Osara: Holle anyó legendája

A cikkek felhasználása bármilyen formában csak a szerzõ és a Berkano honlap, mint forrás megjelölésével lehetséges!

Holle anyó legendája a mai ember számára legfõképp a Grimm mesékbõl ismert, pedig az emberek eredetileg számos hegyvidéken tisztelték. Sok monda maradt fenn a Hessen északi részén található Hoher Meißner hegység vidékérõl is. A Holle anyó-tó (Frau-Holle-Teich) állítólag végtelenül mély, és a néphit szerint ez lehet a bejárat a föld alatti világba, amelyet a Grimm testvérek is leírtak meséjükben.

Holle anyót ("Frau Holle") ismerik és tisztelik Holla, Holda, Huld, Hulda, Hilde és Hilda neveken is. Neve a ógermán "Hold" szóból származik, melynek jelentése "jóságos, hûséges". Holle anyó fehér ruhát visel, az övén pedig kulcsok lógnak. Általában csúnya öregasszonyként ábrázolják, nagy fogakkal és orral, és ellaposodott lábfejekkel, mely a sok szövésnek-fonásnak köszönhetõ (a pedál taposásának). Holle anyó mondabeli lakóhelye az Eisenach városához közeli Hörselberg hegy, ahol az anyó a Kitzkammer nevû barlangban tanyázik macskái társaságában. Egyes történetek szerint ezek a macskák valójában átváltoztatott leányok, akiket Holle anyó lustaságukért büntetett meg ilyen módon.

A szájhagyomány szerint Holle anyó a felelõs a téli hómennyiségért, mivel minél alaposabban rázza ki a dunnáját, annál több hó hullik a földre. Más mondák szerint Holle anyó tavasszal megáldja a zöldellõ mezõket azáltal, hogy végighalad a földeken és réteken, így a nedv a növényekbe áramlik, és a természet felébred. Holle anyó számos népi kézmûvességet is tanít az embereknek, mint a fonást és a szövést.

Yule idején az emberek megrázták az almafákat, és azt kiáltották: "Kicsi fa, ébredj fel, jön Holle anyó!", annak érdekében, hogy a következõ évben több termést hozzon a fa.

Arról is szól a fáma, hogy Holle anyó süteményt, virágot, gyümölcsöt ajándékoz, és különösen nõknek és lányoknak segít, "jó évet" kíván nekik, valamint egészségessé és termékennyé teszi õket. Emellett a fonónõk és a takácsok védelmezõje is, emiatt részben a nornákkal és a párkákkal állítják párhuzamba. Õ a földben rejlõ kincsek és a vadállatok úrnõje is.

Holle anyó nemcsak a hóval áll szoros kapcsolatban, de a köddel is. Úgy tartják, hogy idõnként meg lehet pillantani Holle anyót a ködben terjengõ, sötét formákban, kisérõi a ködleányok ("die Hollen"). Más elképzelések szerint õ vezeti a germán mondákból jól ismert Nagy Vadászatot, amikor is boszorkányok élén kilovagol, és vadul vágtáznak egy egész éjen át árkon-bokron, mezõkön, erdõkben. A német néphit ezért a Tejútat idõnként "Hulde anyó útjának" is nevezte. Egyes elképzelések szerint ilyenkor a Brocken hegyre lovagolnak a boszorkányok (lásd az errõl szóló cikket a Boszorkányság témakörében), ahol Holda csomómágiát, alakváltást, repülést, bájitalokat és varázsigéket tanít nekik.

Néhány monda arról számol be, hogy Mählen anyó alakjában az emberek lelkületét próbára teszi: idõs, gyámoltalan asszonyként ételért és hajlékért könyörög. Azokat, akik segítenek neki, bõségesen megjutalmazza, azonban akik fukarságból elutasítják, megbünteti. Így például, amikor a Hessen tartományban fekvõ wickenrode-i major gazdag, keményszívû földmûvese megütötte a lányát, amiért egy idõs asszonynak enni és inni adott, és ráuszította a kutyáját az anyóra, büntetésként az öregasszony képében megjelenõ Holle anyó felégette az udvart. A földmûves és a fia életüket vesztették a tûzben, a lány viszont megmenekült.

A "tizenkét éj" idején, december 23-a és január 5-e között, amikor is a néphagyomány szerint mindenféle házimunka tilos, Holle anyó feljön a föld felszínére, hogy utánajárjon, ki volt az adott évben szorgalmas, és ki lusta. Ezért, és a Földdel való szoros kapcsolata miatt ma is a Tacitus által említett mítoszalakkal, Nerthusszal hozzák kapcsolatba. Nerthus õsi germán földistennõ volt, akit már a római birodalomban is ismertek. Ünnepein senki sem viselhetett fegyvert és nem háborúskodhatott, a tiszteletére rendezett felvonulások alatt még a vaaseszközöket is el kellett zárni. Nerthus a germán hitben is felbukkant, mint Njörd isten felesége, a béke istennõje, a termékeny Földanya, kinek az õsi idõkben emberáldozatokat is bemutattak.

A történészek véleménye szerint Holle anyó alakja nagyon õsi, és egy nagy, újkokori anyaistennõre vezethetõ vissza. Az anyó írásos nyomai legalább 1000 évre visszamenõleg követhetõek. Legkorábbi megemlítését Burchard wormsi érsek Dekrétumában találhatjuk, amelyet 1008 és 1012 között fogalmazott meg. a Holle név (pl. "die Huldvolle" alakban, magyarul: "kegyes, jóságos") eredetileg a germán Frigg istennõ mellékneve volt. A kereszténység felvételével a név önállósult, többek között azért, mert már nem volt tanácsos az embereknek egy pogány istennõ nevét szájukra venni, fõleg nem fohászkodni hozzá, az ilyen tettre ugyanis, mint bálványimádásra tekintettek volna a papok.

Hasonló minta alapján alakulhatott ki Frigg istennõ egy másik melléknevébõl a délnémet területen és az Alpok környékén ismert Perchta istennõ alakja (jelentése "csillogó, ragyogó"). Perchtában az a különleges, hogy a kialakulásában kelta elképzelések is szerepet játszottak. Perchta istennõ arról nevezetes, hogy - csakúgy, mint Holle anyó - Yule környékén járja az erdõket és mezõket, és gondoskodik a következõ év termékenységérõl. Holle anyó és rokon értelmû alakjai ilyen értelmében a Tél Úrnõjét testesítik meg.

Érdemes még megemlíteni azt is, hogy Perchta szintén "dologtiltó" istennõ, csakúgy, mint számos más, télhez kapcsolódó társa, ide tartozik a magyar Luca is, akinek neve egyébként "fény"-t jelent. Perchta jellemzõen két alakban jelenik meg: gyönyörû, hófehér bõrû istennõként, és ráncos öregasszonyként. Csakúgy, mint Holle anyó, õ is pártfogol mindenféle szövést és fonást. A legrégebbi feljegyzésekben Pertchának liba- vagy hattyúlába van, ami esetleg arra utalhat, hogy az alakváltás képességét is tulajdonították neki. Perchta egy kút mélyén lakik a legenda szerint, és amikor a föld felszínére feljön, díszes szekeret hajt (akár a germán Frigg, kinek, mint láttuk, szintén köze van a Holle anyó alakjához).

Más, Holle anyóhoz kapcsolódó istennõk Hlodyn, Nehalennia és Hlundana. Az északi pantheonon kívül még a római Dianával is kapcsolatba szokták hozni az éjszakai vadászat kapcsán, valamint a görög Hekatéval, ki szintén a Boszorkányok Úrnõje.

Néprajztudósok számos, Holle anyóval kapcsolatos szokásról számolnak be. Régebben a Hoher Meißner magaslaton található Holle anyó-tóban (Frau-Holle-Teich) fiatal nõk fürödtek meg, hogy termékenyek legyenek. A tó vizének továbbá gyógyító erõt is tulajdonítottak. 1850 körül egy juhász a Holle anyó-tó közelében két aranyérmét talált, melyek a római császárkorból (i.e. 1. század) származnak. A tóhoz közeli, 1937-es ásatás a középkorból és még régebbi idõkbol származó kerámiatöredékeket tárt fel. Ez arra is utalhat, hogy ehhez a tóhoz Holle anyónak áldozatokat hoztak.

Éjszakánként, még a 19. században is, fiúk és lányok a Schlitz városka melletti Holle üregnél (Holleloch) táncot és éneket adtak elõ. A dal eredete a kereszténység elõtti idokre nyúlik vissza, a pontos értelme már nem állapítható meg. Egy másik észak-hesseni szokás, különösen Meißen térségében a szilveszter éjszakához kapcsolódik: Szilveszter estéjén a gyerekek egy edényt vagy tálat tesznek az ajtó elé, másnap reggel a jó gyerekek a megfordított edény alatt ajándékot találnak.

A bodza olyan növény, amelyet különösen kedves Holle anyónak, valószínûleg a nevét is róla kapta (németül: Holunder vagy Holler). Úgy is tartják, hogy a hópelyhek igazából a bodzacserjének a fehér virágai. Holle anyóhoz való kötõdése még egy szempontból magyarázható: Holle anyó élet és halál úrnõje, ugyanígy e növénynek is "két arca" van: fehér virágai és fekete bogyói; jótékony hatású gyógynövény, ugyanakkor egyik fajtája mérgezõ is. A néphit úgy tartja, hogy a bodza védelmet és szerencsét hoz a háznak, melynek kertjében nõ. A germán törzsek régen tejet és sört áldoztak a bodzafa elõtt a Föld szellemének. Egyes hiedelmek szerint, aki a bodzafa alatt elalszik, könnyen álmodhat törpékkel, koboldokkal, gnómokkal.