Amanda: Szent kutak, források és folyók a pogány kultúrkörben

A cikkek felhasználása bármilyen formában csak a szerzõ és a Berkano honlap, mint forrás megjelölésével lehetséges!

Vallástörténeti szempontból mindazokat a szent helyeket, ahol a természet elemei és erõi (víz, kõ, növény, égitestek) bukkannak fel a lokális vallási kultuszban, szinkretikusnak nevezzük. Az elemek közül a legtöbb vallásban és legtöbb helyen, leggyakrabban a víz található meg. Ennek számos okát lelhetjük fel, a legfontosabbak:

1. A viz az életadó erõ, minden élet forrása.
2. A viz tisztitó, gyógyitó erejû.
3. A viz szorosan kapcsolódik a látomásokhoz, viziókhoz, a tisztánlátás hatalmához.

A víz tehát az élet õsi forrása, a teremtés foglalata, mint tisztító elem pedig az új életnek és a tisztításnak eleme. Ez a "természetes hatalom" teszi a vizet a vallási tapasztalás szimbólumává. Ahol az élet vize fakad, legyen az egy szikla, forrás, vagy kút, minden kultúrában szent helyként tisztelték. Seneca, római filozófus ezt így fogalmazta meg: "Ahol forrás tör föl vagy víz fakad, ott oltárt kell építenünk és áldoznunk kell."

A legismertebb szent víz, amirõl tudomásunk van, az õsi Egyiptom Nilusának vize. Az egyiptomiak, késõbb a görögök is istenként tisztelték; az elõbbiek úgy ábrázolták mint szakállas, de nõi mellekkel ellátott kék bõrû emberi lényt. Külön temploma volt Nilopoliszban és fõünnepét Niloának hivták. .A Nilus évenkénti áradása tette termékennyé Egyiptom földjét, s az egyiptomiak annyira kiemeltnek tekintették szerepét, hogy naptárrendszerüket is a Nilus áradásához igazitották. "Nincs a természet nagy birodalmában örvendetesebb látvány, mint a Nilus áradása... Az egész természet ujjong örömében. Férfiak, gyermekek, bivalycsordák henteregnek, ficzkándoznak életadó vizében, messzeömlõ hullámai kiragadják tanyáik rejtekébõl az ezüstfényt szóró pikkelylyel borított halakat, míg fölötte felleg gyanánt gyülöngenek a mindenféle tollazatú és szinû madarak." (Osburn)

Egy korabeli himnusz így szól róla: "Üdvözlégy ó Nilus, - ó te, a ki megnyilatkoztál e földön, és a ki jösz békességben, hogy az életet add Egyiptomnak! - Rejtett isten, - ki világosságra hozod a sötétséget, a mikor neked tetszik oda hoznod, öntözõje a kerteknek, melyeket a Nap teremtett, hogy életet adjon minden állatnak! Te megitatod a földet minden helyén, út, a mely az égbõl száll alá, Szib isten, kenyerek barátja, Nopri isten, a ki (gabonát) áldoz, Ptáh isten, ki megvilágítasz minden lakást."

A hindu vallás egyik alapeleme a víz spirituális tisztító erejébe vetett hit. A reggeli mosakodás "tarpana" alapkötelezettsége a vallás gyakorlóinak: a folyóparton kezükbõl csészét formázva emelik ki a vizet és öntik vissza a folyóba, miközben mantrákat ismételgetnek. A fizikai tisztaságot is nagyon fontosnak tartó hinduknak minden víz szent, különösen a folyók. Hét szent folyójuk a Gangesz, Yamuna, Godavari, Sarasvati, Kaveri, Sindhu, Narmada. A zarándoklatok szent helyei szinte mind vízparton vannak. A hit szerint, aki megfürdik a Gangesz vizében, az eljut a "Svarga"-ba, a Paradicsomba. A mítosz szerint a folyó Visnu lábujjából ered és a világba Siva haján keresztül jut el.

A Zamzam kút az iszlám egyik legszentebb helye, amely a mekkai al-Haram mecset, azaz a Nagymecset területén található, mindössze 20 méterre keletre a Kába kõtõl. A muzulmánok hite szerint a kút csodálatos módon, Allah akaratára fakadt a sivatag kellõs közepén, amikor az arabok õsatyjának tartott Ismáel gyermekként a száraz völgyben kis híján szomjan halt. A hagyományok szerint Ismáel és anyja, Hágár voltak azok, akik a kút vizét felfogták, és ezzel lakhatóvá tették a kietlen völgyet. Ezt az eseményt mind a mai napig Mekka megalapításának tartják, vagyis az iszlám legszentebb városa szorosan kapcsolódik a Zamzam kúthoz. Ezért az sem meglepõ, hogy a kút a muszlim zarándoklatok egyik központi eleme. A legnagyobb kora-középkori iszlám történetírók egybehangzóan leírják, hogy a Zamzam kút már az iszlám elõtti idõkben is létezett. Az iszlám hagyományok úgy vélik, hogy a Zamzam vize a Paradicsomban ered, ezért jótékony hatású, sõt gyógyszerként tartják számon.

Az elsõ történetileg is hiteles Zamzam-leírások szerint a kút kezdetben egy egyszerû kút volt, amelyet kövekbõl rakott kerítés vett körbe. Valóban Mekka egyik legfontosabb vízkészlete volt, amelynek vizét két medencébe merték ki eredetileg. Az egyik ivásra szolgált, míg a másik a házi munkákhoz, mosdáshoz adott vizet. Ez utóbbiból az idõk múlásával rituális medence vált, amelyben a Kába szentélyhez érkezõ zarándokok mosakodtak meg.

A kelták több mitosza is kapcsolódik szent forrásokhoz vagy kutakhoz. Ezek a helyek általában kapcsolatban álltak a Másvilággal, mely egyszerre jelentette a holtak lakhelyét és az örök ifjúság honát. A Másvilágot a hatalom és bölcsesség forrásának tekintették, és úgy gondolták, mélyen a föld alatt terül el, a dombok alatt, a tenger alatt, vagy távol nyugaton, a ködök mögött. A kelta hit szerint a források összekötötték az Alvilágot és az Istenek Honát, mivel a föld mélyébõl törtek elõ, de az ég ragyogását tükrözték vissza.

Anglia területén számos, Brigid istennõnek szentelt kutat találhatunk. Brigid a tûz, a termékenység, a házitûzhely, a nõi foglalatosságok és mesterségek istennõje, ily módon hasonló a görög Hesztiához. A gyógyulást, az orvoslást, a földmûvelést, az ihletet, a tudást, a költészetet, a jövendõmondást, a látnoki képességeket, a kovácsmesterséget, az állattenyésztést, a szerelmet, a boszorkányságot és az okkult ismereteket is felügyelte, sõt a harcmûvészetek istennõjének is tartották. õ a druidák patrónusa, valamint gyermekáldás úrnõje is, õ hajol minden bölcsõ fölé.

Brigid szent kútjaiból a mai napig jónéhány fennmaradt, ezeket régen virágokkal és lombbal díszítették fel az istennõ ünnepén, áldozati ajándékul pedig ezüstérméket vagy ezüstékszereket dobtak bele. Az észak-angliai Modron Well mellett az emberek kívánságaikért cserébe még ma is jeleket és adományokat kötnek a közeli fákra. Valaha meg is fürdöttek a gyógyforrásban és ajándékul a ruhadarabjaikat hagyták hátra.

A kelta tradíció szerint Imbolc a tavasz elsõ napja, mikor a télre akolba zárt állatokat ismét kiengedték legelni a rétekre. Imbolc elõestékén a Cailleach, a Tél Banyája elutazik a mágikus szigetre, melynek erdeiben található a Fiatalság Forrása. A hajnal elsõ sugarakor iszik a forrásból, mely egy sziklából bugyog elõ, és Brigiddé, a szõke szûzzé változik, aki fehér pálcájával a földre mutat, hogy elõhívja a zöldellõ sarjakat.

A forrás a bölcsesség kútfõje is. Fionn MacCumhall Finegas druida tanítványa volt. Azt a feladatot kapta, hogy fõzze meg a Bölcsesség Lazacát, melyet Fintain fogott ki a Boann folyóból Ez a folyó a mítosz szerint Segais forrásából eredt, mely minden bölcsesség forrása. A Bölcsesség Öt Mogyorófája övezte a forrást. A hatalmas lazac, Fintan az idõk kezdete óta a folyóban élt, és a mogyorókból táplálkozott. Úgy hitték, hogy összes tudása beleszáll abba, aki elõször fogyasztja a húsát. Miközben Fionn a lazacot sütötte mesterének, a hal bõre felhólyagosodott, Fionn pedig megpróbálta kiszúrni azt. A Bölcsesség Buboréka, a Na Bolcca Immais elpattant, és megégette Fionn hüvelykujját. Azonnal bekapta a megégett, fájó ujjat, és így õ kapta meg a Lazac Bölcsességét. Késõbbi életében arról volt nevezetes, hogy azonnal szájába kapta a hüvelykujját, ha az "immas"-t, az ihletet, a teremtõ erõt akarta felébreszteni magában. Finegas megértette, hogy Fionn az egyetlen, aki érdemes erre a bölcsességre, ezért nagylelkûen megengedte neki, hogy ezután az egész halat egyedül fogyassza el. Fionn késõbb a Fiana, a harcosrend vezetõjévé vált.

A germán mitológiában is számos utalást találhatunk a szent forrásokra. A legnevezetesebb források az Életfa, az Yggdrasil gyökerénél fakanak. Itt található Mimir óriás kútja, az Urd, a bölcsesség forrása. A hagyomány szerint Odin azért áldozta fel fél szemét, hogy ebbõl a kútból ihasson.

A görög Perszephóné misztériumának központi helyét mindig források, kutak jelezték. Az Eleusziszi Misztériumok is szorosan kötõdtek a vízhez. Ennek oka, hogy az ókori görög hit szerint a források az Alvilág bejáratát képezték. (Görögországban különösen gyakori volt, hogy a föld felszínére tört források egy idõ után újból a föld alatt csobogtak tovább.) Amikor Perszephónét elrabolták a mítoszban, egy forráson keresztül vitték le, melynek neve Kuane. A forrásról azt tartották, hogy a Szûz könnyeibol keletkezett, és õ magával Kuane-vel azonos, annak a forrásnak a nimfájával. Perszephóné Ókeanosz leányainak, a nimfáknak a Királynõje egyben, akik a források szellemei õsidok óta. Egy másik mítosz szerint Demeter elveszett leányát siratta, és az õ könnyeibõl keletkezett egy forrás.

Az Élet Vize Perszephóné Fája mellett fakad. Phereküdész (i. e. 6. század, Pitagórasz mentora) elmondja, hogy Khthonie (egyike Perszephóné neveinek, jelentése: õ a Föld Alól) a magasba nyújtózik, mint egy Szárnyas Tölgy (Hupopteros Drus), gyökereivel pedig lenyúlik az Alvilágba, törzse a középsõ elemek helye, koronája a Mennyek. Gyökerei között van a Kiáradás (Ekroe), Ambrózia Forrásai (Krenai Ambrosiai), mert az Alvilág Vizei fakadnak a gyökerébõl. A Szárnyas Tölgy a Föld Köpenyébe burkolózik, gyökereit az élet nedveibe meríti, az Abyss vizeibe, ahonnan a nedvek felszállnak a koronájába, ahonnan az édes ambrózia csepeg, mint a méz, hogy táplálja a halhatatlan lelkeket. (Ambrózia jelentése: halhatatlan.) Mielõtt egy lélek visszatér az inkarnációba, megmerítkezik az egyik folyóban, és iszik az Élet Vizébõl. A folyók közös forrását az Élet Spermájának is hívják.

Egy i. e. 4. századból való Orphikus Aranytábla a következõket írja:
"Hádész Házától balra találni fogsz egy Forrást,
és mellette áll egy Fehér Ciprus.
Ehhez a Forráshoz ne közelíts.
Azonban találni fogsz egy másikat, az Emlékezet Tavából fakad,
Hûs Víz árad belõle, és õrzõk állnak elõtte.
Mondd: Én vagyok a Föld és a Csillagos Ég Gyermeke,
De fajom egyedül a Mennyhez tartozik. Ezt magatok is tudjátok.
De kiszáradtam a szomjúságtól és szenvedek. Adjatok gyorsan
a Hûs Vízbõl, mely elõtör az Emlékezet Tavából.
És maguktól fognak italt adni a Szent Forrásból.
És utána a többi Hermész között uralkodni fogsz."

A bal oldali forrás a Felejtéshez kapcsolódik (Lethe) és a feloldódáshoz, a jobb oldali pedig az Emlékezethez és a halhatatlansághoz. Az életet adó Életfa az Istennõhöz tartozik, és az Ophioneusz kígyó õrzi, aki a gyökerek közt lakozik.

A görögöknél a források jóshelyek, a tisztánlátás központjai is lehettek, például a Démeter istennõ Patrasban emelt temploma elõtti szent forrás, amely csalhatatlan jövendõmondó tükörként volt ismert.

A nimfák elsõsorban a termékenység megszemélyesítõi. Alakjaik a természet minden területét át-, és átszövik. Kiemelt kötõdésük a vizekhez, forrásokhoz és folyókhoz az élet folytonosságát, a múló idõt jelképezi. A víz - termékenyítõ erõ: a forrás kifejezi a keletkezést, a születést; a folyó az állandó változást; az óceán a feloldódást, a megsemmisülést. A naiaszok az a nimfacsoport, akik a források, kutak, patakok és csermelyek gondozói. A naiaszok oly szorosan kötõdnek az általuk gondozott forráshoz, hogy ha a vizet elhagyják és testük megszárad, meghalnak. Arethusza az a nimfa, aki az Alpheios folyó szerelemre lobbant istene elõl, Peloponnészosztól Szicíliáig menekült a föld alatt összefolyó vizekben, ahol végül forrássá változott. A naiaszok oly szorosan kötõdnek az általuk gondozott forráshoz, hogy ha a vizet elhagyják és testük megszárad, meghalnak.

A naiaszok által gondozott helyek gyakran voltak archaikus kultuszok színhelyei. A serdülõkorba érõ fiúk és lányok gyakorta ajánlották fel gyermeki hajtincseiket a forrás nimfájának, akitõl jó egészséget, hosszú életet és gyermekáldást kértek. Egyes helyeknek, mint például a Lerna környéki tavaknak mágikus tisztító, és gyógyerõt tulajdonítottak. Rituális állatáldozatokat mutattak be az õsi forrás jóslataiért.gy legenda szerint Brigid köpenyérõl egy kristálycsepp hullott le, és helyén mély, tiszta vizû tó képzõdött. Ebben a tóban minden harci sérülés csodálatos módon meggyógyult.

Rómában Juturna forrásistennõ volt a kiapadhatatlan források megszemélyesítõje. Egyes antik szerzõk, így Arnobius szerint a kétarcú Janus isten neje, mások szerint Jupiter kedvese volt, aki azzal kárpótolta elveszett szüzességéért, hogy halhatatlanná tette és megkapta tõle az összes latiumi folyó és állóvíz feletti uralmat.

Juturna Janustól született fia, Fontus, a források istene. Az õ nevébõl származik maga a "Fontana, fons", forrás szó. Az istennõ eredetileg a Lavinium melletti Numicius folyóban lakott, ott, ahol a nevét viselõ forrás fakadt, és az állandóan gondoskodó istenségek közé tartozott. Számos forrás viselte a nevét. A Forumon kívül a Mars mezõn is volt neki szentelt forrás. Minden kegyhelye a megtisztító szertartások helye is volt egyben, a bûnöktõl való megszabadulás éppúgy hozzá tartozott, mint a betegségekbõl való felgyógyulás. Védõje volt minden olyan mesterembernek, akiknek mesterségük gyakorlásához vízre volt szükségük.

Szardínián több mint negyven faragott kõkút található, a legtöbbet a nurági kultúra népe emelte az i. e. 18-12. században. A földbõl feltörõ vízzel táplált kutak elõcsarnokaiból meredek kõlépcsõ vezet látszólag a föld gyomrába. A lépcsõsor alján tholosz, azaz kaptárkõ védte a szent vizet.