A Farrar-hagyomány: Lughnasadh

A cikkek felhasználása bármilyen formában csak a fordító és a Berkano honlap, mint forrás megjelölésével lehetséges!

Lughnasadh jelentése "megemlékezés Lughra". Egyszerûsített formájában, mint Lunasa, az augusztus hónap ír-gall elnevezése. Mint Lunasda vagy Lunasdal, a Lammas (aug. 1.) skót neve; Manx-szigeti megfelelõje Laa Luan ys vagy Laa Lun ys. Skóciában az ünnepet megelõzõ két hetet és az utána következõ két hetet luchar néven ismerik, Kerry megyében a Dingle félszigeten pedig a második két hét neve An Lughna Dubh (a sötét Lugh-fesztivál), azt sugallva, hogy "ezen idõszak valamiféle holdhoz kötõdõ idõszámítás maradványa, melyet a holdfázisokhoz alkalmazkodva ünnepeltek meg" (Maire MacNeill: Lughnasa ünnepe). Szerte a Brit-szigeteken (nem csak a "kelta övben", de olyan helyeken is, mint Durham és Yorkshire megyék), Lughnasadh népszokásai szinte kizárólag az augusztus elseje elõtti vagy utáni vasárnaphoz kapcsolódnak, nem csak a kereszténység befolyásának hatására, hanem azért is, mert ezek emberek nagy számban történõ összejövetelét igényelték, s ez csak azokon a pihenõnapokon voltak megoldhatóak, melyeket a keresztény naptár lehetõvé tett.

A Lughmasadh hagyományainak továbbélése szempontjából Írország valóságos kincsesbánya, részben azért, mert az ír vidék szokásait kevésbé törölte el a városi kultúra, mint más helyeken, de történelmi oka is van. Azon évszázadok idején, amikor a katolikus vallást tiltották vagy üldözték, az ír parasztság, megfosztatva istentiszteleteik helyeitõl, egyre hobban ragaszkodott a kültéren található szent helyekhez, mivel ezek voltak az egyetlenek, mik még megmaradtak számukra. Egy oly sürgetõ kényszernek engedelmeskedve, mely sokkal régebbi, mint a kereszténység, a papok és a nép együtt mászták meg a szent hegyeket, vagy keresték fel a szent kutakat, hogy megemlékezzenek a Földanya éves ciklusának fordulópontjairól, melyek túl fontosak voltak ahhoz, hogy mellõzzék õket pusztán azért, mert templomaik tetõ nélkül maradtak, vagy idegen hitvallás foglalta el õket. Olyan hegyek tetején, mint a Croagh Patrick, még napjainkban is ezt teszik. A fentebbiekben idézett Maire MacNeill könyv bámutalos gazdagságban mutatja be a vallás ezen továbbélését - hétszáz oldalnyi népszokás, néphit és legenda található benne, melyet a Nyolc Ünnep egyetlen komoly tanulmányozója sem hagyhat figyelmen kívül.

Ki volt Lugh? Egy Baal / Herkules típusú tûz- és fényistenség; neve feltehetõleg ugyanazon gyökbõl ered, mint a latin lux, melynek jelentése fény (s melybõl Lucifer, a "fényhozó" neve is származik). Nagyjából ugyanazon istenrõl van szó, mint Baal / Beli / Balor, de ezeknek egy késõbbi és sokkal szofisztikáltabb változata. A mitológiában az egyik istenség egy késõbbi formával való történelmi helyettesítése (mint például egy invázió vagy valamely technológiai újítás okán) gyakorta gyilkosság, megvakítás vagy csonkítás formájában jelenítõdik meg, melyet a fiatalabb isten követ el az idõsebbel szemben, miközben a szükségszerû folytonosság úgy marad fenn, hogy a fiatalabb istenség az idõsebb fia vagy unokája. (Amennyiben a leigázott istenség egy istennõ, akkor gyakran az új jövevény feleségének szerepében tûnik fel ismét.) Így Lugh az ír legendában a Tuatha De Dannan ("Dana istennõ népe") vezetõje volt, kik a mitológiai ciklus szerint Írország utolsó meghódítói, míg Balor a Fomoriak királya volt, akiket a Tuatha De legyõzött; s ebben a csatában Lugh megvakította Balort. Mégis, a legtöbb változat szerint Balor a nagyapja volt, Dana / Danu pedig Balor felesége. (Ebben az esetben a házasság Balort helyezte alacsonyabb fokozatra, nem pedig Danát.)

Más változatokban Lugh Balor fia. Saját falunk néphite, mint ahogy Maire MacNeill feljegyezte, a következõképp szól: "A Mayo-béli Ballycroyban létezik egy közmondás a villámlással és mennydörgéssel járó viharokról:

'Ta gaoth Lugha Lámhfhada ag eiteall anocht san aer.'
'Seadh , agus drithleógai a athar. Balor Béimeann an t-athair.'
("Hosszúkarú Lugh szele repül a légen át ma éjjel."
"Igen, és apja, Balor Beimann szikrái.")

Lugh tehát maga Balor, új alakban, s minden bizonnyal a technológia forradalmának következménye. A Tuatha De gyõzelmének legendájában Lugh megkíméli Bres, az elfogott, ellenséges vezér életét, cserébe különbözõ szántással, vetéssel és aratással kapcsolatos jótanácsokért. "A történet világosan az aratás mítoszához kapcsolódik, melyben a mezõgazdasági jólét titkát Lugh kényszeríti ki egy hatalmas, ám vonakodó istentõl" (MacNeill). Lugh kivételes elméssége és sokoldalúsága jelzõiben jelenik meg, mint Lugh Lámhfhada és Samhioldánach, "egyenlõen jártas minden mûvészetben". Wales-i megfelelõje (Beli és Don unokája) Llew Llaw Gyffes, nevét többféleképp is fordítják, mint "az állhatatos fejû oroszlán" (Graves) és "a ragyogó a képzett kézzel" (Gantz).

Fontos, hogy Lugh gyakorta pártfogó istensége is egyegy városnak, mint Carlisle (Luguvalium), Lyon Franciaországban, Leyden Hollandiában, és Legnica (a német Liegnitz) Lengyelországban. A város koncepciója idegen volt a korai kelták számára; elsõ (kontinentális) városaik kereskedelmi célzattal épültek, hogy a mediterrán civilizációkkal kereskedni tudjanak, s ezért róluk másolták õket; az erõdök jelentõs részeivé váltak a kereskedelmi útvonalaknak; késõbb pedig a római birodalom városainak mintázatához alkalmazodtak, Cézár kelta-gall hódításainak következényeképp. A brit keltákról egy késõi író, Strabo (kb. i. e. 55 - i. sz. 25) a következõeket írta: "Városaik fából épülnek. Kivágott fákkal vesznek körbe egy nagy területet, és kunyhókat állítanak fel, hol elszállásolják magukat s állataikat, de sosem azzal a szándékkal, hogy sokáig maradjanak e helyeken." Abben az idõben tehát, mikor Balort túlragyogta Lugh fénye, a kelták városokat kezdtek el elnevezni róla, nem is beszélve arról a ténytõl, hogy ezen városok lakosságának nagy része kézmûves volt, kik természetszerûleg Lugh Samhioldánach-ot tisztelték.

A hódításokat szóba hozván természetesen a kereszténység érkezésérõl sem szabad megfeledkeznünk. Kiváló példa Szent Mihály, ki Lucifer késõbbi alakja volt, s kit "legyõzött". T. C. Lethbridge a Boszorkányok: egy Õsi Vallás vizsgálata címû könyvében megmutatja, hogyan épültek Szent Mihály plébániatemplomai pontosan azon helyekre, ahol Lugh-ot, a kelta Lucifert, a fényhozót tisztelték (a reformáció elõtti templomokról beszélünk; úgy tûnik, a reformáció utáni templomépítõk minden mágikus helyérzéküket elvesztették). És Mihály-Michael a mágikus hagyomány szerint a tûz elem ura.

Lugh egyúttal olyan típusú istenség is, ki keresztülmegy halál és újjászületés ciklusán, áldozati egyesülésben az Istennõvel, mint ahogyan ez tisztán látható Wales-i megtestesülésének, Llew Llay Gyffes-nek a legendájában. A történet Math, Mathonwy fiának románcában jelenik meg a Mabinogion címû legendagyûjteményben; Graves Lady Charlotte Guest fordításában közli A fehér Istennõ címû könyvében. Graves egyúttal a következõeket is írja: "Lughomassnak, a Lugh avagy Llew istennek a tiszteletére tartott misének az angol-szász formája a hlaf-mass, "cipó-mise" volt, utalva a gabona learatására és a Gabonakirály megölésére."

A Taillteu játékok, melyeket Írországban Lughnasadh idején tartottak, eredetileg temetési játékok voltak, melyeket hagyományosan Lugh halott nevelõanyja, Tailte tiszteletére rendeztek; de mint ahogyan Graves rámutat, ez a hagyomány "kései és félrevezetõ". A játékok természetébõl világosan látható, hogy a feláldozott Lugh tiszteletére rendezték õket. Ha valaki nem érti az áldozati nász legenda-témáját, bizonyára összezavarodik attól a látszólagos ellentéttõl, hogy a korai ír hagyomány Lugh esküvõi ünnepségeként is hivatkozik a Taillteu-ra; bizonyos értelemben véve, mára már ez is félig elfeledett, elhomályosult történet, mivel az, ki az Istennõvel nászt ül az aratáskor, valójában már a Fogyó Év ura, az Istennõ szeretõje az évnek e felében. Mint ahogyan Maire MacNeill jogosan jegyzi meg: "Véleményem szerint Lughnasa az isteni mennyegzõ történetének egyik jelenete, de nem szükségszerûen az esküvõé."

Lughnasadh ünnepén tehát a Bealtaine idején történõ áldozati nász õszi megfelelõjével van dolgunk, melyet az Istennõ a Fogyó Év Istenével ül. Emberi szinten érdekes, hogy a Bealtaine-i "erdei házasságok" párhuzamba állíthatóak a Lughnasadh-i "Teltown házasággokkal" (Taillteu), oly próbaházaságokkal, melyeket egy év és egy nap után fel lehetett bontani oly módon, hogy a pár visszatért ugyanarra a helyszínre, ahol az egyesülést ünnepelték, s egymásról eltávolodva sétáltak el Észak és Dél felé. (A Wicca kézfogó hasonlóképp mûködik: a pár egy év és egy nap után felbonthatja, ha visszatérnek a Fõpapnõhöz, aki a kézfogót megtartotta, és tájékoztatják a szétválásról.) Teltown (a modern ír Tailteann, az óír Tailtiu) egy falu Meath megyében, ahol a hagyomány még emlékszik a "Menyasszony Árának Dombjára" és a "Nászüregre".

A Teillteu Vásár a késõbbi évszázadokban egyszerû házasulási "piaccá" vált, ahol a lányokat és a fiúkat elkülönítették, míg a házassági szerzõdéseket alá nem írták; de ez a szokás eredetileg teljesen másképp nézhetett ki. Valójában az oenach, a törzsi gyûlés származéka a pogány idõkbõl, amkor Tailtiu oenachja a legfontosabb eseménynek számított, melyet a Legföbb Királlyal hoztak kapcsolatba, kinek Tara dombján található székhelye csak másfél mérfölddel volt arrébb (MacNeill). Ezen gyûlések törzsi üzletkötések, lóversenyek, atlétikai versengések keverékei voltak, de rituálét is tartottak a jószerencse biztosítására; s ezek megtartására Lughnasadh volt a legkedveltebb idõpont. Carmannak, a wexfordi istennõnek Leinsterben tartott oenachját például a Barrow folyó partján tartották azon a héten, mely Lughnasadh ünnepével kezdõdött, hogy biztosítsák a törzs részére a "gabonát és tejet, kenyeret és halat, és a szabadságot bármely kívülálló támadásával szemben" (Gearoid Mac Niocaill: Írország a vikingek elõtt). "Az ilyen, mélyen gyökerezõ hagyományokat nem lehetett eldobni, de ahhoz, hogy megtûrjék, olyannyira elkeresztényesítették, amennyire csak lehetséges volt. Így 784-ben a Teltown városában (Tailtiu) tartott oenachot Szent Erik (Erc mac Dega, egy ír szent - a fordító) ereklyéjével szentelték fel." Mac Niocaill arról is írt, hogy Columcille, ki Írországon kívül jobban ismert Szent Kolumba néven, egy fogadást nyert, melynek tétje a Lughnasadh volt, s melyet "a Szántóvetõk Ünnepévé" formált, "látnivalóan kevés sikerrel."

A király rituális viselkedése, mint a törzs szent megszemélyesítõje, különlegesen fontos volt. Lughnasadhkor például a Tarában székelõ király étrendjének magában kellett foglalnia a Boyne folyóból fogott halat, Luibnech erdejébõl vadászott szarvas húsát, az Ardagh mellett található Brí Léithbõl származó fekete áfonyát, s más, kötelezõ étkeket (Mac Niocaill). Frazer (az Aranyágban) a tabuk elrettentõ listáját sorakoztatja fel, melyek a római Szent Királyra, a Flamen Dialisra vonatkoztak. Graves rámutat arra, amit Frazer kifelejtett, vagyis hogy a Flamen, egy herkulesi alak, pozícióját a Flamenicával között házasságának köszönhette; nem válhatott el tõle, és ha az asszony meghalt, le kellett köszönnie posztjáról. A Szent Király szerepe, hogy meghajoljon az Istennõ-Királynõ elõtt. Ez visszavezet bennünket Lughnasadh ünnepéhez, mivel Graves így folytatja: "Írországban e Herkulest Cenn Cruaichnak nevezték, "a Domb Urának", de késõbb egy jóval jobb indulatú, szent király váltotta fel, kit Cromm Cruaich néven emlegettek ("Az a dombokból, ki meghajol").

Crom Cruach (modern írásmóddal) másik neve Crom Dubh ("A Fekete Meghajló"), ki áldozati istenség volt, s különösen a Lughnasadh ünneppel állt kapcsolatban; július utolsó vasárnapja még ma is Domhnach Chrom Dubh ("Cron Dubh Vasárnapja") néven ismert, elkeresztényesítése ellenére. Ezen a napon minden évben zarándokok ezrei másszák meg Írország szent hegyét, melynek csúcsa a mi dolgozószovánk ablakából is látható - ez a 2510 láb magas Croagh Patrick (Cruach Phadraig) Mayo megyében, ahol úgy tartják, hogy Szent Patrik negyven napig böjtölt s legyõzött egy teljes démonsereget. A zarándoklat három napos volt, Aoine Chrom Dubh-bal kezdõdõen, pénteken. Még mindig ez Írország legfigyelemreméltóbb zarándokútja.

Crom Feláldozását az õsi idõkben feltehetõleg emberi áldozatokkal mutatták be egy fallikus kõ mellett, melyet tizenkét másik kõ vett körbe (az áldozati király társainak hagyományos száma). A tizenegyedik századi Leinster Könyve a következõeket írja, keresztény ízléstelenséggel: "Sorban áll tizenkét kõbálvány; hogy keserûmód elbájolja az embereket; s Cromm aranyozott alakja." Ez volt a Magh Sleacht ("Az Imádat Mezeje"), mely Cavan megyében volt Killycluggin környékén, ahol valóban áll egy kõkör és egy fallikus kõ összetört maradványa, melyet vaskori faragások díszítenek, azon hagyományt õrizve, amikor Szent Patrik feldöntötte a Crom követ.

Késõbb feltehetõleg bikát áldoztak, s erre számos utalást találhatunk, bár ezek közül csak egy kapcsolódik kiemelten Crom Dubh-hoz. Ez Galway Bay északi partjairól származik. "Egy hagyományról szól, mely szerint egy bikát megnyúztak és megsütöttek Crom Dubh tiszteletére az õ ünnepén, s ezt minden háztartásban meg kellett ejteni" (MacNeill). Számos legenda beszél a szent bika haláláról és feltámadásáról. Elfogadván azt a tényt, hogy a Croagh Patrick áldozati hegység lehetett már jóval Szent Patrik ideje elõtt is, nem tudunk nem elgondolkodni azon, vajon jelentõs-e az a tény, hogy Westponnak, a városnak, mely a hegy lábánál áll, a gall neve Cathair na Man, "Az Ökrök Városa".

De mindezen, eddig említett legendákban közös az õsi termékenység motívuma, mely átragyog még ma is a fennmaradt ünnepi szokásokon. Balor, Bres és Crom Dubh mind az Õsi Isten alakjai, kihez a nemzés hatalma tartozik. Vele érkezik fia / másik énje, a ragyogó Fiatal Isten, Ozirisz Hórusza, a mindenben tehetséges Lugh, ki elvívja tõle e hatalom gyümölcsét.

Még a színes Szent Patrik történet is ezt a gyõzelmet visszhangozza. "Szent Patrik a mitológiai legendák késõi alakja, ki egy korábbi szereplõt váltott fel. Ha helyreállítjuk Lugh-ot abban a szerepkörben, melyet Szent Patrik elragadott tõle, a legendák egyszerre új értelmet nyernek" (MacNeill).

A termékenység és gyõzelem legendáiban (s kétségtelenül, mint ahogyan Maire MacNeill rámutat, az eljátszott Lughnasadh rituáléban is) Crom Dubh-ot nyakáig beletemetik a földbe három napra, majd elengedik, miután biztosította az aratás gyümölcseit. A rítus sikerének jele a szerény fekete áfonyában mutatkozik meg.

Domhnach Chrom Dubhnak más elnevezései is vannak (többek között Virágfüzér Vasárnap és Fokhagyma Vasárnap), s ezek egyike Fraughan Vasárnap, a gall fraochán vagy fraochóg szóból, mely fekete áfonyát jelent. Ezen a napon még mindig mennek a fiatalok fekete áfonyát szedni, bár e szokás is sajnos halványul már. A hagyomány világossá teszi, hogy a fekete áfonyát az Isten viszonzásul adott ajándékának tekintették, annak jelének, hogy a Lughnasadh-i rituálé sikeres volt, bõséges lesz a termés. A helyiek körében egymás mellett él a két szokás, vagyis hogy míg a felnõttek a Croagh Patrick lejtõit másszák meg Domhnach Chrom Dubh napján, a gyerekek a Curraun fennsíkra sereglenek fekete áfonyát szedniEgy másik Fraughan Vasárnap-i helyszít a Carrigroe Ferns mellett, Wexford megyében, egy 771 láb magas hegy, melynek oldalán elsõ ír otthonunk állt. Élõ emlékezet óta hatalmas tömegek gyûltek itt össze áfonyaszedésre, és virágokat helyeztek el az Óriás Ágyában, egy sziklapárkányon, a csúcs közelében.

(Érdekes, hogy e kis hegy mágikus jelentõségrõl a néphagyomány megõrzött egy töredéket egy íratlan, helyi mondásban, melyet legalább két szomszédunktól is hallottunk, s mindkettõ világossá tette, hogy a megjegyzés annak tudatában történt, hogy mi witch-ek vagyunk: "Addig, míg Carrigroe áll, mindig lesznek olyan emberek, akik tudják." Mindenképp figyelemtremáltónak találtuk ezt mágikus szempontból.)

Mind szerte Angliában, mind Írországban a Májusest zöldjének szerelmeskedése, mely olyannyira sokkolta a puritánokat, vidám visszhangra lelt nemcsak az áfonyaszedésben, de a Lammas (Lughnasadh) gavonamezein is; ebben a témában, ha valaki szereti a dalokat, érdemes megemlíteni Robert Burns Lammas éjjelén történt címû dalát, mely egyszerre idevágó és elbûvölõ:

"Zabföld és árpaföld,
sárguló árpatábla,
ma is emlékszem Annira
s a boldog éjszakára"
(Kálnoky László fordítása)

A három Macha, a Hármas Istennõ háborúistennõ alakjában a Lughnasadh fesztiválok patrónusaként jelenik meg, visszavíve minket az áldozat témaköréhez. Egy másik érdekes tény, hogy Lammaskor történt, hogy William Rufus király áldozatul esett Sir Walter Tyrell "véletlen" nyíllövésének New Forestben 1100-ban - olyan halál ez, melyrõl mind Margaret Murray, mind mások meggyõzõen állították, hogy valójában önkéntes, rituális áldozat volt Isteni királyságának végén, s népe is eképp értelmezte és tisztelte.

De mi a helyzet az áldozati nász témájával, mint egységes koncepció, az áldozat és a szexualitás két elkülönült területe helyett? Eltûnt teljesen az ír hagyományból? Nem teljesen. Elõször is, a hagyomány, mely hozzánk elért, fõképp Isten és Hõs központú, bár az Istennõ erõteljes jelenléte érzékelhetõ a háttérben; s mindez középkori, keresztény szerzeteseken keresztül ért el hozzánk, akik lejegyezték a szóbeli hagyományt (bár meglepõen sok beleérzõ képességgel); olyan írnokok õk, kiknek képzése talán megnehezítette számukra, hogy az Istennõ szerepét felismerjék. De e szerep fellelhetõ a két hõs (isten) vetélkedésében a hõsnõ (istennõ) kegyeiért. E motívum nem ismeretlen az ír kelták körében; például megjelenik Jack, a Söröskancsó legendájában, aki Lugh Cornish megyei megfelelõjének tekinthetõ. És hasonlóan a Tölgykirály és Magyalkirály legendájához, e hõsök gyakorta váltakozva aratnak gyõzelmet. S micsoda Crom Dubh három napos, nyakig a földbe - a Földanya testébe - való temetése, s a termékenység biztosítása utáni szabadon engedése, ha nem áldozati nász és újjászületés?

Ezért a mi Lughnasadh rituálénkban megtartottuk ezt a témát. Amikor a covenünk elõször próbálta el az Áldozati Nász Szerelmi Üldözésének játékát, 1977. Bealtaine ünnepén, rendkívül sikeresnek találtuk; élénken jelenítette meg a témát, de annak kegyetlen színezete nélkül. Nem láttuk indokát, miért ne ismételhetnénk meg Lughnasadhkor, oly módosításokkal, melyek az aratás évszakához illenek; így meg is tettük.

Mivel a Fõpapnõ Lughnasadhkor az Istennõt önmagába idézi, és ezen idézés csak a Magyalkirály "halála" után történik meg, sokkal illõbbnek éreztük a Nyitó Szertartás során, hogy a Fõpap mondja el az Istennõ Szavait; õ idézi azokat ahelyett, hogy a Fõpapnõ beszélne, mint Istennõ.

Általában szeretünk aktív szerepet adni a rituálé során olyan sok embernek, amennyinek csak lehet; de amint észrevehetõ, ebben a Lughnasadh rítusban a férfiak (a Fõpap kivételével) gyakorlatilag semmit sem csinálnak, a Szerelmi Üldözés és a végsõ körtánc között. Ez alkalmazkodik a hagyományhoz, mely a Gabonakirály halálát övezi; sok helyütt a törzs asszonyainak és magányos, szent áldozatuknak a misztériuma volt ez, melyet egyetlen más férfi sem láthatott.

A Fõpap szövege "Csatát vívó dárda vagyok..." Amergin dalából való, ezúttal Graves-szel megegyezõen, az év második feléhez kapcsolva.

Felkészülés a rituáléra

Egy kis cipó kerül az oltárra, mellé egy zöld sál, kendõ, vagy fátyol, legalább egy yardnyi. Ha zenét használunk, a Fõpapnõ esetleg külön zenét akarhat a rituálé fõ részéhez, és egy másikat a Gabonatánchoz, mely jóval intenzívebb ritmusú, mivel, ellentétben a Nyárközép táncával, ezt nem kíséri kántálás.

A Fõpap magyalkoronát visel, melyet gabonakalászok díszítenek. A nõk viselhetnek gabonából font koszorúkat, esetleg piros pipacsokkal díszítve. A gabona, a pipacsok és a fekete áfonya, amennyiben beszerezhetõ, különösen alkalmas az oltár ékítésére, más hasonló, az évszaknak megfelelõ virágokkal együtt. Az üst gabonaszárakkal díszített, a keleti gyertyához kerül, az újjászületés negyedébe.

A rituálé

A nyitás során a Hold Lehúzása elmarad. A Fõpap ötszörös csókot ad a Fõpapnõnek, majd azonnal õ maga szavalja el az Istennõ Szavait, minden "én" és "enyém" szót "õ" és "övé" szavakra cserélve fel.

A Boszorkánytitok után a coven szétszóródik a Kör körül és lágy, ütemes tapsba kezd.

A Fõpap felveszi a zöld kendõt, összetekeri hosszában, mint a kötelet, és két kézzel fogja a két végét. A Fõpapnõ felé indul vele, úgy tesz, mintha a kendõt a vállai köré akarná dobni és magához húzni vele; de a Fõpapnõ elhátrál elõle.

Miközben a coven folytatja az ütemes tapsolást, a Fõpapnõ továbbra is kitér az õt üldözõ Fõpap elõl. Int neki és incselkedik vele, de mindig hátralép, mielõtt a Fõpap foglyul ejthetné a kendõvel. Kerülgeti a coventagokat, és a többi nõ a Fõpap útjába áll, megakadályozván, hogy elfoghassa a Fõpapnõt.

Egy idõ után, mondjuk két vagy három ilyen kör után, a Fõpapnõ megengedi a Fõpapnak, hogy foglyul ejtse, úgy, hogy átdobja a kendõt a feje fölött, vállai köré, s ezzel magához húzza õt. Megcsókolják egymást és szétválnak, s a Fõpap egy másik férfinak nyújtja át a kendõt. A másik férfi hasonlóképp üldözi partnerét, aki kitér elõle, integet neki és játszik vele pontosan ugyanígy; a taps tovább folytatódik. Egy idõ után õ is engedi magát elfogni és megcsókolni. A férfi ezután egy másiknak adja a kendõt, és az elfogósdi addig folytatódik, míg minden pár részt vett benne. Az utolsó férfi visszaadja a kendõt a Fõpapnak.

A Fõpap ismét üldözni kezdi a Fõpapnõt; de ezúttal sokkal lassabb iramban, szinte tekintélyesen, s a fõpapnõ menekülése és integetése is sokkal komolyabb, mintha veszélybe csalogatná a másikat; s ezúttal a többiek nem avatkoznak bele. Az üldözés addig folytatódik, míg a Fõpapnõ arccal az oltár elé kerül, attól két-három lépésnyire; a Fõpap háttal az oltárnak áll és foglyul ejti õt a kendõvel.

Ünnepélyesen, de teljes szívvel ölelkeznek; de néhány másodpercnyi csók után a Fõpap engedi lehullani a kendõt a kezébõl, a Fõpapnõ pedig elereszti õt, és egy lépést hátralép.

A Fõpap a térdére hull, hátraül a sarkára, és lehorgasztja a fejét a mellkasára. A Fõpapnõ kitárja karjait, ezzel jelezvén, hogy a tapsnak vége. Ekkor két nõt szólít elõ név szerint, és a Fõpap két oldalára állítja õket, arccal befelé fordulva, s így hárman köré tornyosulnak. A Fõpapnõ felveszi a kendõt, és kiterítik a Fõpap feje fölé, hárman fogva azt. Majd lassan leeresztik és elengedik, úgy, hogy befedje a fejét, mint a halotti lepel.

A coven szétterül a Kör mentén, arccal befelé fordulva. A Fõpapnõ ekkor, ha kívánja, kicserélheti a zenét arra, melyt táncához választott, vagy inthet valakinek, hogy tegye meg ezt.

A Fõpapnõ felveszi a kis cipót az oltárról és egy pillanatra a Fõpap lehajtott feje fölé tartja. Majd a Kör közepére megy, magasra tartja a cipót az oltár irányába, és idéz:

"Ó, mindannyiunk Hatalmas Anyja, minden gyümölcs hozója, adj nekünk gyümölcsöt és gabonát, nyájakat és csordákat, és gyermekeket a törzsnek, hogy hatalmasak megyünk. Szerelmed rózsájánál fogva szállj alá szolgád és papnõd testébe."

Egy pillanatnyi szünet után elõször nagyon finoman, belekezd a Gabonatáncba, mindeközben kezében tartja a cipót, mint szent és mágikus tárgyat.

A tánc végén megáll a Fõpappal szemben (aki még mindig mozdulatlan és "halott"), két kezében feltartja a cipót, és így szól:

"Gyûljetek körém, ó Aratás Gyermekei!"

A coven többi része a Fõpapnõ és a térdelõ Fõpap köré gyûlik. (Ha a Fõpapnõ és a Szûz nem tudják fejbõl a szöveget, a Szûz tarthatja azt egy oltárgyertyával együtt, és a Fõpapnõ mellé áll, hogy mind a ketten tudják olvasni, mivel a Fõpapnõ mindkét keze foglalt.)

A Fõpapnõ így szól:

"Ím, a Magyalkirály halott, õ, ki a Gabona Királya. Megölelte a Nagy Anyát s belehalt szerelmébe, s így történt ez mindig, évrõl évre, az idõk kezdete óta. De ha a Magyalkirály halott, õ, ki a Fogyó Év Ura, akkor minden meghal, s minden, mi Föld-méhemben alszik, örökké aludni fog. Mit tegyünk tehát, hogy a Magyalkirály új életre keljen?"

A Szûz így szól:

"Add nekünk étkül az Élet kenyerét. Akkor az alvás újjászületéshez vezet.

A Fõpapnõ így szól:

"Így legyen."

(A Szûz ekkor visszahelyezheti a szöveget és az oltárgyertyát a helyére, majd visszatér a Fõpapnõ mellé.)

A Fõpapnõ kis darabokat tör a cipóból és mindenkinek ad egyet. Megeszik. Õ maga nem eszik, de eleget megtart a kezeiben még legalább három adaghoz.

Ekkor megint szólítja a korábbi két nõt, hogy álljanak a Fõpap két oldalára. Amikor elfoglalják helyüket, int nekik, hogy emeljék fel a kendõt a Fõpap fejérõl; így tesznek, és a padlóra fektetik azt.

A Fõpapnõ így szól:

"Térj vissza hozzánk, Magyalkirály, és a föld termékennyé lesz."

A Fõpap felemelkedik, és így szól:

"Csatát vívó dárda vagyok,
Én vagyok a lazac a mélyben,
Költészet dombja vagyok,
s vadkan, ki könyörtelen,
Tenger fenyegetõ zúgása vagyok,
Ki ismeri a meg nem faragott dolmen titkait, ha nem én?"

A Fõpapnõ ekkor megkínálja egy darab cipóval, s magának is vesz egy darabot; mindketten megeszik. Az utolsó darabot a Fõpapnõ az oltárra helyezi.

A Fõpapnõ és a Fõpap ekkor körtáncot vezet, melynek tempója egyre gyorsabbá és örömtelibbé válik, mígnem a Fõpapnõ azt kiáltja, "Le!", s mindenki leül.

Nagy Rítus.

A cipó maradék darabja, miután a Kört megnyitják, a Földnek bemutatott áldozat lesz a maradék borral és süteményekkel együtt.

Fordította: Osara LaMort