Daeva-Lunara: A Floralia ünnepe

A cikkek felhasználása bármilyen formában csak a szerzõ és a Berkano honlap, mint forrás megjelölésével lehetséges!

A római vallásban Flóra a virágoknak, virágzásnak, a természetnek szentelt istennõ volt. Õ személyesítette meg a tavaszt, az újjászületést, a termékenységet, az új termést. Hozzá kapcsolódik a Florália, a megújulás ünnepe, amely eredetileg a rómaiak egyik legnagyobb, évente megrendezésre kerülõ örömnapja volt.

Flóra kultuszát a rómaiak nem a görögöktõl vették át, hanem valószínûleg a szabinoktól; a kultuszt állítólag Titus Tatius király vezette be, nem sokkal Róma alapítását követõen, a legenda szerint Sibylla könyveinek sugalmazására. Országos válság idején a rómaiak az úgynevezett Sibylla-könyvek jóslatgyûjteményéhez folyamodtak tanácsért, amelyet - legalábbis úgy tartották - a cumaei barlangban lakó jósnõ, Sibylla írt az õsidõkben. Sibyllát évszázadokon át az isteni akarat közvetítõjeként tartották számon a rómaiak.

Numa Pompilius, aki i e. 715-672 között uralkodott, külön papot, a Flamen Floralist rendelte a tiszteletére. Flora õsi temploma eredetileg a legendás Quirinalison, Róma egyik halmán állt, azon, amelyen a királyi palota emelkedett. I. e. 238-ban azonban újabb szent hely épült a tiszteletére a Circus Maximus közelében. Festményeken és szobrokon általában virágokkal övezve ábrázolták.

Flóra eredetileg nem volt kivételesen jelentõs istennõ, csupán egyike a jó néhány, termékenységet képviselõ istennõknek, aki különösen a tavasz érkeztével kapta meg az õt megilletõ figyelmet. Különösen tisztelték Florát az ifjúság körében: a hellenisztikus korban némelykor a szépség és a szerelem istennõjével, Aphroditéval azonosították. Nagyobb jelentõségre areneszánsz-korabeli neo-pogány irányzat megújulása nyomán tett szert a kor humanistái között.

Flóra férjének Zephyrost, római nevén Favoniust mondták, a nyugati szél istenét, de tekinthették Faunus isten, az erdõk-mezõk ura párjának is. Zephyros és Flóra nemzették a kerteket és a tavsz virágait. Gyakran tisztelték együtt Ceresszel és Tellusszal a termoföld termékenységének biztosítása érdekében. Ovidius Khloris görög nimfával azonosította.

A Floralia Flóra istennõ szent ünnepe volt, mely április 28-án kezdõdött, és az évek során több nappal bõvülve végül május 3-ig tartott. A fesztivál eredetének idõpontját ie. 238-ra szokták tenni, amikor is nagy szárazság sújtotta Rómát. Ennek a természeti csapásnak a véget vetése érdekében rendelték el elõször a Floralia megtartását, és egy új templomot is építettek az istennõnek, amit április 28-án szenteltek fel. Az ünnep ie. 173-tól évente megrendezésre került.

A vidám, tarka ünnepség az élet ciklusának megújulását szimbolizálta. Az elsõ napon hagyományosan áldozatot mutattak be az istennõnek, virágokat helyezve oltárára. A vidám kedvû polgárok tarkabarka virágfüzérrel fölékesítve táncoltak, otthonukban az asztalokat és a bútorokat virággal díszítették. A római Persius arról számol be, hogy ezen a napon parlagi bükkönyt, babot és csillagfürtöt dobtak a tömeg közé, a jó termés, sokasodás szimbólumaként.

Az egész ünnepet szabadosság és orgiasztikus hangulat járta át. A hagyomány szerint az ünnepség elsõ öt napján az aedilis curulis (a nyilvános játékok megszervezésére ügyelõ fõtisztviselõ, kezdetben csak a patríciusok közül választották) felügyelete alatt a színházakban az erkölcstelenség határát súroló mimusokat, vagyis szicíliai eredetû bohózatokat adtak elõ. A valóságos színészek nélküli színielõadásokat olyan mûkedvelõ félvilági hölgyek rendezték, akik adott jelre ledobták magukról ruháikat, és meztelenül táncoltak.

Az ünnepi programok részeként - valószínûleg az állatviadalok paródiájaképpen - kecskék és nyulak mókás párharca zajlott a cirkuszban -ezeknek az állatoknak a közhiedelem erotikus jelentõséget tulajdonított. Az utolsó napon a rómaiak levadászták az állatokat. A játékok alatt borsót és lencsét szórtak szét a szegények között, illetve ingyenebédre szóló meghívókat osztogattak.