A Farrar-hagyomány: Samhain

A cikkek felhasználása bármilyen formában csak a fordító és a Berkano honlap, mint forrás megjelölésével lehetséges!

November elseje, amikor a kelta tél kezdõdik, a nyarat köszöntõ Májuséj sötét ellenpárja. Továbbá, a kelták számára november elseje az újév kezdete is volt, s Samhain ünnepe az év utolsó éjszakája, az a titokzatos pillanat, mely nem tartozik sem a múlthoz, sem a jövõhöz, sem ehhez a világhoz, sem a Másikhoz. Samhain (ejtsd kb. szaveny) az ír-gall elnevezése November havának; a skót-gall Samhuin pedig a Mindenszentek elnevezése.

A régi állattenyésztõ népek, kiknek pásztor életmódját szinte alig támasztotta alá bármiféle földmûvelõ tevékenység, egyszerûen nem tudták egész télen etetni a nyájat, ezért csupán a legszükségesebb mennyiségû állatot tartották életben erre az idõszakra, a többit levágták és húsukat besózták, mivel ez volt az egyetlen ismert módszer tartósítására (nem kétséges, hogy innen származik a só mágikus rituálékban hagyományos használata, mint "fertõtlenítõ" bármely pszichikai vagy spirituális, gonosz erõ ellen). Samhain volt azon idõszak, mikor a vágások és a tartósítás folyamata zajlott; nem nehéz elképzelnünk, mennyire kritikus és erõt próbáló alkalom volt ez. Sikerült kiválasztani a megfelelõen termékeny állományt? Hosszú és kemény lesz-e a tél? És ha igen, túlélik-e majd a kiválasztott példányok, elég lesz-e az elraktározott hús a törzs számára?

Október 31-re az összes gabonát is betakarították már, s mindent, mit nem tudtak learatni, ott hagytak, mivel a Pooka, egy éjszakai, alakváltó hobgoblin, kinek kedvenc szórakozása volt az emberek kínzása, Sahmain éjjelét a néphit szerint azzal tölti, hogy elpusztítja vagy felfalja mindazon termést, mely nem került learatásra és begyûjtésre. A Pooka általában csúnya, fekete ló képét ölti magára álcául.

Ehhez a gazdasági bizonytalansághoz hozzájárult egyfajta általános, kényelmetlen életérzés is, lévén, hogy az év kereke fordul ilyenkor - minden, ami öreg, meghal, de az új még nem született meg. A Fátyol igen vékony. A tündérdombok ajtajai nyitva állnak, s ezen éjjelen sem embernek, sem tündérnek nincs szüksége mágikus jelszóhoz ahhoz, hogy ki-be járkáljon rajtuk. Ezen éjszakán a halott barátok szellemei a Samhain tüzének melegét és élõ rokonaik társaságát keresik. Ez volt a Feile na Marbh, a Holtak Ünnepe, és a Fiile Moingfhinne, a Fehérhajú Ünnepe, ki a Hóistennõ. Ez az idõszak "az elsõdleges káosz részleges visszatérte... a megalapozott rend feloldódása, mintegy bevezetésképp annak újbóli létrejöttére, az idõ egy új szakában", mint ahogyan Proinsias mac Cana írta a "Kelta Mitológia" címû könyvében.

Samhain tehát egyik oldalról a kiengesztelés, a jóslások és a halottakkal való társalgás ideje, másik oldalról pedig a gátlások nélküli lakomázás, az élet és termékenység dacos megerõsítése a bezáruló sötétség arca orra elõtt.

A kiengesztelés a túlélés régi idejében elengedhetetlen volt, gyászos és komoly cselekedet. Nem lehet kétségünk afelõl, hogy valaha emberi áldozatokat is igényelt - erre a célra bûnözõket használtak, vagy pedig magát az öregedõ királyt; s valószínû, hogy ezen rituális halálnak tûz által kellett megtörténnie, mivel a kelta (s egyébként a teljes északi) mitológiában számos király és hõs Samhainkor lelte halálát, gyakran egy égõ házban, természetfeletti, nõi lények által csapdába csalva. Az égetést a vízbefojtás követhette, mint ahogyan ez történt Tara hatodik századi királyaival Muirchertach mac Ercával és Diarrnait mac Cerbaillal.

Késõbb természetesen az engesztelõ áldozat szimbolikussá vált, s a mai angol gyerekek akaratlanul is ezt a jelképrendszert használják fel a Guy Fawkes éji ünnepségeken, mely a valaha volt Samhain-i örömtûz szerepét vette át a mai modern néphagyományban. (november 5: 1605-ben ezen a napon leplezték le az I. Jakab angol király ellen szervezett összeesküvést, melynek egyik fõ részvevõje volt Guy Fawkes, s ettõl kezdve elrendelték, hogy ezen a napon gyújtsanak máglyákat vagy tartsanak tüzijátékokat annak örömére, hogy a király megmenekült - a fordító.) Érdekes megemlíteni, hogy a király merénylõje, a megégetett Guy bizonyos értelemben a király áldozati helyettesítõje volt.

A Samhain éji királyáldozat visszhangja az állatáldozatokban is megjelenik. A falunk rendõre, Tom Chambers a Mayo megyei történetem és néphagyomány elismert tanulmányozója, azt mondta nekünk, hogy még élnek emberek, akik emlékeznek rá, hogy kakasvérrel fröcskölték be a házak sarkait Martinmas éjjelén, mind kívül, mind belül, védelmezõ varázslatként. Martinmas november 11-re esik, mely a régi Juliánusz naptár szerint november elseje; ez is egy olyan tény, mely egy részben nem hivatalos szokás továbbélésére látszik mutatni. Eredetileg tehát ez is Samhain-i gyakorlat lehetett.

A valódi királyáldozatok végét feltehetõleg Aillen mac Midgna elpusztításának legendájában fedezhetjük fel, ki a Finnachad tündérnép tagja volt, s akirõl úgy tartják, minden Samhainkor felégette Tarát, a királyi székhelyet, egészen addig, míg végül Fionn mac Cumhal megölte. (Fionn mac Cumhal egyfajta Robin Hood-szerû hõs, kinek legendáját egész Írországban ismerik. A Ballycroy-béli falunk feletti hegyeket Nephin Beg range néven ismerik, melyet Tom Chambers úgy fordított óírbõl, mint "Finn kis nyughelye".)

Írország fõ örömtûz-gyújtó ünnepe még mindig Hallowe'en, és számos szokás figyelemreméltó, tudattalan továbbélését tartalmazza. Amikor Fernsben éltünk Wexford megyében, a sok kisgyerek között, aki megrohant minket Hallowe'en estéjén, remélvén almát, diót vagy "pénzt a királynak, pénzt a királynõnek", volt egy gyerek, aki "Fekete Ember"-nek volt öltözve. Úgy közelített meg minket, hogy "Én vagyok a Feketébe öltözött Ember, ismertek engem?", mire azt kellett válaszolnunk, "Tudom, ki vagy, de te vagy a Feketébe öltözött Ember". Elgondolkodtunk rajta, vajon tudta-e, hogy a boszorkányüldözések korának pereiben az egyik legjelentõsebb, visszatérõ bizonyíték volt a "Feketébe öltözött Ember", ki valójában a coven Fõpapja volt, s kinek anonim voltát makacsul védelmezték.

Skóciában és Walesben minden család saját máglyát gyújtott Samhainkor; ezeket Samhnagannak nevezték Skóciában és Coel Coethnek Walesben, s egy nappal korábban építették meg õket a házhoz közel esõ magaslati ponton. Néhány körzetben még emlékeznek erre a szokásra, bár mára már leginkább (mint az angol örömtüzek) gyermekek ünnepévé vált. A Hallowe'en-i tüzek szokása még a Man-szigeteken is megõrzõdött.

Frazer az Aranyágban számos hasonló skót, walesi és manx-szigeteki szokás továbbélését mutatja be, és nagyon érdekes, hogy mind ezekben, mind a velük párhuzamba állítható Bealtaine tüzek ünnepi szokásaiban, melyeket feljegyzett, több olyan eset megtalálható, amikor az áldozatot sorshúzás alapján válogatták ki; például újonnan sütött kenyérdarabok kiosztásával. Walesben, miután a Hallowe'en tüzének utolsó parazsa is kihunyt, mindenki hirtelen megragadta a saját sarkát, és teli tüdõbõl azt kiáltotta: "A levágott fekete koca megfogja a legutolsót!" (Frazer hozzáadhatta volna azt is, hogy a walesi mitológiában a koca Cerridwen istennõ megtestesülése annak sötét aspektusában.) Mindezen áldozatválasztó rítusok már régóta csupán bohókás játékokká váltak, de Frazernek nem volt kétsége eredeti, gyászos céljük felõl. Ami valaha halálosan komoly szertartás volt a nagy, törzsi tûz mellett, az mára családi játék lett.

Ha már errõl beszélünk, Callanderben egy kicsit más módszer maradt fenn a Hallowe'en örömtüzének ünnepén. "Amikor a tûz kihunyt", írja Frazer, "a hamvakat gondosan összegyûjtötték kör alakban, és a szegély mentén belülre annyi követ helyeztek, ahány ember részt vett az örömtûz rituáléján. A következõ reggelen, ha bárkinek a kövét más helyen találták, vagy sérülten, akkor az emberek biztosak voltak benne, hogy a kõhöz tartozó személy valójában tündér, vagy legalábbis barátja a tündéreknek, s hogy azon naptól számított tizenkét hónapnál tovább nem fog élni." Vajon ez egy átmeneti szokás volt az õsi áldozati rítusok és a mai Hallowe'en vidám jóslatai között, amikor ugrálnak a tûzben megpörkölt diók?

A Samhain éjjeléhez kapcsolódó jóslás két szempontból is érthetõ szokás. Elõször is, az évszak pszichikai minõsége igen kedvezõ a számára; másodszor pedig, a közelgõ tél felett érzett aggodalom is megkövetelte. A druidák eredetileg "addig ették a friss vért és húst, míg megcsömörlöttek tõle, s így transzba estek s jövendõt mondtak", elmondták az eljövendõ év ómenjét az egész törzs számára (Connie Burland: A mágikus mûvészetek); de a néphagyományban a jóslás sokkal személyre szabottabbá vált.

Különösen a fiatal nõk vágytak megtudni jövendõbelijük nevét, oly módon, hogy diókat pörköltek, vagy pedig tükörben próbálták a képmást megpillantani. Donegal megyében a lányok háromszor mosták meg hálóingjüket folyóvízben, majd a konyha tüze elé függesztették Samhain éjjelén, miközben nyitva hagyták az ajtót; jövendõbelijük így majd belép az ajtón és megfordítja a ruhát. Egy másik változat szerint a mosóvizet egy "olyan kútból kellett merni, mely mellett esküvõi és temetési menetek haladtak el". Egy másik, széles körben elterjedt módszer volt, hogy a lány finom, csalogató étkeket rakott ki asztalára, melyrõl majd eszik a kívánt, reménybeli férj, s ily módon "magához köti". (Természetesen itt a kivetített asztráltestrõl van szó, nem a fizikai alakról, s ez arra utal, hogy Samhainkor nemcsak a fátyol vékonyabb anyagi és szellemi világ között, de az asztrálvilág is kevésbé kötõdik a fizikai világhoz.)

A Hallowe'en diói és almái még mindig népszerûek a jóslás hagyományában; de éppúgy, mint a Bealtaine-i diószedésnek, eredeti jelentésük a termékenység elnyerése volt, mivel Samhain szintúgy az elõre megfontolt (és törzsi szempontból is célszerû) szexuális szabadság ideje volt. A termékenység rítusok aspektusa, mint ahogyan várhattuk, természetesen az istenek és hõsök legendáiban is tükrözõdik. Angus mac Og isten és Cu Chullain, a neves hõs egyaránt Samhain idején keveredett kapcsolatba olyan asszonyokkal, kik madarakká tudnak változni; és Sahmainkor a Dagda (a "Jó Isten") ülte nászát Morrigannal (az Istennõ sötét aspektusával), amint az istennõ az Unius folyón lovagol; és Boannal is, a Boyne folyó istennõjével is.

Samhain csakúgy, mint a többi pogány fesztivál, oly mélyen gyökerezett a néphagyományban, hogy a kereszténység megpróbálta átvenni. A holtakkal és más szellemekkel való találkozás úgy bukkan fel a keresztény ünnepek közt, mint Mindenszentek, s eredeti dátumáról, május 13-ról november elsejére "költözködött", IV. Gergely pápa rendelete nyomán az egész egyház átvette 834-ben. De az ünnep pogány felhangjai kényelmetlenül erõsek maradtak, és a reformáció Angliában eltörölte a Mindenszenteket. Az angol egyház 1928-ban állította helyre "azon feltételezés alapján, hogy a Hallowe'en pogány vonatkozásai már kihaltak és elfelejtõdtek; ez a feltételezés egészen bizonyosan téves volt" (Doreen Valiente: A Witchek mesterségének ABC-je).

Ami a lakomát illeti, eredetileg természetesen az újonnan levágott jószágokból ettek, melyek húsát a Samhain megtiszító tüzében sütötték ropogósra, és kétségkívül rituálisan felajánlották azt, mint "elsõ gyümölcsöket"; az a tény, hogy elõször a papság kapott belõle divinációs célzattal, s majd azután a törzs elfogyasztotta, ami megmaradt, erre utal.

A késõbbi évszázadokban a sowens néven ismert rituális ételt fogyasztották, melyre Robert Burns is utal Hallowe'en címû versében. A költõ saját megjegyzései között, melyeket a költeményrõl írt, azt mondta, hogy a sowens kását ilyenkor nem tejjel, hanem vajjal fõzik, s ez a tradicionális Hallowe'en vacsora. Az Oxfordi angol szótár szerint a "sowens" "fogyókúrás étel, korábban Skóciában volt elterjedt, valamint Írország egyes részein, melyet zab vagy árpa áztatással kivont korpájából készítenek, hagyják megerjedni, és enyhén forralják"; s a szótár azt állítja, hogy maga a szó feltehetõleg a sugh vagy subh szóból származik, melynek jelentése "lé". Meglehet; de érdemes megfigyelni, hogy a "sowens" szó ejtése milyen közel áll a Samhainéhoz.

Írországban a barmbrack nevû, sötét színû cipót készítik ilyenkor szárított gyümölccsel, és éppannyira a Hallowe'en része, mint a karácsonyi puding a karácsonynak. Fennmaradtak benne az évszakhoz kötõdõ jóslási szokások és azáltal, hogy szétosztják a szeleteket, és szerencsés vagy szerencsétlen jelet lelnek bennük azok, akik megeszik ezeket. Egy boltban vásárolt "barmbrack" csomagolásának képén, mely épp elõttünk áll most, egy boszorkány és egy seprû van, körülötte pedig a következõ szöveg: "Tartalma: gyûrû - házasság tizenkét hónapon belül; borsó - szegénység; bab - gazdagság; bot - megver életed társa; rongy - vénlány vagy agglegény." A boltok tele vannak velük október közepétõl kezdve. A házi készítésû "barmbrack" elengedhetetlen alkotórésze a gyûrû. A cipót egy már házas személynek kell felvágnia és megvajaznia, azok látókörén kívül, akik majd meg fogják enni. Az elhunyt barátok számára, akiknek szelleme esetleg látogatóba jöhet, az ír családok dohányt és zabkását készítenek ki, valamint néhány üres széket a tûz mellé.

Paul Huson igen érdekes, bár mágikus szempontból erkörcstelen, "A Witchek mesterségének elnyerése" címû könyvében a következõket írja: "A vacsora eltávozott szeretteink tiszteletére tartható, bort és kenyeret ajánlhatunk fel nekik ceremoniálisan, ez utóbbit sütemény formában, melyet kilenc alkotórészbõl sütnek, hasonlóan a Föld négyzetéhez." Feltehetõleg a Szaturnusz mágikus négyzetére utal, melynek kilenc kockája van (s mely szintén szerepel ugyanezen könyvben). Más mágikus négyzetek is léteznek, a Jupiteré (tizenhat kockával), a Napé (harminchat), a Vénuszé (negyvenkilenc), a Merkúré (hatvannégy) és a Holddé (nyolcvanegy), de egyik sem tartozik a Föld elemhez. Bárhogyan is, a Szaturnusznak van a legtöbb értelme; ennek a bolygónak erõs kapcsolata van a Magyalkirállyal is, de a Rendezetlenség Urával is, tulajdonképp e három nagyrészt összefügg.

Samhain mindig is erõteljes és boldog ünnepség volt, a Csínytevések Éjjele, a Rendezetlenség Ura uralkodásának kezdete, mely a hagyomány szerint Gyertyaszentelõig tart. Nem arról van szó, hogy megadnánk magunkat a káosznak, de amint a tél megkezdõdik, az "eredendõ káosz" arcába pillantunk, hogy elvethessük az új rend magvait. Azzal, hogy kihívjuk, sõt, vele nevetünk, tulajdonképp kihirdetjük azon hitünket, hogy az Istennõ és az Isten, önnön természetüknél fogva nem engedheti, hogy elsodortassunk.

Hogyan ünnepelik Samhaint a huszadik század witch-ei? Egy hirtelen jött ötlet, mely azóta szokásunkká vált, s melyet mások is hasznosnak találhatnak, az, hogy két ünnepséget tartsunk: egy Samhain rituálét a covennek, és egy másik, Hallowe'en partit a coventagoknak, a gyerekeknek és a barátoknak. A gyerekek mulatságot várnak a Hallowe'entól, s csakúgy (mint ahogy felfedeztük) a barátok és szomszédok is várnak valamit ilyenkor a witchektõl. Tarts bulit, adj nekik sütõtököket, maszkokat, csinos ruhákat és ugratásokat, zenét, játékokat, helyi hagyományokat! És tartsd saját covened Samhain rituáléját egy másik estén.

Egy másik kérdés merül fel itt: mennyire fontos, hogy a Szabbatokat pontosan a hagyományos éjjelen tartsuk? Azt mondanánk, ajánlott, de nem életbevágóan fontos. Esbatokkor és Szabbatokon egyaránt szembesülnünk kell azzal a ténnyel, hogy sok coven csak bizonyos estéken tud találkozni, legtöbbször a hétvégén, mert munka, utazás, gyerekvigyázás mind közbeszólhat. Még Az Istennõ Szavai is elismeri ezt, mondván: "s legjobb, ha a Hold megtelt", nem pedig "akkor kell". Ami pedig a Szabbatokat illeti, a legtöbb witch nem érzi magát rosszul attól, hogy mondjuk az ünnephez legközelebb esõ szombaton tartsa.

A Quest magazin 1978. márciusi számában "Diana Demdike" jól mutat rá az ünnepek aktuális dátum elõtti vagy utáni ünneplésére. "Mindig jobb késõbb, mint korábban", írja, "mert akár tudjátok, akár nem, a föld mágikus hullámainak erõivel dolgoztok, s ezek a Nap aktuális helyzetekor indulnak el, s így az idõpontot megelõzõen végezni próbált munka azt jelenti, hogy a korábbi hullám leggyengébb végét kapjuk el, mely egyáltalán nem segít."

Ha gyakorlatiasak akarunk lenni, Samhainkor még egy dolgot meg kell fontolnunk: számos helyen (beleértve Amerikát, Írországot és Anglia több részét) az október 31-én igényelt elvonultság nem mindig fenntartható. Nem jó ötlet komoly Samhain rituálét tartanunk úgy, hogy közben gyerekek csengetnek az ajtón cukorkáért vagy pénzért; vagy szomszédok jelennek meg a kertedben kivilágított sütõtököket lengetve, és azt várják, hogy behívd õket egy italra. Szóval "legjobb, ha" áthelyezzük Samhain-i Szabbatunkat egy-két éjszakával arrébb,és nézzünk szembe a Hallowe'ennel a megfelelõ diókkal, almákkal, némi aprópénzzel és kéznél lévõ üvegekkel - vagy rendezzünk bulit. Nem szokása a witcheknek, hogy bármi olyasmit végezzenek ilyenkor, ami elriasztja az embereket, vagy kivonják magukat az efféle, hagyományos ünnepelésekbõl.

Tulajdonképp a helyi hagyományt mindig illene tisztelnünk - még jobban akkor, ha tradícióról van szó. Épp ezért itt, Mayo megyében Szent János estéjén, június 23-án gyújtjuk meg Nyárközép ünnepének örömtüzét, amikor sokan mások is a tájon, s a máglyák narancs csillagokként fénylenek az esti félhomályban, amerre a szem ellár. A Lughnasadh örömtüzét Domhnach Chrom Dubh napján gyújtjuk, július utolsó vasárnapján, mely még mindig egy õsi isten nevét viseli, s melyhez Írország nyugati részén még mindig számos Lughnasadh ünnepi szokás kapcsolódik. Samhain éjjelét pedig a kertben ünnepeljük, ha az idõ megengedi, mivel a Hallowe'en a családi tüzek éjjele egész Írországban.

De visszatérve magára a Samhain rituáléra, mely elemeket kellene belevennünk? Kiengesztelés - semmiképp sem. A kiengesztelés az emberi kicsinyesség szintjére rángatja le az isteneket, mintha meg kellene õket vesztegetni s ezzel megváltoztatni szeszélyes hangulatukat, vagy aktuális, rossz modorukat. Az Õsi Vallásnak egy nagyon primitív állapotára utal ez a szokás, s úgy érezzük, sokkal inkább "a népszerû igénynek engedelmeskedve" élt túl, nem pedig a papok bölcsessége folytán. A modern witchek nem félik az isteneket, akik a kozmikus hatalom és ritmus kifejezõi; tisztelik és imádják õket, és azért dolgoznak, hogy megértsék õket és összhangba kerüljenek velük. A kiengesztelés, mint babona elutasítása nem a Bölcsesség elárulását jelenti, hanem annak beteljesítését; a legtöbb õsi pap és papnõ (kik bizonyára mélyebb megértéssel rendelkeztek, mint az egyszerû követõk), kétségkívül mosolyognának beleegyezésük jeléül. (Bár, hogy tisztességesek legyünk ezen "egyszerû követõkkel" szemben, hozzá kell tennünk, hogy sok rítus, mely a modern tanuló számára kiengesztelésnek tûnik, valójában nem az, pusztán szimpatetikus mágiaforma.)

De az elhalt szeretteinkkel való találkozás, a jóslás, a lakoma, a humor, az életszeretet kifejezése - mindenképp igen. Ezek azok, melyek természetes, emberi módon összhangban vannak a Samhain pszichikai ritmusával.

A halottakkal való találkozással kapcsolatban mindig emlékeznünk kell rá, hogy õket meghívjük, és nem idézzük. A visszahúzódás és az inkarnációk közötti megpihenés egy több lépcsõbõl álló folyamat; az, hogy meddig tart egy-egy szakasza, és milyen szükségszerû (önkéntes vagy kényszerített) feladatok adódnak minden egyes lépcsõfokon, teljesen személyre szabott történet, melyet még a legközelebbi élõ jóbarátok sem ismerhetnek meg. Épp ezért a kikényszerített találkozás nemcsak hogy gyümölcstelen, de épp ártalmas is lehet, és úgy érezzük, ezt a hibát számos spiritiszta elköveti, bármennyire is õszinte vagy különösen tehetséges is az adott médium. Bármely meghívás tehát, melyet elhunyt szeretteink felé intézünk, akár Samhainkor, akár máskor, ebben a szellemben kell, hogy megtörténjen.

Mint ahogy Stewart rámutatott a "Mit csinálnak a witchek" címû könyvében: "A nyolc ünnep közül ez az, melynél az Árnyak Könyve a leginkább kihangsúlyozza a Nagy Rítus fontosságát. Ha nem lehetséges ott helyben, akkor a Könyv szerint a Fõpapnak és a Fõpapnõnek meg kell azt ünnepelni oly hamar, amennyire csak lehetséges, "akár jelképesen, akár valóban". Emögött feltehetõleg az áll, hogy mivel a Hallowe'en rítusa közeli kapcsolatban áll a halállal és a holtakkal, azt az élet ünnepélyes és intenzív megerõsítésének kell követnie."

Feltételezzük most, hogy a Nagy Rítus mindig lehetséges a Szabbatok alkalmával, legalábbis annak szimbolikus formájában. De úgy érezzük, hogy az Árnyak Könyve ragaszkodása annak Samhainkor történõ speciális jelentõségéhez nagyon is helyénvaló, s feltehetõleg a Mesterség eredeti hagyományából származik. Ezért rítusunkban megpróbáltunk valóban különleges hangsúlyt fektetni rá, ezért a körözõ coven, mely meghozza a kívánt hatást.

Amennyiben azonban a Nagy Rítus aktuálisan történik, akkor természetesen a coven a szobán kívül tartózkodik, és a hangsúly elhelyezésének legnagyobb része a Fõpapnõ és a Fõpap feladata. Ennek energiája azonban így is eléri a covent, amint annak tagjai visszatérnek, mivel a Fõpapnõ és a Fõpap azonnal megáldja a bort és a süteményt, amint jelen vannak, és a Fõpap minden nõnek személyesen adja át azt, mint ahogyan a Fõpapnõ is minden férfinek. A szokásos körbeadogatás helyett azt javasoljuk, hogy ez a személyes "felszolgálás" akkor is történjen meg, ha a Nagy Rítus pusztán szimbolikus volt.

Elõkészületek a rituáléhoz

Az üst a Kör közepére kerül, benne meggyújtott szén egy kis óntartóban (vagy más hasonlóban), és mellé füstölõ. (A szokásos, oltáron lévõ füstölõt is lehet használni, de jobb, ha kéznél van egy másik.)

A Fõpapnõnek készüljön egy egyszerû, fehér tabard sifonból, vagy áttetszõ csipkébõl. A szabásminta egyszerû: két négyzet vagy téglalap összevarrva a tetején és az oldalán, kivágva a nyakat és a karokat a tetején és az oldalak fenti részén.

A Rendezetlenség Urának készüljön egy pálca, mely tisztjét jelzi, oly egyszerû vagy díszes, amilyent csak szeretnénk. A legmegfelelõbb a hagyományos udvaribolond pálca, melynek tetején egy babafej van, és kis labdák díszítik. A legegyszerûbb megfelelõje ennek egy egyszerû botocska, lufival (vagy még hagyományosabban, felfújt disznóhólyaggal) a végén. Kerüljön az oltár mellé.

A Kör, az oltár és az üst az évszaknak megfelelõ levelekkel és gyömölcsökkel legyen feldíszítve, mint például az alma, és amennyiben lehetséges, diófa ága termésével együtt.

Minden Szabbat ünnep, de a Samhain különleges módon az. Étel és ital legyen készen a rituálé végeztével. Dió mindenképp legyen közte. A diószemek pörkölése a tûzön csak akkor jó ötlet, ha van a szobában tûzrakó hely.

A rituálé

A Fõpapnõ fehér tabardját viseli a rituálé megnyitásához, a fátylát pedig hátradobja, amennyiben visel olyant. A Boszorkánytitok után a Fõpap és a Fõpapnõ felveszik athaméjukat. A Fõpap háttal áll az oltárnak, a Fõpapnõ pedig vele szemben, az üst túloldalán.

Egyszerre felrajzolják a levegõbe a Föld megidézõ Pentagramját athaméikkal, egymás felé fordulva, ezután leteszik az athamékat, a Fõpap az oltárra, a Fõpapnõ az üst mellé.

A Fõpapnõ füstölõt hint az üstben lévõ, izzó szénre. Amikor meggyõzõdött róla, hogy megfelelõen ég, ismét feláll a Fõpappal szemben az üst túloldalán. Odaszólít egy férfit, hogy hozzon egy oltárgyertyát és tartsa mellette (hogy akkor is fel tudja olvasni a szavait a papírról, ha majd a fátylat már az arca elé húzta). A Fõpapnõ így szól:

Árnyak rettegett ura, élet istene és az élet adója. Mégis ki téged ismer, a halált ismeri. Tárd szélesre, könyörgünk, kapuid, melyen keresztül mindenkinek át kell haladni. Hadd térhessenek ma éjjel vissza szeretteink, kik elõttünk távoztak, hogy együtt örvendezzünk. És mikor eljõ az idõnk, ahogy mindenkinek, te vígaszt adsz, megnyugtatsz, békét és nyugalmat ajándékozol szívünknek; s mi boldogan, félelem nélkül lépünk birodalmadba, mert tudjuk, miután pihentünk s felfrissültünk szeretteink közt, újjászületünk a te kegyelmedbõl és a Hatalmas Anya kegyelmébõl. Kérünk téged, történjen abban az idõben és azon a helyen, amikor és ahol a szeretteink, hogy újra találkozhassunk és ismerhessük és szerethessük egymást. Szállj alá, könyörgünk, szolgád és papod testébe." (e szöveg szerzõje Gerald B. Gardner, fordítója Saddie LaMort)

A Fõpapnõ ezután a nap járásával megegyezõ irányban megkerüli az üstöt és megadja a Fõpapnak az Ötszörös Csókot.

Ezután visszatér a helyére, szembefordul a Fõpappal az üst túloldalán, és ha tabardjának van fátyla, akkor azt most az arca elé húzza. Ezután minden nõt egyesével elõszólít név szerint, hogy lépjenek elõ és adják meg a Fõpapnak az Ötszörös Csókot.

Amikor mindannyian így tettek, a Fõpapnõ utasítására a coven a Kör széle köré rendezõdik, férfiak és nõk egyenlõen elosztva úgy, hogy a Szûz a nyugati gyertya mellé kerüljön. Amint mindannyian a helyükön vannak, a Fõpapnõ így szól:

"Íme, a nyugat Amenti, a Holtak Földje, hová sok szerettünk eltávozott, hogy pihenjen és megújhodjon. Ezen éjjelen találkozunk velük; és ahogyan a Szûz köszönteni áll õket a nyugati kapunál, felszólítalak titeket, a Mesterség fivérei és nõvérei, hogy tartsátok szilárdan e szeretteink képét szívetekben és elmétekben, amint köszöntésünk eléri õket. Misztérium rejlik a misztériumon belül, mert élet s másik élet közt a nyugvóhely egyúttal Caer Arianrhod is, az Ezüst Kerék Kastélya, a forduló csillagok tengelyének közepénél az Északi Szélen túl. Itt uralkodik Arianrhod, a Fehér Úrnõ, kinek neve Ezüst Kereket jelent. Ezen szellemben hívjük szeretteinket. És hadd vezesse õket a Szûz, a Nap járásával ellentétes irányban mozogva a középpont felé. Mert a spirálösvény, mely Caer Arianrhodból vezet, az ékszakába és a pihenésbe visz, s a Nap járásával ellentétesen."

A Szûz lassan, méltóságteljesen elindul a Nap járásával ellentétes irányban a Kör mentén, spirális alakzatban belefé szûkülõ köröket róva, három vagy négy kört is megtéve, mire eléri a középpontot.

Ezalatt a coven teljes csendet tart fenn, és koncentrál arra, hogy elhunyt barátaikat üdvözöljék.

Amikor a Szûz eléri a középpontot, szembe fordul a Fõpapnõvel az üst túloldalán állva. A Fõpapnõ vállmagasságban kitartja jobb kezét az üst közepe fölé, nyitott tenyérrel, balra fordulva. A Szûz saját nyitott jobb tenyerét ráhelyezi a Fõpapnõére. A Fõpapnõ így szól:

"Azok, kiket magaddal hozol, valóban szívesen látottak Ünnepünkön. Maradjanak velünk békében. És te, Szûz, térj vissza spirálösvényeden, hogy elfoglald helyed fivéreid és nõvéreid között; de a Nap járásával megegyezõ irányban, mert ez az újjászületés útja, kifelé Caer Arianrhodból, a Nap útja."

A Szûz és a Fõpapnõ megszakítja kezeik érintkezését, és a Szûz lassan, méltóságteljesen, a Nap járásával megegyezõ irányban, spirál alakban visszasétál helyére a nyugati gyertya mellé.

A Fõpapnõ vár, míg a Szûz a helyére nem ér, majd ezután így szól:

"Közelítsük meg a Kastély falait."

A Fõpap és a coven befelé mozdul, s mindannyian (a Fõpapnõ és a Szûz is) leülnek szoros gyûrût formálva az üst körül. A Fõpapnõ megújítja a füstölõt.

Itt az ideje az elhunyt barátokkal való beszélgetésnek, s erre nem lehet semmilyen rituális szöveget megírni, mivel minden coven különbözõ módon közelíti meg ezt a kérdést. Egyesen szeretnek csendben üldögélni az üst körül, a füstölõ füstjébe bámulva, beszélgetve azokkal, akiket látnak és hallanak. Mások tükröt vagy kristálygömböt használnak. Más covenek közt akadhat esetleg egy tehetséges médium, akit használhatnak csatornaként. Bármi is a módszer, a Fõpapnõ irányítja a kommunikáció menetét.

Amikor úgy véli, hogy a Szabbat ezen része elérte célját, a Fõpapnõ felfedi arcát a fátyol alól, és utasítja a többieket, hogy az üstöt vegyék fel és helyezzék a keleti gyertya mellé, az újjászületés negyedébe. (A gyertya mellé kell helyezni, nem pedig elé, hogy maradjon elég hely annak, ami most következik.)

Ekkor a Fõpap veszi át az irányítást. Elmondja a covennek, kötetlenül, de komoly módon, hogy mivel Samhain a holtak ünnepe, az élet erõteljes megerõsítését kell magában foglalnia a coven részérõl és az elhunyt barátok nevében is, kik a reinkarnáció útjára lépnek. Õ és a Fõpapnõ ezért most bemutatja a Nagy Rítust, amint az szokásos minden Szabbaton; de mivel ez egy különleges alkalom, lesz néhány különbség, mely azt hivatott szolgálni, hogy kihangsúlyozza azt. Elmagyarázza ezen különbségeket, aszerint, hogy a Nagy Rítus milyen formát fog ölteni.

Amennyiben szimbolikus, a kehely és az athame a földre kerül, nem kézben van tartva; és a Szûz és a coven többi része lassan sétál a Nap járásával megegyezõ irányban a Kör mentén az egész Rítus alatt. Amikor vége, a Fõpap és a Fõpapnõ a szokásos módon kínálja egymásnak a bort; de a Fõpap ezután személyesen adja a bort minden nõnek, majd ezután a Fõpapnõ személyesen adja minden férfinak. Azután felszentelik a süteményeket, és hasonlóképp személyesen kínálják mindenkinek. Ennek a célja (melyet a Fõpap elmagyaráz), hogy a Nagy Rítus által gerjesztett életerõt közvetlen módon adják át a coven minden tagjának.

Amennyiben a Nagy Rítus "aktuális", miután a Szûz és a coven visszatért a szobába, a Fõpap és a Fõpapnõ felszenteli a bort és a süteményt, és hasonló módon szolgálja fel azokat mindenkinek.

A magyarázat végeztével bemutatásra kerül a Nagy Rítus.

Ezután, még a lakoma elõtt, egyetlen dolog marad még hátra. A Fõpapnõ felveszi a Rendezetlenség Urának pálcáját, és átadja egy kiválasztott férfi witchnek (lehetõleg olyannak, akinek van humorérzéke). Elmondja neki, hogy most már õ a Rendezetlenség Ura, és a Szabbat hátralévõ részén kiváltságos joga zavarni a szertartást, amikor csak helyénvalónak látja, és tréfát ûzhet mindenkivel, a Fõpapnõt és a Fõpapot is beleértve.

A program további részét a lakoma és a játékok teszik ki. És ha, csakúgy mint nekünk, nektek is szokásotok egy kis áldozati ételt és italt kitenni utána a sidhe vagy helyi megfelelõik számára ezen éjjelen, bizonyosodjatok meg róla, hogy az különösképp ízletes és bõséges!

Fordította: Osara LaMort