Osara: Janicot és a baszk boszorkányhagyományok

A cikkek felhasználása bármilyen formában csak a szerzõ és a Berkano honlap, mint forrás megjelölésével lehetséges!

A régi idõkben számos néven ismerték: a Vad Vadász, a Fekete Erdei Ember, a Karc, Skrat Mester, Old Hobb, Iu-Hu vagy Hou, Janicot, Jaun, Jauna, Yona vagy Iaun, a Kecske, Puck és Bucca. Õ a kétfejû, görbe szarvú kecskeisten, a boszorkányok Ura, kinek hatalma az éjszaka rejtekében búvik.

A baszkok Basaiaun vagy Basa-Jaun néven ismerték, melynek jelentése "Az Erdõk Ura". Másik, gyakorta használatos neve volt az "Akeraiaun" vagy "Akhera-Jaun", melynek jelentése "Kecske úr", továbbá "Beliaun" vagy "Bel-Jaun", a "Fekete Úr".

Mindezekbõl származik ezután a Jaunicot, vagy Janicot elnevezés, szintén a baszk nyelvbõl, melynek jelentése nagyjából "Az Úr, akit szólitanak". A Janicot név Dianusszal avagy Janusz istennel is kapcsolatba hozható, a rómaiak kétfejû tölgy istenével. Az õ neve az Ianua szó származéka, melynek jelentése "ajtó". Õ az átjárók istene, a másvilágokba vezetõ, titkos ajtó ura, a kezdet és a vég. Az õsidõkben az istenek apjának is õt tartották.

Januszt két arccal ábrázolják, melyeknek egyike elõre, másik hátrafelé tekint. Jelentését többféleképp magyarázzák. Vagy a bölcsességet jelenti, mely a múltba visszatekint s elõre látja a jövõt, vagy a munka jó kezdetét és szerencsés befejezését, s azért az egyik arc ifjat, a másik aggastyánt ábrázol. A két fejû, vagy két arcú isten tehát egyszerre látja a látható és láthatatlan világot, életet és halált, múltat és jövõt. Mindig középen áll, õ a küszöb õre, a misztériumok ura, isteni Atya, ki a végtelen tudás birtokában tetszés szerint nyitja meg a spirituális utat, vagy zárja el azt a halandók elõl.

Janicot személyében egy sokkal "érettebb" alakja jelenik meg a kecskeistenségnek, egy atyai, spirituális, védelmezõ, transzcendens isten. A sötétebb, szaturnuszi aspektusokat láthatjuk visszatükrözõdni benne. Õ az a Janicot, ki szarvai között elhozta a fényt Észak-Spanyolország és Dél-Franciaország boszorkányainak, mely a titkos tudás, a természet élõ forrása.

Felesége Basa-Andre volt, a "Fák Úrnõje", vagy csak egyszerûen Andred, az "Úrnõ". Õ is igen szorosan kötõdik az erdõkhöz, csakúgy, mint az ókor számos más istennõje, így Diana, Dianusz párja.

Janicot oltárára a kandalló tüzébõl kiemelt, lapos köveket helyeztek, az erdõk földjét, továbbá csontokat, különösen kecskék vagy szarvasok koponyáját, melyet gyertyákkal vettek körül. Követõi körtánccal és kántálással idézték, miközben seprûket, botokat, dorongokat emeltek a magasba, egyre köröztek a szent hely körül, hogy megidézzék a kecskeisten szellemét. Közben különbözõ hangokat, szótagokat kántáltak, mint a "Hu", "Iauna-cot", "I-O", és "Bok", de a szavak legmélye szívükbõl fakadó, hangutánzó, hangulathoz illõ, vad, szaggatott hang volt, himnusz istenükhöz és útmutató védnökükhöz: "Jöjj úr, jöjj kecske, jöjj Hu, jöjj Puck, jöjj Bucca, jöjj, mester, jöjj Janicot...."

A modern idõkben fennmaradt egy õsi, baszk kántálás, mely a következõképp hangzik:

"Har har hou hou!
Eman hetan! Eman hetan!
Har har hou hou!
Janicot! Janicot! Janicot! Janicot!
Har har hou hou!
Yona Gorril, Yona Gorril,
Akhera Goiti, Akhera Beiti."

Ennek fordítása nagyjából a következõ:

"Féreg, féreg, hou, hou!
Nézd, öreg! Nézd öreg!
Féref, féreg, hou, hou!
Janicot! Janicot! Janicot! Janicot!
Féreg, féreg, hou, hou!
Vörös Úr, Vörös Úr,
A kecskebak fenn,
A kecskebak eljövend."

A "féreg" itt nemcsak a földben munkálkodó kukacokra utal, de kígyókra is, melyek szintén ktonikus teremtmények, de egyúttal a titkos mágikus tudás hordozói. Ez a szöveg (eredetileg feltehetõleg dal) Hou-Janicot megidézésére való. (Érdemes megjegyezni, hogy számos más vélemény, elképzelés is született a dal céljáról, ezek közül például érdekes az az elmélet, miszerint ez Gorri isten megidézõ formulája, aki egyike a számos õsi baszk istenségnek, nevének jelentése "Vörös".)

A kántálás közben a boszorkányok körbe-körbe jártak az oltár körül, de le nem vették szemüket a fehér, megvilágított koponyáról az oltár közepén. Végül megálltak az oltár elott, és szemeiket a koponya üres szemgödreire szegezték, csendben imádkozva, hogy Janicot szelleme megérkezzen közéjük.

Úgy tartották, mindenki megérezte, amikor az isten eljött közéjük, mert az oltár hirtelen "élõ" energiát sugárzott magából, és a koponya szemei hirtelen "figyelni kezdték" õket. Borral, likõrrel töltöttek meg ekkor egy kelyhet, háromszor körbehordozták, majd felemelték az isten irányába, és ittak a tiszteletére, miközben azt kántálták: "Vén kecskekirály, áldd meg ezt az italt!" A folyadékból néhány cseppet az oltáron álló koponyára is öntöttek, jelképeként annak, hogy a kecskeisten együtt iszik velük. A közös lakoma vagy ivászat így szent osztozás az étkeken és italokon, mely megerõsíti a köteléket a boszorkányok és uruk között.

Majd a boszorkányok körben a földre feküdtek, becsukták szemeiket, szorosan markolták közben seprûjüket vagy botjukat, melyet korábban kezükben körbehordoztak, és várták, hogy az isten szelleme megérintse õket, és eltöltse õket bölcsességgel, tudással, hatalommal.

Idõnként oltár helyett máglyát táncoltak körül, melyet azokból a fákból hordtak össze, melyek szentek voltak az isten számára. Különbözõ állati csontokat is dobtak a tûzbe, hangos kántálás kiséretében. A tûzbe mindig kellett dobni lapos, kovásztalan kenyérdarabokat vagy kis süteményeket, melyre az isten szimbólumait vésték. A kipattanó szikrákat felfogták kelyheikkel, így azok is részei lettek az áldomásnak. A máglya lángja és felszálló füstje elvitte magával kivánságaikat, varázslataikat, imáikat.