Osara: Bloksberg, Brocken, Lyderhorn



A következő cikk kísérlet annak összegyűjtésére, mit tartottak az európai néphagyományok a boszorkányok Szabbat gyűléseinek helyszínéről. Mint látni fogjuk, a leggyakrabban kopár hegyek, lakatlan erdők szerepelnek a mesékben. Dániában például dél felé, a Bloksbergre repülnek a boszorkányok, mely egy hegycsúcs a németországi Hartz hegységben. A néphit szerint itt folytak a híres boszorkány Szabbatok. A Bloksberg mind a svédek, mind a norvégok körében is ismert volt, bár a norvégok úgy tartották, hogy a hegy messze északon, Norvégián belül található. A néphit szerint Nyárközép éjjelén találkoztak itt a boszorkányok. A seprűn érkező banyák Gamle Erikkel, az ördöggel találkoztak a hegyen, aki beírta neveiket a könyvébe, és tanitotta őket a boszorkányságra. Miután eleget táncoltak és mulattak, ugyanúgy seprűn hussantak haza mit sem sejtő családjukhoz. Ha nem seprűvel utaztak, akkor kecskén, tehénen, lovon repültek.



A seprűn lovagló boszorkányok képzete számos formában jelent meg a skandináv néphitben. Ismeretes például egy mese Marte Holonról, aki "notórius boszorkány" hírében állt, még Fekete Könyve és trollmacskája is volt. Marte szintén képes volt seprűn repülni, és söprűjéből szikrák pattogtak repülés közben.

Néhány más hely is emlitésre kerül a skandináv mitológiában. Néhány svéd mese a Blakollenről (Kék hegy) beszél, ahol a boszorkányok a Szabbaton táncolnak. A Blakollen vagy Blakulla név annyira félelmetesen hangzott, hogy úgy vélték, kimondása is balszerencsét okoz.

A 18. század romantikus gondolkodásának tulajdonitható egy másik, híres, svéd hely köztudatba kerülése. A Bla Jungfrun (Kék Szűz) nevű sziget (melynek régi neve, Blakulla kapcsolatba hozható a fentebbi Kék heggyel) Svédország keleti partjainál terül el, és a svéd népmesék a mai napig úgy tartják, hogy húsvétkor itt ünnepelnek a boszorkányok az ördöggel. Orgiáikon békát, varangyot, kigyókat lakomáznak, és nem is térnek haza egészen húsvét hétfőig. A korábbi hitvilág még másképp ismerte a húsvéti boszorkányos történeteket. Steinar Aase, aki Brunkebergben élt 1700 körül, azt hallotta, hogy a boszorkányok a templomban gyülekeznek, hogy port hintsenek szét és leszedjék a rezet a templomi csengőről. Steinar azt is állitotta, hogy egy alkalommal ő maga is megleste őket.

Néhány norvég boszorkányperben a Lyderhorn nevű hegy szerepel, másokban a Bergen vagy a Dovrefeld, melyet a trollok otthonának véltek. De a norvégok úgy is tartották, hogy Valborg éjjelén (a május elsejét megelőző éjszaka) a Troms templomba lovagolnak a boszorkányok. Aki meg akarta pillantani őket, annak ki kellett mennie a keresztútra, és leülnie egy borona alá, a fején egy darabka földdel. Általános elképzelés volt, hogy aki földet tesz a fejére, az olyanná válik, mint a halott, s igy láthatatlan a boszorkányok számára, de csak addig, amig teljesen csendben marad.

A 17. századi finn boszorkányperek egy Baldvolden nevű helyről tesznek emlitést a Szabbat ünnepségeinek helyszineként, ahová a boszorkányok karácsony estéjén szálltak. Egy 1662-es perben, ahol 30 nőt gyanúsítottak boszorkánysággal, arról történt feljegyzés, hogy a boszorkányok egy Domen nevű hegyen találkoztak, ahol táncoltak és együtt ittak az ördöggel. Donem a valóságban is létező, alacsony hegy, Kiberg és Vardo halászfalui között fekszik. (A korábban emlitett Baldhoven szintén Vardo falu mellett található.) Az inkvizítorok nem restelltek ellátogatni a Domen hegyhez, hogy saját szemükkel lássák a híres gyülekezőhelyet, és megtalálták "a pokol kapuját". A kutatás alapját számos gyanúsított vallomása adta, akik azt állították, ellátogattak a pokolba is a gyűlések alatt. A pokol hosszú, fekete völgyként jelent meg előttük, közepén egy forró vizes tóval, melyben a Sátán pipázgatott. A Domen hegyben van egy kis barlang is, úgyhogy az inkvizítorok megállapitották, bizony ez a bejárata a pokolnak, ahonnan démonok és ördögfattyak özönlenek a világra. Itt végezték a boszorkányok is titokzatos varázslataikat, a köznép pedig úgy tartotta, hogy érzik a gonosz, mágikus hatalom érintését, valahányszor az északi és észak-keleti szelek a hegy felől fújtak.

A már emlitett Bloksberg Németországban sem ismeretlen, ott Brocken néven szerepel, de a régi térképeken valóban Blocksbergnek tüntették fel. Grimm azt írta róla, hogy nagyon magas és kopár hegy ez, s itt táncolnak a boszorkányok Walpurgis éjszakáján. "Nagyapáink még megünnepelték május elejét, és a boszorkányok találkozójaként tartották számon." Borzongva megjegyzi azt is, hogy a boszorkányok főleg olyan helyekre szerettek járni, ahol valaha vért ontottak: "Szinte minden boszorkányhegy valaha áldozati hely volt." Goethe Faust meséjében szintén a Brocken hegyén tartották a boszorkányok a Szabbatot.

"Boszorka, a Bakhegyre méssz,
sárga a tarló, zöld a vetés.
Ott feketéllik már a had,
maga Urián úr fogad.
Tüskön-bokron átalrobog,
bűzlik a bak, a boszorka poszog."

S ha mindez még nem volna elég, ott van az a valóságban is létező, természeti jelenség, melyet Brockengespenst, a Brocken szelleme néven ismernek. Ez nem más, mint egy meteorológiai jelenség: a megfelelő légköri viszonyok létrejötte esetén a hegy bizonyos optikai csalódást képes produkálni a figyelő szem számára. Ahogyan lenyugszik a nap, a hegygerincen sétáló alakok körvonala néha hatalmasra nő, és a megnőtt sziluett visszatükröződik az alacsonyabban lévő felhőkön vagy ködön. Bár csak árnyék, a távoli "szellem" úgy tűnik, mintha egyenletes tempóban gyalogolna. Néha szivárványszerű körvonal, gyűrű is szegélyezi az árnyékot. A jelenség számos balesethez, sőt halálhoz is vezetett már a helyet nem ismerő hegymászók körében, akik hirtelen megijedtek a ködből kiemelkedő, szivárvánnyal körvonalazott árnyalaktól, és elvétették a lépést.

Sir Walter Scott 1816-ban írt egy történetet egy Martin Waldeck nevű szénégetőről, aki találkozott a Harz hegység oltalmazó szellemével. Ez a démoni őrző vagy vadember feltehetőleg részben szintén a Brockengespenst jelenség, részben pedig az erdőket és utakat védelmező Zöld Ember mitoszkör szüleménye. Feje és mellkasa levelekkel szegélyezett, kezében gyökerestől kicsavart fenyőfát cipel.

A Brocken körül ma nemzeti part terül el, melynek számos helyneve emlékezik a boszorkányok legendájára, igy a Hexenaltar, Boszorkányoltár vagy a Teufelskanzel, az Ördög Pulpitusa nevű, bizarr sziklaalakzatok, és a Teufelsmauer, az Ördög Fala a Blankenburg fennsik mellett.

A francia boszorkányok inkább erdőkbe repültek a gyűlésekre. Az egyik ilyen neves helynek a Puy de Dome nevű térséget tartották. Arras város feljegyzéseiben egy forrás szerepel Mofflaines erdeiben, ahol a mulatság folyt. A boszorkányok az ördögtől kapott olajjal kentek meg egy farudat, egyúttal tenyerükbe is dörzsölve azt. Majd lábuk közé kapták a botot, és már repültek is a gyűlés helyére, ahol sok ember, gazdagon teritett, bőséges asztal, húsok és borok várták őket. Az ördög kecske formában felügyelte a találkozót. Más feljegyzések szintén elhagyott helyekről, keresztutakról, csendes erdőkről és kihalt hegyekről beszélnek.

Itáliában szintén általában nem hegyeken találkoztak a boszorkányok. Az egyik közkedvelt gyülekezőhely egy diófa alatt volt, egy Benevento nevű mezőn Nápoly királysága mellett, ahol azonban nem ördögökkel, hanem tündérekkel mulatoztak együtt. Mindazonáltal az egyik igen ismert, észak-itáliai boszorkányper vallomásában (Jordana de Baulmes esete) egy hegyről beszél a vádlott, ahová a Szabbatokra járt, a "Blonay felett, Vevey-től északra". Jordana emberhús evéséről és az ördöggel való bujálkodásról egyaránt vallomást tett. Blonay ma is létező, gyönyörű, hegyekkel övezett falvacska Svájcban.

A baszk területeken, ahol a Szabbatot Akelarre (Kecskemező) névvel illették, szintén a kietlen, elhagyatott mezőkön zajlott az ünnep. A név az Akerbeltz-ből ered, mely a baszk mitológiában Mari istennő szent, fekete kecskebakjának neve. Jelenleg két hely is viseli a nevét: Akelarre, egy mező Manariában; és Akelarrenlezea, egy nagy barlang Zugarramurdi városa mellett. Erről azt tartották, hogy a boszorkányok ennek szájában találkoztak egy Berroskoberro nevű helyen. Baszkföldön számos egyéb helyet találunk boszorkányok gyülekezőpontjaként: az Aramaio mező a Gorbea hegyekben, Uli barlangja Areso város mellett, Orozko a Garaigorta hegyekben, a Bergara hegy Gipuzkoa provinciában. A Lakua nevű tó partján is összegyűltek, egy 1609-es perben az egyik vádlott azt állitotta, hogy annyian mulatoztak ott, "mint égen a csillag". A Larrun nevű hegy a Pireneusok nzugati végén szintén hirhedt volt, nemcsak a boszorkányokról, de arról is, hogy Leben Sugea, az első kigyó otthonának vélte a néphit. Ataun város környékén számos hely viseli a boszorkányok nevét: Sorginiturri (Boszorkányforrás), Sorginpelota (Boszorkánylabda), Sorginzulo (Boszorkánymélyedés).

Európa keleti részein szintén kihalt, kopár hegyeket népesitett be boszorkányokkal a nép termékeny képzelete. Magyarországon a Gellért-hegy volt a közkedvelt gyülekezőhely. Az ukránok a Lysa Hora (Kopárhegy) nevű helyet ismerték a Szabbatok helyszineként. Hasonlóan kedvelt volt Kijev mellett a Zamkova Hora (Várhegy), Lengyelországban pedig a Lysa Góra (Kopárhegy).

A honlapon található, esetlegesen Internetről származó anyagokért csoportunk felelősséget nem vállal.
Az Árnyak újság a Berkano Wicca Tradíció belső kiadványa, a benne található cikkek, írások a szerzők és a Tradíció szellemi tulajdonát képezik,
felhasználásuk a jogtulajdonosok írásos engedélye nélkül minden formában tilos.

Powered by nettarhely.hu