Osara: Doreen Valiente, az örök kutató

A cikkek felhasználása bármilyen formában csak a szerzõ és a Berkano honlap, mint forrás megjelölésével lehetséges!

Doreen Edith Dominy, Mitchamban született, Dél-Londonban, 1922. január 4-én. Mielõtt megszületett volna, szülei Droghedán éltek, talán ennek köszönhetõ, hogy tipikus ír keresztnévvel ajándékozták meg a lányukat.

A táj, ahol Doreen nevelkedett, híres szépségérõl és arról is, hogy lakosai mind erõteljesen kötõdnek a földhöz. Még napjainkban sem ritka, hogy a népek táncra perdülnek errefelé a Nyárközép ünnepén, termékenységszobrok vagy gyógyító kutak körül, melyek évszázadokig használatban voltak ezen a vidéken.

Doreen fiatal lányként kitalált magának egy játékot: fel-alá lovagolt egy seprûn az utcájukban, halálta rémiítve ezzel szüleit, akik mélyen vallásos emberek voltak, és szigorúan elleneztek minden, a boszorkánysághoz kapcsolódó dolgot. Hétévesen felfedezte a hold állandó váltakozását, és gyakran bámulta a távoli égitestet szülei kertjébõl. Errõl az idõszakról így mesélt késõbb: "Amit az emberek a mindennapi valóságnak hívnak, azt én valótlannak láttam, és megsejtettem mögötte valamit, ami nagyon is valóságos és valóban erõteljes volt... Megláttam az erõk világát a formák világa mögött."

Ezek a legkorábbi tapasztalatok egyre jobban vonzották a kislányt, hogy megismerje a lét természetét, és egyre inkább a spiritualitás ösvénye felé húzott a szíve. "Egy pillanatra megtapasztaltam mindazt, ami a fizikai világ mögött húzódik. Gyönyörû volt és csodálatos, egyáltalán nem ijesztõ. Ez, úgy gondolom, nagyban formálta az életemet."

Tinédzser éveiben a Hampshire megyei New Forestben éltek, ekkor került Doreen elõször kapcsolatba a mágia egyszerûbb formáival. Tizenhárom évesen hallotta, hogy anyja, aki házvezetõnõként dolgozott, folyamatosan állandó üldözésnek és zaklatásnak van kitéve munkája közben. Bizalmasan megvallotta lányának, hogy egy bizonyos, roppantul kellemetlen asszonyság piszkálja öt. Doreen megkérte anyját, hogy szerezzen egy hajfürtöt a kellemetlenkedõ munkatárstól, és megígérte, hogy olyan varázst bocsát a nõre, ami egyszer és mindenkorra megoldja a problémát. Hogy vajon Mrs. Dominy kíváncsiságból ment bele vagy a kétségbeesés vitte rá, azt nem tudhatjuk, de hamarosan néhány szál hajjal érkezett haza. Néhány hagyományos gyógynövény és fekete végû gombostûk segítségével Doreen elkészítette a zavargó asszonyság figuráját, és a baba köré kötözte a hajszálakat. Azután elmondta a varázslatot, mely majd megvédelmezi anyját a további zaklatástól. Rövidesen ezután a nõ már nem okozott több problémát Mrs. Dominynek, ugyanis õt magát is zaklatni kezdte valaki - egy feketerigó. A madárka minden alkalommal kopogtatni kezdett az ablakon, ahányszor az asszonyság a szobába lépett, és követtte õt mindenhová a ház körül, kopogtatva csõrével az ablakokon. A nõ halálra rémült a madártól, és kisebb baja is nagyobb volt annál, hogy tovább piszkálja Doreen anyját.

Mindezek ellenére elmondhatjuk, hogy Doreent keresztény szellemben nevelték fel, és zárdába járatták, ahonann tizenöt évesen eltávozott, és megtagadta, hogy valaha is visszatérjen.

Doreen elsõ házassága Joanis Vlachopoulosszal történt, egy harminckét éves tengerésszel. 1941. január 31-én kötöttek házasságot Dél-Walesben, ahol a pár abban az idõben élt; Doreen Barryban és Joanis Cardiffban. Érdekes tény, hogy a házassági anyakönyvi kivonaton Doreen neve Rachael Dominy-ként szerepel. Az is észrevehetõ rajta, hogy Joanis nem tudta aláírni a saját nevét - az írástudatlanság egészen gyakori volt a háború éveiben.

Alig hat hónappal késõbb azonban Joanis eltûnt a háborúban. Nem tudjuk, Doreen hogyan vészelte át ezt az idõszakor, de az tudható, hogy nem volt vele egyedül - számos család vesztette el szeretteit a háborúban. Amit tudunk róla ebbõl az idõszakból, az, hogy folytatta titkárnõi munkáját Walesben.

1944. május 29-én kötött házasságot Casimiro Valientével, kinek nevét viselte élete hátralevõ részében. Házassága révén így spanyol állampolgár lett.

1952 nyarán New Forest egyik kisvárosában élt egy Dafo nevû hölgy, aki azért viselte ezt az álnevet, mert nem egészen egy évvel korábban még bûncselekménynek számított a boszorkányság. Dafo volt az, aki 1939. nyarán bevatatta Gerald Gardnert a Mesterségbe, s aki azóta is a New Forest Coven oszlopos tagjának számított. 1952 nyarán tehát Dafo egy hollóhajú, harmincas éveiben járó fiatal nõt mutatott be Gardnernek. Így estek meg Doreen elsõ lépései a Wicca útján. Egy évvel késõbb, 1953-ban kapta meg elsõ beavatását, Nyárközép éjjelén. A szertartást maga Gardner vezette, aki épp akkor utazott a környékre a Man szigeten lévõ múzeumából, hogy részt vegyen a druidák által tartott ünnepen a Stonehenge körül, ahol is az Õsi Druida Rend számára õ kölcsönözte a rituális kardot. Útja közben beugrott Dafóhoz is, és beavatta a fiatal Doreent, akivel már elõzõ nyáron találkozott.

Gardner elsõ Árnyak Könyvéjét a késõ negyvenes évektõl kezdve egészen 1953-ig használta, míg beavatta Doreent. Azt mondta, hogy az Árnyak Könyvének szövege a New Forest Coventõl származik, és az Õsi Vallás maradékát tartalmazza. Lelkes tanítványa azonban észrevette, hogy az egyik rész, melyet Gardner felolvasott nekik, igazából Aleister Crowley Gnosztikus Miséjének tartalmazza néhány mondatát. Amikor Doreen megkérdezte errõl Gardnert, az azt válaszolta, hogy a Wicca rítusok szövegei, melyeket õ megkapott, meglehetõsen hiányosak voltak, és ezeket a legjobb tudása szerint õ egészítette ki. Odaadta Doreen-nek saját Árnyak Könyvéjét azzal a megjegyzéssel, hogy csináljon jobbat, ha tud. Tudott. A Crowley szövegek és a szabadkõmûves rítusok helyére saját maga által írt szövegeket illesztett. Újrarendezte a dokumentumokat logikus, gyakorlati és használható rendszerré, ránk hagyományozva azt, amit máig a Wicca hagyományának tartunk.

Késõbb megszakította kapcsolatát Gardnerrel néhány évre, mivel egyre több dologban nem értett egyet vele. Könyvében, A Boszorkányság Újjászületésé-ben késõbb elmagyarázta, hogy mint a coven fõpapnõje, úgy érezte, hogy Gardner túl sok mindent mond el a sajtónak, veszélyezteti a csoport biztonságát és tanításai hitelességét. Évekkel késõbb felújították a barátságukat, de már soha nem volt a régi.

Doreen mindig is teljes diszkrécióval kezelte saját mágikus tevékenységét, elkerülte a nyilvánosságot és a médiát. Ennek egyik oka az is volt, hogy nehogy anyja felfedezze lánya praktikát. 1964-ben, miután mind anyja, mind Gerald Gardner meghalt, Doreen beavatást nyert Robert Cochraine által egy másik, örökletes Mesterség-vonalba. A hatvanas évek egyébként is sok újítást hoztak, mind társadalmi, mind szellemi területen, így a spiritualitásban is. Néhány Witch, mint például Sybill Leek, vagy Alex és Maxine Sanders hirtelen médiaszemélyiség lett, és nyilvánosan bemutattták tevékenységüket. A Wicca régebbi tagkai még mindig visszautasították, hogy rivaldafénybe kerüljenek, és szinte mindenkivel megszüntették a kapcsolatot, aki a Mesterségen kívül álló volt.

Doreen egyike volt azoknak, akiknek sikerült középen maradniuk. Sosem tagadta meg pogányságát, és nem félt bevallani azt a nyilvánosság elõtt, de ugyanakkor fenntartotta a Wicca hagyományosan titoktartó szellemiségét. A Cochrane-féle beavatás csak erõsítette a pozícióját, s ugyanakkor azt is lehetõvé tette, hogy távol maradjon a Wicca belsõ politikai intrikáitól.

Doreen azonban hamarosan kiábrándult a Cochrane-irányzatból, és elítélõleg nyilatkozott annak megszállottságáról a "boszorkány bájitalok" iránt, mely majdnem szerencsétlen következményekkel is járt. Cochrane nem sokkal késõbb, 1966. nyarán rituális öngyilkosságot követett el.

A hetvenes évek drámai változásokat hoztak Doreen életében. Szeretett férje, Casimiro 1972. áprilisában meghalt. Egyedül találván magát, Doreen a könyvírásban lelt új életcélt. Elsõ könyvét, A Boszorkányság ABC-jét (1973) hamarosan követte a Természeti mágia (1975), ezek a könyvek megalapozták hírnevét és szaktekintélyét a mágia és a Wicca területén.

A hetvenes évek közepén találkozott Ron Cooke-al, akirõl azonnal érezte, hogy elõzõ életükben ismerték egymást. Ron ex-rendõr volt, és a szomszédságban élt. Hamarosan egymásba szerettek és Ron Doreen hû társává vált.

Doreen kutatást indított Old Dorothy Clutterbuck élete után, melyre egy történész, Jeffrey B. Russel könyve inspirálta, A Boszorkányság története, ebben ugyanis az író azt állítja, hogy Old Dorothy csupán Gardner kreálmánya, és a valóságban sosem létezett. Doreen sikerrel járt a kutatásban (eredményei Caballus cikkében olvashatóak ezen az oldalon, a Wicca cikkgyûjtemény keretében). Old Dorothy halotti bizonyítványára 1982-ben sikerült rábukkannia.

Közben 1978-ban jelent meg a Boszorkányság a holnapért c. könyve, majd végül A Boszorkányság újjászületése, 1989-ben.

Doreen aktív maradt a kilencvenes évek során is, mindvégig jó egészségben és töretlen szellemmel. 1997-ben azonban meghalt élettársa, Ron Cooke, akivel élete utolsó két évtizedét töltötte el hatalmas szeretetben. Doreen ismét csak magára maradt. Ez a veszteség nagyon megtörte, majd súlyos betegség (rák) ragadta el végül 1999-ben.