Eleanor Bone interjú, The Bits újság

A cikkek felhasználása bármilyen formában csak a fordító és a Berkano honlap, mint forrás megjelölésével lehetséges!

"Egy kicsit mindig is nehézséget jelentett, hogy a magánéletem és a munkám elválasszam egymástól. De végülis napvilágra került a titkom, és nem igazán bánom, ki tud róla.

Harminc éve vagyok Witch.
Most pedig mindenki a Witch-rõl beszél, aki idõsek otthonát vezet.
Úgy érzem, meg kell magyaráznom néhány dolgot...

A lakásom, mely négypennis buszútra található a Streatham-i idõsek otthonától, egy The Towers nevû házban található.
Az üst a bejárati ajtó mellett nem dísz. A másik életem része.

Nem csak Witch vagyok, hanem Nagy-Britannia három fõpapnõjének egyike. Nappal a munkámhoz öltözöm, tweed kosztümöt veszek fel, vastag harisnyát és bakancsot.
Este mezítelenül táncolok, miközben csupán egyetlen harisnyakötõt viselek a bal combomon.

Hadd meséljek kettõs életemrõl....

Az idõsek otthonában kilenc beteg áll a gondozásom alatt.
A lakásomon, ahol füstölõk égnek, és rituális tõrök sorakoznak az oltáromon, tizenkét coventagot vezetek. Mindez nagyon különösen hangoznak, de igazából ez a két élet tökéletes harmóniában van egymással.
Senkinek nem kell aggódnia az idõsek miatt, akik a gondjaimra vannak bizva. Az otthonban pontosan az orvosi szakkönyv szerint végzem a munkám. A londoni városháza, mely engedélyezte az otthont, tud a másik életemrõl - és soha nem kezelném egyetlen betegem sem Witch varázsigékkel, fõzetekkel vagy mágiával.

Hadd meséljek néhány idõs emberrõl, akik már eltávoztak közülünk.
Egyikük egy drága hölgy volt Monte Carlóból, 84 éves, és krónikus drogfüggõ. Negyven éve morfiumon élt. Hat évig ápoltam õt. Amikor meghalt, a családja annyira elégedett volt azzal, ahogyan gondoztam õt, hogy egy pénzzel teli borítékot adott nekem. Egy másik öreg hölgy, aki meghalt, mindenét rám hagyta, amije csak volt ezen a földön.
Egy kedves, idõs úr, aki 85 évesen halt meg, némi antik ezüstöt hagyott rám, melyeket most használok, amikor a Mesterség ceremóniáit végzem. De legnagyobb kincsem egy majdnem kétezer éves, egyiptomi gyûrû. Egy haldokló beteg adta nekem.

Az élõk is hálával gondolnak rám. Több idõs, kedves ember bízott meg azzal, hogy intézzem helyettük üzleti ügyeiket, teljes körûen.
Az egyiknek háza van, és én szedem be a bérleti dijat.... nem hiszem, hogy sokat változtatna ezen az, ha tudná, hogy Witch vagyok. Az összes idõs ember, aki ott van, bízik bennem.

De soha nem zavarnám õket azzal, hogy az otthonban tartsam a Witch gyûléseket. Nagyon zajos lenne. Sokat is gondolkodtam már azon, hogy mit szóltak a szomszédaim a The Towersben, hallván éjszakánként a zajokat.
Hát most elmondom nekik. Az én vagyok, amint tologatom a bútorokat.
A covenem a nappaliban találkozik. Mindent kiviszek a szobából, hogy ne takarja el a varázskört a szõnyegen.

Az oltár felállítása sem könnyû feladat. Egy hatalmas, régi ládát használok erre a célra, melyre rituális tõrjeimet helyezem. Áldozat? Soha. Az emberek az olyan Witcheket, mint én, összetévesztik azokkal, akik fekete mágiát használnak. Azt mondják, hogy a sütemény és a bor, melyet felajánlok térdelõ covenemnek, az oltáriszentségek kifigurázása. Badarság! Ezek az aratás szimbólumai, és ezzel egyszerûen köszönetet mondunk az isteneknek a szõlõért és a gabonáért.

Igaz, hogy mindig mezítelenek vagyunk szertartásainkon.
Az oka, hogy a tisztaságot keressük.
Azért nem viselünk ruhát, mert az idegen anyagot hozna a körbe.
Mágikus körünket sós vízzel tisztítjuk meg. A kör egy nagy gyûrû, amit minden ceremónia elején megrajzolunk. Szimbolikusan húzandó, karddal - de én az enyémet ráfestettem a szõnyegre, idõspórolás végett.
Ha a kör elkészült, a fõpapnõ - ez én vagyok - sós vizet hint rá. Nevezhetjük ezt a mi szentelt vizünknek.
Miután a kör ezen a módon megtisztíttatott, egyetlen coventag sem léphet be, ha nem mezítelen. Egyetlen porszem, mely mindennapi ruházatunkról oda kerül, tönkreteheti a mágiát.

Kérem, verjék ki a fejükbõl azt az ötletet, hogy szexuális orgiákat rendezünk. A covenem csupa középkorú férfiból és nõbõl áll - azok a fajta emberek, akiket bárhol látni az utcán.
Semmi szexi nincs bennünk, amikor nincs rajtunk ruha. Mindannyian nagyon komolyan vesszük, amit csinálunk, és a Mesterség bármely leendõ tagját gondosan megfigyeljük három hónapon keresztül, mielõtt jelölése szavazásra bocsáttatik.
Ennyire válogatósak vagyunk.

Mint egy coven fõpapnõje, jónéhány bolond levelet is kaptam. De a félnótások számára rövid válasszal szolgálok: elmondom és megírom nekik, hogy pszichiáterre van szükségük, nem pedig Witchre.

Ötvenkettõ vagyok, elég idõs ahhoz, hogy ismerjem saját elmém, a Mesterség pedig a vallásom. De nem zaklatom vele az idõseket, akik fizetnek az ágyért az otthonban.
Nincs hókusz-pókusz, amikor spirituális segítségre van szükségük - papot hívatok, vagy vallásuknak megfelelõen valamely elöljárót. De ha az én karjaimban akarnak meghalni, megadom nekik a lehetõ legtöbb vígaszt, amit tudok.

A pletykák mondhatnak, amit akarnak. A helyi bárban még a kedvenc helyemet is elnevezték "Witch sarok"- nak. De ellenszegülök mindazoknak, akik hibát akarnak találni abban, ahogyan az idõsek otthonát vezetem.
Való vagyok-e egy otthon vezetésére? Ön a bíra. Bone asszony, vagy Bone Witch - döntse el.
És ha nem tud éjjel elaludni, mert a Mesterség jár a fejében, fogadjon el egy receptet az üstömbõl: "Forró tejben két kanál méz csodás nyugtató... nem fogja hallani az éjjeli zajokat."

Fordította: Osara LaMort