Szélkiáltó: A Gyertyaszentelõ mondókái

A cikkek felhasználása bármilyen formában csak a szerzõ és a Berkano honlap, mint forrás megjelölésével lehetséges!

Hogyan is kezdjünk neki ennek a rendkívül gazdag témakörnek? Gondolom, a legtöbben Imbolc, más néven Imbolg vagy Oimelc régi ünnepével kezdenék, melynek neve irodalmi fordításban az "ünõ teje", s melyet február elsején ültek. Ez jelöli azon idõszakot, mikor az ünõk tejelni kezdtek a tavasz kezdetével. Néhány szerzõ úgy véli, hogy az elnevezés a megtisztulásra utal, melyet számos rítusa is magába foglal.

Tekintet nélkül ezen ünnep eredetére, késõbb Brigid/Bridget/Bride istennõ tiszteletének lett szentelve. Brigid a költészet, a családi tûzhely, a család, a gyógyítás, a fémmûvelés, a tûz és a tanítás patrónus istennõje. Bizonyos területekem a csatákkal, az állatokkal, és általában a természettel is kapcsolatba hozták. Érdemes azonban megjegyeznünk, hogy mostanában több szerzõ is megkérdõjelezi az istennõ tûzhöz való kapcsolatát. Ezen asszociációk mellett is még mindig kicsit bizonytalan az is, hogyan kapcsolódott ez az istennõ ehhez az ünnephez.

A XVIII.-XIX. századi hagyomány úgy tartotta, hogy Brigid meglátogatta az erényesek otthonait az ünnep elõestéjén. Ezen idõ alatt szokás volt ruhadarabot, szalagot, egyéb öltözködési kelléket kitenni az ablakpárkányra éjszakára, hogy megáldja az elhaladó istennõ/szent. Úgy tartották, ez megvédelmezi visekõjét a fejfájástól. Szintén szokás volt, hogy dús lakomával ünnepeljék a tél elmúltát ezen a napon. E lakoma egy darabját, gyakran kenyeret vagy süteményt ugyanarra az ablakpárkányra tettek ki felajánlásként az elhaladó istennõnek. Szent Brigitta keresztjét is megfonták, és az ajtók fölé függesztették, hogy üdvözöljék õt a szent napon. A keresztnek négy egyforma karja volt, és némiképp hasonlított így a swasztikához.

Egy másik szokás volt felöltöztetni egy szalmabábút, és kagylókkal, kövekkel, kristályokkal, virágokkal és ékszerekkel feldíszíteni. Ezek a díszek akkor kerültek a bábúra, amikor körmenetben hordozták házról házra, és tisztelettel adóztak neki. Néhány területen a körmenetet fiatal lányok vezették, akik csak fehéret viselhettek, a tisztaság és fiatalság jelképeként. Az idõsebb asszonyok ágyat vetettek, gyakran azt is szalmából, a Bride bábú számára, mely mellé "nõi fából" készült pálcát helyeztek. Mindezt kántálás kísérte: "Bride, Bride, jöjj és vesd meg ágyad", vagy "Brigit, Brigit, jöjj, kész az ágyad", vagy egyéb, hasonló mondóka. Az ünnepséget követõ reggelen a tûz hamvaiból jósoltak, hogy megállapítsák, az istennõ valóban meglátogatta-e a házat. Ha valamely jelet találtak a hamuban, az mindig jót jelentett. Ha semmilyen, Bridére utaló jelet nem találtak, az viszont rossz ómen volt. Az efféle balszerencse elhárítását úgy kellett megoldani, hogy hármas keresztútnál kellett eltemetni egy kakast, majd pedig füstölõt égetni a házi tûzhelyen, még mielõtt a következõ este ágyba térnének.

Angliában érdekes mondókát ismernek ezzel a nappal kapcsolatban:

"Ma van Bride napja,
Lyukból kígyó surran,
Buckából kél királynõ.
Nem bántom a kígyót,
a kígyó sem bánt engem."

A buckából kelõ királynõ a Földre visszatérõ tavaszistennõ. A kígyó lehet valóban kígyó, de lehet a "második tél" szimbóluma is. Könnyen meglehet, hogy ez a mondóka hívás, idézés volt valaha, az istennõ szólítása, hogy védelmezze a földet a második tél (vagy a késõi fagyok) ellen, esetleg védje meg elmondóját a kígyómarástól. Más elképzelések szerint mind a királynõ/tavaszistennõ, mind a kígyó valami pozitív dologra, a Föld újraéledõ hatalmára és termékeny erejére utal.

A késõbbi idõkben ezek a szokások összemosódtak a fények ünnepének, a Gyertyaszentelõnek a szokásaival, mely február msáodikán ünnepeli Szûz Mária megtisztulását. Ezen a napon tért vissza Mária Jeruzsálem templomába, hogy megtisztuljon, miután életet adott Jézusnak. Gyertyaszentelõkoraz oltáron lévõ összes új gyertyát felszentelték. Néhányat ezek közül a gyertyák közül elégettek a Szûz képe elõtt, a többit hazavitték és a viharok és betegségek elleni védelmül égették el. Ez a szokás egészen a római idõkig nyomon követhetõ, mikor az emberek körmenetben járták az utcákat, gyertyákat és fáklyákat hordozva Februa istennõ, Mars anyja tiszteletére. Ezt a szokást a keresztény egyház törölte el, s helyére a Szûznek gyújtott fények kerültek.

Írországban egy különleges jóslási forma is kapcsolódik a Gyertyaszentelõ éjjeléhez. Ezen az éjszakán minden családtagról elneveztek egy-egy gyertyát, majd meggyújtották õket. Az halt meg elõször, akinek a gyertyája elsõként égett le, majd sorban a többiek.

Az északi angol-szász országokban régen süteményáldozatokat mutattak be isteneiknek február hónapban, melyet Sol-monath vagy Süteményhónap néven ismertek. Elkézelhetõ, hogy a Brigidnek kitett kenyér vagy sütemény szokása is innen eredeztethetõ.

Világosan láthattuk, hogy a Gyertyaszentelõ ünnepei eredetileg a tavasz elsõ moccanását köszöntötték. Nagyon sok idõjárással kapcsolatos szokás is kapcsolódik hozzá. Az egyik legismertebb a Mormota nap Amerikában. Úgy tartják, február másodikán a mormota kimászik a földbõl a hosszú téli álom után. Ha látja az árnyékát, akkor visszamenekül, és még hat hétnyi tél köszönt a földre. De ha nem bújik vissza, akkor korai tavasz fog beköszönteni.

Ismerünk egy mondókát is:

"Ha a Gyertya szentelõje világos és tiszta,
Zord tél után második jön idén bizony vissza."

A kontinentális Európa nagy részén ekkora már vége a télnek, de északon, és Amerikában más a helyzet, ott jobban félték s gyakoribb volt a második tél. A következõ mondóka a földmûveseket figyelmeztette arra, hogy nem mindig jön idõben a várvavárt tavasz:

"Fele fád és fele szénád
Gyertyaszentelõn legyen."