Caballus: A Modern Wicca eredete II. rész - Gerald Gardner és az Árnyak Könyve

A cikkek felhasználása bármilyen formában csak a szerzõ és a Berkano honlap, mint forrás megjelölésével lehetséges!

Azt senki nem vitatja, hogy a modern Wicca mozgalom elindítójának Gerald Gardnert kell tekintenünk. Gardner az 1930-as évek végén került kapcsolatba Old Dorothyval (l. az elõzõ cikkben), akinek segítségével 1939-ben beavatást nyert a New Forest-i covenbe, ahol megismerkedett a coven által képviselt mágikus hagyomány tanításaival. A covenben tanult rituálékat, mágikus módszereket egy füzetbe írta le, mely a Book of Shadows (Árnyak könyve) címet viselte. Az akkori szokás valószínûleg az volt, hogy a boszorkányok egymás füzetébõl másolták le a megfelelõ szövegeket, leírásokat, melyeket kiegészítettek saját megjegyzéseikkel. Ezért aztán valószínûleg nem volt két azonos Árnyak könyve. A modern Wicca szempontjából a Gardner által leírt Árnyak könyve vált egyfajta etalonná, amelyet sokan használnak saját könyvük alapjaként, sõt a gardneriánus wiccák egy része megváltoztathatatlan szentírásként tekint rá, amelyhez hozzátenni nem szabad, és amihez betûrõl-betûre ragaszkodni kell. Egészen biztos azonban, hogy Gardner korában nem ez volt az általános szokás, hiszen Gardner maga is többször megváltoztatta és kiegészítette az általa használt szövegeket. A mai wiccák többsége teljesen egyéni kidolgozású Árnyak könyvét használ, amelybe leírja a tanítóitól kapott ismereteken túl saját kutatásainak eredményeit, tapasztalatait, egyéni fejlesztésû rituáléit, receptjeit. Ennek ellenére a gardneriánus Árnyak könyvét manapság is sokan tartják saját mágikus-vallási gyakorlatuk alapjának és mércéjének, és mivel Gardner könyve alapjaiban határozta meg a mai Wicca gyakorlatát, mindenképp komolyabban kell foglalkoznunk vele, ha a modern wicca gyökereit kutatjuk.

Elõször is azt kell kihangsúlyoznom, hogy a Gardner féle Árnyak könyve nem egyetlen egységes szöveg, hiszen Gardner ugyanúgy kezelte a saját könyvét, mint minden akkori és mai boszorkány és mágus a saját grimoire-ját, varázskönyvét: többször is kiegészítette, megváltoztatta, ahogy leginkább megfelelt a számára. Ez vált az egyik legnagyobb fegyverténnyé a Wicca õsi eredetét kétségbe vonók kezében. Úgy gondolják ugyanis, hogy az Árnyak könyve szövege nem hiteles, mivel Gardner nemcsak hogy többször megváltoztatta, de minden kétséget kizáróan az egészet õ maga találta ki az elejétõl a végéig. Ez persze az elõbbiekbõl nem következik, és minden kétséget kizáró bizonyítékot még egyetlen szerzõtõl sem olvastam erre vonatkozóan. Így a vita mind a mai napig nem eldöntött, annak ellenére, hogy egyre többen veszik egyértelmû alapigazságnak, hogy Gardner az egész Wicca vallást és mágiát maga találta ki.

De mielõtt belemennénk a probléma részletesebb vizsgálatába, meg kell jegyeznem, hogy személyes véleményem szerint egy vallás és mágikus rendszer hitelességét és érvényességét nem az határozza meg, hogy mennyire régi, hanem hogy mennyire képes kielégíteni híveinek spirituális igényeit, és hogy mûködik-e vagy sem. Az a mai, globális ökológiai katasztrófáktól sújtott korban már egyáltalán nem kétséges, hogy a Wicca valós társadalmi és egyéni igényekre válaszol, a Wicca mágia hatékonyságáról pedig sokan szereztek tapasztalatokat az elmúlt évtizedekben.

Visszatérve az Árnyak könyve vizsgálatához. A mai gardneriánus wiccák által használt Árnyak könyve egy jól meghatározható, konkrét szöveg, melyet minden wicca saját kezûleg másol le tanulása során. Ez a szöveg Gardner munkásságának viszonylag késõi szakaszára alakult ki, elõtte Gardner a szöveget többször átdolgozta, kiegészítette. Három teljes, Gardner által saját kezûleg leírt Árnyak könyve ismeretes, melyek Gardner halála után fõpapnõjének, Doreen Valientenek a birtokába kerültek. A három szövegváltozatot kutatásai során Janet és Stewart Farrar A, B és C szövegnek nevezte el. Ezt a jelölést a késõbbiekben a témával foglalkozó más szerzõk is átvették.

Az A szöveg tartalmazza az eredeti rituálékat, melyet Gardner a New Forest coventõl másolt le. A szöveget saját megjegyzéseivel látta el, és elkezdte kiegészíteni a töredékes tradicionális anyagot, hogy egységes egésszé álljon össze. Ennek a munkának az eredményeként jött létre a B szöveg, mely már egységes rendszert alkot. A tradicionális szöveg hiányosságait elsõsorban Aleister Crowley és az O.T.O. (Ordo Templi Orientis, egy szexuálmágiával is foglalkozó hermetikus rend, melynek maga Gardner is a tagja volt) által inspirált szövegekkel pótolta. A C szöveg az a végleges Árnyak könyve verzió, melyet Gardner késõbbi beavatottai, és a mai gardneriánusok használnak. Ezt a szöveget Gardner Doreen Valiente-vel közösen állítota össze. Valiente-nek az volt a véleménye, hogy az O.T.O. és Crowley ihlette szövegrészek és idézetek nincsenek összhangban a Wicca szellemiségével, ezért azokat nagyrészt kihagyta, és inkább más, megfelelõbb forrásokat használt, illetve több jelentõs rituális szöveget maga írt meg.

Az Árnyak könyve szövege két részre osztható. Az elsõ rész a wicca szertartásait írja le. Itt olvashatjuk a varázskör meghúzásának és megszakításának rituáléját, a három gardneriánus fokozat beavatási rítusait, a tárgyak felszentelésének szertartásait, és az egyes wicca ünnepeken elõadandó rituálékat. A könyv második része egyéb, nem rituális szövegeket tartalmaz, például egy leírást a wicca mágia nyolc ösvényérõl, azaz módszerérõl, egy eszmefuttatást a mágikus erõ természetérõl, és gerjesztésének hagyományos wicca módszereirõl, egy leírást arról, hogyan kell felkészülni a wiccáknak a szertartásokra, egy értekezést a különbözõ mágikus hívószavak lehetséges eredetérõl. Ezek mellett leír néhány mágikus technikát, mint pl. az erõkúp gerjesztését körtánccal, vagy a látomások és a testkilépés elõidézését enyhe rituális korbácsolás segítségével.

Az Árnyak könyvének szövegét tanulmányozva nagyon nehéz megállapítani az egyes szövegrészek eredetét, mert Gardner sosem jelölte meg az egyes szövegek forrásait. Ennek ellenére egyes részletek egyértelmûen azonosítható átvételek. Ilyenek például Aleister Crowleytól, vagy Dion Fortune-tõl (a XX. századi okkultizmus két jelentõs alakjától) származó idézetek. A Beltanei ünnepi rituáléba még egy Kipling vers is bekerült. Ezenkívül forrásként szerepel még az Alexander Carmichael által gyûjtött és lefordított skót gael nyelvû áldások és imák gyûjteménye, a Carmina Gadelica, melybõl két részlet is bekerült az Ostara ünnepi rituáléba. Szerepel még egy részlet Charles G. Leland Aradia, or the Gospel of the Witches (Aradia, avagy a boszorkányok evangéliuma) címû könyvébõl, mely a toscanai boszorkányok hiedelmeit és praktikáit írja le. Felfedezhetõ továbbá néhány részlet Grillot de Givry mágikus enciklopédiájából, a Witchcraft, Magic and Alchemy-bõl (Boszorkányság, mágia és alkímia). A híres középkori grimoireból, a Claviculae Salamonisból (Salamon kulcsai) is bekerült egy rituálé az Árnyak könyvébe, némiképp leegyszerûsítve. Ezen kívül érezhetõ hermetikus és kabbalista hatás a szertartások bizonyos részleteinél. Ezek mutathatják a Golden Dawn vagy Crowley írásainak hatását, de Gardner a Witchcraft Today (Boszorkányság napjainkban) címû könyvében kifejt egy olyan elképzelést, miszerint a középkorban, amikor a boszorkányokat és a zsidókat egyaránt üldözték Angliában (is), a zsidók és a boszorkányok között kialakult egyfajta bajtársiasság, és a boszorkányok és zsidók egymást segítették. Mivel akkoriban az emberek többsége nagy hatalmú mágusoknak tartotta a zsidókat, a kabbala bizonyos elemeit szívesen ellesték tõlük, és így beszivároghattak bizonyos kabbalista elemek a boszorkányok gyakorlatába, mint ahogy a középkori keresztény mágiába is. Mindezen kívül felfedezhetõk még szabadkõmûves eredetû elemek is a rituálékban.

Az elõbb említett idegen eredetû betoldások egytõl egyig a rituális szövegekben szerepelnek, ott is leginkább az alap wicca rituáléban, amely a varázskör meghúzásából és megtisztításából, az elemek urainak megidézésébõl, a Hold lehúzásának szertartásából, és egyéb rituális szövegek, invokációk és inkantációk elmondásából, valamint egy erõgyûjtõ körtáncból, bor és süteményáldozat bemutatásából áll. Az egész szertartás tele van a legkülönbözõbb forrásokból átvett és átalakított szövegrészletekkel. A kör megtisztításához szükséges víz és só megszentelésének szövege a Claviculae Salamonisból származik, de a B és C szövegben Gardner az eredeti héber, görög és latin neveket Aradia és Cernunnos (a gardneriánus Wicca isteni párja) nevével helyettesítette. A Claciculae Salamonist angol fordításban MacGregor Mathers adta ki 1888-ban, a British Museumban található középkori kéziratok alapján. Az Árnyak könyvében szereplõ rész szövege megegyezik Mathers fordításával, így bár nem biztos, hogy Gardner illesztette a rituáléba, de mindenképpen 1888 óta került be a könyvbe. Az elemek urainak megidézésére használt pentagramok valószínûleg a Golden Dawn kisebb pentagram rituáléjából erednek. Jól mutatja Gardner munkamódszerét a Hold lehúzásakor használt vers, mely eredetileg Crowley Tükhé szerencseistennõhöz írt himnusza volt, melyben Gardner Tükhé nevét Aradiáéval cserélte fel. Egyébként ebben a rítusban szerepel még egy Doreen Valiene által írt versrészlet is. Az ezután elhangzó szöveget, mely Az Istennõ parancsa címen ismeretes, Gardner és Doreen Valiente közösen írta. Az eleje Lelend Aradiájából van átvéve, az utána következõ részben pedig szerepel egy-két rövid idézet Crowleytól. A nagy Isten, Cernunnos (Great God Cernunnos) kezdetû invokáció pedig Dion Fortune Moon Magic (Holdmágia) címû könyvében szereplõ Pán invokációból lett átalakítva Cernunnos idézéssé. Ezen kívül az áldozati résznél a sütemény felszentelésének szövege Crowley Gnosztikus Miséjébõl (Gnostic Mass) származik.

Az elõbb említett sok átvételen kívül van még két nagyon érdekes, és sokat vitatott részlete a gardneriánus szertartásnak, a Bagahi inkantáció, és az Eko, Eko inkantáció. Ezek minden bizonnyal igen õsi eredetû, hagyományos szövegek, de pontos eredetük és jelentésük erõsen vitatott. A rituálé során mágikus erõgyûjtésre használják õket. Összességében nézve a fenti rituáléban elhangzó szövegek jelentõs része idézet és átvétel más forrásokból, és a rituálé bizonyos mozzanatai is mutatnak idegen, hermetikus-kabbalista hatásokat. Ha a Gardner elõtti boszorkányok használtak egyáltalán varázskört, és a Hold lehúzásához hasonló szertartásokat, akkor azok valószínûleg jóval egyszerûbbek lehettek, vagy pedig nem maradtak fenn, csak nagyon töredékes formában, amelyet Gardnernek erõteljesen ki kellett egészítenie, hogy használhatók legyenek. Mivel azonban ez az a rituálé, ami minden egyéb szertartás alapját képezi, és amit a wiccák a leggyakrabban adnak elõ, nem tûnik túl valószínûnek, hogy ez a rituálé maradjon fenn a legtöredékesebb formában, hacsak nem azért, mert annyira alapvetõ és sokat ismételt szertartás volt, hogy le sem írták rendesen, mert úgyis mindenki hamar megtanulta. Aztán késõbb ez az élõ tudás valami miatt elveszett, és csak néhány töredékes feljegyzés maradt. Ez nem tûnik számomra túl valószínûnek. Talán arról lehetett szó valójában, hogy Gardnernek, O.T.O.-s és rózsakeresztes tapasztalatai után, túlságosan egyszerûnek tûnt a hagyományos boszorkány szertartások rituális kerete, ezért némiképp kiegészítette és átalakította, ezáltal közelebb hozva a hermetikus mágia rituáléihoz. Ezzel szemben a három beavatási rituálé az A, B és C szövegben szinte semmit nem változott, úgy tûnik, ezek jó állapotban maradtak fenn, ezért nem kellett õket kiegészíteni. Valószínûleg az elsõ fokozatú beavatás tartalmazza a legtöbb tradicionális elemet. Az avatandó megkötözése a szabadkõmûves beavatásra emlékeztet, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ez is külsõ eredetû elem. A megkötözés az avatásnál a jelölt eddigi életének végét, szimbolikus halálát fejezi ki. Sok õsi népnél, például a keltáknál is szokás volt a halottak megkötözése. Másik archaikus elem a beavatásnál a jelölt mértékének levétele egy zsinór segítségével. Egy zsinórt az avatandó magasságának megfelelõ hosszúságúra vágnak, és csomókat kötnek rá különbözõ testméreteinek megfelelõen. Ez a zsinór a továbbiakban magával a beavatott személlyel azonossá válik, és a régi idõkben, amikor a titoktartás és a covenhez való hûség élet-halál kérdés volt, a mérték elpusztításával megátkozhatták és elpusztíthatták az árulókat. Az ember testérõl vagy árnyékáról levett zsinórmérték elpusztítása elterjedt gyakorlat volt a népi varázslásban, így valóban õsi eredetû lehet.

Egyesek megkérdõjelezik az elsõ fokozatú beavatás hitelességét is, mivel szerepel benne a kabbalista kereszt rituáléja, ami szintén kabbalista-hermetikus vonatkozású rész, illetve az avatásnál alkalmazott ötszörös csók szövegében is felfedezhetõ némi kabbalista szimbolika, ezt azonban Gardner a boszorkányokat ért középkori zsidó hatásra vezeti vissza (amirõl korábban már volt szó). Doreen Valiente szerint pedig mindig kihagyták a kabbalista keresztet a rituáléból, márpedig ha Gardner maga illesztette volna be azt a szertartás menetébe, akkor valószínûleg használta is volna.

A második fokozatú beavatás végén szerepel az Istennõ alászállása az alvilágba címû mítosz. Ez is egy nagyon fontos wicca szöveg, amelyet egyesek Inanna mítoszából szoktak eredeztetni, de a címükön kívül nem sok hasonlóságot mutat a két mítosz egymással (csupán annyit, hogy egy istennõrõl szól, aki lemegy az alvilágba). Gardner szerint a történet valószínûleg kelta eredetû, és azért is nagyon érdekes, mert tartalmazza az Istennõ rituális megkorbácsolásának leírását. A rituális korbácsolás a gardneriánus wiccában nagyon fontos szerepet játszott, bár manapság már kevesen használják. Természetesen csak szimbolikus, enyhe korbácsolásról van szó a gyakorlatban, amely nem szabad, hogy fájdalmat okozzon. Ezt az Árnyak könyve szövege is több helyen hangsúlyozza. A rituális korbácsolás technikája annyira központi szerepet játszik a gardneriánus Wiccában, hogy azt kell mondanunk, az egyik legalapvetõbb mágikus technikának számított az õsi covenek, de legalábbis a New Forest coven gyakorlatában. Egyesek ebben is Aleister Crowley erõteljes hatását látják, mivel a rituális korbácsolás Crowley mágiájában fontos szerepet játszott. Azonban tudni kell, hogy a rituális céllal végzett korbácsolás õsidõk óta elterjedt technika volt az egész világon, valószínûleg egymástól függetlenül is rájöhettek az egyes kultúrák és mágusok, hogy a korbácsolás mágikus célok elérésére is használható. A korbácsolást mágikus-misztikus céllal már az õsi Egyiptomban és Görögországban is használták. A középkorban bizonyos vezeklõ szerzetesek és zarándokok rendszeresen korbácsolták magukat, melynek hatására gyakran látomásokat éltek át. Crowley mágiarendszerében a korbács a kén jelképe, ami a dolgokban rejlõ energiát szimbolizálja. A korbács használata felélénkíti a lomha természetet, és fenntartja a buzgó törekvést. Ezenkívül a lázadó akarat megfegyelmezésének és a vágyak kordában tartásának eszköze. Crowley korbácsa vas nyélbõl és kilenc réz drótból áll, melyeken kis ólomdarabkák helyezkednek el. Minden bizonnyal elég fájdalmas volt a használata. A korbács a Wiccában a szigorúság és könyörületesség kettõsébõl a szigorúságot szimbolizálja, és a lélek megtisztításának eszköze. Ebben némiképp hasonlít Crowley értelmezésére.A Wicca korbács azonban többnyire fanyelû, nyolc selyemfonállal, melyekre öt-öt csomó van kötve. Ezzel a korbáccsal nem lehet komoly fájdalmat okozni. Az Árnyak könyvének a második felében, amely a nem rituális szövegeket tartalmazza, van egy fejezet, ami részletesen leírja a korbács használatát. Ez a leghosszabb nem rituális szöveg. Olyan részletesen írja le az alkalmazás módját, az esetleges mellékhatásokat, hogy valószínûnek látszik, ez a módszer volt az õsi boszorkányok, de legalábbis a New Forest coven legfontosabb, és leggyakrabban alkalmazott mágikus technikája. Lényege, hogy a párban dolgozó wiccák egyikének végtagjait enyhén megkötözték, úgy hogy a kötelek picit lassítsák a vér áramlását, de fájdalmat vagy kellemetlen érzést ne okozzanak. Ezután a segítõ enyhe, monoton korbácsütéseket mért a partnerére, melynek kissé hipnotizáló hatása volt, valamint a bõr bizseregni kezdett, ami a vért a test azon pontja felé irányította. Így az agy vérellátása kissé csökkent, melynek következtében az ember fogékonyabbá vált a látomásokra. Ezt a módszert látomások elõidézésére, és testkilépés megkönnyítésére alkalmazták, valamint mágikus energia gerjesztésére. A szöveg stílusa alapján réginek tûnik, és nem használ egyetlen olyan jól bevált okkult terminust sem, mint a tisztánlátás, tudattágítás, tudatállapot váltás, a harmadik szem megnyitása, asztráltest, vagy asztrális projekció, ezért valószínûleg a 19. század második fele elõtt íródott. Ha ez igaz, akkor nem állja meg a helyét az az elképzelés sem, hogy a Wiccában a korbács gyakori használatának az oka Gardner beteges, szadista vagy mazochisztikus, hajlamaiban keresendõ. Amit egyébként az is cáfolni látszik, hogy tanítványainak elmondása szerint Gardner nagyon szelíd és kedves ember volt.

Az ünnepi rituálékban szerepel még egy-két rövid idézet, de ezek a szertartások annyira vázlatosak és töredékesek, hogy vagy nem maradt fenn az õsi rítusokból szinte semmi, és ezért Gardner rákényszerült, hogy maga dolgozza ki õket, vagy pedig a régi boszorkányok ünnepeiken nem adtak elõ semmilyen pontosan meghatározott rituálét, hanem egyszerûen csak ünnepeltek. Ugyanúgy, ahogy a korabeli népi hagyományokból is ismert.

A nem rituális szövegekrõl még azt kell tudni, hogy az A szövegbõl hiányoztak, a B és C szövegben viszont gyakorlatilag teljesen azonosak. Ezt szintén azzal magyarázzák egyesek, hogy Gardner maga találta ki õket, de ugyanúgy lehetséges az is, hogy csak késõbb másolta le õket valakinek a könyvébõl. Ezt némely fejezet szövege is alátámasztani látszik. A szövegek stílusa feltûnõen sokféle. Úgy tûnik, több különbözõ ember írta, sõt, több különbözõ idõbõl származnak. Egyes szövegek egészen modernnek látszanak, a 19. század második felébõl, vagy a 20. század elejérõl származhatnak. Több szöveg is íródott a viktoriánus kori Anglia archaizáló stílusában. Egyes szövegrészletek pedig valóban réginek tûnnek, valószínûleg szájhagyomány útján öröklött szövegek, melyeket késõbb jegyeztek le. Vannak olyan szövegek is, melyben többféle korra jellemzõ stílusú részek keverednek egymással, azt sejtetve, hogy egy régi szöveget késõbb valaki saját megjegyzéseivel egészített ki. Ami nagyon fontos még, ésrevehetjük, hogy a nem rituális szövegek nem tartalmaznak idézeteket és átvételeket ismert okkult szerzõktõl.

Ha összességében nézzük az Árnyak könyvét, azt láthatjuk, hogy egy roppant sokrétû, sok forrásból eredõ szövegrõl van szó. A különbözõ, nem wicca forrásokból származó idézetek és átvételek csak az alap rituálé szövegében fedezhetõek fel. Ezen kívül csak a harmadik fokozatú beavatás szövegében (ez Crowley Gnosztikus miséjébõl származik), és egy-két ünnepi rituáléban fedezhetõ fel idegen részlet. Ezt leszámítva a beavatási rituálék nem tartalmaznak azonosítható átvételeket, ahogy a nem rituális szövegrészek sem. A hitelesnek látszó, vagy legalábbis nem beazonosítható forrásból eredõ szövegek úgy tûnik több, különbözõ korban élõ és különbözõ mûveltségû szerzõtõl erednek, és nem látszik valószínûnek, hogy az egész egyetlen ember írása lenne, akár Gardneré, akár Old Dorothyé, vagy valaki másé. Ennél nagyobb bizonyosságot csak egy tudományos igényességû, alapos nyelvészeti vizsgálat elvégzésével nyerhetnénk, de ezt eddig még tudtommal senki nem végezte el. Addig is maradnak a megérzések és az esélyek latolgatása, de azt mindenképp megállapíthatjuk, hogy ha valaki azt állítja, hogy bizonyított tény, és teljességgel egyértelmû, hogy az Árnyak könyve és a Wicca vallás Gerald Gardner kitalációja, az az ember valószínûleg nem ismeri túlságosan a témát, és még soha életében nem olvasta az eredeti szöveget.