Osara: Hekaté, a mágia istennõje

A cikkek felhasználása bármilyen formában csak a szerzõ és a Berkano honlap, mint forrás megjelölésével lehetséges!

Hekaté, az éjszaka háromarcú istennõje, a mágia, varázslás úrnõje, Perszész és Aszteria leánya. A boszorkányok istennõje, a Tartarosz uralkodója, õ küldi az emberekre a rémálmokat és a sötét éjszakai jelenéseket. Ugyanakkor õ az, aki oltalmazza az utazókat, és õ segített Démétérnek meglelni elveszett leányát, Perszephónét. Legkorábbi formájában Holdistennõ, akit elsõsorban Kariában és Görögország keleti részén tiszteltek.

Az istennõ számos ábrázolásán fáklyát tart a kezében. A fáklya az élet szimbóluma, amely kitörve a feminin fából, maga a megtermékenyítõ szellemi tûz. A megvilágosodás, az igazság, a halhatatlanság kifejezõje. A felfelé és lefelé tartott fáklya ellentétpárokat jelöl: élet és halál, világosság és sötétség, a felkelõ és lenyugvó Nap, tavasz és tél. A görög-római mitológiában szereplõ Dioszkuroszok (Léda Zeusztól született ikerfiai), a halandó Kasztor és a halhatatlan Polüdeukész kezében a lefelé fordított fáklya a halál, a fölfelé fordított pedig az élet, az öröklét kifejezõje. Azt tartják, hogy újhold idején az istennõ égõ fáklyát hordoz körbe (melyet szelasz-nak hívnak, és Szelénéhez, a Holdhoz kapcsolják), és a holdhónap utolsó napján, mikor a Nap átveszi az uralmat a Hold felett, követõi Amphiphón-t áldoznak neki, egy lapos, kerek süteményt, melyen gyertyakör világít. Hekaté Enodia (Az Úton Lévõ Hekaté) és Apolló Aguieosz (Az Út Õre) az Utazás istenpárja, akik bevilágítják az ösvényt, Apolló a Nappal napközben, Hekaté pedig fáklyájával éjjel. Apollót egyébként Hekatosznak, Távolinak is nevezték, mely nem más, mint a Hekaté név férfias alakja. Hekaté Héliosszal együtt is sûrûn megjelenik a mágikus szövegekben, és õk voltak egyedüli szemtanúi Perszephóné elrablásának. Õk a Nap és a Hold, a Nappal és az Éjjel Lámpásai, a Világos Nap és a Sötét Nap, a Mennyei és az Alvilági Tûz.

A káldeai orákulumok és a neoplatonikus filozófusok szerint övé a Természet Méhe, melyet Zeusz atya villámlása és a mennydörgése termékenyít meg, és így õ ad életet a természeti világnak. A villámok a platóni ideákhoz vagy formákhoz fûzõdnek, melyeket csak akkor lehet megérinteni, ha Hekaté Méhére meditálunk, a Kozmosz Spiráljára (Koilómata). Az orákulumokban így szól az istennõ: "Ezek a gondolatai az Atyának, miután az én beborítom Tüzemmel". Ez a Tûz, mely beborítja a világot, a Hártya, (Hümén), mely elválasztja a Mennyei Atya Elsõ Tüzét a Második Tûztõl, mely a Demiurge (Kézmûves), Héphaisztosz tüze. Mindkettõ értelmi tûz, az egyik mennyei, a másik alvilági, mely az elsõbõl ered. Hekaté táplálja az ideákat, hogy a Demiurge fel tudja használni õket, és a világra teremtse az elemeket.

Hozzá kell tenni azonban, hogy Hekaté, mint Kozmikus Méh a Víz elemhez is tartozik, és mint Víz, egyesíti az ellentéteket, a Mennyet és az Alvilágot. Iphimedeia (Iphigeneia) néven õ Poszeidón hitvese. Amikor Királynõnek hívják, Perszephónéval azonosítják, az Alvilág Királynõjével, és néhányan Hekaté alacsonyabb manifesztációjának tartják Perszephónét.

A hagyomány szerint Kerberosz perzselõ nyálából keletkezett a mérgezõ sisakvirág, Hekaté egyik szent növénye, s úgy tartották, elõször õ használta bûvös kenõcsök és bájitalok készítéséhez. Az õ tiszteletére hekateisznek nevezték el e narkotikus hatású növényt, s a legendás thesszáliai boszorkányok repülõkenõcsének állítólag nélkülözhetetlen alapanyaga volt.

Hekaté másik szent növénye a mák, mely az alvás periódusát, a természet halálát szimbolizálja. Megjeleníti a felejtés és az álom erejét, amely hatalmába keríti az embereket a halál és az újjászületés közötti idõszakban. Az Argonautika szerint Hekaté kertjében fekete mák nõ.

Hekaté üstjében "tiszafa hajtások" fõnek, ezt a fát - a halál és újjászületés szimbólumát - szintén az istennõ szent növényeként tisztelték. A tiszafa bogyói Hekaté mágikus hatalmát hordozzák, bölcsességet vagy halált hozhatnak fogyasztójának.

Hekatét útja során fekete ebfalka kíséri. Trója bukása után Hekabét, Priamosz király feleségét az egyik mítoszváltozat szerint Apolló menekíti Lükiába. Más változat kutyává változtatásával magyarázza megmenekülését. A két verzió Hekabé és Hekaté istennõ alakjának összefüggését mutatja. A kis-ázsiai istennõ fõ kultuszhelye ugyanis Lükiában volt, ahol a kutyát szent állatnak tekintették. A Hellészpontosznál lévõ Künosszema-fokot (kutya sír, kutya emlékmû), ahol Hekabé sírját meghatározták, egyúttal Hekaté emlékmûvének is nevezték.

Az istennõ másik szent állata a menyét. Éliánosz azt írta róla, hogy "a menyét valaha emberi lény volt, bûvigék tudója, varázslónõ, neve Galé, ki mértéktelenül buja volt - s Hekaté dühében e gonosz teremtménnyé változtatta". Egy másik mítoszváltozat a következõképp szól: Héraklész születésekor Alkméné thébai palotájában Eileithüia, a nehéz szülések istennõje a három Moirával, keresztbe tett lábakkal ült a palota elõcsarnokában. Ekkor Alkméné egy kedves szolgálója, Galanthiasz cselt eszelt ki, egyesek szerint menyét képében szaladt végig az istennõk között, akik rémületükben feltartották kezüket és magasba emelték lábukat, így Héraklész megszülethetett. Más elbeszélõk szerint kifutva a hálóterembõl közölte az istennõkkel, hogy Alkméné fiút szült, mire azok csodálkozva álltak fel széttárva karjaikat, ebben a pillanatban megszületett Héraklész. A rászedett istennõk erre a lányt olyan állattá változtatták, aki a fülén át fogan és a száján át szül, és aki késõbb Hekaté szent szolgálója lett.

Hekaté, a Hold istennõje, az eredetileg jótékony, a szerencsétlenségtõl megvédõ istennõ, idõvel a boszorkányok védõasszonyává és minden varázslás patronájává vált.

Hekaté Perszész és Aszteria leánya, a bûvölés, a mágia, a rémképek, a boszorkányok, a keresztutak istennõje, a Tartarosz kormányzónõje. Hekaté küldte az emberekre az álombéli rémképeket és a szörnyalakokat, fõleg Empúszát, akit a leányának is mondanak. Õt tekintették az elhunyt lelkek úrnõjének, aki sírokban lakozott, bár a házi tûzhely mellett is szívesen elüldögélt. Úgy hitték, hogy minden születés és halál alkalmával jelen van, azaz, amikor a lélek belép a testbe, vagy elhagyja azt. A varázslók és a boszorkányok is hozzá fordultak segítségért, mikor sötét üzelmeiket végezték és az újhold éjszakáin maga az istennõ is feljött az Alvilágból, s fáklyát tartva kezében a Sztüx-melléki kutyák csapatával járta a temetõket és a keresztutakat, tõrrel és ostorral üldözve, hajtva a kísértetek rémes seregét. Aki varázserõvel befolyásra igyekezett szert tenni valaki felett, szerelmi bájitallal valakinek a szívét akarta meghódítani, Hekaté nevében ûzte a varázslatot, de ki valamely vélt igézettõl meg akart szabadulni, az is tõle várt oltalmat.

Hekatéról a késõbbi görög szerzõk mindenféle mesét és mondát regéltek; többek között fennmaradt teljes leírása azoknak a szertartásoknak és bûvöléseknek, melyekkel a szellemidézõk a szellemeket megjelenésre kényszerítették. Az eljárásokat állítólag maga Hekaté írta elõ; szólnak pedig a következõképen:

"Jól meggyalult fából készítsetek szobrot, úgy, a mint azt most közelebbrõl le fogom írni. A szobor testét a vadruta gyökerébõl, kis házi gyíkokkal diszítve készítsétek; azután gyúrjatok össze mirrhát, storaxot és tömjént ugyanazokkal az állatokkal és a keveréket holdnõttével hagyjátok a levegõn állani; azután fejezzétek ki kivánságtokat a következõ szavakban: "Jöjj, földalatti, földi és égi Bombo, ország- és választó-utak istennõje, ki levegõt hozasz, ki éj idején jársz, világosság ellensége, az éj barátnõje és kisérõje, te a ki örülsz a kutyaugatásnak és a kiöntött vérnek, ki az árnyékban lihegsz a sírok között, ki vér után vágyol és rémületet hozasz a holtakra, Gorgo, Mormo, ezer képû hold, kegyes füllel hallgasd meg áldozásunkat." Vegyetek ugyanannyi gyíkot, a hányféle az alakom; gondosan csináljátok; készítsetek nekem lehullott babérágakból lakást és ha buzgó imákat mondottatok a képhez, meg fogtok engem látni álom közben."