Gemma Gary: Cornwall boszorkányainak öröksége

A cikkek felhasználása bármilyen formában csak a fordító és a Berkano honlap, mint forrás megjelölésével lehetséges!

Cornwall valóban sok népi mágiát gyakorló ember otthonául szolgált, olyan tradícióban tevékenykedõkét, mely virágkorát a XIX. században élte. Ezen mágiahasználó emberek szolgáltatások széles választékát ajánlották fel, beleértve a gyógyítást, átoklevételt, gonosz szellemek kiûzését, védelmet (mágikus), szerelmi bûbájokat és elveszett vagy ellopott tulajdonok visszaszerzését. A klienseket gyakran mágikus anyagokkal látták el kis földet vagy elõre elkészített porokat tartalmazó zsákok formájában. Az írott bûbájok, amelyeket bonyolult módon varrtak bele kis, négyzet alakú erszényekbe, szintén általános vonása a Cornish (=cornwall-i) népi mágiának.

Néhány Cornish mágiagyakorló bizonyos fokú hírnévre is szert tett, ezek közül talán a két legjelentõsebb Tamsin Blight és Boswell Nagyi. Tamsin Blight vagy Tammy Blee, amely néven ismertté vált. 1798-tól 1856-ig élt, és talán a leghíresebb történelmi mágus volt Cornwall-ban. Mesterségét Helston környékén ûzte, hírnevét félelem és tisztelet szülte, mivel a Tradicionális Cornish Boszorkányok mindig is hûek maradtak a gyógyítás és az átkozás mûvészetéhez egyaránt. A kliensek gyakran messzirõl keresték fel egy-egy tanácsért.

Bizonyos alkalmakkor pedig az emberek kígyózó sorokban vártak a kis háza elõtt egy új bûbájért, vagy egy régi megújításáért, fõleg tavasszal, amikor a Cornish hagyományok szerint a boszorkányok ereje megújul. Tudjuk, hogy portékái közé tartoztak az írott és lezárt bûbáj zsákocskák ugyanúgy, mint kis zacskók, melyek fogakat, csontokat vagy sírról vett földet tartalmaztak, illetve mágikus porok is, pl. a ""Boszorkány por". Szintén hírnévre tett szert az átoklevételek és a gyógyítás területén, amelyeket nem csak embereken, de lovakon és szarvasmarhákon is alkalmazott.

Jövõbe látásának képességét is sokra tartották, ezt mutatja az is, hogy vele tanácskoztak az egyes eltûnt vagy ellopott tárgyak hollétérõl, illetve ellenséges boszorkányok kilétérõl. Ezen munkájához hallucinogén anyagokat használt, hogy segítsék a látomásait és a szellemekkel való kommunikációját. A férje, Jemmy Thomas, magát szintén boszorkánynak vallotta, bár mágikus tehetségének hullámzó volt a megítélése. Ennek ellenére gyászjelentésében ünnepelték a képességeit, amelyek segítségével embereket és állatokat gyógyított, megszelídítette az engedetlen állatokat. Ezen képességek mind hagyományos részei a népi mágiának egész Nagy-Britannia területén.

A következõ jegyzet a XIX. századi néprajztudóstól, William Bottrell-tõl (1816-1881) származik, akinek a munkásságának hatalmas részét alkotja a tradicionális Cornish "boszorkány-tan" (witch-lore). Ez a jegyzet lenyûgözõ betekintést ad Tammy és Jemmy Pellar mágia gyakorlatába, amit a háztartásukban végeztek: A következõ történet az éves West-Country látogatást írja le a helston-i Pellar-éknál, amit az emberek védelmük megújítása céljából tettek meg:

Az õsi hagyományok szerint szokás volt több területén a nyugati országrésznek, hogy éves zarándoklatukat az emberek egy ismert fehér boszorkányhoz tegyék meg, azért hogy megújítsák az úgy nevezett "védelmüket". Ezt a gyakorlatot mindig tavasszal tartották, mivel úgy hitték, hogy amikor a Nap visszatér, a boszorkány (tehát a Pellar házaspár) több erõvel rendelkezik, amivel meg tudja õket védeni a balszerencsétol, mint bármelyik másik évszakban.

A ritka vidám alkalmak egyike szokott lenni az, amikor az emberek elmentek a varázslóhoz tavasszal, ilyenkor ugyanis biztosan találkoztak a bölcs ember lakhelyénél, minden korosztályú, lakhelyû és társadalmi osztályú emberekkel. A Scilly Szigetek lakói is tömegesen keresték fel Cornwall fehér boszorkányait, hogy fenntartsák védelmüket, bûbájokkal, igézetekkel és ellen-átkokkal. Sokan a Hayle tulajdonú hajók kapitányai közül úgy, mint a St. Ives-é és a Swansea-é, felkeresték a Pellar-ékat, mielõtt egy útra vállalkoztak volna. Tehát tengerészeken keresztül a bádogosokon át sokan megjelentek náluk, így valóban sokszínû volt ez a társaság.

Habár már a délelõtt közepén megérkeztek Pellar-ék házához, tömegek gyûltek össze, akik hosszú ideje vártak már arra, hogy sorra kerülve bebocsátást nyerhessenek a bölcs emberhez. A varázsló csupán elõzékenységbõl csak az elõtérben fogadta az embereket és ajándékaikat. Kevesen maradtak vele több, mint fél órán át, ami alatt néhányan kis zsákokat kaptak, amiben föld, fogak, csontok vagy sírról vett föld volt található. Ezen becses ereklyéket a nyakba felfüggesztve kellett hordani, annak érdekében, hogy meggyógyítson vagy megvédjen olyan görcsöktõl és más rejtélyes panaszoktól, amikrõl azt tartották, hogy a boszorkányság okozza. Másokat egy darabka pergamennel láttak el, amire az ABRACADABRA vagy a következõ bûbáj volt felírva:

SATOR
AREPO
TENET
OPERA
ROTAS

Ezen papírba zárt bûbájok olyan különös odafigyeléssel lettek hajtogatva, mint egy szeretõ, és le lettek pecsételve, majd a nyakon függesztve viselte az a személy, akit megátkoztak, megbabonáztak, vagy más módon megbetegítettek. Az utóbbi bûbájoknak hatalmas erõt tulajdonítottak, mivel a mágikus szavak visszafelé olvasva ugyanazon szavakat adják ki. A homokszerû anyagot, amit boszorkánypornak hívtak, és nagyon hasonlított porrá tört téglához, szintén gyakran adták a klienseknek. Egy a Pellar vénvonalból származó vénasszony, aki a "fõ boszorkány" anyja vagy nõvére lehetett, szintén fogadott néhány nõt az emeleten, akiknek esetét egyszerûbb bûbájjal hatásosan orvosolni lehetett, de az ilyen emberek közül is többen a férfit részesítették elõnyben, mivel úgy vélték, hogy csak õ elég erõs, hogy a bûbájokat levegye róluk.

A földes por helyett néhányan egy írott varázslatot kaptak, aminek a szövege a vevõ érzelmeitõl is függött. A legtöbb nagyon buzgón keresztény személy olyan leírást kapott, ami tartalmazta a kényelmüket szolgáló sorokat, miszerint a fehér boszorkány az Úr által kér segítséget, hogy jót tehessen velük.

A kevésbé keresztény érzelmûeket azonban olyan bûbájjal látta el, amin a következõ felirat volt szó szerint olvasható, a papír egyik oldalán, egy vagy másfél inch (kb. 2,5-4 cm) hosszan: NALGAH

Következzék egy olyan kép leírása, ami a varázsló saját kreációja volt. Ez egy olyan tárgy, amit halandó szem nem láthatott ezen égbolt alatt, sem a földön, sem a vízben, sem a föld alatt. Az egyetlen tárgy, ami ehhez fogható, egy olyan valami, ami keresztre hasonlít egy kerubbal és egy kitárt szárnyú sassal a közepén. Ezek alatt egy tojás található, amin egy angyal vagy madárszerû alak költ. Van egy másik tojás is a végén, az egyik lény kinyújtott lábánál. Ez a kép egy páratlan bûbáj része. A TETRAGRAMMATON szó ez alatt az ábra alatt olvasható. A hátoldalán pedig a következû szöveg látható:

JEHOVAH.
JAH. ELOHIM.
SHADDAY.
ADONAY.
LEGYEN ÁLDÁSOD EZEN A SZEGÉNY ASSZONYON.

Mivel a bûbáj már viseltes állapotban került a tulajdonunkba (évek óta használták már, mielõtt a kezünkbe került), ezért nehéz volt kivenni az írást.

Egy másik amulett, amit általában Pellar-ék a pácienseknek adtak, egy férfi sírjáról vett földet tartalmazó kis zsákocska volt, amit a nyakba akasztva kellett hordani.

A fent említett értékes bûbájokon kívül Pellar-ék az újoncoknak porokat adtak, hogy ezt a gyerekeikre és állataikra szórják, ezzel megóvva õket a boszorkányságtól, és gazdagon ellátták õket utasításokkal a szerencsés és szerencsétlen idõkkel kapcsolatban, ezeken kívül pedig egy zöld kenõcsöt is kaptak, amirõl azt mondták, hogy kitûnõ gyógyító balzsam. Sokakkal beszéltem azok közül, akik évente minden tavasszal meglátogatták Pellar-ékat, hogy megújítassák a védelmüket. Habár e zarándoklat idõpontját nem tudtuk pontosan kitalálni, mivel ehhez az iránymutatásokat egyénileg, külön-külön kapták az emberek, és mind titokban kellett, hogy tartsák a bûbáj egyes részeit, különben az nem fog jól mûködni.

Másokat vér és kígyókövekkel, illetve speciális gyûrûkkel láttak el, megint másoknak a család által készített amuletteket adtak, amiket hordaniuk kellett. Ezek közül egy fajta gyûrû volt, egy olyan kék köves, amikben sokan vipera képét vélték felfedezni. Azon gyûrûk, amelyek, kövében sárga érszerû rajzolatok egy kígyó alakját adják ki, különösen értékesnek számítottak, mert azt hitték, hogy aki ezeket hordta, biztonságban volt minden fajta kígyó és más hüllõk, illetve ember vagy szörny harapásától és mérgétõl, mivel tökéletesen felgyógyultak a mérgezésbõl, ha ezzel a kõvel voltak felfegyverkezve. Az amulettek, relikviák és bûbájok, amiket a fehér boszorkány alkalmazott betegségek csillapítására, változóak voltak. A kenyérbõl készült kapszulákon keresztül, a színezett vizeken és más ártalmatlan vegyületeken át, a divatosabb gyakorló mágusok által alkalmazott szent medálokig és lapockacsontokig változtak. Nincs új a Nap alatt, mivel egy egyetlen változás a divatban az volt, hogy melyikeket minek álcázták.

A vacsora után a nap azzal telt, hogy boszorkány történeteket meséltek. A jelenlévõk mindegyikének sok esete volt, mindegyik saját tapasztalatból, errõl kezeskedtek. Összehasonlították az egyes varázslók hírnevét tehetségük szerint, és mind egyetértettek abban, hogy senki sem tudja felülmúlni a helston-i Pellar-ékat. Még a bodmin-i bölcs vagy az exteri fehér boszorkány sem birtokolt több erõt, amivel átkot tudtak volna levenni, megbüntetni egy boszorkányt, megtalálni, hogy ki lopott el akármit, vagy megtalálni az elveszett dolgokat.

Egy másik híres helston-i bölcs-ember volt (Anne) Boswell Nagyi, 1813- 1906. Egy olyan mágiagyakorló, akirõl ismert volt cigány származása, és széles körben kikérték tanácsát, jövõbelátás-beli képességei és mágikus tulajdonságai miatt. A Boswell cigány családba házasság útján került be, második férje, Ephraim Boswell által, aki egy cigány király fia volt. Hosszú órák terhét viselte el, alacsony fizetésért a Helston környéki farmokon sok más osztálybeli nõ oldalán a közösségbõl és késõbb hat gyermek nevelésének terhe is rá hárult, akiknek a negyvenes évei végén adott életet. Az élete késõbbi szakaszában megszerzett cigány mágikus tudás bûbájok alapjául szolgált neki, és mivel mind a népi és a cigány mágiában jártas volt, ezért mind a két népcsoportból sokan keresték fel tanácsért. Bûbájai közül nevezetes volt az, amelyikhez egy zacskónyi pókot kellett fellógatni a beteg hálószobájában. Sok lány és fiatal nõ kereste fel szerelmi varázslatokért, átoklevételért és járatos volt a marhák férgességének gyógyításában is.

Egy gyakran felemlegetett, hihetetlen incidens, aminek Boswell Nagyi is részese volt, tökéletesen illusztrálja a Cornish hagyományokban azt, hogy a bölcs-embereknek nem csak a gyógyítás erejét tulajdonították, hanem a hit szerint képesek voltak a rombolásra vagy átkozásra is. Az 1906-os választásokon Boswell Nagyi mámorosra itta magát a Helston kocsmában, ami gyakori szokása volt. A kocsmából kimenet vehette észre az elsõ automobilt életében, amit a választók szavazatásának szavazásra csábítása érdekében vittek Helston-ba. Az utca közepén megbabonázva figyelte a fényes, robogó, masnival díszített gépezetet. Mivel a vezetõt frusztrálta a Boswell Nagyi által képzett útakadály, rádudált az autó kürtjével és nem túl szívélyes hangnemben kérte fel, hogy térjen ki az útjából. Ez Boswell Nagyit feldühítette, ezért a legmocskosabb hangnemben kezdett el ordítani a soforrel, tájékoztatva arról, hogy a gépezete az utca túloldalára sem fog elérni. Amíg a kocsi megpróbált újra elindulni útján, a nagyi dühödten viharzott el, valószínûleg még egy italért. Az útját csak az utca feléig tudta folytatni, mielott a vastag összekötõ vasak egyenesen ketté nem törtek volna, úgy hogy a megfeneklett kocsit lovaknak kellett elvontatnia az útból.

Ahogy nyugatabbra fordulunk, Penwith megyébe, St. Bruyan faluba és ennek környezetébe, a boszorkányság egyre mélyebben kezd gyökerezni a köztudatban. A néprajzkutatók gyûjtötte Cornish-anyag gazdag a boszorkánysággal kapcsolatban - különösen Betty Trenoweth történeteiben, aki egyike volt a St. Bruyan-ban élõ boszorkányoknak, és akirõl William Bottrell gyûjtött. Nagyon valószínû, hogy ezen elmondott történetek valódi alakokat írnak le, mivel a folklórban úgymond nincs füst tûz nélkül, ahogy azt Kelvin Jones elmagyarázza az "Joan egy Banya - avagy a Cornish boszorkányság története" címû könyvében is, mivel szinte az összes Bottrell által leírt karaktert vissza lehet követni valódi nyugat cornwall-i családokra, abban az idõben, amikor õ gyûjtötte a történeteit.

Úgy gondolják, hogy Betty a Trove malomban dolgozott Lamorna mellett, ahol St. Bruyan-ból és a környezõ területekrõl hozott gabonát õrölték. A Trove malomot és Betty-t összekapcsolják egy Cornish darabbal, melynek címe "Duffy és az Ördög", ami egy Rumpelstiltskin típusú történet, melyben Betty egy a helyi boszorkányokból álló coven vezetõjét mintázza meg. Megjelenik ebben a darabban továbbá Boleigh Fogou ( egy rejtélyes, õsi föld alatti kamra, amire több példa is van nyugat Cornwall-ban), és a "Buccaboo" is (Bucca Dhu), ami rokon hely egy a Cornish hagyományokban a boszorkányok az Ördöggel való találkozóhelyével:

"... ahogy földi eper és galagonya bokrokon vágtuk keresztül magunkat a Grambler Ligetben találtuk magunkat. És most - folytatta, miután ivott egyet a kancsóból - biztosan tudom, hogy amit az öreg népek beszélnek arról, hogy a boszorkányok hogyan találkoznak az Ördöggel nyári esteken, az igaz. Télen a Függõ Lyukban találkoznak, amit mind azért tudunk, mert gyakran lehet hallani a társalgónkból, ami pontosan a Függõ belsõ vége felett van, ahogy a gonosz furulyázik a táncuknak. Úgy vélem, hogy amit egy vadnyúlnak vélve az erdõbe kergettünk, az valójában egy boszorkány volt. Ahogy a legsûrûbb részen átnéztem egy tisztásra, amit kiszáradt tölgyek vettek körül, egy fénylõ lángot láttam felemelkedni a füst fellegein át. A kutyák lapítani kezdtek körülöttem, és nagyon ijedtnek látszottak. Ahogy közelebb értem, és egy nyíláson keresztül körbenézve rengeteg nõt láttam, akik közül volt öreg és csúnya, mások pedig fiatalok és olyan szépek voltak, amennyire az csak lehetséges. A legtöbbjük buzgón gyûjtögette a fonnyadó páfrányágakat és száraz gallyakat a tûzhöz. Észrevettem azt is, hogy másik boszorkányok, már az öltözetükbõl ítélve voltak azok, folyamatosan érkeztek a fák fölött repülve seprûn, létrán vagy bármin, amit meg tudtak lovagolni. Mások teljes természetességgel a füstön keresztül érkeztek. Háromlábú sámlin ülve, és a tûz megvilágította a fekete macskákat, amik az ölükben ültek.

Mások az erdõ sûrûjén nyúl alakjában jöttek keresztül, majd a tûzön átvetve magukat olyan tisztességes lány vált belõlük, mint amilyeneket a Bruyan-ban lévõ templomban ünnepekkor látni. Hamarosan egy hatalmas máglya lobbant fel és a fényében megvilágítva vajon kit láttam egy kicsit beljebb ülni? Hát nem mást, mint az öreg banyát, Bet-et a malomból. És az oldalán egy sötét, sebes arcú férfit, aki nem volt csúnya és az ember gonosznak sem nézné ha nem múlna a társaságon akivel volt, és abból a látványból, ahogy egy villás farok éppen kikandikált a kabátja szárnyai alól. Idõnként az öreg Bet egy a miénkhez nagyon hasonló borkulacsot érintett a férfi szájához, és az Ördög úgy tûnt, hogy nagyon kedveli az italt abból, ahogy az ajkait csettintgette. A boszorkányok összekulcsolták a kezüket, és egyre gyorsabban és õrültebben táncoltak, áthúzva egymást a tûz felett, és nem voltak különbek, mint a szajhák akikrõl az ének szól. Olyan gyorsan forogtak körbe-körbe, fõleg, amikor az Ördög is beállt, hogy az én fejem teljesen beleszédült. Táncolni akartam velük, és ahogy feléjük haladtam, felkiáltottam "Hurrá, az én kedves Ördögömre és az összes boszorkányra!". Egy villanásnyi idõ alatt a zene megállt, a tûz kialudt és egy széllökés elsöpörte a parazsat és hamut, porfelhõt hagyva maga után, amibõl a tûz szemcséi a szemembe kerülve majdnem megvakítottak. Amikor újra felnéztem, mind eltûntek."

Ha valaki többet szeretne megtudni a Cornwall-béli történelmi személyekrõl (boszorkányokról), ajánlani tudom a Kelvin Jones által írt "Joan egy Banya - avagy a Cornish boszorkányság története" címû könyvet, amit az Oakmagic Publications adott ki. Ebben több történetet is leírnak Betty Trenoweth boszorkányságáról és arról, hogyan nyerte el és tartotta meg erejét az Ördögtõl, a vele való gyakori találkozások alkalmával. A könyv elmondása szerint az Ördöggel fekete bika alakjában találkozott a St. Bruyan templom északi oldalán, ami ma is ismert helyszíne a boszorkányságnak.

Fordította: Willow