Osara: Az Istennő arcai



Az emberiség történetének során az istennő számos különböző alakban, arccal bukkant fel az egyes korokban. Kultusza sokféle különböző formában virágzott, tisztelték szűzként, anyaként, bölcs öregasszonyként, félték pusztító haragját, kérték védelmét, áldását.

A Wicca források gyakran hivatkoznak a Hold három fázisához kötött istennő aspektusokra, így a telő hold szűz, a telihold Anya, és a fogyó hold Vénség vagy Banya arcára. Ha egy kicsit közelebbről megvizsgáljuk ezeket az aspektusokat, látni fogjuk, valójában mennyire összetettek, mennyi különböző vonás, tulajdonság színezi ezeket az ősképeket.


A Szűz

A Szűz egyik legtipikusabb megjelenési formája a vadászistennő. Az egyiptomi Neith istennőt a harc és a vadászat istennőjeként valószínűleg az egész Delta-vidéken tisztelték. Attribútuma az íj, a nyíl és a pajzs volt. Az Óbirodalomtól kezdődően Ozirisz, Ré és a fáraó védelmezőjeként, mint a háború istennője lépett fel, és nyilaival álmot bocsátott a rossz szellemekre. E célból varázserejének jelképét felvésték az ágyak fejére is. Később azt tartották, hogy ő az az istennő, aki megtanította az embereket a szövés művészetére és ő adományozta a vászoncsíkokat, melyeket az elhunyt testére göngyöltek
Artemisz Zeusz és Létó gyeremeke, Apollón ikertestvére a görög mitológiában. A Hold és a vadászat szűz istennője, ő segít a szülésnél és védelmezi a nőket és a gyermekeket. Szenvedélyes vadász, akit rövid szoknyában ábrázoltak vállán azzal a tegezzel, amelyben Héphaisztosz és a Küklópszok készítette nyilak és az íja volt. Ezekkel mindig célba talál. Ezenkívül, mint a Hold istennője homlokán egy félholdat is visel. Leggyakrabban a távoli hegyi erdőket járja nimfákkal a sarkában, akik közül csak a szűzeket tűri meg maga körül.
Az ókori Hellászban Artemiszt sokfelé tisztelték, és amikor a leányok elérték a pubertás kort, akkor Artemisznek ajánlották őket, mint szűzeket. Amikor majd házasságra adták a fejüket, akkor egy áldozati máglyán fel kellett áldozniuk addigi szűz gyermekéletük holmijait, így a babákat, játékokat és egy hajfürtjüket.
A gall Arduinna az erdők, hegyek (főleg az Ardennek) és a vadászat istennője. Szent állata, a vaddisznó kíséri.
A vadászistennő alakjához tartoznak a félelmetes harcos szűzek is. A valkűrök a skandináv mitológiában Odin szolgálói. A feladatuk az volt, hogy kiválasszák a csatában elesettek közül a leghősiesebbeket, és a Valhallába vigyék őket, hogy einherjarok legyenek belőlük.
A modern művészetekben a valkűröket néha szárnyas lovakon száguldó, gyönyörű, védelmező szűzekként ábrázolják, sisakban, lándzsákkal felfegyverkezve. Azonban a közhellyel ellentétben a valkűröknek nem voltak szárnyas lovai, hátasaik inkább rémisztő farkasfalkák voltak, akik a halott harcosok tetemeinél gyülekeztek. Jóllehet farkasokon jártak, maguk a valkűrök hollószerűnek tuntek, akik a csatamező felett repülve választották ki a hős elesetteket. A valkűrök páncélja furcsa, vibráló fényt áraszt, amely fel-felvillan az északi égbolton, létrehozva azt, mit az emberek Aurora Borealis-nak, avagy "északi fénynek" hívnak.

A Szűz istennő másik. jól ismert aspektusa az igazság és igazságosság védelmezője.
Maat az ókori egyiptomi vallás szerint az igazság és a rend, valamint a törvény megszemélyesítője és istennője. Ő képviseli a teremtéskor felállított világrendet, melynek fenntartása a fáraó feladata. Ábrázolása majdnem mindig teljesen antropomorf: fején tollat viselő, gyakran szárnyas nőalak.
Ha valaki meghalt, Maat döntötte el, hogy a szíve eléggé tiszta-e ahhoz, hogy az örök boldogság mezejére léphessen: ha a halott szíve nehezebb volt, mint Maat tolla a mérleg másik serpenyőjében, helyben felfalta Ammut, a félelmetes Halottfaló.
Imádatának legfontosabb része az volt, amikor az uralkodó rituálisan felajánlotta az istennő kis alakját az istenek templomaiban, annak jeleként, hogy fenntartja a rendet.
Diké az igazságosság istennője a görög mitológiában, Zeusz és Themisz lánya. Mellékneve: Asztraia vagyis csillagszűz. Halandónak született, az aranykorban még emberek között élt, próbált rendet tartani, és ha jogtiprást észlelt, jelentette Zeusznak. A bronzkor kezdetén elhagyta a Földet és csillagképpé (Szűz) lett.
Jusztícia az ókori római mitológiában a törvényhozás, az igazság istennője, akit mérleggel a kezében, bekötött szemmel ábrázoltak.

Az igazságossághoz gyakran a bölcseség istennője forma is párosult.
Pallasz Athéné a szépséges szűz, a bölcsesség, az igazságos háború, a jog, az igazságosság, a művészetek, a kézművesség és a képzés istennője a görög mitológiában. Zeusz legkedvesebb gyermeke.
Athénét mindig karddal és lándzsával ábrázolták, sisakban, és az anyja által készített gorgófos mellvértben. Ehhez készíttette apja Héphaisztosszal az Aigisz pajzsot, amelyet ha megrázott, a hadak földre estek. Szent állata a bagoly. Athéné oltalma és hatalma alatt álltak a városok, amelyek közül az első volt Athén, amiért Poszeidónnal kellett megküzdenie.
Athéné az igazságosság jegyében gyakran segített a mitikus hősöknek, így Odüsszeusznak is. Szerette az embereket és tanította is őket. Az asszonyoknak megmutatta a szövés és a fonás technikáját, a férfiakat megtanította az építészetre, kovácsmesterségre, aranyművességre és kelmefestésre. A legenda szerint Athéné a fuvola feltalálója is.
Minerva az ó-itáliai népeknél (szabinok, etruszkok és latinok) a kézművesség és az ipar védelmezője. Apja fejéből pattant ki mennydörgés közepette, teljes fegyverzetben, csakúgy, mint Pallasz Athéné. Harcias és szűz istennő, védte a városokat, a mestereket, a művészeteket, a hajózást, az igazságot és az igaz ügyért harcolókat.
Minerva okos, jó stratégiai érzéke van, konfliktushelyzetben is az eszére és nem a szívére hallgat, jó gyakorlati érzéke van, s képes előre tervezni. Szent állata a bagoly, bagoly képében is ábrázolták.
Később – a köztársaság korában – Athéné kultusza egybeforrott a római Minerva tiszteletével, s különösen Augustus császár óta úgy is tisztelték, mint a bölcsesség istenasszonyát, aki a háború és a gyógyítás istennője is.
Szesat az ókori egyiptomi vallásban az írás istennője. Neve az írnokot jelentő szó nőnemű alakja. Ő a feljegyzések, számolás, népszámlálások istennője is, egyes ábrázolásokon a hadizsákmányt, hadifoglyokat vagy a király uralkodási éveit számolja. Egyben a könyvtárak védelmezője.
Ábrázolásai antropomorfak, ruháján leopárdbőrt viselő nőalak, fején diadémból kiemelkedő jelkép, talán hétágú csillag. A csillagot néha lefelé fordított szarv- vagy félholdforma veszi körül, amin néha két sólyomtoll áll.
Az istennő időnként az év hieroglif alakjaként is szolgáló pálmaágat tartja kezében, alsó vége néha az örökkévalóságot szimbolizáló sen hieroglifában végződik.

Kevésbé ismertek a Szűz gyógyító istennő aspektusai. Közéjük tartozik Salus, aki az egészség istennője volt az ókori Rómában, valamint a közjólét megszemélyesített úrnője. A Kuirinus dombon épült Salus Publica Populi Romani („a római nép közegészségügyének istennője”) templomot is az ő dicsőségére emelték.
Salus alakját kígyóval és csészével ábrázolták; neve a salubrius, egészséges szóból származik. Az istennő egyébként görög eredetű - ők Hügieia néven tisztelték, aki Aszklépiosz és Épióné leánya, az egészség, a tisztaság és a közegészségügy istennője. Aszklépiosz kultuszának fontos alakja – amíg az orvos-félisten a gyógyítás megszemélyesítője, addig leánya, Hügieia a betegségek megelőzésének és a jó egészség megőrzésének megtestesítője. Hügeiát az ókori művészet szép fiatal lányként ábrázolja, akárcsak Salust, aki egy teste köré tekeredő, vagy kezében tartott kígyót csészéből itat. A kígyó a megújuló életerő szimbóluma; a csészéből ivó kígyó a gyógyszerészet emblémája.
Bona Dea („a jó istennő”) a római mitológiában a termékenység, a gyógyítás, a szüzesség és a nők istennője. Faunus lánya, egyes mítoszokban egyben felesége is. Ünnepségein és templomi szertartásain egyetlen férfi sem vehetett részt, mert Bona Dea Faunus házában is férfi látása nélkül élt. Ha férfi keveredett volna tisztelői közé, azt vaksággal büntette. Templomának kertjében, ahol a papnők különböző gyógynövényeket termesztettek, betegeket gondoztak.
Is-cselt a maják holdistennőként tisztelték. Őt tekintették az eső és a víz minden megjelenési formája irányítójának. Szivárványhölgynek is nevezték, mivel lényege jelen van a vízcseppekben, amelyeknek fénytörése létrehozza a szivárványt. Is-csel nagy hatalmú gyógyító istennő.

A Szűz fontos aspektusa a fiatalság istennője. Hébé az ifjúság istennője a görög mitológiában. Eredetileg az ő feladata volt a fiatalságot és örök életet biztosító nektár őrzése és annak felszolgálása az Olümposzon, ám ezt a szerepet Ganümédész hamarosan átvette tőle. Mégis Hébét gyakran emlegetik úgy, mint az istenek pohárnokát. Ő készítette el testvére, Arész fürdővizét, és ő segítette fel Hérát rettegett harci szekerére. Hébé őrizte az örök fiatalság forrásának titkát és helyét. Gyakran járt az emberek között, és nyilaival elvette az ifjúságot a halandóktól és másnak adta oda. Hébé nyilai egy idő után mindenkit eltaláltak. Ezek a nyilak ráncokat és néha betegségeket, fájdalmakat hoztak, de bölcsességgel és tapasztalattal társulhattak.
Idun a skandináv mitológia nőalakja, a költészet istenének, Braginak a felesége, az ifjúság és a tavasz istennője. Csodálatos almákat őriz, amelyekből az istenek esznek, hogy örökké ifjak maradjanak.
A japán Reishi Senshi szintén az Egészség, Élet és Örök Fiatalság istennője.
A fiatalság istennői az Anya alakjainál is megjelennek (lásd később), mint szerelemistennők.

Sok helyütt nagyon hasonló attribútumok kapcsolódnak a hajnal bájos istennőihez is.
Az inka Chasca a Hajnal és az Alkonyat istennője. Gyönyörű, hullámos hajú, hajadon lányként ábrázolják. A napisten, Inti szolgálatában áll, emellett a fiatal szüzek védelmezője is.
Az egyiptomi mitológiában Tefnut a hajnalpír istennője. Oroszlánfejjel ábrázolták, s sokszor tűnik fel együtt a férjével, Su-val, a levegő istenével. különböző elképzelések szerint Su és Tefnut egyetlen lelken osztozott, melynek csupán két aspektusa voltak.
Aurora a hajnal ókori római istennője. Minden reggel ő vezeti fel testvérének, a napistennek szekerét az égboltra. Sok helyen kezében kulcsokkal ábrázolják, melyek az ég kapuját nyitják.

A Holdistennők egy része szintén a Szűz aspektust hordozza.
Szeléné a görög mitológiában az ősi hold istenség megszemélyesítője, a római mitológiában alakja Luna istennőjével azonosítható. A Hold az éjszaka bolygója; a szépséget, a fényt jelképezi a sötét végtelenben. A Hold általában a női princípium, az odaadás, a termékenység, a természet ciklikusságának, változékonyságának jelképe.
A Szelénét ábrázoló képzőművészeti alkotásokon az istennő mint szép, fehér arcú, fiatal nő jelenik meg, kettős fogatú ezüst szekéren, amelyet igás ökrök vagy fehér lovak húznak. A késő Reneszánsz alkotásokon szélfújta fátyolban, félhold alakú diadémmal, fáklyát tartva, ökör vagy lóháton láthatjuk, miközben szelt fényt vet a halandókra.
A wales-i kelta Blodeuwedd a virágok, bölcsesség, a holddal kapcsolatos misztériumok és beavatási szertartások úrnője. Nevének eredeti jelentése: Virágleány; a modern nyelvben baglyot jelent.

A Szűz utolsó, fontos aspektusa a szent tűz őrzője.
Hesztia a görög mitológiában Rheia és Kronosz legidősebb gyermeke. Hesztia a családi tűzhely védőistennője, a házias élet, a családi élet védője, akinek szentélyei minden városban álltak. ő őrizte a szent lángot a megszentelt hegyen: ezt a lángot lopta el Prométheusz az embereknek. Miután a tűz lekerült a földre, Hesztia szentélyévé vált minden tűzhely, eképp a házak kemencéi és kandallói is.
Hesztia megesküdött Zeusznak, hogy örök életében megőrzi szüzességét, ezért Hesztia papnői is szűzies életre vállalkoztak. Minden városban nagy tisztelet övezte papnőit, ugyanis az istennő szentélyében őrizték a szent lángot, és a görögök hite szerint ha ez kialudt, az bajt és pusztulást hozott a városra.
A római Veszta úgyszintén védője a házi tűzhelynek, akit minden házban, azonfelül pedig egy közös állami szentélyben is tiszteltek. Ez utóbbi a régi királyi palota (Regia) közelében, a város központján volt. Benne laktak Veszta papnői, a Veszta -szüzek, míg a főpap (pontifex maximus) a régi királyi palotából ellenőrizte Veszta tiszteletét. E tisztelet lényege abban állott, hogy az oltáron örök tüzet élesztettek, mely mintegy az istennőt magát jelképezte, mert külön szobra a szentélyben nem volt. A tüzet minden márc. 1.-én megújították; ha magától elaludt, nagy szerencsétlenség jelének vették az egész államra nézve, amit aztán csak úgy tehettek jóvá, ha egészen sajátságos módon (gyújtótükör, gyümölcstermő fa száraz gallyainak dörzsölése) új tüzet élesztettek a tőzhelyen.
Brigid istennő a kelta főisten, Dagda leánya, akit költőnőként is emlegettek. Brigid a tűz, a termékenység, a házitűzhely, a női foglalatosságok és mesterségek istennője. A gyógyulást, az orvoslást, a földművelést, az ihletet, a tudást, a költészetet, a jövendőmondást, a látnoki képességeket, a kovácsmesterséget, az állattenyésztést, a szerelmet, a boszorkányságot és az okkult ismereteket is felügyelte, sőt a harcművészetek istennőjének is tartották. ő a druidák patrónusa, valamint gyermekáldás úrnője is, ő hajol minden bölcső fölé.
Brigidhez azonban nemcsak a szent tűz tartozik, hanem a források és kutak is. A kelta hit szerint a források összekötötték az Alvilágot és az Istenek Honát, mivel a föld mélyéből törtek elő, de az ég ragyogását tükrözték vissza. Így egészül ki Brigid képe, a Tuz és a Víz egyesítő úrnőjeként.


Az Anya

Az Anyaistennő talán legismertebb arcaként tartjuk számon a termékenységistennő alakokat. Az istennő legrégebbi, ismert ábrázolásai ezt a formát öltötték, gondoljunk itt a Willendorfi Vénusz alakjára. Egy nemrég előkerült német termékenység-Vénusz korát legalább 35 ezer évesre becsülik. A legtöbb ilyen darab a Pireneusok közeléből származik, és átlagos koruk kb. 25-29 ezer év.
A germán Ostara istennő a keleten (Osten) felkelő, éltető naptól, a hosszú, borús, rossz kedvet sugalló tél után az embert a napfényes kikelettel megajándékozó égitesttől származtatja nevét. Az ő szent állata a nyúl. Feladata a tavasz, a megújulás és az újhold elhozása volt. Ő a hajnalpír és a termékenység istennője is.
Az akkád-babiloni Istar vagy Asztarté a sumér Inanna megfelelője, a mezopotámiai mitológiában a növényi és állati vegetáció, a szerelem, a viszály, a termékenység, az anyaság istennője. Istarként a háború istennője is volt, és olykor szakállal ábrázolták. Niusziana néven asztrális istenként, „a reggeli felmenetel csillagaként”, azaz a Vénusz bolygóként reggel keleten látható, Hajnalcsillag alakban is tisztelték.
A későbbi korokban kultusza széles körben elterjedt. Jelképe a szalagos (vagy copfos) gyűrű, ami képírásos jelévé is lett. Másik jelképe a néha csillagot is formázó, sokszirmú rózsa.
Az inka Mama Allpa termékenység istennő, akit általában több mellel ábrázolnak. Ő a "földanya", "a világ méhe".
Rosmerta gall termékenységistennő. Ábrázolásain egyik kezében bőségszaru, másikban kígyós bot látható.
A kelta Modron szintén termékenységistennő, ő az Isteni Anya, fia Mabon. Ábrázolásain bőségszaruval, gyermekkel és gyümölcsökkel látható.
A görög Amaltheia az isteni kecske, amely tejével a csecsemő Zeuszt táplálta. Gondoskodását Zeusz úgy hálálta meg, hogy egy arany kutyát ajándékozott neki, hogy az őrizze, halála után pedig csillagképpé változtatta (a Bak vált belőle az Állatkörben). Szarva, a csodálatos bőségszaru Tükhének, a szerencse istennőjének tulajdonába került. Amaltheia bőréből készítette Zeusz legyőzhetetlen pajzsát, az aigiszt.

A termékenységistennőkhöz állnak közel az életadó természet- és földistennők.

"Földanya, boldogok anyja, halandó embereké is,
mindenadó, mindentápláló, mindenemésztő,
rügynevelő, termést hordó, szépévszakú, gazdag,
tarka leány, a világnak, a nemmúlónak a széke,
könnyű szülésekkel szülő sokféle gyümölcsöt,
boldogsorsú, örök, mélykeblű, áldva magasztalt,
jószagú-fű-szerető, istennő, tarkavirágú,
záporeső-váró, ki körül csillagzatok ezre
úszik örök természettel, csodaszép folyamárban,
nőttess hát minekünk jókedvű, drága gyümölcsöt
jószívben, kegyes istennő, boldog virulásban."

(Orphikus himnusz: A Földhöz)

Talán a legismertebb Gaia, a görög mitológia földistennője, Káosz és Erósz szerelmének gyümölcse, a világmindenség megingathatatlan alapja.
Tiamat a mezopotámiai mitológiában a sósvizű tenger és az őskáosz nőnemű megtestesítője. Férje Abzu, aki a Tiamatba ömlő folyók képében megtermékenyítette őt, és együtt így hozták létre az első isteneket. Marduk megölte, kettévágta és belőle alkotta meg az eget és a földet.
Cybele eredetileg a frigek nemzeti istenasszonya volt, az összes istenségek anyja (Magna Mater), akit Kis-Ázsia számos helyén rajongó módon tiszteltek. Kultuszának főfészke Galatiában volt. Papjai az istennő tiszteletére ki is herélték magukat. Ünnepén a tömeg dobokkal, kürtökkel és sípokkal tombolva járt be hegyet-völgyet. A görögöknél Kréta szigetén jutott ez az istennő nagyobb jelentőségre, ahol szintén zajos táncokat és körmeneteket rendeztek tiszteletére.
A keleti Cybelének a görög Rheával történt egyesüléséből egy új istenalak, Rhea Kybele keletkezett, misztikus, mindent létesítő görög istenség, maga a termékeny, mindent világra hozó természet.
Matka Ziema a régi idők lengyel pogányainak istennője, nevezték Földanyának vagy a Növények Anyjának is. A költészetben úgy jelenik meg, mint az istennő, "aki felemeli a virágokat".
A lengyelek a Földet szent létezőként tisztelték, az életerő és a keletkezés forrásaként. Az esküket is csak úgy tekintették érvényesnek, ha az esküt tevő közben megérintette a földet. A bűnöket szintén a Földanyának gyónták meg haláluk előtt.
Matka Ziemát nem képzelték el emberi formában és nem tulajdonitottak neki emberi tulajdonságokat - eredeti alakjában tisztelték és imádták.
Hawaii-n Haumea a bőség, termékenység istennője, akinek a neve „ az építő”. Wakea – a Mennyek Urának isteni hitvese. Földanya, akibol az emberiség testet ölt.
A Sheelah eredetileg egy régi, ir kifejezés, melyet lompos, szurtos öregasszonyokra használtak. A Sheelah-k, avagy Sheela-na-gig-ek azonban az istennő termékeny, életet adó alakjának faragott, hires szobrocskái. Ő nemcsak a termékenység istennője, hanem az átmeneté is. Arra figyelmeztet, hogy mindennek két oldala van, élettel, tavasszal szemben áll a halál és a tél. (A Sheelah az egyik legérdekesebb átmenet az Anya és a Vénség között.)
A megtermékenyítésre váró pózban ábrázolt, csúnyán bájos istennő domborművei a kora keresztény időkben még gyakran a templomkapuk fölött kaptak helyet, s valószínűleg őrző-védő szerepet is játszottak. Másfél évszázadon át Sheela-na-Gig keresztény környezetben élhetett, később azonban rejtőzködnie kellett, képmásai közül sok elpusztult. Jelenleg jó részüket múzeumi raktárakban dugdossák, mert szemérmetlen viselkedésük miatt nem kerülhetnek közszemlére - a mai ír régészek egy része szerint.

A természet- és földistennők egy csoportját, a gabonaistennőket érdemes külön is kiemelni.
Démétér a görög mitológiában a földművelés és a termékenység istennője. Az ő segítségével hozott termést minden növény, ő érlelte meg a gyümölcsöket és ő készítette fel a kalászokat az aratásra. Démétér tanította meg az emberiségnek a földművelés művészetét, ő adta az ekét az embereknek és ő mutatta meg a vetés, illetve veteményezés tudományát is az emberiségnek. Kronosz és Rheia leánya, Zeusz testvére, akitől legkedvesebb gyermeke, Perszephoné született.
Ábrázolásain jobbjában tartja termést hozó botját, amellyel olykor végigsuhint a termőföldek felett. Baljában gyümölcskosarat vagy búzakalászokat tart. Gyakran ábrázolják sarlóval a kezében. Fejét fonott kalászkoszorú díszíti. Néha fáklyát tartva is megjelenítik, utalva Perszephoné keresésére. Szent állata a kígyó és a disznó is.
Ceresz a római mitológiában a növények, főleg a gabona ültetése és az anyai szeretet istennője volt. Általában jogarral, virágokkal és gyümölcsökkel teli kosárral és búzaszálakból szőtt koszorúval ábrázolták.
Az inka Mama Zara is a gabona istennője. Alakja a kukorica learatásához szorosan kötődik, sőt amikor a kukoricának több hajtása is kifejlődik, az úgy néz ki, mintha feje és végtagjai lennének, akkor ezt anyagba "öltöztetik". Ezt a babát az istennő élő energiája megnyilvánulásának tartják.
Az azték Csikomekoatl (hét kígyó), más néven Silonen a zsenge kukorica anyja, a kukorica, az étel és a bőség istennője az azték mitológia középső idoszakában. Szinteotl kukorica isten társa, jelképük egy kukoricacső volt.
A gabonaistennők között akad néhány olyan is, akinek alakja ötvözi az Anya és a Banya egyes aspektusait. Ilyen például a sok szempontból egyedülálló Luca. Megjelenése a magyar néphitben az év egyetlen napjához - december 13-ához - kötődik. A naptárreform előtt ez a nap volt az év leghosszabb éjszakája, ezért kötődik erőteljesen a Holdhoz, az Éjszaka Úrnőjéhez, és rajta keresztül a boszorkányokhoz. Maga a név eredete (Luca - lux (latin)) a fénnyel való szimbolikus kapcsolatra utal. Lucának ismert nemcsak asszonyi, hanem disznó alakja is, ebben hasonlatos az ősi görög termékenységistennőhöz, Démétérhez. Feltehető, hogy a lucabúzában is különböző áttételeken keresztül az Adonisz-kultusz és bizonyos vonatkozásban a Démétér-kultusz nyomai őrződtek meg.
Szent Lucia tisztelete Itáliában volt a legerősebb, a „démonikus” Lucát a magyarokon kívül horvátok, szlovének, szlovákok, osztrákok részesítették tiszteletben. A „gonosz” Luca meglovagolja éjjel a jószágot, és az reggelre megdöglik. Át tud bújni a kulcslyukán, és megijeszti, megrontja a kisgyerekeket. A kéményen is alá tud ereszkedni, és tanítja a boszorkánytudományt. A lányoknak Luca napján nem volt szabad tükörbe nézniük, mert Luca elveszi a szépségüket.
A néphit szerint a nevenapján végzett munkák (fonás, szövés, lúgzás, kenyérsütés, meszelés) tilalmainak megszegőit megbüntette. Luca a baromfiak védője is, az ő napján szokták a csirkéket arra biztatni, hogy jól tojjanak.
A másik hasonló istenség az ír Cailleach, aki szintén kötődik a gabonához (bővebben lásd a Vénség résznél).

A természet-és földistennőkhöz közelálló alakok az égistennők is, bár ők meglehetősen ritkák. Nut Egyiptom legősibb istennői közé tartozik. Elsősorban az égbolt megtestesítője, bár karaktere számos más aspektust is magába foglal. Néhány tudós úgy véli, hogy Nut eredetileg a Tejutat testesítette meg. Ezt támasztaná alá a Halottak Könyvének két egymás utáni fejezete, melyek közül az első a csillagoknak erre az éjszakai égbolton áthúzódó ezüstös szalagjára utal és azt követő, mely Nutot szólítja meg.
Nut teste akadályozza meg a káosz erőit abban, hogy áttörjenek az égbolton és elnyeljék a világot, az ő teste valójában az égbolt, amely elválasztja a Napisten által teremtett és az ő rendje szerint kormányzott világot az amorf ősanyagtól. A villámlást Nut nevetésének, az esőt a könnyeinek tartották.
Nutnak legalapvetőbb vonása, hogy ő az „Istenek anyja”. Úgy gondolták, hogy a Nap a csillagokkal az éjszaka óráin keresztül biztonságosan az Égistennő testén belül utazik, hajnalban pedig belőle születik újjá. A hajnal vörös izzását Nut lányának nevezték.
Állati formában általában Égi Tehénként találkozunk vele, illetve Égi Anyadisznóként. Szarvasmarhaként a Nap és a csillagok bárkában utaznak teste alsó felén. Su, a levegő istene gyakran áll alatta feltartott kézzel, lábait – az ég oszlopait – pedig Heh támogatja. Anyadisznóként gyakran kicsinyeivel együtt ábrázolták. Egy korai szövegben Nutot méhként képzelték el, aki hatalmat gyakorol az istenek felett. 
A kelta Arianrhod a szépség, termékenység és lélekvándorlás istennője. Legismertebb mellékneve a Bő Gyümölcsű Anya. Csillag- és égistennő, az újjászületések úrnője, teliholdistenség. Palotáját Caer Arianrhodnak (Északi Fénynek) nevezték. A Holdban mutatja meg az arcát, a druidák főként a teliholdban ismernek rá. A csillagok ezüstkerekének őrzője, ami az idő és a sors szimbóluma. A kereket Lapátkeréknek is hívták, s úgy tartották, hogy ez a hajó viszi a holt harcosokat Holdországba, Emániába.
Ilmatar finn éganya, vízanya, teremtő istennő, a Természet lánya, a vizek anyja. Évszázadokon keresztül lebegett a kozmikus óceánban, majd amikor egy madár fészket rakott a térdén és tojásokat kezdett költeni, az istennő izgatottságában felborította a fészket. Az eltört tojáshéjakból lett az ég és föld, a sárgájából alakult ki a Nap és a fehérjéből a Hold. A tojások szétszóródott töredékei csillagokká váltak. Később Ilmatar megteremtette a kontinenseket és a tengereket, majd megszülte Väinämöinen-t, a finn hőst.

Az anyaistennők közül kiemelt helyet foglalnak el a szeretet, a kegyelem, a megbocsátás védelmező istennői. Közülük Európában messze a legismertebb a Madonna alakja.
A buddhista mitológiában Tára istennő felel meg ennek a képnek, a végtelen könyörületesség megtestesítője, akinek kultusza különösen Tibetben, Mongóliában és Nepálban elterjedt. Amikor kultusza a 11. században eljutott Tibetbe, származásáról több mítoszt is lejegyeztek. Az egyik változat szerint Tára Avalokitesvara az egyik legfontosabb bodhiszattva - megvilágosodásra törő, segítő lény - könnyéből született, amikor az a világ szenvedéseit siratta. Mivel a végtelen könyörületesség Tára lényege, segítségében bízva, alakját gyakran megmintázták. A hagyományokat őrzik a nálunk kapható, eredeti tibeti kézműves munkával készült, különböző nagyságú, kecses, vörös- és sárgaréz Tára szobrocskák is, amelyek nemcsak szépségükkel bűvölik el mindazokat, akik megvásárolják őket, de nyugalmat és biztonságot sugároznak otthonaikban.

Az Anya egyik legjellemzőbb arca az isteni anya, a család és az otthon védelmezője.
A litván Mara istennő az isteni anya, a nők védelmezője, a termékenység istennője, a háziállatok patrónusa, és minden mezőgazdasági tevékenység jóindulatú úrnője.
Héra a görög mitológiában Zeusz testvére és felesége, a házasságot és a születést védelmező istennő. Neve feltehetőleg „oltalmazót”, „úrnőt” jelent. A képzőművészetben érett asszonyként ábrázolják, állandó jelzője a "tehénszemű".
Ízisz az ókori Egyiptom egyik legjelentosebb istensége, anyaistennő, a varázslás, a termékenység, a víz és szél, a tengerhajózás istennője, a nőiesség és a hűség szimbóluma, Ozirisz felesége, Hórusz anyja.
A Halottak Könyvében Ízisz jellemzése: "Ő, aki életet ad égnek és földnek, ismeri az árvát, ismeri az özvegyet, igazságot keres a szegénynek, biztonságot nyújt a gyengének." Ízisz más címei: Az ég királynője; Az istenek anyja; Ő, aki minden; A zöld termény úrnője; A ragyogó az égen; A tenger csillaga; A mágia nagy úrnője; A mágia, termékenység, természet, anyaság és túlvilág istennője; Az Életház úrnője; Ő, aki ismeri a szív helyes használatát; Az ég fényhozója; A hatalom szavainak úrnője és A tenger felett ragyogó hold.
A görög-római világban Ízisz a misztériumvallások egyik legfontosabb alakjává vált, és több ókori szerző is említi templomait, kultuszát és szertartásait.
Szelket skorpió alakú istennő az egyiptomi mitológiában az, aki a házastársak násza felett őrködik. Foleg Alsó-Egyiptomban tisztelték. Szent állata a skorpió.
Tauret szintén egyiptomi istennő, az asszonyok, terhes anyák és gyermekek gyámolítója. Vízilótestű, krokodilfejű, oroszlánmancsokon álló alakban ábrázolták, amint a védőerővel rendelkező mágikus hurokra, az ankhra támaszkodik. A terhes asszonyok amulettként viselték képmását. Szülés közben is védelmet tulajdonítottak neki. Tauret a termékenység szimbóluma is.

Az anyaistennők egy másik prototípusa a szerelemistennő, igazából a Szűz és az Anya közötti átmenetnek is felfogható, de mivel általában serkentő, kreatív, megtermékenyítő aspektusokkal is felruházzák ezen istennőket, ezért inkább az Anya kategóriánál említjük őket.

"Zengem az istennőt, aki Kyproszban született: ő
mézes ajándékot hoz a földre, örök mosolyával
isteni arcán, és kifakasztja a vágy bimbóit.
Üdvözlégy, gyönyörű gyönyöröknek asszonya! add meg
a szerelemgyújtó dalolásnak drága hatalmát:
minden isten előtt teneked zendüljön az ének!"

(Himnusz Aphroditéhoz)

Hathor óegyiptomi istennő, a szépség, termékenység, anyaság, a vidámság, a részegség és a zene istennője. Egyik neve, a Mehet-weret „nagy áradást” jelent, ami utal a Tejútra, mely a Nílus égi megfelelője volt, ezért Hathort a Nílus áradásával is kapcsolatba hozták, valamint a magzatvíz elfolyásához kötődő asszociációk kapcsán a szüléssel is.
Gyakran ábrázolták tehénként vagy tehénfülű nőként szarvakkal, melyek közt a napkorongot tartja; időnként tükörrel kezében, ami a szépségére utal. Ruhája vörös volt, mely a szenvedélyt jelképezte, bár szent színe a türkiz.
Lada a harmónia, boldogság, fiatalság, szerelem és szépség szláv istennője, a Virágok Úrnője. Fején virágkoszorút visel, és fehér virágokba öltözik. Testvérével és szeretőjével, Ladóval felelősek a zöldellő föld termékenységéért, mivel minden májusban egymást átölelve táncot járnak, és amit megérintenek lábukkal, ott bimbózni kezd a tavasz.
A kelta Cliodna a szépség istennője, madáralakban bukkan fel legtöbbször, leggyakrabban ökörszemként, ki a tengeri hullámaiból emelkedik elő. Szoke haja van, és három madár kíséri: egyikük kék, karmazsinvörös fejjel; másikuk karmazsin zöld fejjel, a harmadik pedig pettyes, aranyfejű. Ezek a madarak mágikus almákat fogyasztanak táplálékként, és édes dalukkal meggyógyítják a betegeket.
Klasszikus szerelemistennő Freya, Odin szerelme, Njörd leánya, a szerelem, a házasélet és a termékenység istenasszonya. Nevének jelentése Úrnő. Házának neve Folkvang (Csatamező), a Valhalla közvetlen közelében áll, ahol a szépséges istenasszony igen sokszor ül rokkája mellett, különösen akkor, amikor a nagyvilágban a vénasszonyok nyarát ünneplik az emberek, és aranyfonalat sző az istenek és emberek örömére. Freyja a szépséges istennő, aki az életet adó erőt adja, ő teszi termékennyé a földet.
Macskáktól vont fogaton utazik, ő védi a házasságot, s az esküvők idején hozzá zengenek az ifjak és leányok szép énekeket. Festőien szép ruhája olyan gyönyörű és annyi tollból van összeszőve, mint a paradicsommadár nászköntöse. Ez a tollruha varázslatosan suhog, akárhányszor Freyja kocsikázni indul az Asgardr végtelenbe vesző útjain.
Atargatisz a szírek, a filiszteusok és izraeliták holdistennője, aki Derceto néven is ismert, mint a legelső halistennő. Lukainosz görög író az i. sz. II. században egy főníciai rajz nyomán úgy írta le őt, mint akinek felső része nő, de derektól lefelé halfarka van. Mint Holdistennő, Atargatisz sok tulajdonsággal gazdagította a hal-istenség képét. Hozzá kapcsolódott az éjszaka titokzatossága és a változó holdfázisok, majd később a csáberő, a hiúság, a szépség, a kegyetlenség és az elérhetetlen szerelem fogalma is. Ezeket a vonásokat a későbbi sellők is tükrözik.
Aphrodité a szerelem és a szépség istennője a görög mitológiában. A rómaiaknál Vénusz, az etruszk mitológiában Turan néven tisztelték.
A mítosz szerint akkor született, amikor Kronosz kardjával kasztrálta apját, Uranoszt. Ettől a tenger habot vert és hullámzott, és a habokból kagylóhéjon kelt ki Aphrodité, akinek szépsége elvakította az Olümposzt. Az istennő neve is születésére utal, hiszen az „aphrosz” szó görögül habot jelent. Ciprus szigetén Petra tou Roumiou-nál lépett partra, amit Aphrodité sziklájának neveztek el. A legenda szerint, mikor kilépett a partra, amerre járt, lába nyomán csodás növények és fák keltek ki a földből. Ezeket az Aphrodité növényeinek nevezett gyümölcsöket, virágokat és illatszereket (kékvirágú lótusz, mirtusz, gránátalma, menta stb.) különösen alkalmasnak tartják a szerelmi vágy fokozására (afrodiziákumok).
Rendkívül szeszélyes és bohó istennő hírében áll, akinek több szent állata is van: tisztasága miatt a galamb, kecsessége miatt a hattyú, termékenysége miatt a nyúl, de a delfin és a veréb is ide tartozik. Kedvelt növényei az Adónisz véréből általa teremtett rózsák, a mirtusz, a gránátalma és a citromfa. Nagy ünnepeket, az Aphrodisziászokat tartották tiszteletére az ókori Hellász különböző pontjain.
Flóra a római mitológiában a virágok és a tavasz istennője. Nimfaként született, akibe beleszeretett a nyugati szél istene, Zephir. Házasságkötésük után vált Florává, a tavasz istennőjévé.
Ünnepe a Floralia, melyet áprilisban vagy május elején tartottak, s az élet ciklusának megújulását szimbolizálta, tánccal, virágokkal ünnepelték.
Vénusz szintén római istennő. Az ősi Itáliában eredetileg, mint növényi termékenységgel kapcsolatos istennő volt jelen. A szerelem, szépség, és termékenység princípiuma kapcsolódik nevéhez. A kertek gondozásának védnöke is.
A szerelem és szépség istennőihez tartoznak a görög nimfák is. A nimfák a szépség, a termékenység, a természet alkotó és tápláló erőinek megtestesítői. A nimfák különösen szép helyekhez vagy tájakhoz kötődnek; otthonaik a hegyek, völgyek, hűs barlangok, ligetek, fák, patakok és folyók; dús réteken táncolnak, virágos mezőkön pajzánkodnak, mindig jókedvűek és gyakori célpontjai az életerős szatírok szerelmi vágyainak.

A Vénség

A banyaistennőkrol beszélve mindenképp meg kell említeni a hagyományos népmesei boszorkányalakot. Legjellegzetesebb és legismertebb példa az orosz mesék és mítoszok Baba Yaga boszorkánya. A mai kutatások a mesebeli vasorrú bábát az ugor kor szellembálványaival azonosítják. Ezek kezdetleges, faragatlan deszka-, vagy fatönk darabokból készültek, a földbe verték őket, és az arcrészüket fémlappal borították be. Létezésük az ugor népek szellemtiszteletének bizonysága. Az akkori emberek rendkívüli megbecsülésben részesítették az elhaltak szellemeit, amelyek hitük szerint még hosszú ideig visszajártak. Számukra készítették a bálványt, hogy a halott lélek ismét testhez juthasson általa. És persze, igyekeztek ezeket a bálványokat mindennel ellátni, hogy a haragjukat magukra ne vonják. A bádoglemez is azért kellett az arcára, hogy a rákent vér és étel el ne korhassza a deszkát. Az orr-részt pedig általában kiálló szeg vagy vasdarab jelezte.

A Vénség egyik legismertebb arca az Alvilág Úrnője. Ereskigal akkád istennő, az Alvilág úrnője. Neve szó szerint a Nagy Föld Úrnőjét jelenti. Ábrázolása általában mezítelen nőalak, akinek fekete haja van. Néha oroszlánfej díszíti.
Érdekesség, hogy az alvilági aspektusok is gyakran összefonódnak az anyával.
Tlaltekutli az azték mitológiában a föld (egyik) istennője, aki felfalta a halottakat, majd új életet öntött beléjük. Annyira féltek tole, hogy minden eddig feltárt temetkezésen, ahol sírmellékletként az ő ábrázolása is szerepelt, arccal lefelé fordítva találták meg. Az eddigi egyetlen kivétel Mexikóvárosban van, ahol az egykori Tenochtitlan főterét feltáró régészek a valószínűleg az azték királyok sírjait is rejtő temetkezési hely bejáratánál találták meg szobrát. Ez guggoló helyzetben ábrázolja az istennőt, akinek hatalmas karmai vannak, a szájába vér ömlik, miközben gyermeket szül.
Coatlicue az azték mitológia kígyószoknyájú ősanyája, a föld istennője, a felhőkígyó Mixcoatl egyik felesége, a Hold és a csillagok szülőanyja. Karja-lába karmos, melle ellapult, nyakában lánc felfűzött emberi szívekből.
A germán Hel az alvilág istennője. Nevének jelentése: ami elrejt.
Loki és Angurboda óriásnő szörnyszülöttje. Csarnoka Elvidnir, ahová Odin, az istenek atyja letaszítja, mert lelkének gonoszsága egy jottányival sem kevesebb, mint atyjáé. A Nifheimrben lakozik, széles és tágas birodalma pedig a Helheimrben terül el, melyet kutyájának, a pokolbeli ebnek, Garmrnak a társaságában barangol végig minden áldott nap.
Hel tányérjának neve Éhség, késének neve Éhínség. Ágyának neve Betegágy, és ágyfüggönyének neve Pislákoló Balszerencse. Hel arcának fele gyönyörű és szépséges, akár atyjáé, másik fele csúnya és alaktalan, akár anyjáé. Testének felső fele rózsaszínu és élő test, alsó fele halott és rothadó.
Nüx a görög mitológiában Khaosz leánya, az első istennő, Erebosz testvére és felesége, Gaia és Tartarosz nővére, az éj megszemélyesítője. Nüx minden nap végén megjelent a földön négy fekete ló által húzott szekerén és sötétségbe borította a világot. Palotája kékes, ködös felhőbe burkoltan állt az Alvilágban, ahol leányával Hémerával, a nappallal élt felváltva, úgy, hogy mikor az egyik hazatért, a másik útnak indult.
Nüx szülte az élet és a halál titkait magukba rejtő, titokzatos, sötét erőket, amelyek diszharmóniát keltettek a világban, de amelyek nélkül se a világ, se annak harmóniája nem képzelhető el.

Az alvilági istennők egy része összefonódik a boszorkány és a Télúrnő alakjaival.
Az ír és skót mitológiában a Cailleach isteni erőkkel bíró boszorkány, félisteni lény, avagy valamely, boszorkányos erőkkel bíró szellemi ős. A szó maga a modern skót-gél nyelvben öregasszonyt jelent, és Írország, valamint Skócia számos mitológiai alakjára alkalmazták.
Skóciában úgy is ismert, mint Beira, a Tél Királynője, számos hegy és domb keletkezését tulajdonítják neki, melyek úgy lettek, hogy Beira átkelt a földeken, s közben sziklákat pottyantott ki a kötényéből. Más legendák szerint maga építette a hegyeket, hogy mint köveken, lépkedhessen rajtuk. Kalapácsot is hordoz magával, hogy kiformázza a hegyeket és völgyeket, és úgy tartják, ő minden isten és istennő anyja.
A Cailleach a megszemélyesített Tél számos tulajdonságával bír: szarvasokat terel, harcol a Tavasszal, botjával megfagyasztja a földeket.
Lá Fhéill Brígdhe (Imbolg, febr. 1.) a napja annak, mikor Cailleach összegyűjti a maradék tüzifát a télhez. A legenda szerint, mivel még azt szeretné, hogy sokáig tartson a fagy, ezért jó időt hoz erre a napra, hogy sok fát gyűjthessen, amivel melegen tartja magát. Épp ezért az emberek mindig örültek, ha február elsején rossz idő volt, mert ez azt jelentette, hogy a Cailleach alszik, és nem maradt sok tüzifája már, a télnek hamarosan vége. Man szigetén, ahol Caillagh ny Groamagh néven ismerik, úgy tartják, hogy ezen a napon hatalmas madár alakot ölt, és a tűzhöz az ágakat csorében gyűjti össze.
Skóciában a "Cailleachan" (vénasszonyok) úgy is ismertek, mint Viharbanyák, és a természet elemi erőinek perszonifikációjaként tekintik őket, különösen a pusztító aspektust előtérbe helyezve. Ezek a természetszellemek különösen a kora tavaszi szélviharokért felelősek, ezért ennek az idoszaknak a népi elnevezése is "A'Chailleach".
Mind Skóciában, mind Írországban a földműves, mikor befejezte az aratást, gabonabábút készített az utolsó köteg gabonából, mely a Cailleach-ot személyesítette meg (neve Carlin vagy Carline). Ezt a bábút áthajította a szomszéd földjére, aki még nem végzett az aratással. Az utolsó földműves, aki befejezte aratását, köteles volt gondoskodni a gabonabábúról a következő év során; azaz szimbolikusan etetnie és szállásolnia kellett a banyát egész tél alatt.

Az alvilági úrnő és a boszorkány fonódik össze a Mágia Úrnőjének alakjában is.
A görög Hekaté Perszész és Aszteria leánya, a bűvölés, a mágia, a rémképek, a boszorkányok, a keresztutak istennője, a Tartarosz kormányzónűje. Hekaté küldte az emberekre a rémképeket és a szörnyalakokat, főleg Empúszát, akit a leányának is mondanak. A varázslók és a boszorkányok is hozzá fordultak segítségért, mikor sötét üzelmeiket végezték és az újhold éjszakáin maga az istennő is feljött az Alvilágból, s fáklyát tartva kezében a Sztüx-melléki kutyák csapatával járta a temetőket és a keresztutakat, ostorral üldözve, hajtva a kísértetek rémes seregét. Ő segített Démétér leányának keresésében is, akinek állandóan környezetében tartózkodott. Szent állata a menyét, szent növénye a sisakvirág volt, amelyet ő talált meg s használt először, s amely erősen mérgező volt.
Hawaii-n Uli szintén a mágia istennője, akinek a neve: „árnyékos”. Uli a földalatti világ ismerője és a titkos jelek olvasója.
A finn Louhi fogatlan, vén öregasszony, a boszorkányság, a gonosz, a fekete mágia istennője. Észak úrnője, akit gyakran gyér fogú banyaként említenek. Nevének eredeti jelentése: varázsló.

A Vénség másik, jól ismert aspektusa a bölcs jövendőmondó istennő.
Cerridwent a kelta mitológiában a költészet, a hold, a jövőbelátás, és a bölcsesség istennőjeként tisztelik. A név 'Cerridwen' azt jelenti: áldott költészet. A róla szóló legendákban általában boszorkányként jelenik meg, vörös hajjal és az üstjével, melyben a bölcsesség varázsitalát főzi. istennőként jóságos, boszorkányként néha félelmetes alakban ábrázolják.

Csakúgy, mint a szűz istennők között, a banyaaspektusok közt is megtalálhatjuk az igazság és igazságosság istennőit, valamint a háború istennőit, azokat, kiknek természete a pusztító istennő attribútumhoz áll közel. Érdekes, hogy ezek az istennőalakok gyakran összefonódnak az Anya képzetével is.
Nemeszisz („igazságos végrehajtás”) ősi istennő volt az attikai Rhamnuszban. Ókeánosz leánya, aki majdnem olyan szép volt, mint Aphrodité. A könyörtelen megtorlás és az osztó igazság istennője, akit hol szárnyakkal, hol szárnyak nélkül ábrázoltak. Haragja leginkább azok ellen irányul, akik a természet rendjének törvényeit megsértették, vagy a gőg és a fennhéjazás bűnébe estek. Szarvasokkal díszített ezüst koronát visel, s korbács lóg az övén. Az ábrázolásokon kezében tartja kerekét, mely eredetileg a Napév szimbóluma volt. Amikor ez a kerék félig megfordult a kezében, a szent királynak meg kellett halnia, de mikor a kerék teljes fordulatot vett, bosszút állt vetélytársán, aki elfoglalta a helyét.
Szekmet a perzselő nap egyiptomi, oroszlánfejű istennője, az anyák oltalmazója, a háború, gyűlölet és halál úrnője. Ő volt a járványok felelőse és terjesztője is, betegségdémonok álltak szolgálatában, ugyanakkor gyógyító istennő is, az orvosok oltalmazója, akik a papjainak tartották magukat.
Utó és Nehbet istennőkkel együtt a fáraókat óvja: mellettük áll a harcban, lába elé dönti az ellenséget – külsejével megrémíti, leheletének lángjával pedig megöli. Mágikus erejénél fogva elpusztíthatja az embert, betegséget vihet rá, vagy meggyógyíthatja.
Káli az indiai mitológiában Siva kísérője, az átalakulás, vagy is a halál és az újjászületés istennője. Csak pusztulás, megsemmisülés árán jöhet létre valami új a világban. Az élet és a halál elválaszthatatlan egységet alkot.
Kálit fekete vagy néha kék színben is ábrázolják, mert a női energiát testesíti meg. Ebben a formájában Bhadrakálínak vagy Mahákálínak is nevezik. Lángoló szemei vannak, és hosszú nyelve gyakran kilóg. Nyaka köré kígyók tekerednek, s mind a tíz kezében fegyvert tart. Kezeiben íjat, nyilat, korongot, kardot, pajzsot, hurkot, lándzsát, kagylókürtöt, egy koponyát és egy holdkorongot hordoz. Néha nyolc, illetve négy kézzel is ábrázolják
Tlazolteotl a bélsárevő istennő, a föld, a termékenység, a szexuális vétkek, a megbánás istennője és az éjszaka úrnője az azték mitológiában. Neve kapcsolatba hozható a nahuatl tlazolli szóval, aminek a jelentése betegség. Közép-Amerika egyik legősibb istene, kultuszát az aztékok valószínűleg a huaztékoktól vették át. A vétkesek pártfogójaként tisztelték.
A kelta Morrighan a háború, a párbaj és a csaták igazságos istennője. Holló királynő.
Morrigan gyönyörűségesen szép, hullámos, vörös haját kilenc fonatba fonja, színe az őszi juharfáé, illata olyan, mint az esőé. Az istennőnek vörös a szemöldöke, bőre fehér, szemei kékek. Karmazsinvörös ruhát hord arannyal szegélyezve. Nemcsak holló alakban jelenhet meg, hanem varjúként, gonosz banyaként, fekete macskaként, farkasként, angolnaként, sárkányként, tehénként és hófehér hattyúként is.
A kelta mitológiában a csata, a küzdelem és a termékenység kegyetlen istennője. Emmas lánya, Daghda kedvese.

Klasszikusnak mondhatóak a sorsistennő alakok. A moirák a végzet irányítói, az emberi élet fonalát szövő, gombolyító, illetve elvágó három istennő a görög mitológiában.
A mondaköltészet eltérően hol Zeusz, hol Nüx (az éjszaka) lányainak mondja őket. Nevük a hagyomány szerint a következő: Klóthó (Fonó), Lakheszisz (Sorsjuttató), Atroposz (Kérlelhetetlen). E nevekből csak a modern képzelet alkotta meg a képet, hogy Klóthó fonja, Lakheszisz eregeti és Atroposz elvágja az élet fonalát; az antik ábrázolásokban csak az első fon, a másik kettő sorstáblát vagy mérleget tart a kezében.
A római mitológiában párkák néven ismertek.
A görög Ananké neve megfellebezhetetlen szükségszerűséget, sorsot, kikerülhetetlen végzetet jelent. Ő a végzet és az elkerülhetetlen sors istennője, a Moirák anyja. Ananké két térde között orsó pörög, amelynek tengelye a világ tengelye, s a Moirák időnként segítenek pörgetni az orsót. A római mitológiában Necessitaszként („szükség”) volt ismert.
A germán mitológia Nornái az alvilágot, a földet és az istenek honát összekötő világkoris, az Yggdraszil gyökerei közül feltörő, életadó Urd forrás mellett tanyáznak, ami arra utal, hogy eredetük egy a világ eredetével, és hogy ők biztosítják az élet folyamatosságát.
A skandináv mitológiai történetek tárházából, a Verses Eddából a Nornák nevét is megtudhatjuk: "Tudok egy korisfáról, a neve Yggdraszil... örökzölden virul Urd forrása mellett. Ott élnek e nők, titkok ismerői... Az első neve Urd ("sors"), a másodiké Verdandi ("keletkezés", "születés"), a harmadiké Skuld ("kötelesség"). Rúnákat rónak, törvényt szabnak, életet adnak, halált osztanak; minden emberfiának sorsot mondanak."
A germán hagyomány szerint a Nornák az ember sorsát a mágikus erejű rúnák segítségével határozzák meg születése pillanatában, majd eljövendő életének eseményeit egy táblára vésik.

A honlapon található, esetlegesen Internetről származó anyagokért csoportunk felelősséget nem vállal.
Az Árnyak újság a Berkano Wicca Tradíció belső kiadványa, a benne található cikkek, írások a szerzők és a Tradíció szellemi tulajdonát képezik,
felhasználásuk a jogtulajdonosok írásos engedélye nélkül minden formában tilos.

Powered by nettarhely.hu