Eleanor Bone interjú (The Bits újság, 1964. június 6.)



"Egy kicsit mindig is nehézséget jelentett, hogy a magánéletem és a munkám elválasszam egymástól. De végülis napvilágra került a titkom, és nem igazán bánom, ki tud róla.

Harminc éve vagyok Witch.
Most pedig mindenki a Witch-ről beszél, aki idősek otthonát vezet.
Úgy érzem, meg kell magyaráznom néhány dolgot...

A lakásom, mely négypennis buszútra található a Streatham-i idősek otthonától, egy The Towers nevű házban található.
Az üst a bejárati ajtó mellett nem disz. A másik életem része.

Nem csak Witch vagyok, hanem Nagy-Britannia három főpapnőjének egyike. Nappal a munkámhoz öltözöm, tweed kosztümöt veszek fel, vastag harisnyát és bakancsot.
Este mezítelenül táncolok, miközben csupán egyetlen harisnyakötőt viselek a bal combomon.

Hadd meséljek kettős életemről....

Az idősek otthonában kilenc beteg áll a gondozásom alatt.
A lakásomon, ahol füstölők égnek, és rituális tőrök sorakoznak az oltáromon, tizenkét coventagot vezetek.
Mindez nagyon különösen hangoznak, de igazából ez a két élet tökéletes harmóniában van egymással.
Senkinek nem kell aggódnia az idősek miatt, akik a gondjaimra vannak bizva. Az otthonban pontosan az orvosi szakkönyv szerint végzem a munkám. A londoni városháza, mely engedélyezte az otthont, tud a másik életemről - és soha nem kezelném egyetlen betegem sem Witch varázsigékkel, főzetekkel vagy mágiával.

Hadd meséljek néhány idős emberről, akik már eltávoztak közülünk.
Egyikük egy drága hölgy volt Monte Carlóból, 84 éves, és krónikus drogfüggő. Negyven éve morfiumon élt.
Hat évig ápoltam őt. Amikor meghalt, a családja annyira elégedett volt azzal, ahogyan gondoztam őt, hogy egy pénzzel teli boritékot adott nekem. Egy másik öreg hölgy, aki meghalt, mindenét rám hagyta, amije csak volt ezen a földön.
Egy kedves, idős úr, aki 85 évesen halt meg, némi antik ezüstöt hagyott rám, melyeket most használok, amikor a Mesterség ceremóniáit végzem. De legnagyobb kincsem egy majdnem kétezer éves, egyiptomi gyűrű. Egy haldokló beteg adta nekem.

Az élők is hálával gondolnak rám. Több idős, kedves ember bízott meg azzal, hogy intézzem helyettük üzleti ügyeiket, teljes körűen.
Az egyiknek háza van, és én szedem be a bérleti dijat.... nem hiszem, hogy sokat változtatna ezen az, ha tudná, hogy Witch vagyok. Az összes idős ember, aki ott van, bizik bennem.

De soha nem zavarnám őket azzal, hogy az otthonban tartsam a Witch gyűléseket. Nagyon zajos lenne. Sokat is gondolkodtam már azon, hogy mit szóltak a szomszédaim a The Towersben, hallván éjszakánként a zajokat.
Hát most elmondom nekik. Az én vagyok, amint tologatom a bútorokat.
A covenem a nappaliban találkozik. Mindent kiviszek a szobából, hogy ne takarja el a varázskört a szőnyegen.

Az oltár felállítása sem könnyű feladat. Egy hatalmas, régi ládát használok erre a célra, melyre rituális tőrjeimet helyezem. Áldozat? Soha. Az emberek az olyan Witcheket, mint én, összetévesztik azokkal, akik fekete mágiát használnak. Azt mondják, hogy a sütemény és a bor, melyet felajánlok térdelő covenemnek, az oltáriszentségek kifigurázása. Badarság! Ezek az aratás szimbólumai, és ezzel egyszerűen köszönetet mondunk az isteneknek a szőlőért és a gabonáért.

Igaz, hogy mindig mezítelenek vagyunk szertartásainkon.
Az oka, hogy a tisztaságot keressük.
Azért nem viselünk ruhát, mert az idegen anyagot hozna a körbe.
Mágikus körünket sós vizzel tisztítjuk meg. A kör egy nagy gyűrű, amit minden ceremónia elején megrajzolunk. Szimbolikusan húzandó, karddal - de én az enyémet ráfestettem a szőnyegre, időspórolás végett.
Ha a kör elkészült, a főpapnő - ez én vagyok - sós vizet hint rá. Nevezhetjük ezt a mi szentelt vizünknek.
Miután a kör ezen a módon megtisztittatott, egyetlen coventag sem léphet be, ha nem mezítelen. Egyetlen porszem, mely mindennapi ruházatunkról oda kerül, tönkreteheti a mágiát.

Kérem, verjék ki a fejükből azt az ötletet, hogy szexuális orgiákat rendezünk. A covenem csupa középkorú férfiból és nőből áll - azok a fajta emberek, akiket bárhol látni az utcán.
Semmi szexi nincs bennünk, amikor nincs rajtunk ruha. Mindannyian nagyon komolyan vesszük, amit csinálunk, és a Mesterség bármely leendő tagját gondosan megfigyeljük három hónapon keresztül, mielőtt jelölése szavazásra bocsáttatik.
Ennyire válogatósak vagyunk.

Mint egy coven főpapnője, jónéhány bolond levelet is kaptam. De a félnótások számára rövid válasszal szolgálok: elmondom és megírom nekik, hogy pszichiáterre van szükségük, nem pedig Witchre.

Ötvenkettő vagyok, elég idős ahhoz, hogy ismerjem saját elmém, a Mesterség pedig a vallásom. De nem zaklatom vele az időseket, akik fizetnek az ágyért az otthonban.
Nincs hókusz-pókusz, amikor spirituális segítségre van szükségük - papot hívatok, vagy vallásuknak megfelelően valamely elöljárót. De ha az én karjaimban akarnak meghalni, megadom nekik a lehető legtöbb vígaszt, amit tudok.

A pletykák mondhatnak, amit akarnak. A helyi bárban még a kedvenc helyemet is elnevezték "Witch sarok"- nak.
De ellenszegülök mindazoknak, akik hibát akarnak találni abban, ahogyan az idősek otthonát vezetem.
Való vagyok-e egy otthon vezetésére? Ön a bíra. Bone asszony, vagy Bone Witch - döntse el.
És ha nem tud éjjel elaludni, mert a Mesterség jár a fejében, fogadjon el egy receptet az üstömből: "Forró tejben két kanál méz csodás nyugtató... nem fogja hallani az éjjeli zajokat."

Fordította: Osara LaMort

Vissza

A honlapon található, esetlegesen Internetről származó anyagokért csoportunk felelősséget nem vállal.
Az Árnyak újság a Berkano Wicca Tradíció belső kiadványa, a benne található cikkek, írások a szerzők és a Tradíció szellemi tulajdonát képezik,
felhasználásuk a jogtulajdonosok írásos engedélye nélkül minden formában tilos.

Powered by nettarhely.hu