A Farrar-hagyomány: Nyárközép



"A Nyárközép idején tartott Szabbaton a Napisten jelentősége oly tiszta és világos, mint a kék, nyári égbolt. A nyári napfordulókor ő a legfényesebb, a legtündöklőbb, napja ekkor a leghosszabb. A witch-ek ilyenkor, természetes és jogos módon, őt üdvözlik és tisztelik éves ciklusának csúcspontján, megidézve őt, hogy "reptesse messze a sötétség erőit", és hozzon termékenységet a földnek. A Nyárközép talán a legnagyobb ünnep mind közül, abban az értelemben, hogy az egész év bőségének teljes áradatát képviseli, fény és meleg tetőpontját.

De a Szabbatok köre, még az öröm legmagasabb fokán is figyelembe veszi mindazt, ami előtte volt, s ami utána lesz. Ahogy az ősi görögök mondták: "Panta rhei, ouden menei" (Minden áramlik, semmi sem statikus). Az élet egy folyamat, nem egy állapot, és a witch-ek Szabbatja szükségszerűen összehangolódik ezzel a folyamattal.

Nyárközépkor így a folyamat a Tölgykirály és Magyalkirály koncepciójában jelenik meg. Ezen az ünnepen a Tölgykirály, a Növekvő Év Istene csatát veszít a Magyalkirállyal szemben, ki a Fogyó Év Istene, s egyben saját ikertestvére, mivel a nyár ragyogó csúcspontja egyben a Magyalkirály uralmának kezdete is, természeténél fogva, s kérlelhetetlen folyamata a Télközép sötétsége felé mutat, amikor is "cserében" ő veszti életét az újjászülető Tölgykirály kezétől.

A Tölgykirály halála Nyárközépkor számos formában jelenik meg a mítoszokban. Élve elégették, fagyöngy bottal vakították meg, vagy T-formájú kereszre feszítették; s az ősi időkben a Tölgykirály emberi megszemélyesítőjét is hasonló módon áldozták fel. Halálát hét napon keresztül tartó ébredés követte. De maga a Tölgykirály, a Növekvő Év Istene, visszahúzódott a cirkumpoláris csillagok körébe, mely a Corona Borealis, a kelta Caer Arianrhod - az égbolt forduló kereke, melyet az ősi egyiptomiak ikhem-sek, "nem-tudó pusztítás" névvel illettek, mert ezek a csillagok sosem nyugszanak le a horizont alá, még Télközép idején sem. Itt várja be hasonlóan elkerülhetetlen újjászületését.

Robert Graves úgy véli, hogy Sámson bibliai története (ki a Tölgykirály-típus "népmesei hőse") ezt a mintázatot tükrözi: miután megfosztatott a hatalmától, megvakítják és egy malomba küldik szolgálni. (Esetleg arra a következtetésre is juthatunk, hogy Delilah, ki Sámson bukásának oka, eredetileg az Istennő megtestesülése, ki a Halál az Életben, akit a patriarchális zsidó gondolkodás demonizált, egyszerűen kifelejtve vagy szándékosan elhallgatva azt, hogy ő lesz az, ki - mint az Élet a Halálban - az isten újjászületésének is oka lesz.)

Graves továbbá rámutat arra, hogy "mivel Keresztelő Szent János középkori ünnepe - kit Szent János napján, június 24-én fejeztek le - átvette a Tölgykirály titulusát és szokásait, Jézus - János könyörületes utódja - természetes módon azonosult a Magyalkirállyal. Az erdő minden fája közül a magyal az, mely a koronát viseli. A békeszerető Jézus azonosítása a magyallal vagy a magyaltölggyel költői szempontból teljesen alkalmatlan, hacsak nem vesszük azt figyelembe, hogy kijelentette saját magáról: nem békét, hanem kardot hordoz." (A Fehér Istennő c. könyvből)

Minden jelentős Nyárközép Szabbat rítusnak magában kell hordoznia ezeket az istenalakokat, mivel a napforduló kulcspontja mindkettőnek. De mi történik az Istennővel? Mi az ő szerepe a Nyárközép drámájában?

Az Istennő, ellentétben az Istennel, nem megy keresztül a halál és újjászületés ciklusán. Tulajdonképp sosem változik - pusztán különböző arcait mutatja. A Téli Napforduló idején Élet-a-Halálban apektusát látjuk; bár Föld-teste hidegnek és csendesnek látszik, mégis eközben ad életet az új Napistennek, s jelen van akkor, mikor a Tölgykirály uralma felváltja a Magyalkirályét, a feltámadó élet reményével. A Nyári Napfordulókor a Halál-az-Életben arcát mutatja, Föld-teste szertelenül terméketlen és érzéki, s ő üdvözli a Napistent, mint szeretőjét, pályájának égi csúcspontján - de tudja, hogy a csúcspont egyben fordulópont is, s ugyanezen időben szemtanúja lesz a Tölgykirály halálának és sötét (de nem szükségszerűen gonosz) ikertestvére trónra jutásának. Nyárközép ünnepén az Istennő az Élet csodálatos Táncát járja, de miközben táncol, azt suttogja felénk: "Panta rhei, ouden menei".

A Nyárközép egyszerre tűz- és vízünnep, a tűz hordozza az Isten aspektusát, a víz az Istennő aspektusát, s ennek a rituáléban is tükröződnie kell. A Nyárközepet is emlegetik néha Beltane néven, mivel csakúgy, mint Május estéjén, ekkor is gyújtottak örömtüzeket (Beltane szó szerinti jelentése "Bel tüze" - a Napisten tüze - A fordító); Írországban Szent Patriknak tulajdonítják e szokás bevezetését, mivel ő helyezte át az ír "örömtűz éjjelét" Szent János éjjelére, hogy háttérbe szorítsa a Májusest pogány vonatkozásait. Valóban áthelyezhette a hangsúlyt, de az elnevezést aligha, mivel az ír nyelvben Bealtaine a május hónapot jelöli; így Nyárközép ünnepként való használata csak a nem gall nyelvű országokban fordulhatott elő.

Bárhogyan is nézzük, a Nyárközép kiemelkedő tűzünnep volt szerte Európában, sőt, még Észak-Afrika arab és berber törzsei körében is. Kisebb és később kifejlődő jelentősége volt a kelta országokban, melyek eredetileg nem szoláris irányultságúak voltak. Számos szokás megőrződött belőle egészen a modern időkig, mely gyakran magába foglalta a lángoló kereket, mely legurul a hegy oldalán: a Nap szimbólumát. Éppúgy, mint Bealtaine és Samhain ünnepén (sőt, valójában minden ünnepen), az örömtűznek nagy mágikus jelentőséget tulajdonítottak. Bealtaine leírásánál látni fogjuk majd a tűz átugrálásának szokását, s a csorda átvezetését a tűzön. Az ebből a tűzből származó hamvakat széthintették a földeken.

Írországban a Szent János tüze által megégetett gyeptéglát védelmező bűbájként tartották számon. A lentermelő országokban a legmagasabbra történő ugrás magassága mutatta, hogy milyen magasra fog nőni a len a következő évben. A marokkóiak a hamvakat a fejbőrükbe dörzsölték, hogy megelőzzék a kopaszságot. Egy másik, Európa-szerte elterjedt szokás szerint a kerti szarkaláb, vagy más, kézben tartott virág szárain át történő tűzbe nézés erősítette a szemet.

Frazer Aranyágának 62. fejezete információk kincsesbányáját tartalmazza a tűzfesztiválok szokásairól.

A modern witch-ek számára a tűz éppoly központi része a Nyárközép Szabbatjának, mint Bealtine-kor. De mivel az üstöt (mely Májuséjen a Bealtine-tüzet fogadja magába) Nyárközépkor vízzel töltik meg, mellyel a Főpapnő meghinti a covent - s épp ezért Cerridwen üstjeként hivatkozunk rá, az Istennő szimbólumaként -, ezért egy másik, ősi tradíciót hívtunk életre ehhez az ünnephez, mégpedig az ikertűz szimbólumát a Nyárközép rítusán (vagy pedig iker-gyertyákat, amennyiben az ünnep nem kültéren zajlik). Mágikus értelemben a közöttük történő áthaladás ugyanolyannak tekinthető, mint az egyetlen máglya feletti átjutás, ha pedig jószágot hajtunk át köztük, a jó tejelés varázslatához, ez még gyakorlatiasabb is!

A mérsékelt égövön minden Szabbat közül a Nyárközép a legalkalmasabb arra, hogy a természetben ünnepeljük, ha a lehetőségek megengedik és megfelelő elvonultságban meg tudjuk ezt tenni; a skyclad ("égbe öltözöttség" - a fordító) szempontjából ezen ünnep és a Lughnasadh ezért kihívást jelenthet. De éppúgy, mint a többi Szabbat leírásnál, ezen rítusunkat is lakáson belüliként írtuk meg - leginkább azért, mert a belső rituálék kültéri adaptációja sokkal könnyebb, mint a fordított eset.

Ha már a skyclad említésre került, a Nyárközép ünnepe érdekes lehet bármely nő számára, aki fogantatásra készül, s akinek növényes kertje van. Sétáljon ezen keresztül mezítelenül Nyárközép éjjelén és tépjen le egy szál orbáncfüvet (melyet Szent János füvének neveznek angolul - a fordító), ha talál.

(Amennyiben a kert a miénkhez hasonlatos, a cipő megengedhető kelléke lehet a sétának!) Ez a rítus érdekes felidézése lehet az ősi és széles körben elterjedt termékenységi rituálénak, mely során a nők és asszonyok mezítelenül sétáltak végig a mezőkön és földeken, hogy bőséges aratást biztosítsanak, gyakorta tovább hangsúlyozva a szimpatetikus mágiát a fallikus "seprűnyélen" való "lovaglással".


Felkészülés a rituáléra

Az üstöt közvetlenül az oltár elé helyezzük, vízzel megtöltve és virágokkal feldíszítve. Helyezzünk mellé egy hangaágat, amivel a Főpapnő majd meghinti a covent. (Ezen ágtól eltekintve a hanga egyébként is jó szimbolikus értelemben a Kör díszítésére ezen éjjelen; a vörös hanga a Nyárközép szenvedélyes virága, a fehér hanga pedig a kiegyenlítő erőt jelképezi; az akaratot, mely szabályozza és irányítja a szenvedélyt.)

Egy tölgyágakból és egy magyalágakból készített korona kerüljön az oltár mellé. A Főpap (aki a Napisten megtestesítője) szintén koronát visel, már a rituálé kezdetétől; ennek a koronának aranyszínűnek kell lennie, melyre bármilyen egyéb kellék vagy díszítés kerülhet, mely annak szoláris jellegét még jobban kihangsúlyozza a számára.

A Főpapnő és a Szűz virágfüzéreket viselhet, melyet a nyár virágaiból fontak.



A két oltárgyertya tartóikban fog örömtűzként szolgálni a megfelelő pillanatban, de két másik gyertyát is előkészíthetünk erre a célra. Kültéren természetesen két kis máglyát érdemes összerakni, melyeket gyorsan meg lehet majd gyújtani - az egyiket félúton a Kör közepe és a keleti gyertya között, a másikat pedig félúton a középpont és a nyugati gyertya között. (A kültéren húzott Kör értelemszerűen sokkal nagyobb, elég teret adva arra, hogy táncolni lehessen a máglyák körül és közöttük.)

Egy sötét színű kendőt vagy sálat fektessünk az oltárra, hogy szemkötőként szolgáljon. Bizonyos számú szalmaszál is kerüljön az oltárra, méghozzá pontosan annyi, amennyi a Szabbaton részt vevő férfiak száma a Főpap nélkül. Egyikük legyen hosszabb, mint a többi, egy másik pedig rövidebb. (Ha a Főpapnő úgy dönt, hogy inkább kinevezi a két Királyt, s nem pedig sorshúzással döntik el, akkor a szalmaszálak természetesen nem szükségesek.)


A rituálé

A Boszorkánytitok után a Szűz felveszi a szalmaszálakat az oltárról, és kitartja őket a kezében úgy, hogy mindegyikük vége külön legyen, de senki ne láthassa, melyik hosszabb vagy rövidebb. A Főpapnő így szól:

"Húzzanak sorsot a férfiak."

Minden férfi (kivéve a Főpapot) húz egy szalmaszálat a Szűz kezéből, és felmutatja a Főpapnőnek. A Főpapnő rámutat arra a férfira, aki a hosszú szálat húzta, és így szól:

"Te lész a Tölgykirály, a Növekvő Év Istene. Szűz, hozd koronáját!"

A Szűz a Tölgykirály fejére helyezi a tölgyleveles koronát. A Főpapnő rámutat arra a férfira, aki a rövid szálat húzta, és így szól:

"Te lész a Magyalkirály, a Fogyó Év Istene. Szűz, hozd koronáját!"

A Szűz a Magyalkirály fejére helyezi a magyalleveles koronát.

A Főpapnő a Kör közepére vezeti a Tölgykirályt, aki nyugat felé fordul arccal. A coven többi része körbeveszi, arccal befelé fordulva, kivéve a Főpapnőt és a Főpapot, akik háttal az oltárnak állnak az üst két oldalán. A Főpapnő így szól:

"A Napisten ereje és fennsége teljében áll, s ezzel az év növekedése beteljesedett, a Tölgykirály uralma végére ért. A Napisten dicsősége magaslatán áll, s ezzel a fogyó év kezdődik el. A Magyalkirálynak le kell győznie testvérét, a Tölgykirályt, s uralkodnia a földemen, egészen a tél mélyéig, mikor testvére újjászületik majd."

A Magyalkirály a Tölgykirály elé áll, vele szemben, és kezeit annak vállaira helyezi, lefelé nyomva őt velük. A Tölgykirály a térdeire esik. Mindeközben a Szűz felveszi a kendőt az oltárról, és a Magyalkirállyal együtt bekötik a Tölgykirály szemét. A coven többi része hátralép, egészen a Kör széléig, ahol helyet foglalnak, arccal a Kör közepe felé.

A Főpapnő kezébe veszi athaméját és előrelép, a Magyalkirály pedig elfoglalja a Főpapnő helyét az oltár előtt, az üst Főpappal ellentétes oldalán. A Főpapnő, athaméjával a kézben, a nap járásával megegyező irányban körbetáncolja a térdelő Tölgykirályt, miközben a Főpap a következő igét mondja, tisztán és erőteljesen, fenntartva a ritmus lüktetését:

"Táncolj, Úrnő, táncolj, Tölgykirály sírján,
hol csendes méhben nyugszik év felének útján.
Táncolj, Úrnő, táncolj, Magyalkirály születik,
Föld szerelmét elnyeri, fivére legyőzetik.
Táncolj, Úrnő, táncolj, Napisten hatalmáért,
Mezőkön és virágokon arany érintéséért.
Táncolj, Úrnő, táncolj, pengéddel kezedben,
Idézd meg a napot, hogy élet növekedjen.
Táncolj, Úrnő, táncolj, az Ezüst Kerékben,
hol Tölgykirály pihen, sebei gyógyulófélben.
Táncolj, Úrnő, táncolj, a Magyalkirályért
Míg a Tölgy, fivére, fel nem ébred ismét.
Táncolj, Úrnő, táncolj, a holdvilágos éjen,
Ismerjenek Téged háromszoros néven.
Táncolj, Úrnő, táncolj, a Föld meg nem áll,
mert Halál a Születés és Születés a Halál
Táncolj, Úrnő, táncolj, a Nap magasra hág,
Mert sugárzó léte végét járja már.
Táncolj, Úrnő, táncolj, fordul az Évkerék
Mert a változás tüze mindig benned ég."


S ezután, gyorsuló ütemben:

"Táncolj a Nap hatalmáért,
Táncolj a Tölgy múlásáért,
Táncolj a Magyal győzelmééért,
Táncolj, Úrnő, táncolj,
Táncolj, Úrnő, táncolj,
Táncolj, Úrnő, táncolj..."


A coven csatlakozik a kántáláshoz ("Táncolj, Úrnő, táncolj", egyre gyorsuló, egyenletes ütemben, egészen addig, míg a Főpap jelet ad nekik, s velük együtt ő is abbahagyja a kántálást.ő A Főpapnő befejezi a táncot, és athaméját az oltárra fekteti. Õ és a Szűz felsegíti a Tölgykirályt, és, még mindig bekötött szemmel, a nyugati gyertya elé vezetik, ahol letérdel.

A Főpap így szól:

"A Tölgykirály szelleme eltávozott közülünk, hogy Caer Arianrhodban nyugodjék, az Ezüst Kerék Kastélyában; addig, míg az év fordultával eljön az évszak, mikor visszatér majd, hogy újból uralkodjék. A szelleme eltávozott, s ezért a férfiak, kik közöttünk álltak e szellemért, szabaduljanak fel feladatuk alól."

A Szűz eltávolítja a Tölgykirály szemkötőjét, s a Főpapnő leveszi tölgyleveles koronáját. Ezeket a nyugati gyertya két oldalára helyezik, majd felsegítik a térdelőt; a férfi helyére a coven tagjai közé.

A Főpap így szól:

"Ragyogjanak fel Nyárközép tüzei!"

A Szűz és a Magyalkirály megfog egy-egy oltágyertyát, és kelet-nyugat vonalában elhelyezi őket, egyenlő távolságra a Kör közepétől, nagyjából négy-öt láb messzeségben egymástól. Mindeközben a Főpapnő csatlakozik a Főpaphoz az oltárnál. (Kültéri rituálé esetén a Szűz és a Magyalkirály gyertyaelhelyezés helyett meggyújtja a két kis máglyát.)

A Szűz ezután felveszi a Főpap athaméját az oltárról és a nyugati Nyárközép-gyertya mellé áll, arccal kelet felé fordulva. A Magyalkirály kezébe veszi a borral telt kelyhet, és a keleti Nyárközép-gyertya mellé áll, arccal nyugat felé fordulva.

Ezután a Főpapnő és a Főpap bemutatja a szimbolikus Nagy Rítust: a Főpapnő a két gyertya között helyezkedik el, a Szűz és a Magyalkirály átnyújtja nekik az athamét és a kelyhet a megfelelő pillanatban.

A Nagy Rítus után, miután körbejárt a kehely, a Főpap megáll az oltár előtt, jobb kezében pálcával, bal kezében korbáccsal, melyeket keresztben tart mellkasa előtt, Ozirisz pozícióban. A Főpapnő vele szemben áll, és idéz, örömmel teli hangon:

"Mennyek Hatalmasa, Nap Hatalma, megidézünk Téged ősi neveiden - Michael, Balin, Arthur, Lugh; jöjj el ismét földedre, mint rég. Emeld fel sugárzó fényládzsád magasra, hogy védelmezz minket, reptesd messze a sötétség erőit. Adj nekünk dús erdőket és zöldellő mezőket, rügyező gyümölcsösöket és beérlelt gabonát. Engedd, hogy látomásod hegyén álljunk, s mutasd meg az utat az Istenek csodás birodalmaiba."

A Főpapnő a Föld Megidéző Pentagramját rajzolja fel a Főpap előtt jobb mutatóujjával. A Főpap mindkét kezét magasra emeli, majd belemártja a pálcát a vízzel teli üstbe. Újból magasra tartva a pálcát, így szól:

"Lándzsa az Üstbe, Dárda a Grálhoz, Szellem a Húsba, Férfi a Nőhöz, Nap a Földhöz."

A Főpap az oltárra fekteti a pálcát és a korbácsot, és csatlakozik a coven többi tagjához. A Főpapnő felveszi a hangaágat és az üst mellé áll, majd így szól:

"Táncoljatok Cerridwen Istennő Üstje előtt, és legyetek áldottak a szent víz érintésével; miközben a Nap, az Élet Ura, ereje teljében emelkedik az Élet Vizeinek jelében!"

A coven a Főpap vezetésével a Nap járásával megegyező irányban kezd mozogni a Kör körül, a két gyertyán kívül. Amint minden személy elhalad előtte, a Főpapnő sorban meghinti őket a vízbe mártott hangaággal. Amikor mindenkit meghintett, csatlakozik a körtánchoz.

A Főpapnő ezután mindenkit arra utasít, hogy egyesével, vagy párokban haladjanak át a Nyárközép-gyertyák között, és miközben áthaladnak, kívánjanak valamit. Amikor mindenki áthaladt, a Főpapnő és a Főpap együtt lép át a gyertyák között. Ezután visszafordulnak, felveszik a gyertyákat, és visszateszik őket az oltárra, hogy legyen több hely a táncnak.

A Főpapnő és a Főpap ezután spontán, örömteli körtáncot vezet, egészen addig, míg a Főpapnő úgy nem dönt, hogy eljött a Szabbat lakomájának ideje."
Fordította: Osara LaMort






A honlapon található, esetlegesen Internetről származó anyagokért csoportunk felelősséget nem vállal.
Az Árnyak újság a Berkano Wicca Tradíció belső kiadványa, a benne található cikkek, írások a szerzők és a Tradíció szellemi tulajdonát képezik,
felhasználásuk a jogtulajdonosok írásos engedélye nélkül minden formában tilos.

Powered by nettarhely.hu