Osara: Bloksberg, Brocken, Lyderhorn

A cikkek felhasználása bármilyen formában csak a szerzõ és a Berkano honlap, mint forrás megjelölésével lehetséges!

A következõ cikk kísérlet annak összegyûjtésére, mit tartottak az európai néphagyományok a boszorkányok Szabbat gyûléseinek helyszínérõl. Mint látni fogjuk, a leggyakrabban kopár hegyek, lakatlan erdõk szerepelnek a mesékben. Dániában például dél felé, a Bloksbergre repülnek a boszorkányok, mely egy hegycsúcs a németországi Hartz hegységben. A néphit szerint itt folytak a híres boszorkány Szabbatok. A Bloksberg mind a svédek, mind a norvégok körében is ismert volt, bár a norvégok úgy tartották, hogy a hegy messze északon, Norvégián belül található. A néphit szerint Nyárközép éjjelén találkoztak itt a boszorkányok. A seprûn érkezõ banyák Gamle Erikkel, az ördöggel találkoztak a hegyen, aki beírta neveiket a könyvébe, és tanitotta õket a boszorkányságra. Miután eleget táncoltak és mulattak, ugyanúgy seprûn hussantak haza mit sem sejtõ családjukhoz. Ha nem seprûvel utaztak, akkor kecskén, tehénen, lovon repültek.

A seprûn lovagló boszorkányok képzete számos formában jelent meg a skandináv néphitben. Ismeretes például egy mese Marte Holonról, aki "notórius boszorkány" hírében állt, még Fekete Könyve és trollmacskája is volt. Marte szintén képes volt seprûn repülni, és söprûjébõl szikrák pattogtak repülés közben.

Néhány más hely is emlitésre kerül a skandináv mitológiában. Néhány svéd mese a Blakollenrõl (Kék hegy) beszél, ahol a boszorkányok a Szabbaton táncolnak. A Blakollen vagy Blakulla név annyira félelmetesen hangzott, hogy úgy vélték, kimondása is balszerencsét okoz.

A 18. század romantikus gondolkodásának tulajdonitható egy másik, híres, svéd hely köztudatba kerülése. A Bla Jungfrun (Kék Szûz) nevû sziget (melynek régi neve, Blakulla kapcsolatba hozható a fentebbi Kék heggyel) Svédország keleti partjainál terül el, és a svéd népmesék a mai napig úgy tartják, hogy húsvétkor itt ünnepelnek a boszorkányok az ördöggel. Orgiáikon békát, varangyot, kigyókat lakomáznak, és nem is térnek haza egészen húsvét hétfõig. A korábbi hitvilág még másképp ismerte a húsvéti boszorkányos történeteket. Steinar Aase, aki Brunkebergben élt 1700 körül, azt hallotta, hogy a boszorkányok a templomban gyülekeznek, hogy port hintsenek szét és leszedjék a rezet a templomi csengõrõl. Steinar azt is állitotta, hogy egy alkalommal õ maga is megleste õket.

Néhány norvég boszorkányperben a Lyderhorn nevû hegy szerepel, másokban a Bergen vagy a Dovrefeld, melyet a trollok otthonának véltek. De a norvégok úgy is tartották, hogy Valborg éjjelén (a május elsejét megelõzõ éjszaka) a Troms templomba lovagolnak a boszorkányok. Aki meg akarta pillantani õket, annak ki kellett mennie a keresztútra, és leülnie egy borona alá, a fején egy darabka földdel. Általános elképzelés volt, hogy aki földet tesz a fejére, az olyanná válik, mint a halott, s igy láthatatlan a boszorkányok számára, de csak addig, amig teljesen csendben marad.

A 17. századi finn boszorkányperek egy Baldvolden nevû helyrõl tesznek emlitést a Szabbat ünnepségeinek helyszineként, ahová a boszorkányok karácsony estéjén szálltak. Egy 1662-es perben, ahol 30 nõt gyanúsítottak boszorkánysággal, arról történt feljegyzés, hogy a boszorkányok egy Domen nevû hegyen találkoztak, ahol táncoltak és együtt ittak az ördöggel. Donem a valóságban is létezõ, alacsony hegy, Kiberg és Vardo halászfalui között fekszik. (A korábban emlitett Baldhoven szintén Vardo falu mellett található.) Az inkvizítorok nem restelltek ellátogatni a Domen hegyhez, hogy saját szemükkel lássák a híres gyülekezõhelyet, és megtalálták "a pokol kapuját". A kutatás alapját számos gyanúsított vallomása adta, akik azt állították, ellátogattak a pokolba is a gyûlések alatt. A pokol hosszú, fekete völgyként jelent meg elõttük, közepén egy forró vizes tóval, melyben a Sátán pipázgatott. A Domen hegyben van egy kis barlang is, úgyhogy az inkvizítorok megállapitották, bizony ez a bejárata a pokolnak, ahonnan démonok és ördögfattyak özönlenek a világra. Itt végezték a boszorkányok is titokzatos varázslataikat, a köznép pedig úgy tartotta, hogy érzik a gonosz, mágikus hatalom érintését, valahányszor az északi és észak-keleti szelek a hegy felõl fújtak.

A már emlitett Bloksberg Németországban sem ismeretlen, ott Brocken néven szerepel, de a régi térképeken valóban Blocksbergnek tüntették fel. Grimm azt írta róla, hogy nagyon magas és kopár hegy ez, s itt táncolnak a boszorkányok Walpurgis éjszakáján. "Nagyapáink még megünnepelték május elejét, és a boszorkányok találkozójaként tartották számon." Borzongva megjegyzi azt is, hogy a boszorkányok fõleg olyan helyekre szerettek járni, ahol valaha vért ontottak: "Szinte minden boszorkányhegy valaha áldozati hely volt." Goethe Faust meséjében szintén a Brocken hegyén tartották a boszorkányok a Szabbatot.

"Boszorka, a Bakhegyre méssz,
sárga a tarló, zöld a vetés.
Ott feketéllik már a had,
maga Urián úr fogad.
Tüskön-bokron átalrobog,
bûzlik a bak, a boszorka poszog."

S ha mindez még nem volna elég, ott van az a valóságban is létezõ, természeti jelenség, melyet Brockengespenst, a Brocken szelleme néven ismernek. Ez nem más, mint egy meteorológiai jelenség: a megfelelõ légköri viszonyok létrejötte esetén a hegy bizonyos optikai csalódást képes produkálni a figyelõ szem számára. Ahogyan lenyugszik a nap, a hegygerincen sétáló alakok körvonala néha hatalmasra nõ, és a megnõtt sziluett visszatükrözõdik az alacsonyabban lévõ felhõkön vagy ködön. Bár csak árnyék, a távoli "szellem" úgy tûnik, mintha egyenletes tempóban gyalogolna. Néha szivárványszerû körvonal, gyûrû is szegélyezi az árnyékot. A jelenség számos balesethez, sõt halálhoz is vezetett már a helyet nem ismerõ hegymászók körében, akik hirtelen megijedtek a ködbõl kiemelkedõ, szivárvánnyal körvonalazott árnyalaktól, és elvétették a lépést.

Sir Walter Scott 1816-ban írt egy történetet egy Martin Waldeck nevû szénégetõrõl, aki találkozott a Harz hegység oltalmazó szellemével. Ez a démoni õrzõ vagy vadember feltehetõleg részben szintén a Brockengespenst jelenség, részben pedig az erdõket és utakat védelmezõ Zöld Ember mitoszkör szüleménye. Feje és mellkasa levelekkel szegélyezett, kezében gyökerestõl kicsavart fenyõfát cipel.

A Brocken körül ma nemzeti park terül el, melynek számos helyneve emlékezik a boszorkányok legendájára, igy a Hexenaltar, Boszorkányoltár vagy a Teufelskanzel, az Ördög Pulpitusa nevû, bizarr sziklaalakzatok, és a Teufelsmauer, az Ördög Fala a Blankenburg fennsík mellett.

A francia boszorkányok inkább erdõkbe repültek a gyûlésekre. Az egyik ilyen neves helynek a Puy de Dome nevû térséget tartották. Arras város feljegyzéseiben egy forrás szerepel Mofflaines erdeiben, ahol a mulatság folyt. A boszorkányok az ördögtõl kapott olajjal kentek meg egy farudat, egyúttal tenyerükbe is dörzsölve azt. Majd lábuk közé kapták a botot, és már repültek is a gyûlés helyére, ahol sok ember, gazdagon teritett, bõséges asztal, húsok és borok várták õket. Az ördög kecske formában felügyelte a találkozót. Más feljegyzések szintén elhagyott helyekrõl, keresztutakról, csendes erdõkrõl és kihalt hegyekrõl beszélnek.

Itáliában szintén általában nem hegyeken találkoztak a boszorkányok. Az egyik közkedvelt gyülekezõhely egy diófa alatt volt, egy Benevento nevû mezõn Nápoly királysága mellett, ahol azonban nem ördögökkel, hanem tündérekkel mulatoztak együtt. Mindazonáltal az egyik igen ismert, észak-itáliai boszorkányper vallomásában (Jordana de Baulmes esete) egy hegyrõl beszél a vádlott, ahová a Szabbatokra járt, a "Blonay felett, Vevey-tõl északra". Jordana emberhús evésérõl és az ördöggel való bujálkodásról egyaránt vallomást tett. Blonay ma is létezõ, gyönyörû, hegyekkel övezett falvacska Svájcban.

A baszk területeken, ahol a Szabbatot Akelarre (Kecskemezõ) névvel illették, szintén a kietlen, elhagyatott mezõkön zajlott az ünnep. A név az Akerbeltz-bõl ered, mely a baszk mitológiában Mari istennõ szent, fekete kecskebakjának neve. Jelenleg két hely is viseli a nevét: Akelarre, egy mezõ Manariában; és Akelarrenlezea, egy nagy barlang Zugarramurdi városa mellett. Errõl azt tartották, hogy a boszorkányok ennek szájában találkoztak egy Berroskoberro nevû helyen. Baszkföldön számos egyéb helyet találunk boszorkányok gyülekezõpontjaként: az Aramaio mezõ a Gorbea hegyekben, Uli barlangja Areso város mellett, Orozko a Garaigorta hegyekben, a Bergara hegy Gipuzkoa provinciában. A Lakua nevû tó partján is összegyûltek, egy 1609-es perben az egyik vádlott azt állitotta, hogy annyian mulatoztak ott, "mint égen a csillag". A Larrun nevû hegy a Pireneusok nzugati végén szintén hirhedt volt, nemcsak a boszorkányokról, de arról is, hogy Leben Sugea, az elsõ kigyó otthonának vélte a néphit. Ataun város környékén számos hely viseli a boszorkányok nevét: Sorginiturri (Boszorkányforrás), Sorginpelota (Boszorkánylabda), Sorginzulo (Boszorkánymélyedés).

Európa keleti részein szintén kihalt, kopár hegyeket népesitett be boszorkányokkal a nép termékeny képzelete. Magyarországon a Gellért-hegy volt a közkedvelt gyülekezõhely. Az ukránok a Lysa Hora (Kopárhegy) nevû helyet ismerték a Szabbatok helyszineként. Hasonlóan kedvelt volt Kijev mellett a Zamkova Hora (Várhegy), Lengyelországban pedig a Lysa Góra (Kopárhegy).