: ha bárki legott megöletik, és a vád nem tagadható, akkor a gyilkos életével felel. De ha tagadta, és a hármas próba bûnösnek találtatta, akkor százhúsz napi börtönt kap."

- Edgar király egyháztörvényei, 959.
"Parancsoljuk, hogy minden pap buzgón támogassa a kereszténységet, és fojtson el minden pogányságot; és tiltsa meg a kutak imádatát, és a nekromanciát, és a jóslásokat, és a bájolásokat, és a férfi imádatot, és a csaló praktikákat, melyeket különbözõ varázsigékkel hajtanak végbe, és a "frithsplot"-okkal (szent terület, mely követ, fát vagy kutat övez - a fordító), és az õsökkel, és még különbözõ más fákkal, és kövekkel, és sok számos tévedéssel, melyekkel az ember sokat foglalatoskodik, pedig nem kellene. - És megparancsoljuk, hogy minden keresztény ember buzgón nevelje gyerekeit a kereszténységre, és tanítsa meg nekik a Miatyánkot és a Hiszekegyet. És megparancsoljuk, hogy tartózkodjanak az ünnepnapokon a pogány daloktól és az ördög játékaitól."

- Ethelred király törvényei (978 - 1016)
"Minden keresztény ember tegye, amit tennie kell; tartsa magát erõsen kereszténységéhez... Buzgón és helyes módon hódoljunk a kereszténységnek, és vessünk el minden pogányságot."

11. század. Cnut király törvényei (1017 - 1035)
"A legszigorúbban megtiltunk minden pogányságot; a pogányságnak azon értelmében, hogy az emberek bálványokat imádnak; mivelhogy pogány isteneket imádnak, és a napot vagy a holdat, a tüzet vagy a folyókat, kutakat vagy köveket, vagy bármely erdei fákat; vagy szeretik a boszorkányságot, vagy bármiféleképp morth-work-öt (halottakkal való munkálkodás - a fordító) támogatnak."

13. század. Az Egyház szektának és eretnekségnek nyilvánította a boszorkányságot. Inverkeithing papját (skót város - a fordító) 1282-ben a püspok maga elé idézte, mert termékenységi táncot vezetett Húsvétkor egy fallikus istenszobor körül; megmaradhatott ezután javaiban.

14. század. 1303-ban a pápa azzal vádolta meg Coventry püspökét, hogy az Ördögnek hódol.

1324. Dame Alice Kyteler pere. Mind gyakorlati, mind rituális boszorkányság vádjával bûnösnek találtatott.

1337. Nider Formicarius-a.
A boszorkányok és az ellenük folytatott eljárás részletes beszámolója Bemében, mely helyet több, mint hatvan éve fertõztek.

15. század. Jeanne d'Arcot elégették boszorkányságért 1431-ben. Gilles de Raist szintén boszorkányságért végezték ki 1440-ben.

1457. III. Kallixtusz pápa elküldte Bernardo di Boscót, hogy fojtsa el a boszorkányságot Bresciában és környékén.

1481. VIII. Ince pápa Bullája.
"Fülünkbe jutott, hogy mindkét nembéliek nagy számban nem tartózkodnak a démonokkal, incubusokkal és succubusokkal történõ szexuális együttléttõl; és hogy varázslataik, és varázsigéik, és bûbájaik, és megidézéseik által fojtogatnak, gyilkolnak, vetélésre késztetnek asszonyokat, megakadályozzák az állatok szaporulatát, a növényzet növekedését a földben, tönkreteszik a szõlõtermést és a fák gyümölcseit, és férfiakat, asszonyokat, nyájakat, csordákat és minden másféle állatot, szõlõtõkéket és almafákat, füvet, gabonát és más gyümölcseit a földnek; megcselekszik és kieszközölik, hogy férfi és nõ, nyájak és csordák és más állatok szenvedjenek és kínoztassanak belülrõl és kívülrõl, hogy a férfi ne nemzhessen, sem az asszony ne foganhasson; és megakadályozzák a házastársi együttlétet férfi és nõ között."

A fentiekbõl látható, hogy Ince pápa Bullájától kezdõdik a boszorkányság igazi üldöztetése; de számos modern szerzõ véleménye szerint ez csak egyike volt a sok rendeletnek egy korábbi kultusz gyakorlata ellen. Nem veszi figyelembe ezen gyakorlatok hatását az emberek moráljára, akik hittek bennük, ellenben csakis a termékenységre gyakorolt hatalmukra helyezi a hangsúlyt; emberek, állatok és növények termékenységére. Röviden, pontosan ez az a fajta kijelentés, melyet egy kereszténytõl várhatunk egy olyan pogány vallás ellen, melyben a termékenység istenének imádata állt a középpontban. Azt mutatja ezáltal, hogy a boszorkányokról azt tartották, csupán a termékenységgel foglalkoznak

A termékenységkultusz fényében nézve a boszorkányok rituáléi egyszeriben érthetõvé válnak. A termékenység elõsegítésétõl így alacsonyodott le a termékenység megakadályozásáig, s eképp a boszorkányokra, kiknek egykor feladata a bõség jutattatása volt az emberek és számára, és hogy elûzzék a gonosz befolyást, idõvel úgy tekintettek, mint önmagukban gonosz befolyásra, és ennek megfelelõen rettegték õket.

A boszorkányok tényleges érzései vallásuk felé csak nagyon kevés esetben kerültek feljegyzésre, de következtethetünk rájuk abból a néhány feljegyzésbõl, mely fennmaradt. A legkorábbi példa Lorraine-bõl származik, 1408-ból: "lequel méfait les susdites dames disoient et confessoient avoir enduré à leur contentement et saoulement de plaisir que n'avoient eu onc de leur vie en tel pourchas" ("csintalanság, amely a fent nevezett hölgyek mondottak és megvallották tartós megelégedettségüket és örömüket, mely életük nem szem elõtt lévõ része volt" - a fordító) De Lancre nem kis bajt akasztott saját nyakába, hogy hozzájusson a boszorkányok véleményéhez, melyen õ nyilvánvalóan felháborodott.

"Vne sorciere entre autres fort insigne nous dict qu'elle auoit tousiours creu, que la sorcelerie estoit la meilleure religion.--Ieanne Dibasson aagee de vingt neuf ans nous dict que le sabbat estoit le vray Paradis, où il y a beaucoup plus de plaisir qu'on ne peut exprimer. Que ceux qui y vont trouuent le temps si court à force de plaisir & de contenteme[n]t, qu'ils n'en peuuent sortir sans vn merveilleux regret, de maniere qu'il leur tarde infiniment qu'ils n'y reuiennent.--Marie de la Ralde, aagee de vingt huict ans, tres belle femme, depose qu'elle auoit vn singulier plaisir d'aller au sabbat, si bien que quand on la venoit semondre d'y aller elle y alloit comme à nopces: non pas tant pour la liberté & licence qu'on a de s'accointer ensemble (ce que par modestie elle dict n'auoir iamais faict ny veu faire) mais parce que le Diable tenoit tellement liés leurs coeurs & leurs volontez qu'à peine y laissoit il entrer nul autre desir . . . An reste elle dict qu'elle ne croyoit faire aucun mal d'aller au sabbat, & qu'elle y auoit beaucoup plus de plaisir & contentement que d'aller à la Messe, parce que le Diable leur faisoit à croire qu'il estoit le vray Dieu, & que la ioye que les sorciers prenoyent au sabbat n'estoit qu'vn commencement d'vne beaucoup plus grande gloire.--Elles disoyent franchement, qu'elles y alloyent & voyoient toutes ces execrations auec vne volupté admirable, & vn desir enrager d'y aller & d'y estre, trouua[n]t les iours trop reculez de la nuict pour faire le voyage si desiré, & le poinct ou les heures pour y aller trop lentes, & y estant, trop, courtes pour vn si agreable seiour & delicieux amusement.--En fin il a le faux martyre: & se trouue des Sorciers si acharnez à son seruice endiablé, qu'il n'y a torture ny supplice qui les estonne, & diriez qu'ils vont au vray martyre & à la mort pour l'amour de luy, aussi gayement que s'ils alloient à vn festin de plaisir & reioüyssance publique.--Quand elles sont preuenues de la Iustice, elles ne pleurent & ne iettent vne seule larme, voire leur faux martyre soit de la torture, soit du gibet leur est si plaisant, qu'il tarde à plusieurs qu'elles ne soiêt executées à mort, & souffre[n]t fort ioyeusement qu'on leur face le procez, tant il leur tarde qu'elles ne soient auec le Diable. Et ne s'impatientent de rien tant en leur prison, que de ce qu'elles ne lui peuuent tesmoigner co[m]bie[n]: elles souffrent & desirent souffrir pour luy."

(Murrey nem adja meg az idegen nyelvû szövegek fordítását. A következõekben megpróbálkozom vele, de nem garantálom, hogy tökéletesre sikerül a helyenként középkori spanyol és skót szavakkal tûzdelt, ófrancia szöveg. Kéretik a további francia és német fordításaimat is eképp kezelni, a késõbbiekben nem fogom feltüntetni minden egyes alkalommal, hogy ezek a saját kísérleteim, de minden alkalommal zárójelben fognak szerepelni, és mindenképp fenntartással kell kezelni õket. Ha valaki jobban ért hozzá, örömmel veszem a kiigazítást - a fordító.)

"Egy boszorkány többek között erõsen ragaszkodott hozzá, hogy a boszorkányosság messze a legjobb vallás. - A huszonkilenc éves Ieanne Dibasson azt állítja, hogy a szabbat az igazi Paradicsom, melyben sokkal több az öröm annál, mintsemhogy szavakkal ki tudná fejezni. Hogy azok, kik elmennek, rövid idõ alatt örömöt és megelégedettséget lelnek, és sajnálkozva jönnek el, hogy végtelenül sok idõ telik el, míg újra egyesülnek. - Marie de la Ralde, húsz éves, nagyon szép nõ, nagy öröm töltötte el azért, hogy elmehet a szabbatra, s amikor azt mondtuk, hogy mehet, mintha lakodalomba ment volna: nem is annyira a szabadság és a gyülekezet engedélye miatt (a szerénység megköveteli, hogy amely cselekedetet nem látnak, az meg sem történt), hanem mert az Ördög oly mélyen van szívükben és akaratukban, hogy ahhoz semmilyen más vágy nem férkõzhet közel.... Fentnevezett mondotta továbbá, hogy nem hitte, hogy bármely ártalom lenne abban, ha elmegy a szabbatra, és hogy sokkal több öröm és megelégedettség van abban, mint ha misére menne, mert az Ördög azt követelte tolük, hogy tagadják meg az igaz Istent, és örüljenek, hogy a varázslók elõtt megjelennek a szabbaton, mert az sokkal nagyobb dicsõség. Õszintén vallják, hogy ott voltak, és látták mindezen útálatosságokat, csodálatos érzékiséggel és tomboló vággyal, hogy ott legyenek és részei legyenek, és várják a következõ éjszakát, mikor megint visszamehetnének, ha kívánnák, és az órák lassan látszanak telni, de aztán túl rövidek a kellemes és élvezetes szórakozáshoz. - A végén hamis mártíromság volt ez, mert a varázslók magukat a ördögi szolgálatra adták, és a kínzás és gyötrés meglepte ott õket, és azt mondják, hogy készek igaz mártíthalált halni az õ szeretetéért, éppoly vidáman, mintha csak ünnepre mennének és nyilvános örömködésre. Amikor az Bíróság megvádolja õket, nem sírnak és nem hullatnak egyetlen könnyet sem, sem hamis mártírságukban, sem kínzás hatására, sem az akasztófán, oly boldogok, hogy sokan várják a halált és a szenvedést, mellyel vidáman szembesülnek, mert hamarosan az Ördöggel lehetnek. És oly türelmetlenek a börtönben, mikor tanúskodva vagyon ellenük: mert szenvednek, és szenvedni kívánnak õérte." - A szöveg a következõ forrásból származik: A boszorkányok állhatatlanságáról: Pierre de Lancre Táblázata a gonosz angyalok és démonok állhatatlanságáról (1612))

Bodin azt mondja: "Il y en a d'autres, ausquelles Satan promet qu'elles seront bien heureuses apres cette vie, qui empesche qu'elles ne se repentent, & meurent obstinees en leur mechanceté" (azaz: "Vannak mások, a Sátán azt ígéri nekik, hogy boldogok lesznek a földi élet elmúltával, mely megakadályozza õket a bûnbánatban és makacsul meghalnak saját gonoszságuk folytán." )

Madame de Bourignon lányainak Lille-ben (1661) "a legkisebb szándékuk sem volt megváltozni, hogy abbahagyják ezen förtelmes Örömöket, ahogy egyikük, a huszonkét éves egy napon mondá nekem: Nem, mondá, nem leszek más, mint ami vagyok; Állapotom kielégítõnek találom." Bár angol és skót boszorkányok véleménye nem ismert, a bizonyítékokból nyilvánvaló, hogy hasonló lehetetett amazokéhoz a Baszk-Pireneusokban, mert nemcsak hogy saját akaratukból csatlakoztak, de sok esetben úgy tûnt, még meggyõzésre sem volt szükség. Számos perben, melyben a boszorkányok elismerték, hogy a közösség tagjai közé hívták õket, ilyen, vagy ehhez hasonló kifejezés következett: "szabadon és saját akaratodból lész elfogadva és ettõl fogva így legyen". És az, hogy éppoly szilárdan ragaszkodtak istenükhöz, mint Lancre boszorkányai, teljesen jól látható az Észak-Berwick-i boszorkányok, Rebecca West és Rose Hallybread esetében, akik "nagyon Makacsul és Elvetemedetten haltak meg útálatos Boszorkányságukért, mindenféle Megbánás, vagy a Lelkiismerettõl való Félelem nélkül"; Major Weir esetében, akit boszorkányság vádjával végeztek ki, a mennybe jutás minden reményét megtagadva tõle; és a Northampton-i boszorkányok, Agnes Browne és lánya esetén, akiket "sosem hallottak imádkozni, vagy Istent szólítani, soha nem kértek bocsánatot bûneikért sem Istentõl, sem a világtól, és veszélyes és kétségbeesett Elszánással haltak meg"; Elinor Shaw és Mary Phillips esetén, kik kivégzésükön "mikor imára szólították õket, mindketten hangos Nevetésben törtek ki, és szólították az Ördögöt, hogy jöjjék segedelmükre oly Szentségtörõ módon, mely nem méltó Említésre; hogy a Seriff, látván szemérmetlen megátalkodottságukat, azonnal Kivégzésüket rendelte minden lehetséges Eszközzel; még közben is Átkozódtak és félrebeszéltek, s mint ahogy az Ördög hû alattvalóiként éltek, úgy eltökélten Meghaltak az õ Szolgálatában": a Coven maradék része szintúgy "vallomás vagy bûnbánat nélkül" halt meg.

Fordította: Osara LaMort