Osara: Az Istennõ arcai

A cikkek felhasználása bármilyen formában csak a szerzõ és a Berkano honlap, mint forrás megjelölésével lehetséges!

Az emberiség történetének során az istennõ számos különbözõ alakban, arccal bukkant fel az egyes korokban. Kultusza sokféle különbözõ formában virágzott, tisztelték szûzként, anyaként, bölcs öregasszonyként, félték pusztító haragját, kérték védelmét, áldását.

A Wicca források gyakran hivatkoznak a Hold három fázisához kötött istennõ aspektusokra, így a telõ hold szûz, a telihold Anya, és a fogyó hold Vénség vagy Banya arcára. Ha egy kicsit közelebbrõl megvizsgáljuk ezeket az aspektusokat, látni fogjuk, valójában mennyire összetettek, mennyi különbözõ vonás, tulajdonság színezi ezeket az õsképeket.

A Szûz

A Szûz egyik legtipikusabb megjelenési formája a vadászistennõ. Az egyiptomi Neith istennõt a harc és a vadászat istennõjeként valószínûleg az egész Delta-vidéken tisztelték. Attribútuma az íj, a nyíl és a pajzs volt. Az Óbirodalomtól kezdõdõen Ozirisz, Ré és a fáraó védelmezõjeként, mint a háború istennõje lépett fel, és nyilaival álmot bocsátott a rossz szellemekre. E célból varázserejének jelképét felvésték az ágyak fejére is. Késõbb azt tartották, hogy õ az az istennõ, aki megtanította az embereket a szövés mûvészetére és õ adományozta a vászoncsíkokat, melyeket az elhunyt testére göngyöltek.

Artemisz Zeusz és Létó gyeremeke, Apollón ikertestvére a görög mitológiában. A Hold és a vadászat szûz istennõje, õ segít a szülésnél és védelmezi a nõket és a gyermekeket. Szenvedélyes vadász, akit rövid szoknyában ábrázoltak vállán azzal a tegezzel, amelyben Héphaisztosz és a Küklópszok készítette nyilak és az íja volt. Ezekkel mindig célba talál. Ezenkívül, mint a Hold istennõje homlokán egy félholdat is visel. Leggyakrabban a távoli hegyi erdõket járja nimfákkal a sarkában, akik közül csak a szûzeket tûri meg maga körül. Az ókori Hellászban Artemiszt sokfelé tisztelték, és amikor a leányok elérték a pubertás kort, akkor Artemisznek ajánlották õket, mint szûzeket. Amikor majd házasságra adták a fejüket, akkor egy áldozati máglyán fel kellett áldozniuk addigi szûz gyermekéletük holmijait, így a babákat, játékokat és egy hajfürtjüket.

A gall Arduinna az erdõk, hegyek (fõleg az Ardennek) és a vadászat istennõje. Szent állata, a vaddisznó kíséri.

A vadászistennõ alakjához tartoznak a félelmetes harcos szûzek is. A valkûrök a skandináv mitológiában Odin szolgálói. A feladatuk az volt, hogy kiválasszák a csatában elesettek közül a leghõsiesebbeket, és a Valhallába vigyék õket, hogy einherjarok legyenek belõlük.

A modern mûvészetekben a valkûröket néha szárnyas lovakon száguldó, gyönyörû, védelmezõ szûzekként ábrázolják, sisakban, lándzsákkal felfegyverkezve. Azonban a közhellyel ellentétben a valkûröknek nem voltak szárnyas lovai, hátasaik inkább rémisztõ farkasfalkák voltak, akik a halott harcosok tetemeinél gyülekeztek. Jóllehet farkasokon jártak, maguk a valkûrök hollószerûnek tûntek, akik a csatamezõ felett repülve választották ki a hõs elesetteket. A valkûrök páncélja furcsa, vibráló fényt áraszt, amely fel-felvillan az északi égbolton, létrehozva azt, mit az emberek Aurora Borealis-nak, avagy "északi fénynek" hívnak.

A Szûz istennõ másik. jól ismert aspektusa az igazság és igazságosság védelmezõje. Maat az ókori egyiptomi vallás szerint az igazság és a rend, valamint a törvény megszemélyesítõje és istennõje. Õ képviseli a teremtéskor felállított világrendet, melynek fenntartása a fáraó feladata. Ábrázolása majdnem mindig teljesen antropomorf: fején tollat viselõ, gyakran szárnyas nõalak. Ha valaki meghalt, Maat döntötte el, hogy a szíve eléggé tiszta-e ahhoz, hogy az örök boldogság mezejére léphessen: ha a halott szíve nehezebb volt, mint Maat tolla a mérleg másik serpenyõjében, helyben felfalta Ammut, a félelmetes Halottfaló. Imádatának legfontosabb része az volt, amikor az uralkodó rituálisan felajánlotta az istennõ kis alakját az istenek templomaiban, annak jeleként, hogy fenntartja a rendet.

Diké az igazságosság istennõje a görög mitológiában, Zeusz és Themisz lánya. Mellékneve: Asztraia vagyis "csillagszûz". Halandónak született, az aranykorban még emberek között élt, próbált rendet tartani, és ha jogtiprást észlelt, jelentette Zeusznak. A bronzkor kezdetén elhagyta a Földet és csillagképpé (Szûz) lett.

Jusztícia az ókori római mitológiában a törvényhozás, az igazság istennõje, akit mérleggel a kezében, bekötött szemmel ábrázoltak.

Az igazságossághoz gyakran a bölcseség istennõje forma is párosult. Pallasz Athéné a szépséges szûz, a bölcsesség, az igazságos háború, a jog, az igazságosság, a mûvészetek, a kézmûvesség és a képzés istennõje a görög mitológiában. Zeusz legkedvesebb gyermeke.

Athénét mindig karddal és lándzsával ábrázolták, sisakban, és az anyja által készített gorgófos mellvértben. Ehhez készíttette apja Héphaisztosszal az Aigisz pajzsot, amelyet ha megrázott, a hadak földre estek. Szent állata a bagoly. Athéné oltalma és hatalma alatt álltak a városok, amelyek közül az elsõ volt Athén, amiért Poszeidónnal kellett megküzdenie. Athéné az igazságosság jegyében gyakran segített a mitikus hõsöknek, így Odüsszeusznak is. Szerette az embereket és tanította is õket. Az asszonyoknak megmutatta a szövés és a fonás technikáját, a férfiakat megtanította az építészetre, kovácsmesterségre, aranymûvességre és kelmefestésre. A legenda szerint Athéné a fuvola feltalálója is.

Minerva az ó-itáliai népeknél (szabinok, etruszkok és latinok) a kézmûvesség és az ipar védelmezõje. Apja fejébõl pattant ki mennydörgés közepette, teljes fegyverzetben, csakúgy, mint Pallasz Athéné. Harcias és szûz istennõ, védi a városokat, a mestereket, a mûvészeteket, a hajózást, az igazságot és az igaz ügyért harcolókat. Minerva okos, jó stratégiai érzéke van, konfliktushelyzetben is az eszére és nem a szívére hallgat, jó gyakorlati érzéke van, s képes elõre tervezni. Szent állata a bagoly, bagoly képében is ábrázolták. Késõbb, a köztársaság korában Athéné kultusza egybeforrott a római Minerva tiszteletével, s különösen Augusztusz császár óta úgy is tisztelték, mint a bölcsesség istenasszonyát, aki a háború és a gyógyítás istennõje is.

Szesat az ókori egyiptomi vallásban az írás istennõje. Neve az írnokot jelentõ szó nõnemû alakja. Õ a feljegyzések, számolás, népszámlálások istennõje is, egyes ábrázolásokon a hadizsákmányt, hadifoglyokat vagy a király uralkodási éveit számolja. Egyben a könyvtárak védelmezõje. Ábrázolásai antropomorfak, ruháján leopárdbõrt viselõ nõalak, fején diadémból kiemelkedõ jelkép, talán hétágú csillag. A csillagot néha lefelé fordított szarv- vagy félholdforma veszi körül, amin néha két sólyomtoll áll. Az istennõ idõnként az év hieroglif alakjaként is szolgáló pálmaágat tartja kezében, alsó vége néha az örökkévalóságot szimbolizáló sen hieroglifában végzõdik.

Kevésbé ismertek a Szûz gyógyító istennõ aspektusai. Közéjük tartozik Szalusz, aki az egészség istennõje volt az ókori Rómában, valamint a közjólét megszemélyesített úrnõje. A Kuirinus dombon épült Salus Publica Populi Romani (a római nép közegészségügyének istennõje) templomot is az õ dicsõségére emelték.

Szalusz alakját kígyóval és csészével ábrázolták; neve a salubrius, "egészséges" szóból származik. Az istennõ egyébként görög eredetû - õk Hügieia néven tisztelték, aki Aszklépiosz és Épióné leánya, az egészség, a tisztaság és a közegészségügy istennõje. Aszklépiosz kultuszának fontos alakja, amíg az orvos-félisten a gyógyítás megszemélyesítõje, addig leánya, Hügieia a betegségek megelõzésének és a jó egészség megõrzésének megtestesítõje. Hügeiát az ókori mûvészet szép fiatal lányként ábrázolja, akárcsak Szaluszt, aki egy teste köré tekeredõ, vagy kezében tartott kígyót csészébõl itat. A kígyó a megújuló életerõ szimbóluma; a csészébõl ivó kígyó a gyógyszerészet emblémája.

Bona Dea ("a jó istennõ") a római mitológiában a termékenység, a gyógyítás, a szüzesség és a nõk istennõje. Faunusz lánya, egyes mítoszokban egyben felesége is. Ünnepségein és templomi szertartásain egyetlen férfi sem vehetett részt, mert Bona Dea Faunusz házában is férfi látása nélkül élt. Ha férfi keveredett volna tisztelõi közé, azt vaksággal büntette. Templomának kertjében, ahol a papnõk különbözõ gyógynövényeket termesztettek, betegeket gondoztak.

Is-cselt a maják holdistennõként tisztelték. Õt tekintették az esõ és a víz minden megjelenési formája irányítójának. Szivárványhölgynek is nevezték, mivel lényege jelen van a vízcseppekben, amelyeknek fénytörése létrehozza a szivárványt. Is-csel nagy hatalmú gyógyító istennõ.

A Szûz fontos aspektusa a fiatalság istennõje. Hébé az ifjúság istennõje a görög mitológiában. Eredetileg az õ feladata volt a fiatalságot és örök életet biztosító nektár õrzése és annak felszolgálása az Olümposzon, ám ezt a szerepet Ganümédész hamarosan átvette tõle. Mégis Hébét gyakran emlegetik úgy, mint az istenek pohárnokát. Õ készítette el testvére, Arész fürdõvizét, és õ segítette fel Hérát rettegett harci szekerére. Hébé õrizte az örök fiatalság forrásának titkát és helyét. Gyakran járt az emberek között, és nyilaival elvette az ifjúságot a halandóktól és másnak adta oda. Hébé nyilai egy idõ után mindenkit eltaláltak. Ezek a nyilak ráncokat és néha betegségeket, fájdalmakat hoztak, de bölcsességgel és tapasztalattal társulhattak.

Idun a skandináv mitológia nõalakja, a költészet istenének, Braginak a felesége, az ifjúság és a tavasz istennõje. Csodálatos almákat õriz, amelyekbõl az istenek esznek, hogy örökké ifjak maradjanak.

A japán Reishi Senshi szintén az Egészség, Élet és Örök Fiatalság istennõje.

A fiatalság istennõi az Anya alakjainál is megjelennek (lásd késõbb), mint szerelemistennõk.

Sok helyütt nagyon hasonló attribútumok kapcsolódnak a hajnal bájos istennõihez is. Az inka Chasca a Hajnal és az Alkonyat istennõje. Gyönyörû, hullámos hajú, hajadon lányként ábrázolják. A napisten, Inti szolgálatában áll, emellett a fiatal szüzek védelmezõje is.

Az egyiptomi mitológiában Tefnut a hajnalpír istennõje. Oroszlánfejjel ábrázolták, s sokszor tûnik fel együtt a férjével, Su-val, a levegõ istenével. különbözõ elképzelések szerint Su és Tefnut egyetlen lelken osztozott, melynek csupán két aspektusa voltak.

Aurora a hajnal ókori római istennõje. Minden reggel õ vezeti fel testvérének, a napistennek szekerét az égboltra. Sok helyen kezében kulcsokkal ábrázolják, melyek az ég kapuját nyitják.

A Holdistennõk egy része szintén a Szûz aspektust hordozza. Szeléné a görög mitológiában az õsi hold istenség megszemélyesítõje, a római mitológiában alakja Luna istennõjével azonosítható. A Hold az éjszaka bolygója; a szépséget, a fényt jelképezi a sötét végtelenben. A Hold általában a nõi princípium, az odaadás, a termékenység, a természet ciklikusságának, változékonyságának jelképe. A Szelénét ábrázoló képzõmûvészeti alkotásokon az istennõ mint szép, fehér arcú, fiatal nõ jelenik meg, kettõs fogatú ezüst szekéren, amelyet igás ökrök vagy fehér lovak húznak. A késõ reneszánsz alkotásokon szélfújta fátyolban, félhold alakú diadémmal, fáklyát tartva, ökör vagy lóháton láthatjuk, miközben szelt fényt vet a halandókra.

A wales-i kelta Blodeuwedd a virágok, bölcsesség, a holddal kapcsolatos misztériumok és beavatási szertartások úrnõje. Nevének eredeti jelentése: Virágleány; a modern nyelvben baglyot jelent.

A Szûz utolsó, fontos aspektusa a szent tûz õrzõje.

Hesztia a görög mitológiában Rheia és Kronosz legidõsebb gyermeke. Hesztia a családi tûzhely védõistennõje, a házias élet, a családi élet védõje, akinek szentélyei minden városban álltak. õ õrizte a szent lángot a megszentelt hegyen: ezt a lángot lopta el Prométheusz az embereknek. Miután a tûz lekerült a földre, Hesztia szentélyévé vált minden tûzhely, eképp a házak kemencéi és kandallói is. Hesztia megesküdött Zeusznak, hogy örök életében megõrzi szüzességét, ezért Hesztia papnõi is szûzies életre vállalkoztak. Minden városban nagy tisztelet övezte papnõit, ugyanis az istennõ szentélyében õrizték a szent lángot, és a görögök hite szerint ha ez kialudt, az bajt és pusztulást hozott a városra.

A római Veszta úgyszintén védõje a házi tûzhelynek, akit minden házban, azonfelül pedig egy közös állami szentélyben is tiszteltek. Ez utóbbi a régi királyi palota (Regia) közelében, a város központján volt. Benne laktak Veszta papnõi, a Veszta -szüzek, míg a fõpap (pontifex maximus) a régi királyi palotából ellenõrizte Veszta tiszteletét. E tisztelet lényege abban állott, hogy az oltáron örök tüzet élesztettek, mely mintegy az istennõt magát jelképezte, mert külön szobra a szentélyben nem volt. A tüzet minden márc. 1.-én megújították; ha magától elaludt, nagy szerencsétlenség jelének vették az egész államra nézve, amit aztán csak úgy tehettek jóvá, ha egészen sajátságos módon (gyújtótükör, gyümölcstermõ fa száraz gallyainak dörzsölése) új tüzet élesztettek a tõzhelyen.

Brigid istennõ a kelta fõisten, Dagda leánya, akit költõnõként is emlegettek. Brigid a tûz, a termékenység, a házitûzhely, a nõi foglalatosságok és mesterségek istennõje. A gyógyulást, az orvoslást, a földmûvelést, az ihletet, a tudást, a költészetet, a jövendõmondást, a látnoki képességeket, a kovácsmesterséget, az állattenyésztést, a szerelmet, a boszorkányságot és az okkult ismereteket is felügyelte, sõt a harcmûvészetek istennõjének is tartották. õ a druidák patrónusa, valamint gyermekáldás úrnõje is, õ hajol minden bölcsõ fölé.

Brigidhez azonban nemcsak a szent tûz tartozik, hanem a források és kutak is. A kelta hit szerint a források összekötötték az Alvilágot és az Istenek Honát, mivel a föld mélyébõl törtek elõ, de az ég ragyogását tükrözték vissza. Így egészül ki Brigid képe, a Tuz és a Víz egyesítõ úrnõjeként.

Az Anya

Az Anyaistennõ talán legismertebb arcaként tartjuk számon a termékenységistennõ alakokat. Az istennõ legrégebbi, ismert ábrázolásai ezt a formát öltötték, gondoljunk itt a Willendorfi Vénusz alakjára. Egy nemrég elõkerült német termékenység-Vénusz korát legalább 35 ezer évesre becsülik. A legtöbb ilyen darab a Pireneusok közelébõl származik, és átlagos koruk kb. 25-29 ezer év.

A germán Ostara istennõ a keleten (Osten) felkelõ, éltetõ naptól, a hosszú, borús, rossz kedvet sugalló tél után az embert a napfényes kikelettel megajándékozó égitesttõl származtatja nevét. Az õ szent állata a nyúl. Feladata a tavasz, a megújulás és az újhold elhozása volt. Õ a hajnalpír és a termékenység istennõje is.

Az akkád-babiloni Istar vagy Asztarté a sumér Inanna megfelelõje, a mezopotámiai mitológiában a növényi és állati vegetáció, a szerelem, a viszály, a termékenység, az anyaság istennõje. Istarként a háború istennõje is volt, és olykor szakállal ábrázolták. Niusziana néven asztrális istenként, "a reggeli felmenetel csillagaként", azaz a Vénusz bolygóként reggel keleten látható, Hajnalcsillag alakban is tisztelték. A késõbbi korokban kultusza széles körben elterjedt. Jelképe a szalagos (vagy copfos) gyûrû, ami képírásos jelévé is lett. Másik jelképe a néha csillagot is formázó, sokszirmú rózsa.

Az inka Mama Allpa termékenység istennõ, akit általában több mellel ábrázolnak. Õ a "földanya", "a világ méhe".

Rosmerta gall termékenységistennõ. Ábrázolásain egyik kezében bõségszaru, másikban kígyós bot látható.

A kelta Modron szintén termékenységistennõ, õ az Isteni Anya, fia Mabon. Ábrázolásain bõségszaruval, gyermekkel és gyümölcsökkel látható.

A görög Amaltheia az isteni kecske, amely tejével a csecsemõ Zeuszt táplálta. Gondoskodását Zeusz úgy hálálta meg, hogy egy arany kutyát ajándékozott neki, hogy az õrizze, halála után pedig csillagképpé változtatta (a Bak vált belõle az Állatkörben). Szarva, a csodálatos bõségszaru Tükhének, a szerencse istennõjének tulajdonába került. Amaltheia bõrébõl készítette Zeusz legyõzhetetlen pajzsát, az aigiszt.

A termékenységistennõkhöz állnak közel az életadó természet- és földistennõk.

"Földanya, boldogok anyja, halandó embereké is,
mindenadó, mindentápláló, mindenemésztõ,
rügynevelõ, termést hordó, szépévszakú, gazdag,
tarka leány, a világnak, a nemmúlónak a széke,
könnyû szülésekkel szülõ sokféle gyümölcsöt,
boldogsorsú, örök, mélykeblû, áldva magasztalt,
jószagú-fû-szeretõ, istennõ, tarkavirágú,
záporesõ-váró, ki körül csillagzatok ezre
úszik örök természettel, csodaszép folyamárban,
nõttess hát minekünk jókedvû, drága gyümölcsöt
jószívben, kegyes istennõ, boldog virulásban."
(Orphikus himnusz: A Földhöz)

Talán a legismertebb Gaia, a görög mitológia földistennõje, Káosz és Erósz szerelmének gyümölcse, a világmindenség megingathatatlan alapja.

Tiamat a mezopotámiai mitológiában a sósvizû tenger és az õskáosz nõnemû megtestesítõje. Férje Abzu, aki a Tiamatba ömlõ folyók képében megtermékenyítette õt, és együtt így hozták létre az elsõ isteneket. Marduk megölte, kettévágta és belõle alkotta meg az eget és a földet.

Cybele eredetileg a frigek nemzeti istenasszonya volt, az összes istenségek anyja (Magna Mater), akit Kis-Ázsia számos helyén rajongó módon tiszteltek. Kultuszának fõfészke Galatiában volt. Papjai az istennõ tiszteletére ki is herélték magukat. Ünnepén a tömeg dobokkal, kürtökkel és sípokkal tombolva járt be hegyet-völgyet. A görögöknél Kréta szigetén jutott ez az istennõ nagyobb jelentõségre, ahol szintén zajos táncokat és körmeneteket rendeztek tiszteletére.

A keleti Cybelének a görög Rheával történt egyesülésébõl egy új istenalak, Rhea Kybele keletkezett, misztikus, mindent létesítõ görög istenség, maga a termékeny, mindent világra hozó természet.

Matka Ziema a régi idõk lengyel pogányainak istennõje, nevezték Földanyának vagy a Növények Anyjának is. A költészetben úgy jelenik meg, mint az istennõ, "aki felemeli a virágokat". A lengyelek a Földet szent létezõként tisztelték, az életerõ és a keletkezés forrásaként. Az esküket is csak úgy tekintették érvényesnek, ha az esküt tevõ közben megérintette a földet. A bûnöket szintén a Földanyának gyónták meg haláluk elõtt. Matka Ziemát nem képzelték el emberi formában és nem tulajdonitottak neki emberi tulajdonságokat - eredeti alakjában tisztelték és imádták.

Hawaii-n Haumea a bõség, termékenység istennõje, akinek a neve "az építõ". Wakea a Mennyek Urának isteni hitvese. Földanya, akibõl az emberiség testet ölt.

A Sheelah eredetileg egy régi, ir kifejezés, melyet lompos, szurtos öregasszonyokra használtak. A Sheelah-k, avagy Sheela-na-gig-ek azonban az istennõ termékeny, életet adó alakjának faragott, hires szobrocskái. Õ nemcsak a termékenység istennõje, hanem az átmeneté is. Arra figyelmeztet, hogy mindennek két oldala van, élettel, tavasszal szemben áll a halál és a tél. (A Sheelah az egyik legérdekesebb átmenet az Anya és a Vénség között.)

A megtermékenyítésre váró pózban ábrázolt, csúnyán bájos istennõ dombormûvei a kora keresztény idõkben még gyakran a templomkapuk fölött kaptak helyet, s valószínûleg õrzõ-védõ szerepet is játszottak. Másfél évszázadon át Sheela-na-Gig keresztény környezetben élhetett, késõbb azonban rejtõzködnie kellett, képmásai közül sok elpusztult. Jelenleg jó részüket múzeumi raktárakban dugdossák, mert szemérmetlen viselkedésük miatt nem kerülhetnek közszemlére - a mai ír régészek egy része szerint.

A természet- és földistennõk egy csoportját, a gabonaistennõket érdemes külön is kiemelni.

Démétér a görög mitológiában a földmûvelés és a termékenység istennõje. Az õ segítségével hozott termést minden növény, õ érlelte meg a gyümölcsöket és õ készítette fel a kalászokat az aratásra. Démétér tanította meg az emberiségnek a földmûvelés mûvészetét, õ adta az ekét az embereknek és õ mutatta meg a vetés, illetve veteményezés tudományát is az emberiségnek. Kronosz és Rheia leánya, Zeusz testvére, akitõl legkedvesebb gyermeke, Perszephoné született. Ábrázolásain jobbjában tartja termést hozó botját, amellyel olykor végigsuhint a termõföldek felett. Baljában gyümölcskosarat vagy búzakalászokat tart. Gyakran ábrázolják sarlóval a kezében. Fejét fonott kalászkoszorú díszíti. Néha fáklyát tartva is megjelenítik, utalva Perszephoné keresésére. Szent állata a kígyó és a disznó is.

Ceresz a római mitológiában a növények, fõleg a gabona ültetése és az anyai szeretet istennõje volt. Általában jogarral, virágokkal és gyümölcsökkel teli kosárral és búzaszálakból szõtt koszorúval ábrázolták.

Az inka Mama Zara is a gabona istennõje. Alakja a kukorica learatásához szorosan kötõdik, sõt amikor a kukoricának több hajtása is kifejlõdik, az úgy néz ki, mintha feje és végtagjai lennének, akkor ezt anyagba "öltöztetik". Ezt a babát az istennõ élõ energiája megnyilvánulásának tartják.

Az azték Csikomekoatl (hét kígyó), más néven Silonen a zsenge kukorica anyja, a kukorica, az étel és a bõség istennõje az azték mitológia középsõ idoszakában. Szinteotl kukorica isten társa, jelképük egy kukoricacsõ volt.

A gabonaistennõk között akad néhány olyan is, akinek alakja ötvözi az Anya és a Banya egyes aspektusait. Ilyen például a sok szempontból egyedülálló Luca. Megjelenése a magyar néphitben az év egyetlen napjához - december 13-ához - kötõdik. A naptárreform elõtt ez a nap volt az év leghosszabb éjszakája, ezért kötõdik erõteljesen a Holdhoz, az Éjszaka Úrnõjéhez, és rajta keresztül a boszorkányokhoz. Maga a név eredete (Luca - lux (latin)) a fénnyel való szimbolikus kapcsolatra utal. Lucának ismert nemcsak asszonyi, hanem disznó alakja is, ebben hasonlatos az õsi görög termékenységistennõhöz, Démétérhez. Feltehetõ, hogy a lucabúzában is különbözõ áttételeken keresztül az Adonisz-kultusz és bizonyos vonatkozásban a Démétér-kultusz nyomai õrzõdtek meg.

Szent Lucia tisztelete Itáliában volt a legerõsebb, a "démonikus" Lucát a magyarokon kívül horvátok, szlovének, szlovákok, osztrákok részesítették tiszteletben. A "gonosz" Luca meglovagolja éjjel a jószágot, és az reggelre megdöglik. Át tud bújni a kulcslyukán, és megijeszti, megrontja a kisgyerekeket. A kéményen is alá tud ereszkedni, és tanítja a boszorkánytudományt. A lányoknak Luca napján nem volt szabad tükörbe nézniük, mert Luca elveszi a szépségüket. A néphit szerint a nevenapján végzett munkák (fonás, szövés, lúgzás, kenyérsütés, meszelés) tilalmainak megszegõit megbüntette. Luca a baromfiak védõje is, az õ napján szokták a csirkéket arra biztatni, hogy jól tojjanak.

A másik hasonló istenség az ír Cailleach, aki szintén kötõdik a gabonához (bõvebben lásd a Vénség résznél).

A természet-és földistennõkhöz közelálló alakok az égistennõk is, bár õk meglehetõsen ritkák. Nut Egyiptom legõsibb istennõi közé tartozik. Elsõsorban az égbolt megtestesítõje, bár karaktere számos más aspektust is magába foglal. Néhány tudós úgy véli, hogy Nut eredetileg a Tejutat testesítette meg. Ezt támasztaná alá a Halottak Könyvének két egymás utáni fejezete, melyek közül az elsõ a csillagoknak erre az éjszakai égbolton áthúzódó ezüstös szalagjára utal és azt követõ, mely Nutot szólítja meg.

Nut teste akadályozza meg a káosz erõit abban, hogy áttörjenek az égbolton és elnyeljék a világot, az õ teste valójában az égbolt, amely elválasztja a Napisten által teremtett és az õ rendje szerint kormányzott világot az amorf õsanyagtól. A villámlást Nut nevetésének, az esõt a könnyeinek tartották.

Nutnak legalapvetõbb vonása, hogy õ az Istenek anyja. Úgy gondolták, hogy a Nap a csillagokkal az éjszaka óráin keresztül biztonságosan az Égistennõ testén belül utazik, hajnalban pedig belõle születik újjá. A hajnal vörös izzását Nut lányának nevezték.

Állati formában általában Égi Tehénként találkozunk vele, illetve Égi Anyadisznóként. Szarvasmarhaként a Nap és a csillagok bárkában utaznak teste alsó felén. Su, a levegõ istene gyakran áll alatta feltartott kézzel, lábait, "az ég oszlopait" pedig Heh támogatja. Anyadisznóként gyakran kicsinyeivel együtt ábrázolták. Egy korai szövegben Nutot méhként képzelték el, aki hatalmat gyakorol az istenek felett

.

A kelta Arianrhod a szépség, termékenység és lélekvándorlás istennõje. Legismertebb mellékneve a Bõ Gyümölcsû Anya. Csillag- és égistennõ, az újjászületések úrnõje, teliholdistenség. Palotáját Caer Arianrhodnak (Északi Fénynek) nevezték. A Holdban mutatja meg az arcát, a druidák fõként a teliholdban ismernek rá. A csillagok ezüstkerekének õrzõje, ami az idõ és a sors szimbóluma. A kereket Lapátkeréknek is hívták, s úgy tartották, hogy ez a hajó viszi a holt harcosokat Holdországba, Emániába.

Ilmatar finn éganya, vízanya, teremtõ istennõ, a Természet lánya, a vizek anyja. Évszázadokon keresztül lebegett a kozmikus óceánban, majd amikor egy madár fészket rakott a térdén és tojásokat kezdett költeni, az istennõ izgatottságában felborította a fészket. Az eltört tojáshéjakból lett az ég és föld, a sárgájából alakult ki a Nap és a fehérjébõl a Hold. A tojások szétszóródott töredékei csillagokká váltak. Késõbb Ilmatar megteremtette a kontinenseket és a tengereket, majd megszülte Väinämöinen-t, a finn hõst.

Az anyaistennõk közül kiemelt helyet foglalnak el a szeretet, a kegyelem, a megbocsátás védelmezõ istennõi. Közülük Európában messze a legismertebb a Madonna alakja.

A buddhista mitológiában Tára istennõ felel meg ennek a képnek, a végtelen könyörületesség megtestesítõje, akinek kultusza különösen Tibetben, Mongóliában és Nepálban elterjedt. Amikor kultusza a 11. században eljutott Tibetbe, származásáról több mítoszt is lejegyeztek. Az egyik változat szerint Tára Avalokitesvara az egyik legfontosabb bodhiszattva - megvilágosodásra törõ, segítõ lény - könnyébõl született, amikor az a világ szenvedéseit siratta. Mivel a végtelen könyörületesség Tára lényege, segítségében bízva, alakját gyakran megmintázták. A hagyományokat õrzik a nálunk kapható, eredeti tibeti kézmûves munkával készült, különbözõ nagyságú, kecses, vörös- és sárgaréz Tára szobrocskák is, amelyek nemcsak szépségükkel bûvölik el mindazokat, akik megvásárolják õket, de nyugalmat és biztonságot sugároznak otthonaikban.

Az Anya egyik legjellemzõbb arca az isteni anya, a család és az otthon védelmezõje.

A litván Mara istennõ az isteni anya, a nõk védelmezõje, a termékenység istennõje, a háziállatok patrónusa, és minden mezõgazdasági tevékenység jóindulatú úrnõje.

Héra a görög mitológiában Zeusz testvére és felesége, a házasságot és a születést védelmezõ istennõ. Neve feltehetõleg "oltalmazót", "úrnõt" jelent. A képzõmûvészetben érett asszonyként ábrázolják, állandó jelzõje a "tehénszemû".

Ízisz az ókori Egyiptom egyik legjelentosebb istensége, anyaistennõ, a varázslás, a termékenység, a víz és szél, a tengerhajózás istennõje, a nõiesség és a hûség szimbóluma, Ozirisz felesége, Hórusz anyja. A Halottak Könyvében Ízisz jellemzése: "Õ, aki életet ad égnek és földnek, ismeri az árvát, ismeri az özvegyet, igazságot keres a szegénynek, biztonságot nyújt a gyengének." Ízisz más címei: Az ég királynõje; Az istenek anyja; Õ, aki minden; A zöld termény úrnõje; A ragyogó az égen; A tenger csillaga; A mágia nagy úrnõje; A mágia, termékenység, természet, anyaság és túlvilág istennõje; Az Életház úrnõje; Õ, aki ismeri a szív helyes használatát; Az ég fényhozója; A hatalom szavainak úrnõje és A tenger felett ragyogó hold. A görög-római világban Ízisz a misztériumvallások egyik legfontosabb alakjává vált, és több ókori szerzõ is említi templomait, kultuszát és szertartásait.

Szelket skorpió alakú istennõ az egyiptomi mitológiában az, aki a házastársak násza felett õrködik. Foleg Alsó-Egyiptomban tisztelték. Szent állata a skorpió.

Tauret szintén egyiptomi istennõ, az asszonyok, terhes anyák és gyermekek gyámolítója. Vízilótestû, krokodilfejû, oroszlánmancsokon álló alakban ábrázolták, amint a védõerõvel rendelkezõ mágikus hurokra, az ankhra támaszkodik. A terhes asszonyok amulettként viselték képmását. Szülés közben is védelmet tulajdonítottak neki. Tauret a termékenység szimbóluma is.

Az anyaistennõk egy másik prototípusa a szerelemistennõ, igazából a Szûz és az Anya közötti átmenetnek is felfogható, de mivel általában serkentõ, kreatív, megtermékenyítõ aspektusokkal is felruházzák ezen istennõket, ezért inkább az Anya kategóriánál említem õket.

"Zengem az istennõt, aki Kyproszban született: õ
mézes ajándékot hoz a földre, örök mosolyával
isteni arcán, és kifakasztja a vágy bimbóit.
Üdvözlégy, gyönyörû gyönyöröknek asszonya! add meg
a szerelemgyújtó dalolásnak drága hatalmát:
minden isten elõtt teneked zendüljön az ének!"
(Himnusz Aphroditéhoz)

Hathor óegyiptomi istennõ, a szépség, termékenység, anyaság, a vidámság, a részegség és a zene istennõje. Egyik neve, a Mehet-weret "nagy áradást" jelent, ami utal a Tejútra, mely a Nílus égi megfelelõje volt, ezért Hathort a Nílus áradásával is kapcsolatba hozták, valamint a magzatvíz elfolyásához kötõdõ asszociációk kapcsán a szüléssel is. Gyakran ábrázolták tehénként vagy tehénfülû nõként szarvakkal, melyek közt a napkorongot tartja; idõnként tükörrel kezében, ami a szépségére utal. Ruhája vörös volt, mely a szenvedélyt jelképezte, bár szent színe a türkiz.

Lada a harmónia, boldogság, fiatalság, szerelem és szépség szláv istennõje, a Virágok Úrnõje. Fején virágkoszorút visel, és fehér virágokba öltözik. Testvérével és szeretõjével, Ladóval felelõsek a zöldellõ föld termékenységéért, mivel minden májusban egymást átölelve táncot járnak, és amit megérintenek lábukkal, ott bimbózni kezd a tavasz.

A kelta Cliodna a szépség istennõje, madáralakban bukkan fel legtöbbször, leggyakrabban ökörszemként, ki a tengeri hullámaiból emelkedik elõ. Szoke haja van, és három madár kíséri: egyikük kék, karmazsinvörös fejjel; másikuk karmazsin zöld fejjel, a harmadik pedig pettyes, aranyfejû. Ezek a madarak mágikus almákat fogyasztanak táplálékként, és édes dalukkal meggyógyítják a betegeket.

Klasszikus szerelemistennõ Freya, Odin szerelme, Njörd leánya, a szerelem, a házasélet és a termékenység istenasszonya. Nevének jelentése Úrnõ. Házának neve Folkvang (Csatamezõ), a Valhalla közvetlen közelében áll, ahol a szépséges istenasszony igen sokszor ül rokkája mellett, különösen akkor, amikor a nagyvilágban a vénasszonyok nyarát ünneplik az emberek, és aranyfonalat szõ az istenek és emberek örömére. Freyja a szépséges istennõ, aki az életet adó erõt adja, õ teszi termékennyé a földet. Macskáktól vont fogaton utazik, õ védi a házasságot, s az esküvõk idején hozzá zengenek az ifjak és leányok szép énekeket. Festõien szép ruhája olyan gyönyörû és annyi tollból van összeszõve, mint a paradicsommadár nászköntöse. Ez a tollruha varázslatosan suhog, akárhányszor Freyja kocsikázni indul az Asgardr végtelenbe veszõ útjain.

Atargatisz a szírek, a filiszteusok és izraeliták holdistennõje, aki Derceto néven is ismert, mint a legelsõ halistennõ. Lukainosz görög író az i. sz. II. században egy fõníciai rajz nyomán úgy írta le õt, mint akinek felsõ része nõ, de derektól lefelé halfarka van. Mint Holdistennõ, Atargatisz sok tulajdonsággal gazdagította a hal-istenség képét. Hozzá kapcsolódott az éjszaka titokzatossága és a változó holdfázisok, majd késõbb a csáberõ, a hiúság, a szépség, a kegyetlenség és az elérhetetlen szerelem fogalma is. Ezeket a vonásokat a késõbbi sellõk is tükrözik.

Aphrodité a szerelem és a szépség istennõje a görög mitológiában. A rómaiaknál Vénusz, az etruszk mitológiában Turan néven tisztelték. A mítosz szerint akkor született, amikor Kronosz kardjával kasztrálta apját, Uranoszt. Ettõl a tenger habot vert és hullámzott, és a habokból kagylóhéjon kelt ki Aphrodité, akinek szépsége elvakította az Olümposzt. Az istennõ neve is születésére utal, hiszen az "aphrosz" szó görögül habot jelent. Ciprus szigetén Petra tou Roumiou-nál lépett partra, amit Aphrodité sziklájának neveztek el. A legenda szerint, mikor kilépett a partra, amerre járt, lába nyomán csodás növények és fák keltek ki a földbõl. Ezeket az Aphrodité növényeinek nevezett gyümölcsöket, virágokat és illatszereket (kékvirágú lótusz, mirtusz, gránátalma, menta stb.) különösen alkalmasnak tartják a szerelmi vágy fokozására (afrodiziákumok). Rendkívül szeszélyes és bohó istennõ hírében áll, akinek több szent állata is van: tisztasága miatt a galamb, kecsessége miatt a hattyú, termékenysége miatt a nyúl, de a delfin és a veréb is ide tartozik. Kedvelt növényei az Adónisz vérébõl általa teremtett rózsák, a mirtusz, a gránátalma és a citromfa. Nagy ünnepeket, az Aphrodisziászokat tartották tiszteletére az ókori Hellász különbözõ pontjain.

Flóra a római mitológiában a virágok és a tavasz istennõje. Nimfaként született, akibe beleszeretett a nyugati szél istene, Zephir. Házasságkötésük után vált Florává, a tavasz istennõjévé. Ünnepe a Floralia, melyet áprilisban vagy május elején tartottak, s az élet ciklusának megújulását szimbolizálta, tánccal, virágokkal ünnepelték.

Vénusz szintén római istennõ. Az õsi Itáliában eredetileg, mint növényi termékenységgel kapcsolatos istennõ volt jelen. A szerelem, szépség, és termékenység princípiuma kapcsolódik nevéhez. A kertek gondozásának védnöke is.

A szerelem és szépség istennõihez tartoznak a görög nimfák is. A nimfák a szépség, a termékenység, a természet alkotó és tápláló erõinek megtestesítõi. A nimfák különösen szép helyekhez vagy tájakhoz kötõdnek; otthonaik a hegyek, völgyek, hûs barlangok, ligetek, fák, patakok és folyók; dús réteken táncolnak, virágos mezõkön pajzánkodnak, mindig jókedvûek és gyakori célpontjai az életerõs szatírok szerelmi vágyainak.

A Vénség

A banyaistennõkrõl beszélve mindenképp meg kell említeni a hagyományos népmesei boszorkányalakot. Legjellegzetesebb és legismertebb példa az orosz mesék és mítoszok Baba Yaga boszorkánya. A mai kutatások a mesebeli vasorrú bábát az ugor kor szellembálványaival azonosítják. Ezek kezdetleges, faragatlan deszka-, vagy fatönk darabokból készültek, a földbe verték õket, és az arcrészüket fémlappal borították be. Létezésük az ugor népek szellemtiszteletének bizonysága. Az akkori emberek rendkívüli megbecsülésben részesítették az elhaltak szellemeit, amelyek hitük szerint még hosszú ideig visszajártak. Számukra készítették a bálványt, hogy a halott lélek ismét testhez juthasson általa. És persze, igyekeztek ezeket a bálványokat mindennel ellátni, hogy a haragjukat magukra ne vonják. A bádoglemez is azért kellett az arcára, hogy a rákent vér és étel el ne korhassza a deszkát. Az orr-részt pedig általában kiálló szeg vagy vasdarab jelezte.

A Vénség egyik legismertebb arca az Alvilág Úrnõje. Ereskigal akkád istennõ, az Alvilág úrnõje. Neve szó szerint a Nagy Föld Úrnõjét jelenti. Ábrázolása általában mezítelen nõalak, akinek fekete haja van. Néha oroszlánfej díszíti.

Érdekesség, hogy az alvilági aspektusok is gyakran összefonódnak az anyával. Tlaltekutli az azték mitológiában a föld (egyik) istennõje, aki felfalta a halottakat, majd új életet öntött beléjük. Annyira féltek tole, hogy minden eddig feltárt temetkezésen, ahol sírmellékletként az õ ábrázolása is szerepelt, arccal lefelé fordítva találták meg. Az eddigi egyetlen kivétel Mexikóvárosban van, ahol az egykori Tenochtitlan fõterét feltáró régészek a valószínûleg az azték királyok sírjait is rejtõ temetkezési hely bejáratánál találták meg szobrát. Ez guggoló helyzetben ábrázolja az istennõt, akinek hatalmas karmai vannak, a szájába vér ömlik, miközben gyermeket szül.

Coatlicue az azték mitológia kígyószoknyájú õsanyája, a föld istennõje, a felhõkígyó Mixcoatl egyik felesége, a Hold és a csillagok szülõanyja. Karja-lába karmos, melle ellapult, nyakában lánc felfûzött emberi szívekbõl.

A germán Hel az alvilág istennõje. Nevének jelentése: ami elrejt. Loki és Angurboda óriásnõ szörnyszülöttje. Csarnoka Elvidnir, ahová Odin, az istenek atyja letaszítja, mert lelkének gonoszsága egy jottányival sem kevesebb, mint atyjáé. A Nifheimrben lakozik, széles és tágas birodalma pedig a Helheimrben terül el, melyet kutyájának, a pokolbeli ebnek, Garmrnak a társaságában barangol végig minden áldott nap. Hel tányérjának neve Éhség, késének neve Éhínség. Ágyának neve Betegágy, és ágyfüggönyének neve Pislákoló Balszerencse. Hel arcának fele gyönyörû és szépséges, akár atyjáé, másik fele csúnya és alaktalan, akár anyjáé. Testének felsõ fele rózsaszínu és élõ test, alsó fele halott és rothadó.

Nüx a görög mitológiában Khaosz leánya, az elsõ istennõ, Erebosz testvére és felesége, Gaia és Tartarosz nõvére, az éj megszemélyesítõje. Nüx minden nap végén megjelent a földön négy fekete ló által húzott szekerén és sötétségbe borította a világot. Palotája kékes, ködös felhõbe burkoltan állt az Alvilágban, ahol leányával Hémerával, a nappallal élt felváltva, úgy, hogy mikor az egyik hazatért, a másik útnak indult. Nüx szülte az élet és a halál titkait magukba rejtõ, titokzatos, sötét erõket, amelyek diszharmóniát keltettek a világban, de amelyek nélkül se a világ, se annak harmóniája nem képzelhetõ el.

Az alvilági istennõk egy része összefonódik a boszorkány és a Télúrnõ alakjaival. Az ír és skót mitológiában a Cailleach isteni erõkkel bíró boszorkány, félisteni lény, avagy valamely, boszorkányos erõkkel bíró szellemi õs. A szó maga a modern skót-gél nyelvben öregasszonyt jelent, és Írország, valamint Skócia számos mitológiai alakjára alkalmazták. Skóciában úgy is ismert, mint Beira, a Tél Királynõje, számos hegy és domb keletkezését tulajdonítják neki, melyek úgy lettek, hogy Beira átkelt a földeken, s közben sziklákat pottyantott ki a kötényébõl. Más legendák szerint maga építette a hegyeket, hogy mint köveken, lépkedhessen rajtuk. Kalapácsot is hordoz magával, hogy kiformázza a hegyeket és völgyeket, és úgy tartják, õ minden isten és istennõ anyja. A Cailleach a megszemélyesített Tél számos tulajdonságával bír: szarvasokat terel, harcol a Tavasszal, botjával megfagyasztja a földeket.

Lá Fhéill Brígdhe (Imbolg, febr. 1.) a napja annak, mikor Cailleach összegyûjti a maradék tüzifát a télhez. A legenda szerint, mivel még azt szeretné, hogy sokáig tartson a fagy, ezért jó idõt hoz erre a napra, hogy sok fát gyûjthessen, amivel melegen tartja magát. Épp ezért az emberek mindig örültek, ha február elsején rossz idõ volt, mert ez azt jelentette, hogy a Cailleach alszik, és nem maradt sok tüzifája már, a télnek hamarosan vége. Man szigetén, ahol Caillagh ny Groamagh néven ismerik, úgy tartják, hogy ezen a napon hatalmas madár alakot ölt, és a tûzhöz az ágakat csorében gyûjti össze.

Skóciában a "Cailleachan" (vénasszonyok) úgy is ismertek, mint Viharbanyák, és a természet elemi erõinek perszonifikációjaként tekintik õket, különösen a pusztító aspektust elõtérbe helyezve. Ezek a természetszellemek különösen a kora tavaszi szélviharokért felelõsek, ezért ennek az idoszaknak a népi elnevezése is "A'Chailleach". Mind Skóciában, mind Írországban a földmûves, mikor befejezte az aratást, gabonabábút készített az utolsó köteg gabonából, mely a Cailleach-ot személyesítette meg (neve Carlin vagy Carline). Ezt a bábút áthajította a szomszéd földjére, aki még nem végzett az aratással. Az utolsó földmûves, aki befejezte aratását, köteles volt gondoskodni a gabonabábúról a következõ év során; azaz szimbolikusan etetnie és szállásolnia kellett a banyát egész tél alatt.

Az alvilági úrnõ és a boszorkány fonódik össze a Mágia Úrnõjének alakjában is. A görög Hekaté Perszész és Aszteria leánya, a bûvölés, a mágia, a rémképek, a boszorkányok, a keresztutak istennõje, a Tartarosz kormányzónûje. Hekaté küldte az emberekre a rémképeket és a szörnyalakokat, fõleg Empúszát, akit a leányának is mondanak. A varázslók és a boszorkányok is hozzá fordultak segítségért, mikor sötét üzelmeiket végezték és az újhold éjszakáin maga az istennõ is feljött az Alvilágból, s fáklyát tartva kezében a Sztüx-melléki kutyák csapatával járta a temetõket és a keresztutakat, ostorral üldözve, hajtva a kísértetek rémes seregét. Õ segített Démétér leányának keresésében is, akinek állandóan környezetében tartózkodott. Szent állata a menyét, szent növénye a sisakvirág volt, amelyet õ talált meg s használt elõször, s amely erõsen mérgezõ volt.

Hawaii-n Uli szintén a mágia istennõje, akinek a neve: "árnyékos". Uli a földalatti világ ismerõje és a titkos jelek olvasója.

A finn Louhi fogatlan, vén öregasszony, a boszorkányság, a gonosz, a fekete mágia istennõje. Észak úrnõje, akit gyakran gyér fogú banyaként említenek. Nevének eredeti jelentése: varázsló.

A Vénség másik, jól ismert aspektusa a bölcs jövendõmondó istennõ. Cerridwent a kelta mitológiában a költészet, a hold, a jövõbelátás, és a bölcsesség istennõjeként tisztelik. A név "Cerridwen" azt jelenti: áldott költészet. A róla szóló legendákban általában boszorkányként jelenik meg, vörös hajjal és az üstjével, melyben a bölcsesség varázsitalát fõzi. istennõként jóságos, boszorkányként néha félelmetes alakban ábrázolják.

Csakúgy, mint a szûz istennõk között, a banyaaspektusok közt is megtalálhatjuk az igazság és igazságosság istennõit, valamint a háború istennõit, azokat, kiknek természete a pusztító istennõ attribútumhoz áll közel. Érdekes, hogy ezek az istennõalakok gyakran összefonódnak az Anya képzetével is.

Nemeszisz ("igazságos végrehajtás") õsi istennõ volt az attikai Rhamnuszban. Ókeánosz leánya, aki majdnem olyan szép volt, mint Aphrodité. A könyörtelen megtorlás és az osztó igazság istennõje, akit hol szárnyakkal, hol szárnyak nélkül ábrázoltak. Haragja leginkább azok ellen irányul, akik a természet rendjének törvényeit megsértették, vagy a gõg és a fennhéjazás bûnébe estek. Szarvasokkal díszített ezüst koronát visel, s korbács lóg az övén. Az ábrázolásokon kezében tartja kerekét, mely eredetileg a Napév szimbóluma volt. Amikor ez a kerék félig megfordult a kezében, a szent királynak meg kellett halnia, de mikor a kerék teljes fordulatot vett, bosszút állt vetélytársán, aki elfoglalta a helyét.

Szekmet a perzselõ nap egyiptomi, oroszlánfejû istennõje, az anyák oltalmazója, a háború, gyûlölet és halál úrnõje. Õ volt a járványok felelõse és terjesztõje is, betegségdémonok álltak szolgálatában, ugyanakkor gyógyító istennõ is, az orvosok oltalmazója, akik a papjainak tartották magukat. Utó és Nehbet istennõkkel együtt a fáraókat óvja: mellettük áll a harcban, lába elé dönti az ellenséget, külsejével megrémíti, leheletének lángjával pedig megöli. Mágikus erejénél fogva elpusztíthatja az embert, betegséget vihet rá, vagy meggyógyíthatja.

Káli az indiai mitológiában Siva kísérõje, az átalakulás, vagy is a halál és az újjászületés istennõje. Csak pusztulás, megsemmisülés árán jöhet létre valami új a világban. Az élet és a halál elválaszthatatlan egységet alkot. Kálit fekete vagy néha kék színben is ábrázolják, mert a nõi energiát testesíti meg. Ebben a formájában Bhadrakálínak vagy Mahákálínak is nevezik. Lángoló szemei vannak, és hosszú nyelve gyakran kilóg. Nyaka köré kígyók tekerednek, s mind a tíz kezében fegyvert tart. Kezeiben íjat, nyilat, korongot, kardot, pajzsot, hurkot, lándzsát, kagylókürtöt, egy koponyát és egy holdkorongot hordoz. Néha nyolc, illetve négy kézzel is ábrázolják

Tlazolteotl a bélsárevõ istennõ, a föld, a termékenység, a szexuális vétkek, a megbánás istennõje és az éjszaka úrnõje az azték mitológiában. Neve kapcsolatba hozható a nahuatl tlazolli szóval, aminek a jelentése betegség. Közép-Amerika egyik legõsibb istene, kultuszát az aztékok valószínûleg a huaztékoktól vették át. A vétkesek pártfogójaként tisztelték.

A kelta Morrighan a háború, a párbaj és a csaták igazságos istennõje. Holló királynõ. Morrigan gyönyörûségesen szép, hullámos, vörös haját kilenc fonatba fonja, színe az õszi juharfáé, illata olyan, mint az esõé. Az istennõnek vörös a szemöldöke, bõre fehér, szemei kékek. Karmazsinvörös ruhát hord arannyal szegélyezve. Nemcsak holló alakban jelenhet meg, hanem varjúként, gonosz banyaként, fekete macskaként, farkasként, angolnaként, sárkányként, tehénként és hófehér hattyúként is. A kelta mitológiában a csata, a küzdelem és a termékenység kegyetlen istennõje. Emmas lánya, Daghda kedvese.

Klasszikusnak mondhatóak a sorsistennõ alakok. A moirák a végzet irányítói, az emberi élet fonalát szövõ, gombolyító, illetve elvágó három istennõ a görög mitológiában. A mondaköltészet eltérõen hol Zeusz, hol Nüx (az éjszaka) lányainak mondja õket. Nevük a hagyomány szerint a következõ: Klóthó (Fonó), Lakheszisz (Sorsjuttató), Atroposz (Kérlelhetetlen). E nevekbõl csak a modern képzelet alkotta meg a képet, hogy Klóthó fonja, Lakheszisz eregeti és Atroposz elvágja az élet fonalát; az antik ábrázolásokban csak az elsõ fon, a másik kettõ sorstáblát vagy mérleget tart a kezében. A római mitológiában párkák néven ismertek.

A görög Ananké neve megfellebezhetetlen szükségszerûséget, sorsot, kikerülhetetlen végzetet jelent. Õ a végzet és az elkerülhetetlen sors istennõje, a Moirák anyja. Ananké két térde között orsó pörög, amelynek tengelye a világ tengelye, s a Moirák idõnként segítenek pörgetni az orsót. A római mitológiában Necessitaszként ("szükség") volt ismert.

A germán mitológia Nornái az alvilágot, a földet és az istenek honát összekötõ világkoris, az Yggdraszil gyökerei közül feltörõ, életadó Urd forrás mellett tanyáznak, ami arra utal, hogy eredetük egy a világ eredetével, és hogy õk biztosítják az élet folyamatosságát.

A skandináv mitológiai történetek tárházából, a Verses Eddából a Nornák nevét is megtudhatjuk: "Tudok egy kõrisfáról, a neve Yggdraszil... örökzölden virul Urd forrása mellett. Ott élnek e nõk, titkok ismerõi... Az elsõ neve Urd ("sors"), a másodiké Verdandi ("keletkezés", "születés"), a harmadiké Skuld ("kötelesség"). Rúnákat rónak, törvényt szabnak, életet adnak, halált osztanak; minden emberfiának sorsot mondanak." A germán hagyomány szerint a Nornák az ember sorsát a mágikus erejû rúnák segítségével határozzák meg születése pillanatában, majd eljövendõ életének eseményeit egy táblára vésik.