Osara: A Hold Lehúzása

A cikkek felhasználása bármilyen formában csak a szerzõ és a Berkano honlap, mint forrás megjelölésével lehetséges!

"Három éjszaka hiányzott csak hozzá, hogy a hold szarvai találkozzanak, és tökéletes gömböt formáljanak. Amikor a hold ereje teljében világitott és tökéletes formában sugározta be a földet, Medea elhagyta a palotát, lengõ köpönyében. Lábai csupaszok voltak, leengedett haja hosszan bomlott alá vállaira, és ment, egyedül, az éjfél csendjében. Emberek, állatok és madarak mind mély álomba merültek. Nem susogtak a sövények; a mozdulatlan levelek hallgattak a csendes, harmattal telt légben. Csak a vibráló csillagok mozdultak. Kiterjesztve karjait feléjük, Medea háromszor körbefordult, s háromszor meghintette fejét a patakból mert vizzel, háromszor kiáltott fel, majd letérdelt a kemény földre és imádkozni kezdett."
(Ovidiusz: Metamorfózis, 7. könyv)

A modern Wiccában és más, Wiccához közeli boszorkányvallások gyakorlatában a Hold Lehúzásának szertartása a coven Esbat rituáléjának egyik legfontosabb része.

"Ha bármikor szükségetek van valamire, egyszer egy hónapban, amikor a hold megtelt, gyûljetek össze egy elhagyatott helyen vagy egy erdõben mind, hogy imádjátok királynõtök, az én anyám, a hatalmas Diana szellemét."
(G.G. Leland: Aradia, avagy a boszorkányok evangéliuma)

A holdat, vagyis a Holdistennõt a fõpap idézi a fõpapnõ testébe. A Hold Lehúzásának szertartása azt a célt szolgálja, hogy az Istennõ valós és tényleges jelenlétét hozza a Körbe. A fõpapnõ maga eközben "szemlélõként" mintegy hátrébb húzódik, miközben teret enged az Istennõnek. Amikor az Istennõ ily módon alászáll a Körbe és manifesztálódik, rendszerint megáldja a jelenlévõket.

A legtöbb kutató a hold lehúzásának eredetét az ókori görög misztériumokban véli megtalálni. Számos bizonyitékra lelhetünk Horáciusz, Euripidész, Ovidiusz, Lucanusz, az idõsebb Pliniusz, Seneca és Apuleiusz mûveiben. Számos boszorkányról jegyezték fel, hogy képes volt igéivel vagy dalaival lehúzni a holdat, így Médeáról, Erichtóról, Kirkérõl és Canidiáról is.

Ismeretes egy kép is, mely két boszorkányt ábrázol, akik lehúzni látszanak a holdat. Ez a kép egy ókori görög vázáról származik (i.e. 2. század), melynek jelenlegi helye ismeretlen, ez a vonalrajz Roschertõl származik (1884-1934). A bal oldali görög szó jelentése "gyönyörû". A jobb oldali szöveget egy kicsit nehezebb kihámozni, mert nem olvasható jól minden betûje, de feltehetõleg annyit jelent, mint "kik a hold ûrnõjéi". Összeolvasva jelentheti a következõt: "Gyönyörûek õk, kik a Hold Úrnõjétõl valók." A két nõ közül az egyik kardot, a másik pálcát tart kezében, a hold köré pedig egy kötél fonódik.

Úgy tûnik, hogy amit a modern Wicca gyakorlat a Hold Lehúzásának nevez, gyökeresen különbözik attól, amit az ókorban gyakoroltak. Daniel Ogden szerint a hold lehúzása a mágia egyik leghétköznapibb cselekedetének számitott a graeco-római világban, és a boszorkányok által bemutatott szexuálmágiához tartozott. Amit több forrás is megerõsit, az a következõ néhány tény:

I. A hold lehúzása - kathairesis - feltehetõleg a thesszáliai boszorkányok jellegezes tevékenysége volt.

Thesszália a mai Görögország északi részén helyezkedett el, Macedónia alatt, és az antik idõkben a boszorkányok országának tekintették. Thesszália boszorkányairól azt tartották, hogy növényi kenõcscsel embert madárrá, szamárrá vagy kõvé tudtak átváltoztatni, s hogy repülni tudtak a levegõben.

II. Amikor a hold lehúzásra került, vagy sápadtra vált, vagy vérvörösre.

"Kirké imákhoz és ráolvasásokhoz fordult, s titkolt igékhez, hogy titkos isteneket imádjék, igékhez, melyeket arra használt, hogy elfogyassza Luna sápadt arcát, és szomjas felhõkkel fátyolozza atyja (Helios) gömbjét."
Ovidiusz: Metamorfózis 14.

"A messzeségben a mágikus igéket lehellõ kamrák kinyiltak és szélesre tárultak a zord ajtók, és Médea látta mindazt, amit kiragadott tenger-ágyából vagy az alanti árnyakból, vagy lehúzta Luna, a hold vérvörös arcát."."
Valerius Flaccus: Argonautica 7.

"Amikor a thesszáliai boszorkányok igéi vajúdni késztetik Phoebét, aki vörösen fénylik a felhõk közt; méreggel boritva, bõre felpuffad és romlástól szaglik; tüzes gõz csap ki gonosz szájából, elviselhetetlen szomjúságot és betegséget és éhezést és halált hozva az emberiségre."
Statius: Thebaid 1.

III. A hold lehúzását meg lehetett akadályozni bronztányérok összeütésével.

Ennek eredete feltehetõleg arra az antik görög szokásra vezethetõ vissza, hogy holdfogyatkozáskor bronzfegyvereket és más bronzeszközöket ütögettek össze, hogy megkönnyítsék a hold újjászületését, és megújítsák fényét.

"Téged is elhúzlak, Hold, bármint véd Temesának érce; dalommal halvánnyá szekerét nagyapámnak, és mérgemmel a Hajnalt is tehetem halovánnyá."
Ovidiusz: Metamorfózis 7.

"Igy esett, hogy bármikor, amikor õ, a nap sötét növére leszakittatott a csodálkozó csillagok körébõl, a távolban a népek bronzot ütöttek össze segitségül, és elmerültek terméketlen félelmükben, de a thesszáliai banya gyõzedelmesen nevet a a hold lihegõ paripáján, ki engedelmeskedik igézetének."
Statius: Thebaid 6.

IV. A hold lehúzása szexuálmágia céljaiból történt.

Amikor a holdat lehúzták a földre, habot vetett a növényekre, melyet "holdmétely"-nek hivtak (virus lunarae). Ezt azután össze lehetett gyûjteni és bájitalhoz felhasználni. Ez a legtöbbször egyfajta szerelmi bájital, de sok forrás arról is beszámol, hogy fiatalító hatással rendelkeznek azok a gyógynövények, melyekre a hab tajtéka ráhullott.

"Hozz ki vizet, díszítsd puha gyapjuszalaggal az oltárt,
Húsos gyógyfüveket gyújtván és jószagu tömjént,
Hogy szeretõm szívét babonás bûbája dalomnak
Visszaigézze; igen, csakis ez kell már, a varázsdal.
Hozd haza, versem, a városból, ó hozd haza Daphnist!
Mert ide tudja a holdat is ily dal igézni az égrõl..."

Vergiliusz: 8. ecloga

"... a ragyogó Phoebe sápadtra váltott, szavaik szörnyû mérgétõl zavartan, sötét és földmélyi tüzektõl fénylett, nem másképp, mint ha maga a föld volna útjában testvéri képmásával s rávetülne annak árnya az égi lángokra; és õ (a hold) szótlan tûri e munkálkodást, míg a közelbe húzódik s tajtékot vet a földre alant."
Lucanusz: Pharsalia 6. (Pharszália Thesszália legjelentõsebb városa volt)

Egy másik thesszáliai boszorkány, Erictho is használt egyfajta "holdas mérget", miközben egy holttestet nyitott fel: "Elõször bûzlõ vértócsát fakasztott annak mellkasa körül, majd böséggel dörzsölte körbe holdmétellyel; hatékony levekkel, melyeket saját mágikus igéivel csalt el a holdtól."
Lucanusz: Pharsalia 6.

Apuleiusz, amikor a thesszáliai boszorkányok tudományát sorolja Az aranyszamár c. mûvében, ugyanazt a kifejezést használja ("lunam despunari"), mint Lucanusz, amikor azt mondja, "tajtékot vetni késztetik a holdat".

V. A hold feletti ezen uralmat a boszorkányok néha kiterjesztették a nap és a csillagok fölötti, s néha még az idõ feletti uralomra is.

"Gyakran láttam õt (Médeát, a boszorkányt) õrületében megtámadni az isteneket (Heliost és Selenét), és lehúzni õket az égrõl."
Seneca: Médea

"Ezekkel együtt dolgozott ama buja,
Az arimíni Folia:...
Ki csillagot s holdat megígéz, s bájoló
Szavával égrõl elragad."

Horacius: 5. epodos

"... holmi varázsigék ráolvasására a rohanó folyók visszafordulnak, a tenger megbénul és megmered, a Nap megáll, a Hold lecsurran, leszakadnak a csillagok, a nappal megszûnik s örökös lesz az éjszaka."
Apuleiusz: Az aranyszamár

"Ráolvasásaival befolyásolt (Médea) téged; s megbájolt sarlójával aratja a szörnyû növényeket. Szekerén ülve arra tör, hogy lehúzza a küszködõ holdat, és sötétségbe burkolja a nap lovait. Felkantározza a hullámokat és megállitja a kanyargó folyókat; elmozdítja az erdõket s a szilárd sziklákat is helyükrõl."
Ovidiusz: Heroides

VI. A thesszáliai boszorkányok szörnyû árat fizettek a hold lehúzásáért: vagy gyermeküket, vagy egy szemüket vesztették el cserébe.

Egy középkori bizánci lexikon, a Suda szerint vagy szemük, vagy lábuk az ár.

"Szokratész: Bár ne szenvednénk el, ó kedves barátom, a sorsot, melyrõl azt mondják, minden teremtményt elér, ki lehúzza a holdat (selênê) - a Thettalidészeket (Thesszália asszonyait)."
(Platon: Gorgias 513a)

Homályba vész annak erdete, vajon honnan gondolták az ókori boszorkányok, hogy a holdat le lehet hozni a földre. Plutharkhosz arra utal, hogy a holdfogyatkozásokból származik az ötlet, és sokan osztják ezt a nézetet. A hold valóban gyakran vörösre vált teljes holdfogyatkozás esetén. A jelenség a földi légkörre vezethetõ vissza, mivel a légkörben a fénytörés érintõleg érkezõ fénysugarakat irányít a teljes árnyék felé. Eközben a légkör a hosszabb hullámhosszú vörös fényt kevésbé nyeli el.

Láthatjuk tehát, milyen sokat változott a nézet a hold lehúzásáról az ókor óta. Akkoriban úgy vélték, hogy a Hold Lehúzásának szertartása után megszerezhetõ a legerõsebb szerelmi bájital, mig napjainkban az Istennõvel való kapcsolathoz és áldásának elnyeréséhez használják.

"A ráolvasások lehúzzák a véres hold szarvait, és visszaszólitják a távozó nap hófehér lovait. A ráolvasás lángra lobbantja a kigyókat és eltöri állkapcsukat, és megfordulnak a vizek és visszafelé folynak a forrásukhoz. Ajtók nyiltak meg a ráolvasások elõtt, és a keresztzár, bár tölgybõl készült és szilárdan rögzitve volt, megnyilt a ráolvasás elõtt."
(Ovidiusz: Amores 2.1.)