A Farrar-hagyomány: Samhain

A cikkek felhasználása bármilyen formában csak a fordító és a Berkano honlap, mint forrás megjelölésével lehetséges!

November elseje, amikor a kelta tél kezdődik, a nyarat köszöntő Májuséj sötét ellenpárja. Továbbá, a kelták számára november elseje az újév kezdete is volt, s Samhain ünnepe az év utolsó éjszakája, az a titokzatos pillanat, mely nem tartozik sem a múlthoz, sem a jövőhöz, sem ehhez a világhoz, sem a Másikhoz. Samhain (ejtsd kb. szaveny) az ír-gall elnevezése November havának; a skót-gall Samhuin pedig a Mindenszentek elnevezése.

A régi állattenyésztő népek, kiknek pásztor életmódját szinte alig támasztotta alá bármiféle földművelő tevékenység, egyszerűen nem tudták egész télen etetni a nyájat, ezért csupán a legszükségesebb mennyiségű állatot tartották életben erre az időszakra, a többit levágták és húsukat besózták, mivel ez volt az egyetlen ismert módszer tartósítására (nem kétséges, hogy innen származik a só mágikus rituálékban hagyományos használata, mint "fertőtlenítő" bármely pszichikai vagy spirituális, gonosz erő ellen). Samhain volt azon időszak, mikor a vágások és a tartósítás folyamata zajlott; nem nehéz elképzelnünk, mennyire kritikus és erőt próbáló alkalom volt ez. Sikerült kiválasztani a megfelelően termékeny állományt? Hosszú és kemény lesz-e a tél? És ha igen, túlélik-e majd a kiválasztott példányok, elég lesz-e az elraktározott hús a törzs számára?

Október 31-re az összes gabonát is betakarították már, s mindent, mit nem tudtak learatni, ott hagytak, mivel a Pooka, egy éjszakai, alakváltó hobgoblin, kinek kedvenc szórakozása volt az emberek kínzása, Sahmain éjjelét a néphit szerint azzal tölti, hogy elpusztítja vagy felfalja mindazon termést, mely nem került learatásra és begyűjtésre. A Pooka általában csúnya, fekete ló képét ölti magára álcául.

Ehhez a gazdasági bizonytalansághoz hozzájárult egyfajta általános, kényelmetlen életérzés is, lévén, hogy az év kereke fordul ilyenkor - minden, ami öreg, meghal, de az új még nem született meg. A Fátyol igen vékony. A tündérdombok ajtajai nyitva állnak, s ezen éjjelen sem embernek, sem tündérnek nincs szüksége mágikus jelszóhoz ahhoz, hogy ki-be járkáljon rajtuk. Ezen éjszakán a halott barátok szellemei a Samhain tüzének melegét és élő rokonaik társaságát keresik. Ez volt a Feile na Marbh, a Holtak Ünnepe, és a Fiile Moingfhinne, a Fehérhajú Ünnepe, ki a Hóistennő. Ez az időszak "az elsődleges káosz részleges visszatérte... a megalapozott rend feloldódása, mintegy bevezetésképp annak újbóli létrejöttére, az idő egy új szakában", mint ahogyan Proinsias mac Cana írta a "Kelta Mitológia" című könyvében.

Samhain tehát egyik oldalról a kiengesztelés, a jóslások és a halottakkal való társalgás ideje, másik oldalról pedig a gátlások nélküli lakomázás, az élet és termékenység dacos megerősítése a bezáruló sötétség arca orra előtt.

A kiengesztelés a túlélés régi idejében elengedhetetlen volt, gyászos és komoly cselekedet. Nem lehet kétségünk afelől, hogy valaha emberi áldozatokat is igényelt - erre a célra bűnözőket használtak, vagy pedig magát az öregedő királyt; s valószínű, hogy ezen rituális halálnak tűz által kellett megtörténnie, mivel a kelta (s egyébként a teljes északi) mitológiában számos király és hős Samhainkor lelte halálát, gyakran egy égő házban, természetfeletti, női lények által csapdába csalva. Az égetést a vízbefojtás követhette, mint ahogyan ez történt Tara hatodik századi királyaival Muirchertach mac Ercával és Diarrnait mac Cerbaillal.

Később természetesen az engesztelő áldozat szimbolikussá vált, s a mai angol gyerekek akaratlanul is ezt a jelképrendszert használják fel a Guy Fawkes éji ünnepségeken, mely a valaha volt Samhain-i örömtűz szerepét vette át a mai modern néphagyományban. (november 5: 1605-ben ezen a napon leplezték le az I. Jakab angol király ellen szervezett összeesküvést, melynek egyik fő részvevője volt Guy Fawkes, s ettől kezdve elrendelték, hogy ezen a napon gyújtsanak máglyákat vagy tartsanak tüzijátékokat annak örömére, hogy a király megmenekült - a fordító.) Érdekes megemlíteni, hogy a király merénylője, a megégetett Guy bizonyos értelemben a király áldozati helyettesítője volt.

A Samhain éji királyáldozat visszhangja az állatáldozatokban is megjelenik. A falunk rendőre, Tom Chambers a Mayo megyei történetem és néphagyomány elismert tanulmányozója, azt mondta nekünk, hogy még élnek emberek, akik emlékeznek rá, hogy kakasvérrel fröcskölték be a házak sarkait Martinmas éjjelén, mind kívül, mind belül, védelmező varázslatként. Martinmas november 11-re esik, mely a régi Juliánusz naptár szerint november elseje; ez is egy olyan tény, mely egy részben nem hivatalos szokás továbbélésére látszik mutatni. Eredetileg tehát ez is Samhain-i gyakorlat lehetett.

A valódi királyáldozatok végét feltehetőleg Aillen mac Midgna elpusztításának legendájában fedezhetjük fel, ki a Finnachad tündérnép tagja volt, s akiről úgy tartják, minden Samhainkor felégette Tarát, a királyi székhelyet, egészen addig, míg végül Fionn mac Cumhal megölte. (Fionn mac Cumhal egyfajta Robin Hood-szerű hős, kinek legendáját egész Írországban ismerik. A Ballycroy-béli falunk feletti hegyeket Nephin Beg range néven ismerik, melyet Tom Chambers úgy fordított óírből, mint "Finn kis nyughelye".)

Írország fő örömtűz-gyújtó ünnepe még mindig Hallowe'en, és számos szokás figyelemreméltó, tudattalan továbbélését tartalmazza. Amikor Fernsben éltünk Wexford megyében, a sok kisgyerek között, aki megrohant minket Hallowe'en estéjén, remélvén almát, diót vagy "pénzt a királynak, pénzt a királynőnek", volt egy gyerek, aki "Fekete Ember"-nek volt öltözve. Úgy közelített meg minket, hogy "Én vagyok a Feketébe öltözött Ember, ismertek engem?", mire azt kellett válaszolnunk, "Tudom, ki vagy, de te vagy a Feketébe öltözött Ember". Elgondolkodtunk rajta, vajon tudta-e, hogy a boszorkányüldözések korának pereiben az egyik legjelentősebb, visszatérő bizonyíték volt a "Feketébe öltözött Ember", ki valójában a coven Főpapja volt, s kinek anonim voltát makacsul védelmezték.

Skóciában és Walesben minden család saját máglyát gyújtott Samhainkor; ezeket Samhnagannak nevezték Skóciában és Coel Coethnek Walesben, s egy nappal korábban építették meg őket a házhoz közel eső magaslati ponton. Néhány körzetben még emlékeznek erre a szokásra, bár mára már leginkább (mint az angol örömtüzek) gyermekek ünnepévé vált. A Hallowe'en-i tüzek szokása még a Man-szigeteken is megőrződött.

Frazer az Aranyágban számos hasonló skót, walesi és manx-szigeteki szokás továbbélését mutatja be, és nagyon érdekes, hogy mind ezekben, mind a velük párhuzamba állítható Bealtaine tüzek ünnepi szokásaiban, melyeket feljegyzett, több olyan eset megtalálható, amikor az áldozatot sorshúzás alapján válogatták ki; például újonnan sütött kenyérdarabok kiosztásával. Walesben, miután a Hallowe'en tüzének utolsó parazsa is kihunyt, mindenki hirtelen megragadta a saját sarkát, és teli tüdőből azt kiáltotta: "A levágott fekete koca megfogja a legutolsót!" (Frazer hozzáadhatta volna azt is, hogy a walesi mitológiában a koca Cerridwen istennő megtestesülése annak sötét aspektusában.) Mindezen áldozatválasztó rítusok már régóta csupán bohókás játékokká váltak, de Frazernek nem volt kétsége eredeti, gyászos céljük felől. Ami valaha halálosan komoly szertartás volt a nagy, törzsi tűz mellett, az mára családi játék lett.

Ha már erről beszélünk, Callanderben egy kicsit más módszer maradt fenn a Hallowe'en örömtüzének ünnepén. "Amikor a tűz kihunyt", írja Frazer, "a hamvakat gondosan összegyűjtötték kör alakban, és a szegély mentén belülre annyi követ helyeztek, ahány ember részt vett az örömtűz rituáléján. A következő reggelen, ha bárkinek a kövét más helyen találták, vagy sérülten, akkor az emberek biztosak voltak benne, hogy a kőhöz tartozó személy valójában tündér, vagy legalábbis barátja a tündéreknek, s hogy azon naptól számított tizenkét hónapnál tovább nem fog élni." Vajon ez egy átmeneti szokás volt az ősi áldozati rítusok és a mai Hallowe'en vidám jóslatai között, amikor ugrálnak a tűzben megpörkölt diók?

A Samhain éjjeléhez kapcsolódó jóslás két szempontból is érthető szokás. Először is, az évszak pszichikai minősége igen kedvező a számára; másodszor pedig, a közelgő tél felett érzett aggodalom is megkövetelte. A druidák eredetileg "addig ették a friss vért és húst, míg megcsömörlöttek tőle, s így transzba estek s jövendőt mondtak", elmondták az eljövendő év ómenjét az egész törzs számára (Connie Burland: A mágikus művészetek); de a néphagyományban a jóslás sokkal személyre szabottabbá vált.

Különösen a fiatal nők vágytak megtudni jövendőbelijük nevét, oly módon, hogy diókat pörköltek, vagy pedig tükörben próbálták a képmást megpillantani. Donegal megyében a lányok háromszor mosták meg hálóingjüket folyóvízben, majd a konyha tüze elé függesztették Samhain éjjelén, miközben nyitva hagyták az ajtót; jövendőbelijük így majd belép az ajtón és megfordítja a ruhát. Egy másik változat szerint a mosóvizet egy "olyan kútból kellett merni, mely mellett esküvői és temetési menetek haladtak el". Egy másik, széles körben elterjedt módszer volt, hogy a lány finom, csalogató étkeket rakott ki asztalára, melyről majd eszik a kívánt, reménybeli férj, s ily módon "magához köti". (Természetesen itt a kivetített asztráltestről van szó, nem a fizikai alakról, s ez arra utal, hogy Samhainkor nemcsak a fátyol vékonyabb anyagi és szellemi világ között, de az asztrálvilág is kevésbé kötődik a fizikai világhoz.)

A Hallowe'en diói és almái még mindig népszerűek a jóslás hagyományában; de éppúgy, mint a Bealtaine-i diószedésnek, eredeti jelentésük a termékenység elnyerése volt, mivel Samhain szintúgy az előre megfontolt (és törzsi szempontból is célszerű) szexuális szabadság ideje volt. A termékenység rítusok aspektusa, mint ahogyan várhattuk, természetesen az istenek és hősök legendáiban is tükröződik. Angus mac Og isten és Cu Chullain, a neves hős egyaránt Samhain idején keveredett kapcsolatba olyan asszonyokkal, kik madarakká tudnak változni; és Sahmainkor a Dagda (a "Jó Isten") ülte nászát Morrigannal (az Istennő sötét aspektusával), amint az istennő az Unius folyón lovagol; és Boannal is, a Boyne folyó istennőjével is.

Samhain csakúgy, mint a többi pogány fesztivál, oly mélyen gyökerezett a néphagyományban, hogy a kereszténység megpróbálta átvenni. A holtakkal és más szellemekkel való találkozás úgy bukkan fel a keresztény ünnepek közt, mint Mindenszentek, s eredeti dátumáról, május 13-ról november elsejére "költözködött", IV. Gergely pápa rendelete nyomán az egész egyház átvette 834-ben. De az ünnep pogány felhangjai kényelmetlenül erősek maradtak, és a reformáció Angliában eltörölte a Mindenszenteket. Az angol egyház 1928-ban állította helyre "azon feltételezés alapján, hogy a Hallowe'en pogány vonatkozásai már kihaltak és elfelejtődtek; ez a feltételezés egészen bizonyosan téves volt" (Doreen Valiente: A Witchek mesterségének ABC-je).

Ami a lakomát illeti, eredetileg természetesen az újonnan levágott jószágokból ettek, melyek húsát a Samhain megtiszító tüzében sütötték ropogósra, és kétségkívül rituálisan felajánlották azt, mint "első gyümölcsöket"; az a tény, hogy először a papság kapott belőle divinációs célzattal, s majd azután a törzs elfogyasztotta, ami megmaradt, erre utal.

A későbbi évszázadokban a sowens néven ismert rituális ételt fogyasztották, melyre Robert Burns is utal Hallowe'en című versében. A költő saját megjegyzései között, melyeket a költeményről írt, azt mondta, hogy a sowens kását ilyenkor nem tejjel, hanem vajjal főzik, s ez a tradicionális Hallowe'en vacsora. Az Oxfordi angol szótár szerint a "sowens" "fogyókúrás étel, korábban Skóciában volt elterjedt, valamint Írország egyes részein, melyet zab vagy árpa áztatással kivont korpájából készítenek, hagyják megerjedni, és enyhén forralják"; s a szótár azt állítja, hogy maga a szó feltehetőleg a sugh vagy subh szóból származik, melynek jelentése "lé". Meglehet; de érdemes megfigyelni, hogy a "sowens" szó ejtése milyen közel áll a Samhainéhoz.

Írországban a barmbrack nevű, sötét színű cipót készítik ilyenkor szárított gyümölccsel, és éppannyira a Hallowe'en része, mint a karácsonyi puding a karácsonynak. Fennmaradtak benne az évszakhoz kötődő jóslási szokások és azáltal, hogy szétosztják a szeleteket, és szerencsés vagy szerencsétlen jelet lelnek bennük azok, akik megeszik ezeket. Egy boltban vásárolt "barmbrack" csomagolásának képén, mely épp előttünk áll most, egy boszorkány és egy seprű van, körülötte pedig a következő szöveg: "Tartalma: gyűrű - házasság tizenkét hónapon belül; borsó - szegénység; bab - gazdagság; bot - megver életed társa; rongy - vénlány vagy agglegény." A boltok tele vannak velük október közepétől kezdve. A házi készítésű "barmbrack" elengedhetetlen alkotórésze a gyűrű. A cipót egy már házas személynek kell felvágnia és megvajaznia, azok látókörén kívül, akik majd meg fogják enni. Az elhunyt barátok számára, akiknek szelleme esetleg látogatóba jöhet, az ír családok dohányt és zabkását készítenek ki, valamint néhány üres széket a tűz mellé.

Paul Huson igen érdekes, bár mágikus szempontból erkörcstelen, "A Witchek mesterségének elnyerése" című könyvében a következőket írja: "A vacsora eltávozott szeretteink tiszteletére tartható, bort és kenyeret ajánlhatunk fel nekik ceremoniálisan, ez utóbbit sütemény formában, melyet kilenc alkotórészből sütnek, hasonlóan a Föld négyzetéhez." Feltehetőleg a Szaturnusz mágikus négyzetére utal, melynek kilenc kockája van (s mely szintén szerepel ugyanezen könyvben). Más mágikus négyzetek is léteznek, a Jupiteré (tizenhat kockával), a Napé (harminchat), a Vénuszé (negyvenkilenc), a Merkúré (hatvannégy) és a Holddé (nyolcvanegy), de egyik sem tartozik a Föld elemhez. Bárhogyan is, a Szaturnusznak van a legtöbb értelme; ennek a bolygónak erős kapcsolata van a Magyalkirállyal is, de a Rendezetlenség Urával is, tulajdonképp e három nagyrészt összefügg.

Samhain mindig is erőteljes és boldog ünnepség volt, a Csínytevések Éjjele, a Rendezetlenség Ura uralkodásának kezdete, mely a hagyomány szerint Gyertyaszentelőig tart. Nem arról van szó, hogy megadnánk magunkat a káosznak, de amint a tél megkezdődik, az "eredendő káosz" arcába pillantunk, hogy elvethessük az új rend magvait. Azzal, hogy kihívjuk, sőt, vele nevetünk, tulajdonképp kihirdetjük azon hitünket, hogy az Istennő és az Isten, önnön természetüknél fogva nem engedheti, hogy elsodortassunk.

Hogyan ünnepelik Samhaint a huszadik század witch-ei? Egy hirtelen jött ötlet, mely azóta szokásunkká vált, s melyet mások is hasznosnak találhatnak, az, hogy két ünnepséget tartsunk: egy Samhain rituálét a covennek, és egy másik, Hallowe'en partit a coventagoknak, a gyerekeknek és a barátoknak. A gyerekek mulatságot várnak a Hallowe'entól, s csakúgy (mint ahogy felfedeztük) a barátok és szomszédok is várnak valamit ilyenkor a witchektől. Tarts bulit, adj nekik sütőtököket, maszkokat, csinos ruhákat és ugratásokat, zenét, játékokat, helyi hagyományokat! És tartsd saját covened Samhain rituáléját egy másik estén.

Egy másik kérdés merül fel itt: mennyire fontos, hogy a Szabbatokat pontosan a hagyományos éjjelen tartsuk? Azt mondanánk, ajánlott, de nem életbevágóan fontos. Esbatokkor és Szabbatokon egyaránt szembesülnünk kell azzal a ténnyel, hogy sok coven csak bizonyos estéken tud találkozni, legtöbbször a hétvégén, mert munka, utazás, gyerekvigyázás mind közbeszólhat. Még Az Istennő Szavai is elismeri ezt, mondván: "s legjobb, ha a Hold megtelt", nem pedig "akkor kell". Ami pedig a Szabbatokat illeti, a legtöbb witch nem érzi magát rosszul attól, hogy mondjuk az ünnephez legközelebb eső szombaton tartsa.

A Quest magazin 1978. márciusi számában "Diana Demdike" jól mutat rá az ünnepek aktuális dátum előtti vagy utáni ünneplésére. "Mindig jobb később, mint korábban", írja, "mert akár tudjátok, akár nem, a föld mágikus hullámainak erőivel dolgoztok, s ezek a Nap aktuális helyzetekor indulnak el, s így az időpontot megelőzően végezni próbált munka azt jelenti, hogy a korábbi hullám leggyengébb végét kapjuk el, mely egyáltalán nem segít."

Ha gyakorlatiasak akarunk lenni, Samhainkor még egy dolgot meg kell fontolnunk: számos helyen (beleértve Amerikát, Írországot és Anglia több részét) az október 31-én igényelt elvonultság nem mindig fenntartható. Nem jó ötlet komoly Samhain rituálét tartanunk úgy, hogy közben gyerekek csengetnek az ajtón cukorkáért vagy pénzért; vagy szomszédok jelennek meg a kertedben kivilágított sütőtököket lengetve, és azt várják, hogy behívd őket egy italra. Szóval "legjobb, ha" áthelyezzük Samhain-i Szabbatunkat egy-két éjszakával arrébb,és nézzünk szembe a Hallowe'ennel a megfelelő diókkal, almákkal, némi aprópénzzel és kéznél lévő üvegekkel - vagy rendezzünk bulit. Nem szokása a witcheknek, hogy bármi olyasmit végezzenek ilyenkor, ami elriasztja az embereket, vagy kivonják magukat az efféle, hagyományos ünnepelésekből.

Tulajdonképp a helyi hagyományt mindig illene tisztelnünk - még jobban akkor, ha tradícióról van szó. Épp ezért itt, Mayo megyében Szent János estéjén, június 23-án gyújtjuk meg Nyárközép ünnepének örömtüzét, amikor sokan mások is a tájon, s a máglyák narancs csillagokként fénylenek az esti félhomályban, amerre a szem ellár. A Lughnasadh örömtüzét Domhnach Chrom Dubh napján gyújtjuk, július utolsó vasárnapján, mely még mindig egy ősi isten nevét viseli, s melyhez Írország nyugati részén még mindig számos Lughnasadh ünnepi szokás kapcsolódik. Samhain éjjelét pedig a kertben ünnepeljük, ha az idő megengedi, mivel a Hallowe'en a családi tüzek éjjele egész Írországban.

De visszatérve magára a Samhain rituáléra, mely elemeket kellene belevennünk? Kiengesztelés - semmiképp sem. A kiengesztelés az emberi kicsinyesség szintjére rángatja le az isteneket, mintha meg kellene őket vesztegetni s ezzel megváltoztatni szeszélyes hangulatukat, vagy aktuális, rossz modorukat. Az Ősi Vallásnak egy nagyon primitív állapotára utal ez a szokás, s úgy érezzük, sokkal inkább "a népszerű igénynek engedelmeskedve" élt túl, nem pedig a papok bölcsessége folytán. A modern witchek nem félik az isteneket, akik a kozmikus hatalom és ritmus kifejezői; tisztelik és imádják őket, és azért dolgoznak, hogy megértsék őket és összhangba kerüljenek velük. A kiengesztelés, mint babona elutasítása nem a Bölcsesség elárulását jelenti, hanem annak beteljesítését; a legtöbb ősi pap és papnő (kik bizonyára mélyebb megértéssel rendelkeztek, mint az egyszerű követők), kétségkívül mosolyognának beleegyezésük jeléül. (Bár, hogy tisztességesek legyünk ezen "egyszerű követőkkel" szemben, hozzá kell tennünk, hogy sok rítus, mely a modern tanuló számára kiengesztelésnek tűnik, valójában nem az, pusztán szimpatetikus mágiaforma.)

De az elhalt szeretteinkkel való találkozás, a jóslás, a lakoma, a humor, az életszeretet kifejezése - mindenképp igen. Ezek azok, melyek természetes, emberi módon összhangban vannak a Samhain pszichikai ritmusával.

A halottakkal való találkozással kapcsolatban mindig emlékeznünk kell rá, hogy őket meghívjük, és nem idézzük. A visszahúzódás és az inkarnációk közötti megpihenés egy több lépcsőből álló folyamat; az, hogy meddig tart egy-egy szakasza, és milyen szükségszerű (önkéntes vagy kényszerített) feladatok adódnak minden egyes lépcsőfokon, teljesen személyre szabott történet, melyet még a legközelebbi élő jóbarátok sem ismerhetnek meg. Épp ezért a kikényszerített találkozás nemcsak hogy gyümölcstelen, de épp ártalmas is lehet, és úgy érezzük, ezt a hibát számos spiritiszta elköveti, bármennyire is őszinte vagy különösen tehetséges is az adott médium. Bármely meghívás tehát, melyet elhunyt szeretteink felé intézünk, akár Samhainkor, akár máskor, ebben a szellemben kell, hogy megtörténjen.

Mint ahogy Stewart rámutatott a "Mit csinálnak a witchek" című könyvében: "A nyolc ünnep közül ez az, melynél az Árnyak Könyve a leginkább kihangsúlyozza a Nagy Rítus fontosságát. Ha nem lehetséges ott helyben, akkor a Könyv szerint a Főpapnak és a Főpapnőnek meg kell azt ünnepelni oly hamar, amennyire csak lehetséges, "akár jelképesen, akár valóban". Emögött feltehetőleg az áll, hogy mivel a Hallowe'en rítusa közeli kapcsolatban áll a halállal és a holtakkal, azt az élet ünnepélyes és intenzív megerősítésének kell követnie."

Feltételezzük most, hogy a Nagy Rítus mindig lehetséges a Szabbatok alkalmával, legalábbis annak szimbolikus formájában. De úgy érezzük, hogy az Árnyak Könyve ragaszkodása annak Samhainkor történő speciális jelentőségéhez nagyon is helyénvaló, s feltehetőleg a Mesterség eredeti hagyományából származik. Ezért rítusunkban megpróbáltunk valóban különleges hangsúlyt fektetni rá, ezért a köröző coven, mely meghozza a kívánt hatást.

Amennyiben azonban a Nagy Rítus aktuálisan történik, akkor természetesen a coven a szobán kívül tartózkodik, és a hangsúly elhelyezésének legnagyobb része a Főpapnő és a Főpap feladata. Ennek energiája azonban így is eléri a covent, amint annak tagjai visszatérnek, mivel a Főpapnő és a Főpap azonnal megáldja a bort és a süteményt, amint jelen vannak, és a Főpap minden nőnek személyesen adja át azt, mint ahogyan a Főpapnő is minden férfinek. A szokásos körbeadogatás helyett azt javasoljuk, hogy ez a személyes "felszolgálás" akkor is történjen meg, ha a Nagy Rítus pusztán szimbolikus volt.

Előkészületek a rituáléhoz

Az üst a Kör közepére kerül, benne meggyújtott szén egy kis óntartóban (vagy más hasonlóban), és mellé füstölő. (A szokásos, oltáron lévő füstölőt is lehet használni, de jobb, ha kéznél van egy másik.)

A Főpapnőnek készüljön egy egyszerű, fehér tabard sifonból, vagy áttetsző csipkéből. A szabásminta egyszerű: két négyzet vagy téglalap összevarrva a tetején és az oldalán, kivágva a nyakat és a karokat a tetején és az oldalak fenti részén.

A Rendezetlenség Urának készüljön egy pálca, mely tisztjét jelzi, oly egyszerű vagy díszes, amilyent csak szeretnénk. A legmegfelelőbb a hagyományos udvaribolond pálca, melynek tetején egy babafej van, és kis labdák díszítik. A legegyszerűbb megfelelője ennek egy egyszerű botocska, lufival (vagy még hagyományosabban, felfújt disznóhólyaggal) a végén. Kerüljön az oltár mellé.

A Kör, az oltár és az üst az évszaknak megfelelő levelekkel és gyömölcsökkel legyen feldíszítve, mint például az alma, és amennyiben lehetséges, diófa ága termésével együtt.

Minden Szabbat ünnep, de a Samhain különleges módon az. Étel és ital legyen készen a rituálé végeztével. Dió mindenképp legyen közte. A diószemek pörkölése a tűzön csak akkor jó ötlet, ha van a szobában tűzrakó hely.

A rituálé

A Főpapnő fehér tabardját viseli a rituálé megnyitásához, a fátylát pedig hátradobja, amennyiben visel olyant. A Boszorkánytitok után a Főpap és a Főpapnő felveszik athaméjukat. A Főpap háttal áll az oltárnak, a Főpapnő pedig vele szemben, az üst túloldalán.

Egyszerre felrajzolják a levegőbe a Föld megidéző Pentagramját athaméikkal, egymás felé fordulva, ezután leteszik az athamékat, a Főpap az oltárra, a Főpapnő az üst mellé.

A Főpapnő füstölőt hint az üstben lévő, izzó szénre. Amikor meggyőződött róla, hogy megfelelően ég, ismét feláll a Főpappal szemben az üst túloldalán. Odaszólít egy férfit, hogy hozzon egy oltárgyertyát és tartsa mellette (hogy akkor is fel tudja olvasni a szavait a papírról, ha majd a fátylat már az arca elé húzta). A Főpapnő így szól:

Árnyak rettegett ura, élet istene és az élet adója. Mégis ki téged ismer, a halált ismeri. Tárd szélesre, könyörgünk, kapuid, melyen keresztül mindenkinek át kell haladni. Hadd térhessenek ma éjjel vissza szeretteink, kik előttünk távoztak, hogy együtt örvendezzünk. És mikor eljő az időnk, ahogy mindenkinek, te vígaszt adsz, megnyugtatsz, békét és nyugalmat ajándékozol szívünknek; s mi boldogan, félelem nélkül lépünk birodalmadba, mert tudjuk, miután pihentünk s felfrissültünk szeretteink közt, újjászületünk a te kegyelmedből és a Hatalmas Anya kegyelméből. Kérünk téged, történjen abban az időben és azon a helyen, amikor és ahol a szeretteink, hogy újra találkozhassunk és ismerhessük és szerethessük egymást. Szállj alá, könyörgünk, szolgád és papod testébe." (e szöveg szerzője Gerald B. Gardner, fordítója Saddie LaMort)

A Főpapnő ezután a nap járásával megegyező irányban megkerüli az üstöt és megadja a Főpapnak az Ötszörös Csókot.

Ezután visszatér a helyére, szembefordul a Főpappal az üst túloldalán, és ha tabardjának van fátyla, akkor azt most az arca elé húzza. Ezután minden nőt egyesével előszólít név szerint, hogy lépjenek elő és adják meg a Főpapnak az Ötszörös Csókot.

Amikor mindannyian így tettek, a Főpapnő utasítására a coven a Kör széle köré rendeződik, férfiak és nők egyenlően elosztva úgy, hogy a Szűz a nyugati gyertya mellé kerüljön. Amint mindannyian a helyükön vannak, a Főpapnő így szól:

"Íme, a nyugat Amenti, a Holtak Földje, hová sok szerettünk eltávozott, hogy pihenjen és megújhodjon. Ezen éjjelen találkozunk velük; és ahogyan a Szűz köszönteni áll őket a nyugati kapunál, felszólítalak titeket, a Mesterség fivérei és nővérei, hogy tartsátok szilárdan e szeretteink képét szívetekben és elmétekben, amint köszöntésünk eléri őket. Misztérium rejlik a misztériumon belül, mert élet s másik élet közt a nyugvóhely egyúttal Caer Arianrhod is, az Ezüst Kerék Kastélya, a forduló csillagok tengelyének közepénél az Északi Szélen túl. Itt uralkodik Arianrhod, a Fehér Úrnő, kinek neve Ezüst Kereket jelent. Ezen szellemben hívjük szeretteinket. És hadd vezesse őket a Szűz, a Nap járásával ellentétes irányban mozogva a középpont felé. Mert a spirálösvény, mely Caer Arianrhodból vezet, az ékszakába és a pihenésbe visz, s a Nap járásával ellentétesen."

A Szűz lassan, méltóságteljesen elindul a Nap járásával ellentétes irányban a Kör mentén, spirális alakzatban belefé szűkülő köröket róva, három vagy négy kört is megtéve, mire eléri a középpontot.

Ezalatt a coven teljes csendet tart fenn, és koncentrál arra, hogy elhunyt barátaikat üdvözöljék.

Amikor a Szűz eléri a középpontot, szembe fordul a Főpapnővel az üst túloldalán állva. A Főpapnő vállmagasságban kitartja jobb kezét az üst közepe fölé, nyitott tenyérrel, balra fordulva. A Szűz saját nyitott jobb tenyerét ráhelyezi a Főpapnőére. A Főpapnő így szól:

"Azok, kiket magaddal hozol, valóban szívesen látottak Ünnepünkön. Maradjanak velünk békében. És te, Szűz, térj vissza spirálösvényeden, hogy elfoglald helyed fivéreid és nővéreid között; de a Nap járásával megegyező irányban, mert ez az újjászületés útja, kifelé Caer Arianrhodból, a Nap útja."

A Szűz és a Főpapnő megszakítja kezeik érintkezését, és a Szűz lassan, méltóságteljesen, a Nap járásával megegyező irányban, spirál alakban visszasétál helyére a nyugati gyertya mellé.

A Főpapnő vár, míg a Szűz a helyére nem ér, majd ezután így szól:

"Közelítsük meg a Kastély falait."

A Főpap és a coven befelé mozdul, s mindannyian (a Főpapnő és a Szűz is) leülnek szoros gyűrűt formálva az üst körül. A Főpapnő megújítja a füstölőt.

Itt az ideje az elhunyt barátokkal való beszélgetésnek, s erre nem lehet semmilyen rituális szöveget megírni, mivel minden coven különböző módon közelíti meg ezt a kérdést. Egyesen szeretnek csendben üldögélni az üst körül, a füstölő füstjébe bámulva, beszélgetve azokkal, akiket látnak és hallanak. Mások tükröt vagy kristálygömböt használnak. Más covenek közt akadhat esetleg egy tehetséges médium, akit használhatnak csatornaként. Bármi is a módszer, a Főpapnő irányítja a kommunikáció menetét.

Amikor úgy véli, hogy a Szabbat ezen része elérte célját, a Főpapnő felfedi arcát a fátyol alól, és utasítja a többieket, hogy az üstöt vegyék fel és helyezzék a keleti gyertya mellé, az újjászületés negyedébe. (A gyertya mellé kell helyezni, nem pedig elé, hogy maradjon elég hely annak, ami most következik.)

Ekkor a Főpap veszi át az irányítást. Elmondja a covennek, kötetlenül, de komoly módon, hogy mivel Samhain a holtak ünnepe, az élet erőteljes megerősítését kell magában foglalnia a coven részéről és az elhunyt barátok nevében is, kik a reinkarnáció útjára lépnek. Ő és a Főpapnő ezért most bemutatja a Nagy Rítust, amint az szokásos minden Szabbaton; de mivel ez egy különleges alkalom, lesz néhány különbség, mely azt hivatott szolgálni, hogy kihangsúlyozza azt. Elmagyarázza ezen különbségeket, aszerint, hogy a Nagy Rítus milyen formát fog ölteni.

Amennyiben szimbolikus, a kehely és az athame a földre kerül, nem kézben van tartva; és a Szűz és a coven többi része lassan sétál a Nap járásával megegyező irányban a Kör mentén az egész Rítus alatt. Amikor vége, a Főpap és a Főpapnő a szokásos módon kínálja egymásnak a bort; de a Főpap ezután személyesen adja a bort minden nőnek, majd ezután a Főpapnő személyesen adja minden férfinak. Azután felszentelik a süteményeket, és hasonlóképp személyesen kínálják mindenkinek. Ennek a célja (melyet a Főpap elmagyaráz), hogy a Nagy Rítus által gerjesztett életerőt közvetlen módon adják át a coven minden tagjának.

Amennyiben a Nagy Rítus "aktuális", miután a Szűz és a coven visszatért a szobába, a Főpap és a Főpapnő felszenteli a bort és a süteményt, és hasonló módon szolgálja fel azokat mindenkinek.

A magyarázat végeztével bemutatásra kerül a Nagy Rítus.

Ezután, még a lakoma előtt, egyetlen dolog marad még hátra. A Főpapnő felveszi a Rendezetlenség Urának pálcáját, és átadja egy kiválasztott férfi witchnek (lehetőleg olyannak, akinek van humorérzéke). Elmondja neki, hogy most már ő a Rendezetlenség Ura, és a Szabbat hátralévő részén kiváltságos joga zavarni a szertartást, amikor csak helyénvalónak látja, és tréfát űzhet mindenkivel, a Főpapnőt és a Főpapot is beleértve.

A program további részét a lakoma és a játékok teszik ki. És ha, csakúgy mint nekünk, nektek is szokásotok egy kis áldozati ételt és italt kitenni utána a sidhe vagy helyi megfelelőik számára ezen éjjelen, bizonyosodjatok meg róla, hogy az különösképp ízletes és bőséges!

Fordította: Osara LaMort