Osara: Luca napja és a hozzá kapcsolódó néphagyományok

A cikkek felhasználása bármilyen formában csak a szerzõ és a Berkano honlap, mint forrás megjelölésével lehetséges!

Luca alakja sok szempontból egyedülálló a magyar néphitben. Megjelenése az év egyetlen napjához - december 13-ához - kötõdik. A naptárreform elõtt ez a nap volt az év leghosszabb éjszakája, ezért kapcsolódik erõteljesen a Holdhoz, az Éjszaka Úrnõjéhez, és rajta keresztül a boszorkányokhoz. Maga a név eredete (Luca - lux (latin)) is a fénnyel való szimbolikus kapcsolatra utal. Lucának ismert nemcsak asszonyi, hanem disznó alakja is, ebben hasonlatos az õsi görög termékenységistennõhöz, Demeterhez. Feltehetõ, hogy a lucabúzában is különbözõ áttételeken keresztül az Adonisz-kultusz és bizonyos vonatkozásban a Démétér-kultusz nyomai õrzõdtek meg. Néhány évtized óta Svédországban Luca-menyasszonyt választanak, aki a napforduló után növekvõ fény megtestesítõje.

Luca és Szent Lucia

Katolikus falvakban a Luca asszony kapcsolatban áll Szent Luciával, december 13. védõszentjével, protestáns vidékeken boszorkányos nõalaknak tartják. Nemcsak magyar, de horvát, szlovén, cseh-morva és szlovák területeken is ismert, annak ellenére, hogy az e napon ünnepelt római katolikus szentet ma már az egyház sem tartja történeti személynek, csak legendai alaknak. A legendák szerint elõkelõ szicíliai családból származott, fiatalon felvette a keresztény vallást. Vérfolyásban szenvedõ édesanyjával elzarándokolt Cataniába, Szent Ágota sírjához, hogy a szenttõl kérjen gyógyulást anyjának. A csodálatos felépülés után Lucia szüzességi fogadalmat tett, anyja hozzájárulásával lemondta közelgõ esküvojét, és hozományát szétosztotta a szegények között. Kérõje ezt képtelen volt elviselni, bosszúból a bíróság elé állíttatta, bûnösségének kimondása után pedig a legkülönfélébb kínzásoknak vetették alá. Végül bordélyházban akarták meggyalázni, ám Lucia testét még az ökörfogat sem tudta kimozdítani a helyérõl. Mivel képtelenek voltak a leányt megbecsteleníteni, máglyára vetették, ám nem fogott rajta sem a tûz, sem a forró olaj, ezért karddal döfték át a torkát. Azonban még ekkor sem halt meg azonnal, csak miután megkapta az utolsó kenetet, lehelte ki a lelkét.

Alakját Itáliában és a skandináv népek körében mai napig igen nagy tisztelet övezi, a vakok és gyengén látók mellett az utcalányok, a szûzek, a menyasszonyok és a torokfájósok is õt tekintik a védoszentjüknek. Bár Siracusában évrõl évre megrendezik a hagyományos Lucia-napi körmenetet, a legnagyobb kultusza mégsem szülõhazájában, hanem az északi Svédországban van. Állítólag viking hajósok - akik maguk is keresztények voltak - vitték el Skandináviába a fiatal, hitéért mártírhalált választó lány történetét. A vikingek Luciát fénnyel körülvett, ragyogó lénynek képzelték el, s mivel a téli napfordulót övezõ sötét napokon a fény számukra igencsak nagy értékkel bírt, ez a valószínû magyarázata annak, hogy a svédeknél a Luca-napi fényfesztivállal kezdõdnek a karácsonyi ünnepségek.

A hagyomány szerint ezen a napon a család legidõsebb lány gyermeke elsõként kel fel, és "Sankta Lucia" jelmezébe öltözik: fehér ruhát ölt magára, derekára piros szalagot köt, a fejére pedig egy égõ gyertyákkal díszített zöld koszorút erõsít. Miközben tradicionális Luca napi dalokat énekel, a ház lakóit kávéval és süteményekkel ébresztgeti. Ezzel a rituáléval Szent Lucia legendájának tisztelegnek, aki az éhínség idején élelmet adott a rászorulóknak.

Míg Szent Lucia tisztelete Itáliában és Skandináviában volt a legerõsebb, a "démonikus" Lucát a magyarokon kívül horvátok, szlovének, szlovákok, osztrákok részesítették tiszteletben. A "gonosz" Luca meglovagolja éjjel a jószágot, és az reggelre megdöglik. Át tud bújni a kulcslyukon, és megijeszti, megrontja a kisgyerekeket. A kéményen is alá tud ereszkedni, és tanítja a boszorkánytudományt. A lányoknak Luca napján nem volt szabad tükörbe nézniük, mert Luca elveszi a szépségüket.

A néphit szerint a nevenapján végzett munkák (fonás, szövés, lúgzás, kenyérsütés, meszelés) tilalmainak megszegõit megbüntette. Luca a baromfiak védõje is, az õ napján szokták a csirkéket arra biztatni, hogy jól tojjanak.

Lucát maszkos alakban szokták ezen a napon megjeleníteni. A Lucát megszemélyesítõ rostát tesz a fejére vagy arca elé, azt fehér lepedõvel letakarja, kezében láncot, sodrófát, esetleg fõzõkanalat tart. A lányokat, gyermekeket vizsgáztatja, megnézi, elég szorgalmasak-e. Régebben fõleg a fonást ellenõrizte.

A Luca-szék

Luca napján különösen nagy a boszorkányok hatalma. Ilyenkor kezdik faragni a Luca-széket is, melyre felállva karácsonykor az éjféli misén felismerik a boszorkányokat, mégpedig a szarvukról (esetleg fejükön lévõ fejõedényrõl, tejszûrõrõl, használatlan méhkasról). De sokan úgy tudják, hogy amikor a pap az utolsó áldást elmondja a misén, akkor kell a székre ráállni, a templomban lévõ boszorkányok pedig ilyenkor hátat fordítanak az oltárnak, és az ajtó felé néznek.

A széket kilenc vagy tizenhárom féle fából faragják. A széknek három lába van, és mindegyik láb háromféle fából van összetéve, maga a kör alakú ülõke is háromféle fából készül, a negyedik féle pedig az ülõke felsõ részét alkotja. Háttámlája nincs. A pereszlényi szék kilenc fája a következõ: akác, boróka, cser, jávor, jegenyefenyõ, kökény, körte, rózsa és som. Az ékeket csak bükkfából faraghatták. A faragáshoz szükséges fák egyikét sem volt szabad víz felett átvinni, szeget nem használhattak az elkészítéshez. A váli lucaszék négylábú, hossza 30 cm, szélessége 8 cm, magassága 17 cm. Gyalulatlan, lábait hosszában és keresztben merevítõ fák kötik össze, így 9 fadarabból áll. A Nemzeti Múzeum növénytani osztályának szakértõje, Hollendonner Ferenc 1915-ben megvizsgálta a lucaszék anyagát. Megállapította, hogy valamennyi fõdarabja különbözõ fafajtából, tehát 9 féle fából: jegenyefenyõbõl, közönséges borókából, cserbõl, akácból, kökénybõl, juharból, rózsafából, veresgyûrû-somból és körtefából készült. A lábak becsapolásához használt ékek közül háromnak az anyaga a felsoroltak közül való, a negyedik pedig bükkfa. Feltehetõleg, amennyiben tizenhárom fából készülne, akkor a négy láb mindegyike az elõzõektõl különbözõ fából faragódott volna.

Bocz János dombóvári fafaragó tanító, népi iparmûvész kutatásai és az õ elõdeinek elbeszélése nyomán a Luca szék elkészítéséhez a következõ anyagokat kell felhasználni: az ülõlaphoz tölgyet használnak, mely 31 cm átmérõjû és 8 cm vastagságú. A lábak többféle fából készülnek, csertölgy, akác és kõris. A lábak összekötõ rudai bükk, fekete dió és szelíd dió, a csapok pedig 2 db fenyõ (vörös- és lucfenyõ), 2 db hárs (aprólevelû és nagylevelû), 1 db cseresznye, 1 db gyertyán. Ismeretesek különleges, egyedi elképzelések is. Tordason például a négylábú kis lucaszék herelevélben áztatott kukoricahéjból készült. Bicskén szintén különbözõ fafajtákból faragták, ülõkéjét pedig tizenhárom szálból összefont rozsszalmából készítették. Gyúrón a lucaszék ülõkéjét kukoricalevélbol fonták.

Használat elõtt krétával kell körberajzolni a széket a gonosz ellen, használat után pedig a varázsszéket mindig el kell égetni, hazafelé menet pedig mákot kell szórni az útra, mely megvéd a leleplezett boszorkányok haragjától. Ezután a kulcslyukba fokhagymát kellett dugni, a kést a bal ajtófélfába vágni, a söprût pedig keresztbe állítani, hogy minden rontástól védve legyen az, aki használta a széket.

Tiszakécskén a következõ történetet gyûjtötték a lucaszékrõl: "Amikor én kislány vótam. Vót a szomszédunkban egy asszony, de boszorkány vót ez az asszony. Boszorkány vót és vót egy másik asszony is, oszt azt mondja, hogy nagyon szeretne õ is boszorkány lenni, mert a másik azt mondja, hogy én megtanítalak téged úgy, hogy még fûszálon is meg tudsz majd állni. Hát persze, hogy ez nagyon fölvillanyozta az asszonyt és azt mondta neki az a másik asszony a boszorkány, hogy õ megtanítsa csak amit õ mond azt mindent meg kell cselekedni, meg kell csinálni. Hát azt mondja, hogy õ meg is csinálja, meg is cselekszi. Hát azt mondja neki, hogy Luca napkor fogjon hozzá egy kis széket csinálni. Úgy, hogy pontosan karácsonkor az éjféli misére legyen készen. Hát jó van. És minden nap Luca naptul kezdve vigyen be egy fel marok szalmát. Valami füstösek voltak még akkori idõkbe, olyan füstös kémények. Úgy a kémény aljába tegye úgy, hogy amíg az éjféli mise tart, addig az a szalma elég legyen és vigyen be néhány petrencehordó rudat. Az meg az vót akkor, amin azt a széna petrencerudat összehordták a boglyáhó. És, hát ezt meg is csinálta az asszony. Úgy, hogy az éjféli misére el is készült vele. És ezt a patika sarok, nálunk kereszt utca ez ahún a patika van. Akkor is, az én idõmbe, kicsi koromba is ott vót ez. És ott ebbû a négy petrencehordó rúdbó köllött egy várat csinálni. Úgy összekötni a négyet, s ennek a közepibe ráüni arra a székre, amit a Luca naptul készített ezidáig. S azt a szalmát ki köllött oda vinni, amit összegyûjtött félmarokkint, azt a szalmát és azt meg kellett gyújtani akkor, amikor beharangoztak a éjféli misére. S azt mondták a boszorkányok, hogy nagyon vigyázzon a szalmára, hogy a szalma elég legyen addig amíg a mise tart."

A széknek olyan erõsnek kellett lennie, hogy még egy férfiember súlyát megtartsa. Egyes területeken (pl. Gömörben) úgy tartják, hogy aki feláll a Luca-székre, annak próbát kell kiállnia, amely különbözõ ijesztõ rémalakok megjelenésébõl és riogatásokból állt. Ha a próbatevõ mindezt kibírta és nem hajolt el, vagy nem ugrott ki a körbõl, kiállta a próbát. Ezekután a boszorkányok megeskették õt és átadták neki a tudományt. Egy másik adat szerint, aki kiállta a próbatételt, annak három kívánságát teljesítették a boszorkányok. Ilyenkor szerinte olyan nadrágszíjjat szoktak kívánni, amelyikben mindig van erõ, olyan cipõt, amelyik sosem kopik el, és olyan pénztárcát, amelybol sohasem fogy ki a pénz.

Aki nem visz mákot a lucaszékre üléshez, boszorkák kezébe kerül. Elaltatják, tagjait szétszedik, úgy táncolnak vele kakasszóig, mikor hirtelen összerakják.

Sárbogárdon a következõ történetet mesélték a múlt században: "Mivel éjféli misén megismered a boszorkányokat, csak azt kell figyelned, melyik mikor hal meg. Akkor a temetése után három nappal odamész napnyugtakor a sírhoz, és viszed magaddal a lucaszéket meg egy vonyogót. Bal felõl a sírkereszttõl csinálsz egy három öl átmérõjû kört, és beleülsz a közepébe, kezed ügyébe a vonyogóval. Ahogyan elfoglalod a helyed, egy kunyhó terem a fejed fölött. Ebbol a kunyhóból aztán éjfélkor látsz furcsa dolgokat. Megjönnek a boszorkányok, és a friss sírt kihantolják. Kiveszik a koporsót, és belõle a holtat. Ott elõtted megnyúzzák, a húsát visszadobják a koporsóba. A bõrét meg félredobják, míg elhantolják a koporsót. Te közben a vonyogóval berántod a bort a kunyhóba. De gyorsan cselekedj, és vigyázz, nehogy elkapják tõled valahogyan. Mert ha egy kicsit is meg tudják fogni, veled együtt kirántják, és halálnak halálával halsz! Amikor a bort megszerezted, elkezdenek könyörögni, hogy add vissza. Bátran kérj tõlük sok pénzt. Majd alkusznak, de ne félj, megadják a számításod. Akkor aztán visszadobod nekik, s ezekután te is meggazdagodsz."

A Luca-ostor

Luca estéjén ostort is szokás volt fonni, tizenhárom napon keresztül, és karácsony estéjén az ostorral kerített körbe állva a keresztúton megláthatja a boszorkányokat. Más verzió szerint úgy kellett elkészíteni, hogy az ostort alkotó zsinegen kellett minden nap egyet csavarni, majd karácsony éjjelén pattogtatni vele. Az ostor hangjára odagyûltek a boszorkányok.

A Filkeházán lakó Leskó Andrásné így mesélte apja történetét a lucaostorral: "Lucaostort apám is csinált, mikor még Pálházán laktunk. Összebeszéltek a fiatalemberek. Hát az én apám vállalta, hogy majd õ megcsinálja. Csináld János, fogunk mink rád vigyázni, menjünk mink is teveled! - mondták a többiek. Luca naptól kellett ezt csinálni. Rákötöttek egy spárgát egy kétágú botra és minden nap egyet csavarintottak rajta. Így ment ez karácsony éjjeléig. Akkor menni kellett a lovakat itatni. Vacsora után gyûltek minálunk azok az emberek, akik tudták, hogy apám csinálja az ostort. Összegyûltek annyian, hogy alig fértek a házban. Mondták apámnak, hogy - Na János, most mán vedd az ostort, oszt ereggy ki! El köllött menni a kúthoz vizet húzni a vályúba. Aztán begyött apám, elõvette az ostort, és az udvaron roppantott vele. Az ablak alatt végig álltak az emberek, akik tudták, hogy mit csinál. Összegyûltek a boszorkányok mind az én apámhoz a kút mellett, mikor hármat csettintett az ostorral. Azt mondta az apám, hogy még a segédjegyzõ is ott volt, az is értett a boszorkánysághoz. A falubeli boszorkányok odagyûltek köré és be akarták lökni a kútba. A többi ember nem látta õket, csak apám, de õ mindjárt kiabált, hogy ez is itt van, az is itt van. Erre odaszaladt a többi ember és elkapták tõle az ostort. Összetörték, elégették és akkor ott hagyták apámat a boszorkányok. Ha csak egy ember csinálná maga, az soha többé nem élne tovább."

Luca-napi termékenységvarázslatok, szerelmi varázslatok

A lucázás a köszöntõ szokások közé tartozik. Dél-Dunántúlon Luca napjának hajnalán "kotyolni" indultak a kisfiúk, többnyire egy idõsebb legény vezetésével. Lopott szalmát vagy fadarabot vittek magukkal, s arra térdepelve mondták el köszöntõjüket, bõ termést, a jószág nagy szaporulatát kívánva. A háziasszony vízzel fröcskölte, kukoricával öntötte le õket, s ezt utána libáival, tyúkjaival itatta, etette fel. "Kity-koty-kity-koty" volt a köszöntõ kezdõ sora, innen származik a kotyolás kifejezés. A jókívánságokat a gazdaasszony kaláccsal, kolbásszal, esetleg aszalt szilvával köszönte meg. Az alábbi mondóka jó példa ezekre a kívánságokra, amelyben számbavették a háztartás és a gazdaság dolgait.

Luca Luca kitty-kotty,
Tojjanak a tikok, luggyok,
Kalbászuk olyan hosszú legyen, mint a falu hossza,
Szalonnájuk olyan vastag legyen, mint a mestergerenda,
Zsírjuk annyi legyen, mint kútban a víz,
Pénzük annyi legyen mint pelyvakutyóban a pelyva,
Luca Luca kitty-kotty,
Tojjanak a tikok, luggyok!

Ha nagy rendetlenség, sok szemét van a szobában, azt szokták mondani: "Olyan a ház, mintha lucáztak volna". A szólást magyarázza, hogy a lucázók fát vagy szalmát hoztak magukkal, amit szétterítettek és ráültek.

A fiatalok ezen az ünnepen sok helyen alakoskodni is jártak. A Luca-asszonynak öltözött maskara vezette a lucázást, amelynek során a termékenységvarázslathoz szükséges rigmusokat adtak elõ. Mondóka kíséretében megpiszkálták a tyúkokat is, hogy jó sok tojást tojjanak.

Ha ezen a napon az elsõ látogató nõ, szerencsétlenséget hoz. Ezzel szemben a férfinak örülnek, egy marék búzát adnak a kezébe, hogy szétszórja, így sok csibe lesz a háznál. Szerémségben az asszonyok otthon egész nap ülnek vagy feküdnek, hogy a tyúkok is jól üljenek a tojáson.

Szintén Luca-napi szokás, hogy az asszony a szomszéd ház zsúpfödelébõl kihúz egy szálat, és odatapasztja a kemencéje oldalához. Ettõl neki sok csibéje lesz, a szomszédnak annál kevesebb. Hasonlóan jámbor mûvelet a forgácslopás. Valahonnan, bárhonnan forgácsot kell lopni, és a tyúkok alá tenni. Ettõl szépen szaporodnak, viszont ahonnan lopták a forgácsot, ott mind elhullik a kiscsibe.

A tyúkok szaporaságához egy õsi recept is tartozik: "Végy olajpogácsát, vagy olyan lenmagot, amelybõl az olaj már ki van préselve. Velegyítsd össze ugyanannyi búza korpával és makk liszttel. Öntsd le forró vízzel, gyúrd össze kovásznak, ebbõl szaggass galuskákat, szárazd meg, s ezekkel tartsd a tyúkjaidat. Télen-nyáron fognak tojni, csak egyébiránt legyen alkalmatos meleg helyek."

Luca napján be kell kenegetni fokhagymával a kilincseket, az ágylábakat, a szoba négy sarkát, a kaput, és egy csokor fokhagymát kell a párna alá dugni. A nõk gyakorta még saját intim testrészeiket is bedörzsölték fokhagymával ezen a napon. Mindennek legfõbb célja természetesen szintén a boszorkány, a rontás távoltartása, hogy legyen elég tej a gyereknek, legyen erõ, egészség, termékenység.

Luca napja valóságos tárházát jelentette a szerelmi varázslatoknak is. Zsérén lucafát készítenek a lányok: levágnak egy somfagallyat, és vázbe teszik, hogy karácsonyig kizöldüljön. A lány azután magával viszi a gallyat az éjféli misére, és mise után titkon megérinti vele a kedvesét, ezzel magához köti. Szajánban a lucaostorral csapkodják meg a kiválasztott legényt.

Luca-napi jóslások, lucakalendárium, lucagombóc, lucabúza

Az idõjósló szokások közé tartozik a hagymakalendárium (lucakalendárium) készítés. Módszere: 12 gerezd fokhagymába sót kell tenni, és amelyik gerezd reggelre nedves lesz, az annak megfelelõ hónapban sok esõ vagy hó fog esni. Ezt a jóslási formát általában Luca napján, esetleg szilveszterkor szokás végezni. Ugyanezt a módszert más helyeken vöröshagymával végezték: négyfelé vágták és széjjelszedték ízekre. Kiválasztottak tizenkét egészséges lemezt és mindegyikbe egy csipetnyi sót szórtak. A hagymalemezeket sorban egy tányérba, vagy tepsibe tették, megjegyezve, hogy melyik milyen hónapot jelöl. Az óév utolsó estéjén feltették a kemence tetejére, újév reggelén megnézték, hogy melyik hónap lemezén olvadt el a só. Az a hónap esõs lesz, s amelyiken száraz maradt, abban a hónapban nem lesz esõ.

Ez a nap a szerelmi jóslások egyik leggazdagabb tárháza is. A "Luca - cédulák" - kal úgyis jósoltak, hogy Lucától karácsonyig minden nap eldobtak egyet a zsebbe tett 13 cédulából. Az utolsó cédulára írt név lesz a férj neve. A lucagombóc vagy gombócfozés is igen elterjedt szokás volt egész nyelvterületünkön. A legelõször feljövõ gombócba rejtett papír mondja meg a leány jövendõbelijének nevét.

Hasonló módon lehet jósolni a lucapogácsa segítségével. Egy másik hiedelem szerint mind a lucapogácsából, mind egy almából egyet-egyet harapva karácsonyig, utolsó napon fény derül a võlegény nevére.

Ritkaságszámba megy a lucadióval történõ jóslás, melyet a zseb sarkába kötve a lány megõriz karácsonyig. Ekkor feltöri, s amilyen nevû férfi elõször jön az utcán, olyan nevû férje lesz a lánynak.

Aki Lucát szerelemmel köszönti, s a tizenhárom napot végigcsinálja, a szerelem, a szeretett társ végigkíséri, el nem hagyja semmi pénzért a következõ Luca napig.

Szintén elvétve olvashatunk a kukoricának vagy a kendermagnak az ablakra való szórásáról. A bent lévõk válaszától függ, hogy férjhez megy-e a leány vagy nem.

Gömör egyes részein és Erdélyben a lucagombócot haluska vagy derelye helyettesíti.Ugyancsak derelyébe helyezett férfinevekkel ellátott cédulákból jósolnak a lányok az Ipoly-mentén, a Nógrád megyei Tolmácson és a Bodrogközben. Somogy megyében a lányok hét öregasszonytól kértek lisztet, hét kútból mertek vizet, melybõl hét gombócot gyúrtak. Ezekbe rejtették a férfineveket. Kisvárdán (Szabolcs megye) a lányok kenyérlisztet tettek a fejük alá párjósló célzattal.

A lucabúza elvetése, mint rítus elsõ írásos magyar említése a 18. századból származik; Telegdi István Kolozsvár környékérõl írja levelében: "Sok jó régi szántóvetõ emberektõl hallottam, hogy István Király napján, három edénykében, egy-egy kis egyféle búzát kell vetni, úgy hogy az egyik edény jegyezze: Szeptembert, a másik: Októbert, a harmadik pedig: Novembert, s minekutána kikél, nézze meg a gazda: melyik hónapot jegyzõ edénybeli búza mutatja magát, s abból vessen, mert nem vallja kárát..."

Hódmezõvásárhelyen Luca napján a gazdaasszony tányérkába búzát tesz, azt naponként harmatszerûen locsolgatja, s ha a búza karácsonyra 30-40 cm magasra megnõ, jó jelnek veszik a jövõ évi búzatermést illetõen. Egyes vidékeken kék szalaggal kötötték át, s néha gyertyát vagy pohárban égõ olajmécsest állítanak a növekvõ búza közepébe, s minél kevesebb fény szûrõdik át a növekvõ búzaszárak között, annál gazdagabb termést jelent. A karácsonyi ünnepek elmúltával a kicsírázott búzát a baromfival, szarvasmarhával szokták megetetni, hogy az állatok jövõ évi gyarapodását, egészségét biztosítsák vagy a rontástól megóvják. A lucabúza mind városon, mind falun dísze is a karácsonyi asztalnak, ily módon esztétikai igényeket is kielégít.

Jóslásokat végeztek a keresztúton is: ha a leányok az utolsó karácsonyesti harangszókor, pontban éjfélkor kimennek a keresztútra. "Éjjel tizenkettokor a keresztúton rajzolt buvös körbol ha visszanéznek, meglátják jövõjüket." Ha a fülüket a földre szorítják, meghallják jövendõjüket Keresztútra tett Lucaszéken ülve meglátható, hol az elásott pénz.

Egyéb, Lucához kötõdõ népszokások és a Luca-napi étkek

Luca-nap a asszonyok számára dologtiltó nap. A leggyakoribb tiltás a varrás, mert "akkor bevarrják a tyúkok seggit". Nem volt szabad mosni, tüzet gyújtani. és kenyeret sütni. Lehetõség szerint semmit sem volt szabad kiadni a házból: így tilos volt a pénzkiadás, a tojáskiadás és a tejkiadás.

Vannak azonban olyan munkák, amelyeket éppen ezen a napon ajánlatos elvégezni. Ilyenkor kell a falat tapasztani, mert rátapasztják a zsírt a disznóra; a kemence száját is be kell tapasztani, hogy vastag legyen a szalonna; le kell kaparni a kemence külsõ falát és a tyúkoknak adni, hogy jobban tojjanak. A Nógrád megyei Tolmácson babot fejtettek, kukoricát morzsoltak bõségvarázsló célzattal. Öcsödön (Szolnok megye) szintén kukoricát kellett morzsolni egész nap. Ismeretesek egyéb cselekedetek is, amelyek hasonlatosak a karácsonykor elvégzettekhez. Fokhagymával keresztet húznak az ajtóra, majd a fokhagymát megeszik, a tehénnek is adva belõle, hogy távol tartsák a rosszat. Más területeken szentelt krétával rajzolják a keresztet; valamint betegségelhárító céllal füvekkel megfüstölik az istállót.

Fontos szerep jutott a Luca-napján fogyasztott ételeknek is. Gömör bizonyos részein kalácsot sütöttek. A gömöri Túróc-völgyben mákos kukoricát kellett fogyasztani. Ezen a napon Filkeházán (Zemplén megye) a fonóba a lányok fánkot, a fiúk bort vittek a mulatsághoz. Este pedig fokhagymát kellett enni, hogy Luca el ne vigye az embert. A barkóknál a fonóban este kukoricát foztek. Tiszasülyön (Szolnok megye) reggelire sült tököt ettek, hogy sok pénzük legyen; délben pedig angyali gubát (mákos gubát) és aszalt szilvát. Majd ezt követte az alma és a tej. Azt tartották, ha most nem lesznek betegek, akkor egész évben sem. Jászszentandráson (Szolnok megye) ebédre rántott szárazbablevest, mákos csíkot fogyasztottak, vacsorára kukoricagörhét ettek, és kukoricát pattogtattak. A bánsági magyarok paradicsomlevest ettek töpörtyûs pogácsával. (Ez utóbbiba pénzdarabot is rejtettek.)

Mivel ez a nap elsõsorban a baromfiak termékenységvarázsló napja, azokat is jellegzetes ételekkel táplálták. Ilyen volt a pattogatott kukorica, fias kukorica, melyet azért szórtak a tyúkok elé, hogy sokat tojjanak. Ugyanebbõl a célból molnárkalácsot adtak a baromfiaknak Mátraszõlõsön és Mátraderecskén. A tyúkok fészkébe egy polost (egyik végén kilyukasztott és kifújt tojás) helyeztek, hogy egy helyre tojjanak. A tyúkok terméshozamának növelése érdekében a Szuha-völgyében mákos kukoricát, míg Orgoványban (Bács-Kiskun megye) és Berettyóújfalun (Hajdú-Bihar megye) darált napraforgómagból készült pogácsát kellett fogyasztani.

A december 13-án sütött lucapogácsa kultikus célzatú sütemény. A hozzáfûzõdõ hiedelmek három fõ témakörbe oszthatók: szerelmi jóslás, szerencsejóslás és halál-, ill. betegségjóslás. Az elobbi csoport elemei magukban is állhatnak, vagy közülük kettõ-kettõ össze is kapcsolódhat. Mindhárom elem azonban sohasem található meg egyetlen alkalomra sütött pogácsában sem. A lucapogácsát zsíros tésztából gyúrták. Közepébe egy-egy tollat tûzve, akié megégett, az meghalt a következõ évben.

Tiszaugon (Szolnok megye) azt tartották, minél több pogácsát sütnek ezen a napon, annál több tojásuk lesz. Egy ózdi babona szerint, amelyik fiút megkínálták ezen a napon pogácsával, az ott is maradt a lány mellett.

A lucapogácsához hasonló a Göcsejben sütött kukoricapogácsa, melyet szintén tollal jelöltek meg. Erdélyben, Csíkmadarason a lucapogácsánál õsibb jellegû sütemény, a lucalepény készült, melyet szétosztanak a szegények között. A Tápén (Csongrád megye) tejben fozött köleskását, lucakását mézzel édesítve szintén õsi jellegûnek tarthatjuk.

A lucapogácsa hiedelme gyakran csak emlékezetben él vagy elhalványult. Makón (Csongrád megye) a lucapogácsát vajas, hájas vagy tepertõs ízesítéssel készítik. Itt a pogácsa rituális célja már nem él. Ezt a kõttes pogácsát korán reggel sütik ki, és visznek belole a szomszédba is eldönteni, ki az ügyesebb.